Déli Hírlap, 1979. december (11. évfolyam, 282-305. szám)
1979-12-15 / 294. szám
Művészbejáró Újlaki Dénes Debrecen: egy szezon, Veszprém: szintén, Győrben őt évad, Budapesten egy, Miskolcon kettő, Szolnokon kettő. Most ismét Miskolcon játszik. Annak idejen háromszor felvételizett a főiskolára, mind a háromszor eljutott az utolsó rostáig, de nem vették fel. Vajon érzi-e hátrányát annak Újlaki Dénes, hogy nem végezte el a szín- művészetit? — Bizony, érzem. A főiskolán együtt indul egy generáció, ismeretségek, barátságók szövődnek. jobban szem előtt van az ember, nem kell olyan elölről kezdenie. — Sok színháznál megfordultál. Miért? — Volt ahonnan küldtek, volt ahonnan magamtól mentem. Azt hiszem, hasznára válik az embernek, ha sok műhelyt megismer, ha elmegy onnan, ahol nem érzi jói magát. — Miért jöttél vissza Miskolcra? — ..Na. Dini. megyünk!” — mondta Csiszár Imre Szolnokon. — Kilenc színházhoz hívtak a szezon végén, és én azért választottam Miskolcot. mert ismerem Imrét, tudom, hogy művészeti vezetőként. rendezőként milyen színházat csinál. Dolgoztunk már együtt, vitatkoztunk, veszekedtünk is, remélem fogunk is még. sokat. — Hogy kezdődött a pályád? — Pesten, a Sportuszodában. ahová jártam, volt egy úszómester, aki ismerte a Nemzeti Színház ügyelőjét. Ö protezsált be a Nemzeti Stúdiójába. Két évig voltam ott, nagyon jó iskola volt. Básti. Töröcsik. Major, Szend- rő Józsi bácsi melfétl statisztálhattam. hallhattam, hogy mikent instruálja őket a rendező . . . — Téged könnyű rendezni? — Azt hiszem, igen. Mindig megpróbálom azt csinál4c Kislányával. Rékával ni, amit kérnek tőlem. Borzasztóan nyitható vagyok, éppen ezért könnyen el lehet vinni az ..erdőbe'. — A: alkatod behatárolja a szerepkörödet. — Remélem, hogy nincs így. Tény.1 hogy 190 magas vagyok. 100 kilós, és nem játszhatom el Nemecseket. csak Ács Ferit, de azt hiszem. nem vásrvok' 'Skatulya- • ban. Imre nagyon jól tudja, { hogy milyen szerepeket kell nekem adni... — És a filmesek is. — Nemsokára bemutatják Palásthy György Égig érő fű (Jármay György felvétele) című filmjét. Nagy élmény volt a forgatás, Dayka Margit és Rajz Jancsi bácsi mellett játszhattam. — Mi a vagyad? — Nincs szerepálmom, ha arra gondolsz, talán csak annyi, hogy egyszer eljátszhassak egy törékeny alkatú figurát. Ám ennél sokkal nagyobb vágyam visszaadni anyámnak azt a sok jót, amit tőle kaptam. Sikítóan nehéz időszakokon segített át az ő támogatása, bizalma nélkül ma nem tudom, hol lennék. (szabados) Villantó A fogási naplóról Az országos horgászrend előírja, hogy a horgász köteles az állami horgászjegy tartozékát, a fogási ered- ménynaplót vezetni. Most, hogy az időjárás téliesre fordult, van idő az cred- ménynaplót pontosan kitölteni. annál is inkább — mint ahogy már múlt heti Villanlónkban megírtuk —, mert közeleg leadási határideje, január 5-e. A fogási napló pontos vezetése és határidőn belül történő leadása különben azért fontos, hogy a vízterületek halgazdálkodását ez alapján határozzák meg. Nem célszerű tehát a ténylegesen fogottnál nagyobb halat beírni, mert akkor — esetleg — az egyesületnél azt a következtetést vonják le. hogy őszönként kisebb mennyiségű hal- telepítés is elégséges. Ha viszont kevesebbet írunk be, akkor előfordulhat, hogy a szakemberek legyintenek egyet: ebbe a vízbe már pedig több halat nem telepítünk, hisz’ nem gazdaságos a halasxtás. A Magyar Országos Horgász Szövetség különösen nagy gondot fordít az eredménynaplók valósághű vezetésére. idejében való leadására. Közgyűlési határozatában a szövetség kijelentette: aki a fogási eredménynaplót nem adja le egyesületének, í az a következő esztendőben nem kaphat horgászjegyet, s ez egyet jelent azzal, hogy nem horgászhat. Aki pedig késve adja le. vagy adja fel postán, annak pótdíjat kell fizetni. Egyébként a napló tudnivalók rovatában minden fontos dolgot — a halakkal, a fogásokkal, az adatok