Déli Hírlap, 1979. december (11. évfolyam, 282-305. szám)
1979-12-29 / 304. szám
ajc Borostyán egyik szép gólja a Karácsonyi Kupán Egy jó ötlet — és van alkatrész A bábonyi rádiósok A miskolci járás amatör rádiósainak bázisa a sajóbábo- nyi Északmasyarországri Vegyiművek MHSZ Rádióklubja. Három éve hozták létre, s azóta állandó fejlődés tapasztalható a tevékenységében. Ez a tagjai aktivitása mellett annak is köszönhető, hogy többféle támogatásban részesül a 35 tagú kollektíva. Segíti a vállalat vezetősége — élén az igazgatóval, Szőke Bélával — (e révén tavaly önálló klubhelyiséghez is jutottak), dr. Szabó István elnökletével a nagyközségi tanács, s nem utolsósorban a nagyüzemi honvédelmi klub és a szocialista brigádok támogatását is élvezi. Az utóbbiak az üzemben propagálják a rádiózás jelentőségét, képviseltetik magukat a klub közgyűlésein, s á saját megbeszéléseikre meghívják az egyébként Miskolcon lakó Nagy Bajos személyzeti osztályvezetőt, a klub titkárát. Ezzel persze csak a kapcsolatukat erősítik, ami azonban azt is eredményezi, hogy a brigádok jelentős társadalmi munkát végeznek a rádiósok javára. A női brigád például Hetente egyszer rendbe hozza a klubhelyiséget, a műszerészek brigádja részt vett a rádiós berendezések összeállításában, a villany- szerelőké pedig selejtanyag- ból antennatartókat készített a klubnak, s nemrég — anélkül, hogy kérték volna — 5 pár tornacipőt vásárolt a versenyző rádiósoknak. Na yjából azonos létszámmal három szakosztálya van a klubnak: a konstruktőröké (akik a járás MHSZ-lő- tereinek a biztonsági berendezését is elkészítették), az RH-soké és a rádióiránymérőké. Az utóbbi sportág már évekkel ezelőtt is szép eredményeket elért mályi művelői, 19-en, nemrég szintén a bábonyiakhoz csatlakoztak, együttesük a klub kihelyezett szakosztályaként tevékenykedik. A klub Sajóbábony általános iskolájában — ennek igazgatója, Bartus András segítségével — szakkört is létrehozott, amelyben Tóth Gellert pedagógus irányításával a IV., V., és VI. osztályos tanulók soraiból 25- en sajátítják el a három szakág valamelyikének ismereteit. A rádiózás azonban eléggé költséges dolog. A berendezések alkatrészeit időnként pótolni kell, ami több pénzbe kerül, mint ameny- nyit a patronálok általában adni képesek. Alkatrész hiányában viszont nehéz biztosítani a klub- és a szakköri tagok gyakorlásának folyamatosságát. A probléma megoldása végett — a vállalati társadalmi szervek és a verseny- titkár támogatásával — a rádiós klubtitkár ez év tavaszán olyasmit kezdeményezett, ami az országban is párját ritkítja. Hivatkozva a nemzetközi gyermekévre és a takarékosságra, meghirdette az „Alkatrészt a rádiósoknak” akciót., A kezdeményezés nem várt sikert eredményezett. December elejéig 43 elromlott, ám még felhasználható alkatrészeket tartalmazó különféle rádiót, tv-készüléket adtak át a klubnak — természetesen ingyen — a szocialista brigádok tagjai. Ily módon még a Budapesti Villanyszerelőipari Vállalat jelenleg a vegyiműveknél dolgozó Béke brigádja is a klub segítségére sietett. Két-három évre elegendő alkatrésszel rendelkeznek most már a bábonyi rádiósok. Kétségtelenül azzal is viszonozzák megsegítésüket, hogy már a közeljövő éveiben sikeresen szerepelnek majd a hazai és nemzetközi versenyeken, amelyeken a borsodi — főként miskolci — amatőrök legjobbjai már annyi babért arattak. T. I. Az idei országos felnőtt, női egyéni sakkbajnokság küzdelemsorozata a két legjobb magyar sakkozónő — Verőczi Zsuzsa és Ivánka Mária — távollétében is bővelkedett izgalmakban, ki- sebb-nagyobb szenzációkban. A dicséretesen aktív versenyzők között is kitűnt a végül 3—5. helyen végzett tapolcai gimnazista, Kovács Márta. — Bár az elért 9 ponttal végül is elégedett vagyok, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy két-két és fél pontot „kidobtam” az ablakon. Grosch és