Déli Hírlap, 1979. december (11. évfolyam, 282-305. szám)
1979-12-30 / 305. szám
.Mikrohullámú sütőben siil a csirke Szilveszlerezők itthon és külföldön Javában .tart már a szilveszteri készülődés, az utcákon megjelentek a trombita-: konfetti- és szerpentin- árusok, net.ekkel ezelőtt lefoglalták asztalukat a szórakozóhelyeken szilveszterezek. s hónapokkal korábban jelentkeztek azok. akik az óévet külföldön akarják búcsúztatni. • Tokaj étterem, Barna György iga igaló: — Az idén valami újjal próbálkozunk. Ha azt 'mondom. össznépi játékkal, nem állok messze az igazságtól Az étterem ajtajait este 8 órakor bezárjuk, s amolyan házibuli-félét rendezünk. Lesz itt táncos, zenés filmekből vetítés, fellép a miskolci Spirituálé együttes, s egy bűvész. t^ncversenyt rendezünk szórakozó közönségünknek. s kalákában fogunk énekelni. A kollektív szórakozáson mintegy félezren vesznek majd részt, akik háromféle menüből válogathatnak. Különlegesség lesz — s ez csak nálunk készül Miskolcon — a mikrohullámú sütőben sütött bélszínérme. csirke, amelyhez nem kell zsír. vagy olaj. Ital- specialitásunk a Tokaj-kok- tél, amely száraz szamorodniból. cseresznyepálinkából, bonbonmeggyből, vodkából, citromléből és cukorból áll. Az ételsorok végen minden vendégünknek éjfélkor tejszínes íagylaltkelyhet szolgaiunk fel a pezsgődurrogás elhalkulása után ... • Júnó-szalló, Molnár látván igazgató: — Szállodánkban az év végén telt ház lesz, így szórakozóhelyeink — az étterem, a Matyó-terem, a klub és a presszó — vendégeinek döntő többségét ők adják majd. A fennmaradó helyek mór hónapokkal ezelőtt elkeltek. Műsort a Miskolci Nemzeti Színház művészei adnak majd, éjfélkor élő malacot, s különböző tárgy- jutalmakat sorsolunk ki. Négyféle menüből válogathatnak vendégeink, ezek sorából mint különlegességet említhetem a leknösbékale- vest. a rákkal töltött paradicsomot. valamint a vadhúsból készüli különlegességeket. 9 Avas S-.alloda. Szebeni Zalán igazgató: — Már hetekkel ezelőtt elkelt minden férőhelyünk. Szilveszteri különleges éjünk, hogy tavalyi áron — 230 forintért — biztosítjuk a műsort, a menüt. Hosszú évek hagyományúit folytatva, ezúttal is a Miskolci Nemzeti S'.in:,.iz művészei szórakoztatják majd szilveszterezőin- ket: a szokásos szilveszteri menü mellett éjfél után korúéi vieveít szolgálunk fel. 9 ifjúság étterem. Simon Attila helyettes vezető: — Nálunk szilveszteri premier lesz. Kilencven darab négyszemélyes asztalunkhoz várjuk a vendégeket. akik este a Sajó zenekar és Simonyi Ferenc műsorán szórakozhatnak. éjfél után pedig a Miskolci Nemzeti Színház művészei lépnek fel. A belépő és a kötelező fogyasztás 150 forint, ezért háromféle menüből lehet válogatni Különlegességnek a bélszínszeletek banké'' módra és az orosz hússaláta számíthat! Éjfélkor malacot, s tárgyjutalmakat sorsolunk ki, káposztalevest és virslit szolgálunk fel. Megkérdeztük azi is, hol töltik a szilvesztert a válaszadók. Mind a négyen egyöntetűen mondták: természetesen az étteremben. ..munkával”, hiszen ők lesznek a házigazdák, akiken ugyancsak múlhat, hogyan is töltik az óév utolsó, s az új esztendő első óráit a vendégek. 9 IBUSZ, Szabó Ferencné irodavezető-helyettes: — Érdekes, hogy az idén nem volt kereslet sem a kül-, sem a belföldi szilveszteri utak iránt. Néhányan ! jelentkeztek csupán, ők budapesti szervezésben utaznak majd Európa több országába, 1979-et búcsúztatni. A mi szervezésünkben Miskolcon köszöntik az új esztendőt lengyel, jugoszláv, roman csoportok: a Júnóban, a Lídóban. a Pannóniában, Leninvárosban. s Nyíregyházán. a Hotel Szabolcsban találtunk nekik helyet. Jómagam szűk családi körben szilveszterezek, sült virslit, ..feljavított ' franciasalátát és hideg sülteket fogyasztunk majd. ezt imádja a család . .. 