ösz- szesítésével kapcsolatban — megtudhatnak a horgászok. Han <;yers ni v hétfőn Kovács Dénes helyett, aki külföldön tartózkodik. Kiss András játssza Bach a-moll hegedűversenyét a Miskolci Nemzeti Színházban hétfőn este fél 9-kor kezdődő hangversenyen. A műsorban hallható még Gluck Iphigenia Aulisban — nyitány, Brahms III. szimfónia. A Miskolci Szimfonikus Zenekari Beris- lao Skenderovic vezényli. Ugyancsak Kiss András lesz a szólistája a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban kedden este 7 orakor kezdődő koncertnek. Diszkó — egy jelenség természetrajza Hl, A Szombat esti láz Az elmúlt években legalább egy tucat diszkófilm (Grease. Bors őrmester. Diszkóláz) készült Amerikában és Nyugat-Európában. Az első és mindmáig leghíresebb produkció — a Szombat esti láz — közönség- és kasz- szasikerét azonban megközelíteni sem tudták. Igaz, ritkán rendeznek akkora ..felhajtást” egy film körül, mini a ..Láz” esetében. A premieren, 1977 karácsonyán a sajtófogadást a világ legnagyobb. lliOü négyzetméteres diszkójában rendezték. A partin 800 vendég veit részt és az eseményeket 30 tévéállomás is közvetítette. A sajtó természetesen szuper- lativuszokban írt, egy új korszak kezdetéről cikkezett és a filmet az egekig magasztalta. Hiába bírálta a szakkritika — teljes joggal — a film bárgyúságát, hazugságait, a közönség érdeklődését mindez a legkevésbé sem befolyásolta. A mozik előtt százméteres sorok álltak. Volt. aki 20—30-szor is megnézte a filmet. Társaságokban hónapokig csak ez volt a beszédtéma. Nem csoda, hogy a 3 millió dolláros költséggel készített film csak az USA-ban, s csak az első fél évben 100 millió dollárt, jövedelmezett, és a zeneanyagot rögzítő, dupla lemezalbumot .is 10 millió példányban adták el. újabb 100 millióval növelve a mesebeli profitokat. Az üzletemberek dörzsölhették a kezüket. A diszkó kél év alatt többet hozott a konyhára, mint a szórakoztatóipar előző 5 eves bevétele. A Szombat esti la^. ’ és a köréje épülő, épített nimbusz maga a diszkó-jelenség. A film sztorija soványka, holoti Nik Cohn neves popújságíró „Törzsi szokások az új szombat, estéken” című riportja alapján nagy és igaz filmet is leheteti volna készíteni. A történet főhőse Tony Manero, bevándorolt olasz szülők gyermeke. Hélközben egy testékes boltban őrli unalmas mindennapjait, hétvégeken azonban kivirul: kiöltözve. bepomádézva, hasonszőrűekből álló bandája élén diszkóklubba jár, ahol ő a ' h'k M&-' +: John Travolta „menő”, a táncoslábú, jó ala kú, szívtipró. A film cselek menye jórészt a pazarul be rendezett diszkóklubban ját szódik, parádés táncverse nyekkel, vérpezsdítő diszkó sikerekkel és némi szenti mentális szerelmi regénnyé megfűszerezve. A film főszereplőjét, Johi Travoltát, gondos és hossz: válogatás után szerződtették Nagyon fontos szerepet bíz lak rá. Neki kellett megles tesítenie az új tinédzser-ide ált. a bálványt, akit minden ki követni akar, aki példákét lehet mindenki előtt. Travolta ugyanis a film készítőinek szándéka szerint nemcsak csellengő, munkájával mindennapjaival elégedetlen fiatalt alakít, hanem a hetvenes evek ifjúsága tekintélyes részének vágyálmait is megszemélyesíti. A keserű pirulát — a társadalmi valóságot — így vastagon bevonták cukormázzal. A hétköznapok problémáival küzdő. a társadalmi felemelkedés minden lehetőségétől megfosztott fiatal kereskedő- segéd csak jelzésszerűen van jelen a filmben, viszont a hétvégi neonfényben parádézó Tony, a ..hímpáva” úgyszólván másfél órán át a színen van. A jóképű, kékszemű Travolta ezért válhatott szinte napok alatt szimbólummá. egy korosztály, egy nemzedéki állapot kifejezőjévé. A film pazar kiállítása, a diszkó gondűző környezete csak segített ebben. (Következik: A ha rombillió dolláros üzlet.) SEBŐK JÁNOS fi f»rr rr t '• jcrlozo Simon sikere a Radnóti biennalen Az ötödik Radnóti-biennálé költészeti fődíját Szécsi Margitnak ítélte oda