Honfyné ellen nyert állást rontottam döntetlenre, míg Polgár Zsuzsika ellen jobb állásból — tisztelnézés következtében — vesztettem. Szerencsére nem a sakkvakság volt a jellemző a 17. születésnapját december 19- én betöltő, Zalahalápon élő Mártára. — 1976. és 1977. után idén harmadszor játszhattam a legjobbak között, a sakkot pedig már tíz éve kedvelem — mondja magáról a ritka szerény, jómodorú leány. — Édesapám elsős koromban vette az első sakk-készletet, karácsonyi ajándékként. Harmadikos voltam, amikor bronzérmes lettem az országos kisdobosbajnokságon. Az első, igazán nagy eredményt számomra az 1976-os esztendő hozta: sakkmesteri címet szereztem, s még az évben részt vehettem az első külföldi versenyemen is. Átadólistán Krankl és Bonhof „Eladósorba” kerül a nyugatnémet Rainer Bonhof és az osztrák Hans Krankl. Bonhoftól a Valencia akar megválni, mivel játékával egyre elégedetlenebbek. A klub vezetői már többször tárgyalóasztalhoz ültek Günter Netzerrel, a Hamburger SV menedzserével, és valamilyen áthidaló megoldást szeretnének találni a kérdésben. Keegan neve is felmerül sokszor ezzel kapcsolatban, jól tájékozott körök cseréről is beszélnek, hiszen Keegan 1980 júniusában lejáró szerződését nem kívánja meghosszabbítani a hamburgiakkal. A Barcelonában szereplő Krankl helyzete már tarthatatlan, edzőjével, Rife-vel való összetűzései miatt. A Porto érdeklődik erősen iránta, a válogatott Gomez mellé szeretnének méltó társat találni. Képes Sport Kupa Tegnap délután a debreceni sportcsarnokbán megkezdődött a hagyományos, év végi labdarúgó-esemény, a Képes Sport Kupa. Izgalmakat, 12 gólt, meglepetéseket hozott a nyitány, s a fővárosi kluboknak nem sok babér termett Videoton—MTK VM 3:3 (0:1). Büntetőkkel a Videoton nyert (5:4). Debrecen—Ferencváros 4:2 (1:0). A ma 16.30 órakor kezdődő 2. forduló párosítása: Ferencváros—MTK-VM; Deb - récén—Videoton. Az idei év is jól kezdődött: Márta Verőczi Zsuzsa világ- bajnokjelölt ellenfele, a szovjet Nana Joszeliani mögött 2. lett az ifjúsági Európa Kupán. A bajnokságon azután ismét bizonyított. A tapolcai OB I-es katonacsapatban, a Mereszjev SE- ben sakkozom, és az edzéseket is rendszeresen látogatom. Edzőmmel, Jeney Ferenc sakkmesterrel csak általában havonta találkozunk. Ilyenkor megkapom az eligazítást, és aszerint készülök. Idén egy komoly változás következett be az életemben: november 1-től magántanuló vagyok a gimnáziumban, ahol addig francia nyelvtagozatos osztályba jártam. Bár számos ajánlatot kapott, egyelőre még hallani sem akar a fővárosba költözésről. Jól érzi magát a családi házban, ahol gyakran hódol édesapja szenvedélyének: Q is szívesen játszik a családfő elektromos orgonáján. Gyakran kerékpározik a környező erdőkben. Nemcsak ő maga asztaliteniszezik szívesen, de figyelemmel is kíséri a legjobbak eredményeit. Elsősorban Klampámak és Szabó Gabinak szurkol. — A jól sikerült bajnokság után tovább készülök a jövő évi feladatokra. Előbb a zen- tai ifjúsági EK-n, majd az Utasellátó áprilisi nemzetközi versenyén szeretném bizonyítani, hogy helyet érdemiek az olimpiai csapatban. Ott szeretnék lenni a máltai sakk-csucstalálkozón. Miskolc belterületén kb. 100 m2 alapterületű raktárt és kb. 200 m- alapterületű alagsori raktárt hasznosításra átaonánk * Mindkét raktár tehergépkocsival is megköielithetö. Érdeklődni lehet „Vállalat” jeligére a kiadóban. Xíízérdekű értesítés Értesítjük a lakosságot, lakástulajdonosokat és lakáskezelőket, hogy a lakóhelyiségek után havonta fizetendő dij 1980. január 1-től 4 forintról 6 forintra, valamint a lakástakarítás óradija 19 forintról 29 forintra változik. MISKOLCI KÖZTISZTASÁGI VÁLLALAT Ott lesz-e az olimpián? Egy leány a sakktábla mellett i/Uindeniéle Lézertechnika — külszíni bányászatnál A Lauchhammer Barnaszénbánya Kombinát (NDK) kiettwitzi külszíni fejtésében a fedőkőzet elszállításához