9 Express Ifjúsági és Diai: Utazási Iroda. Vanyó Pál irodavezető-helyettes: — Szervezésünkben egy ■ oport — 35 fiatal — a jVIa- gas-Tátrában szilveszterezik, ugyanakkor 5 lengyel ifjúsági csoportot fogadunk Miskolcon. akik a Bortanyán, az Alabárdosban és a Katowice étteremben szórakoznak majd. Mi is szűk családi körben — a hagyományoknak megfelelően, televízió előtt — szilveszterezünk, éjfél után virsli, torma lesz a menü. 9 VOLÁN TOURIST, Sisári Maria irodavezető: — Egy-egy csoportunk szilveszterezik bel- és külföldön. A Magas-Tátrába négy napra harmincán utaztak. ők Tátralomnicon köszöntik az új esztendőt. Hagyományosan Aggtelekre szerveztük belföldi szilveszterező csoportunkat, ők a Cseppkő-szállóban búcsúznak 1979-1 öl. Műsor, s barlangtúra várja az ide érkezőket. Az óévet én is szűk családi körben búcsúztatom . .. 9 COÓPTOU RIST. Szabó István irodavezető: — Programjainkra sajnos csak néhányan jelentkeztek, így a fővárosi főiroda szervezésében utaznak majd Ki- jevbe, Prágába, Leningrádba mindazok, akik külföldön töltik a szilvesztert. Magam családi körben, otthon köszöntőm 1980-al. (tóth) yyy'y s jjc Az avasi lakótelep is az elmúlt Hz évben épült... cin csuk évet, évtizedei is ugrunk Yárosnyi történelem (Folytatás az 1. oldalról) Az. elmúlti tíz évben történt: leégett az István-ma- lom. aki tudta, oltotta. Azóta sem épült újjá. Eltűntek a háromkocsis villamosszerelvények, amit mi tujának neveztünk, s lépcsőjén lógva blicceltünk. s Warszawa taxik Felépült a miskolci sport- csarnok, Európa-bajnoksággai debütált. E eltűnt a föld í'el- sz.ínéről a Rorériusz cukrászda hosszú évek kellettek hozzá, hogy most már építsenek is valamit a helyén. S még mi minden tűnt el? Elnézést az ismételt személyes példáért: a belvárosban laktunk, utcánk nevét úgy hívták, hogy Asztalos. Mu már legfeljebb az emlek. néhány megsárgult fotó őrzi a miskolci mesterulfcák hírét. Jő dolog ez ... A Déli Hírlap akkor, 70 januárjában négyhónapos volt. Panaszoltuk, hogy nem lehet kapni Orion tévét, dicsértük a D1GÉP fiataljait, akik két vasárnapjukat is végigdolgoz-' ták, Warszawa és Volga taxik forgalomba állításáról adtunk hírt. s- arról is, hogy Miskolcon is lehet majd fogni a televízió II. műsorai. Házak, s inuv ek Hejócsaban 4,5 milliárdért uj cementgyárat építettek, elkészült a Lenin Kohászati Müvek hengerműve, bevezették a városban a kalauz nélküli közlekedést. Az alperes feleségül vette a koronatanút A szerelmes jogász esete Af- SzUve&zteri újdonságok (Mező István rajza) A bírósági tárgyalótermek padjait kőplató újságíró furcsa esetek sokaságával találkozik. Az elmúlt év tárgyaló- termi sztorijai közül kétségkívül a szerelmes jogász esete vitte el a pálmát. Az események még 1978 nyarára nyúlnak vissza. Történetünk „főhőse” kétgyermekes, családos ember. Ennek ellenére szerelmes lett egy fiatal leányba, aki miatt később tövényesen , el is vált. A magát függetlennek tartó leány Nyíregyházán egy sportrendezvényen megismerkedett egy budapesti fiatalemberrel, akivel megegyeztek abban: amikor Miskolcra jön, íelkerésimajd. A fiatalembernek 1978. augusztus 19-én akadt dolga városunkban, s lakásán felkereste a leányt. akit barátnőjével együtt kocsijába ültetett, s úgy tervezték: a Júnó-szálló- ba mennek szórakozni. Hogy a terv csak terv maradt, az a szerelmes jogásznak köszönhető. Történt pedig, hogy az egyik mellékutcából éppen balra akartak kikanyarodni, amikor a jogász kocsijával ugyanabba a mellékutcába —a leány lakott itt! — kanyarodott be. Észrevette, hogy szerelme egy vadidegen ember kocsijában ül, így a már forduló kocsit nekikormányozta az ellenlábas autójának. majd hátratolatott, s ismét nekirontott ‘ a forgalom miatt mozdulni sem tudó személygépkocsinak. Az újabb tolatásnál a fővárosból