az irodalmárokból. kritikusokból álló bizottság 1978-ban megjelent Mit viszel, folyó? című gyűjteményes kötetéért. A vidéken élő költők díját Ser- jözö Simon kapta a mai népélet, a parasztság sorsának igényes ábrázolásáért. Három fiatal győri lírikus — Borbély János, Pátkai Tivadar és Villanyi László — részesült az elsőkötetes költők díjában. Az előadóművészeti díjat Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas. Kiváló művész kapta meg a magyar költészet klasszikus és mai alkotásainak művészi erejű tolmácsolásáért. A díjakat csütörtökön a Győri városi Tanács dísztermében nyújtották át. Az ünnepséget követő gálaesten a díjazott költők verselt a győri versmondóklub tagjai szólaltatták meg. Az OKBT hasznos kártya naptárai Elindullak útjukra ismét a kártyanáptárok. A sokféle kártyanaptár között —ame. lyek legtöbbje valamelyik vállalatunkat propagálja — figyemel érdemel az Országos Közlekedésbiztonsági Ta_ nács tíztagú sorozata. Valamennyi a helyes közieke. désre, a közlekedési morál erősítésére szólít tel. Hiszsztik. hogy akik hozzájutnak — elsősorban az autósokra gondolunk — megszívlelik a hasznos kártyanaptárok ta_ nácsait. óvják a közlekedésben az idősebbeket, a kicsiket. óvakodnak vezetés közben, vagy előtte az italtól, s általában betartják majd a közlekedési szabályokat. Egy fíá és egy lány Karácsonyra ajánlva / Bizonyara mindenki látott mar olyan ábrát. ahol egy emberke testméreteit mesz- sze túlhaladó söröskorsó, vagy kenyérhalom mellett. Ö az átlagpolgár, ennyit fogyaszt élete során a mellette magasodó áruféleségekből. Bár ilyet még nem csináltak, de ha a karácsonyi ajándékok halmát is fel púpoznánk oda, több, mint valószínű, hogy jóval felülérné átlagemberkénk átlagfejebúbját. A szeretet: a család ünnepe karácsony, de a fogyasztásé is. Tonnákban, hektókban, kilométerekben lehet csak lemérni, mi fogy el ilyenkor. Aruliegyekben turkálunk, s igazi gondunk: mit vegyek, amit még nem vettem. A választás nehéz, de édes teher, gondja fokjelzö: jólétünk mértékét mérhetjük vele. Méretezni, különösen pedig összemérni naayon szeretünk. Az élet megrohamozta otthonunk falait, s véleményre kényszerít — írták egy. a tárgyaink, otthonunk, szűkebb környezetünk esztétikájával foglalkozó írásban. A rohamban pedig a tiszta jó szándék, szeretet is eltorzulhat: olyan dolgok tömkelegével veszszük körül magunkat, amire nincs is szükségünk. Negyvenharmadik hálóingjót kapja a nagymama, ötvenedik babáját a kislány — igaz, minden eddigi babától nagyobb —. a papa pedig egy semmire se jó — de legalább drága — autósbizgentyüt, ami villog is, s főleg digitális. Nehéz újat, örömkeltőt, meglepőt, igazi karácsonyi „nemvárt’' ajándékot adni; s az igazit nem helyettesítheti a sok. Nemrégiben országos visszhangra találó gyerekjáték-kiállítás volt Pesten, házilag, nem túl drágán előállítható, fantáziacsik- landó, igazi, játszanivaló játékokból. A csoda — minden játék és ajándék csodája — a meg nem ismételhető egyediségükben, a kiagyalás, a szeretet hajtotta fantázia kézjegyeiben rejlett. Az aruhalom mellett álldogáló emberkénk szemléletes mérce, de ha ajándékról van szó: a kevesebb sokszor több lehet... K. L. Az illendőség úgy kívánja. hogy a kislány praktikus ruhadarabjait vegyük először sorra. A szoknya és a mellény olyan egyszerűen elkészíthető. hogy akár karácsonyi meglepetésként is tetvező. A dereka duplán gu- több színű flanellt ajánl a tervező .A dereka duplán gumírozott. A blúz a szoknya színeit utánozza, virágos változatban. A mellényke készülhet laza, vastag szövetből, de fekete ílanellből is. Ez az összeállítás a tizenéves kislányok kedvenc viselete lehel. A fiúcska kapucnis sportkabátot visel rátett, legombolt zsebekkel, a mellrészen ferdén bevágottal. A kényelmes mozgást a praktikus vállszabás biztosítja s az enyhe bőségét derékban öv fogja össze. Mindkét modell a Magyar Divatintézet kollekciójából való.