ide- rándult fiatalember — tartva a további inzultustól — jobbra kapta a kormányt, s kis ívben kanyarodva a főút- ra hajtott, s a megengedettnél' nagyobb iramban kezdett robogni, hogy felhívja magára a figyelmet. S mert ez nem volt elég. egy gyalog- átkelőhelynél „behúzott” egy Trabant elé, s szinte lestoppolt járművével. Balszerencséjére, rrtert jogászunk ide is követte, s ezúttal a rodeó ügy ért véget, hogy a kocsi hátulja szenvedett sérülést. Kocsit törő, rodeós jogá- ' szdnk ezután elhajtott a helyszínről, majd letette a kocsit, s taxit fogadott, hogy lássa a fejleményeket. Bal- szerencséjére felismerték, s előállították. Az ügy tárgyalására az események után csaknem egy évvel került sor, mert jogászunk kórházba került, majd pihenést javasoltak neki az orvosok. Amikor végül is* a bírói pulpitus elé jogász létére vádlottként kellett állnia. tagadta, hogy szándékosan követte volna el a cselekményt. Arra hivatkozott: a rükverc helyett „véletlenül” egyesbe tette a sebességet... Naiv védekezését az ügy koronatanújával, a fiatal leánynyal szerette volna megdön- teni a vád képviselője, s a bíróság. Ám ekkor robbant a meglepetés bombája, ugyanis a leányból időközben fiatalasszony lett — éppen jogászunk felesége. S mert mentességére hivatkozva nem volt köteles férjére terhelő valomást tenni — a bíróságnak el kellett tekinteni a kihallgatásától. Mindezek ellenére elsőfokon 8 havi szabadságvesztés- re ítélték, s a gépjárművezetéstől is eltiltották jogászunkat; a másodfokú tárgyaláson a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették ... Tudomásunk szerint az ifjú pár — a fentiek ellenére — boldogan él __ 3 3 Z, S ami igen dicséretes 1— annak ellenere, hogy a lakásigénylők száma azóta nemhogy csökkent volna, még tar Ián nőtt is —: felépült az Avas-déli lakótelep első és második üteme, s a belvárosban is új panelpaloták nyújtózkodnak az ég felé. Bölcsődék, óvodák, iskolák .. ., felsorolni is nehéz őket, s mégis kevés a hely bennük. Nem állunk már tíz. húsz perceket a Gömöri-sorompónál, felüljáró húzódik a sínek fölött. A Búza terej. már a föld alatt közelítjük meg, s kicserélték a régi buszokat is. S a jövőről, ami már csak 80-ban lesz, vagy az azt követő években. Tovább épül a kohászatban a kombinált acélmű, amelybe idén 2,5 milliárd forintot fektettek, tehermentesítő utakat készítenek, s több ezer lakást húznak majd fel ismét. Tizenéves korban... 1979 szeptemberében azt ünnepeltük, hogy a Déli Hírlap is tízéves lett. Átlépte a lapkészítésben a félnőttkor küszöbét: Miskolcot szolgáltuk akkor is, s úgy érezzük, most is. Azt a várost, amely a legtöbbet ebben az évtizedben fejlődött. S január 1-től 1989. december 31-ig még nehezebb feladatok várnak ránk, a városépítőkre, a lakosságra. De ez már az újabb tíz év krónikája lesz... Az M tájékoztatója A nyugdíjasbérlet jegy-váltás jogosultságának ellenőrzését 1980. .január 10-től február 28-ig folyamatosan végezzük. Az ellenőrzés során be kell mutatni a nyugdíjas törzslapot, az utolsó havi nyugdíjszelvényt, és a személyi igazolványt. Az öregségi nyugdíjban levők bérletigazoiványa csak abban az esetben kerül kicserélésre, ha az elrongyolódott, vagy bepiszkolódott. A rokkantsági, vagy .özvegyi nyugdíjasok részére ideiglenes bérletigazolvány kerül kiadásra; a jövőben évenként, az érvényessége lejártával a jogosultságot ismételten igazolni kell. Uj bérletigazolvány kiállításához 1 db 4x4 cm-es nagyságú, más célra még nem használt fénykép szükséges. Az Avas-déli lakótelepen a havibérletjegyek árusítása a jövő-' ben minden hó 1-től 5-ig munkanapokon, az Engels utcai autóbusz-végállomás mellett levő 925-ös számú ABC-áruházban történik. A fénykép nélküli havi, illetve éves bérletek csak december &L-én, üzemzártáig érvényesek.