külfejtési szállítószalagos berendezést is használnak. Ez a szállítási technológia a tudomány és a technika magasfokú alkalmazását követeli meg. A fejtést lényegében irányító készülékkel felszerelt traktorok végzik. E munka racionalizálására irányított lézersugaras eljárást vezettek be. A szállótszalag végén lé- zerállványt állítanak fel, ezen van az.’ irányító toldalékkal eilátott lézerszerkezet. A szalag elején egy traktor áll, amelynek a tetejére lézer vevőkészüléket szereltek. A vezetőfülkében piros, fehér és zöld lámpával ellátott jelzőkészülék van. Miután a traktor és a lézer az üzemeltetés megindítására jelzést kap, megkezdődik az irányítási folyamat. A lézersugarat . a traktor vevőkészülékére irányítják, a középen levő tükröt érő lézersugarat a fehér ellenőrző- lámpa kigyulladása jelzi. Ezután megkezdődik a fejtés. A traktor vezetője úgy kormányoz, hogy a fehér eí- lenőrzőlámpa lehetőleg mindig világítson, ez azt jelenti, hogy a megfelelő irányba halad a traktor. Jobbra vagy balra történő eltávolodása esetén (a zöld vagy piros lámpa felvillanásánál) az irányt változtatni kell. A további fejlesztésnél a kormányzást teljesen automatizálják. s így a vezető minden figyelmét a fejtésre koncentrálhatja. Ezzel a munka pontosságát is növelték. A szalagfejtésnek ezt a gazdaságos módszerét más üzemek is átvették. Újra a szén Az emberis és a kőszenet sokkal régebben ismeri és használja, mint a kőolajat. Mégis hosz- szú időn keresztül szívesebben alkalmazta a bőségesen rendelkezésre állt és olcsóbban bányászott kőolajat, mint a szenet. A legutóbbi évtizedben azonban rádöbbentek, hogy fogytán a kőolaj, ezért a még meglévő készletek miatt újra nagy jövő előtt áll a -szén. Az elkövetkezendő években, évtizedekben a szénbányászat jelentős: növekedésével számolhatunk, és a jelenlegi 3 milliárd tonnás évi termelés az ezredfordulóra a .legszerényebb »becslések szerint is tneg- 'haladja a 4 milliárd tonnát. A szénbányászat egyik hátránya a nagy emberi munka, erőigény volt. Nyilvánvaló tehát, hogy nincs jövője a csákánnyal fejtett vékony széntelepeknek, a hagyományt« kamrafejtéseknek, a kézi erővel való csi!_ lerakodásnak. A mélyművelésű szénbányákban is a vastagabb telepeké a jövő, amelyek fejtőpajzzsal bányászhatok. A szénbányászat-fejlesztés azonban elsősorban a külfejtésü bányákra vonatkozóan jelentős, mivel valóságos gépóriásokkal szinte korlátlanul gépesít- hetökv A fejlesztés másik lehetősége a fogyasz. tás oldalán van. Amíg korában a szén nagy részét a lakosság égette el egyszerű kályhákban, addig a jövőben a szenet elsősorban az >|c Nagy teljesítményű hőerőmű épül Észak-Cschszlovákiában, Chomutov kör~ nyékén, amely 1982-re összesen 3170 megawatt energiát szolgáltat — szénből. erőmüvek használják. Ezekben akár az 1000 kalória alatti szenes .anyag is elégethető lesz. Már működnek olyan kísérleti erőművek, amelyek csupán 900 kalóriás tőzeges kőzettel dolgoznak. A nyersanyagot meg- örlik, ciklonokban víztelenítik, majd a száraz, szenes port befújják a kazánokba. Ez az anyag közönséges kályhában nem égne el. A kis kalóriaértékű, korábban értéktelen széntartalmú kőzetek is nagy tömegben gazdaságosan szolgáltatnak energiát. A szénből előállított mesterséges földgáz gyártása területén nyílik még további lehetőség. Ez nem jelenti a főleg szénmonoxidból álló v régi városi világítógázra való visszatérést. Ebben az esetben a gáz fűtőértékét úgy növelik, hogy megfelelő nyo. máson katalizátorok segítségével hidrogénnel reagáltatják a szénből előállított gázt. „Energialökések” — lendkerékkel A München közelében levő garchingi magfizikai kutatóintézetben olyan lökés- áram-generátor építése .folyik, amely 150 megawatt villamos teljesítményt hoz létre 10 másodperc időtartamra. A villamos hálózatról nagyon nehéz ilyen roppant „energialökéseket” produkálni, márpedig a megfúziós kísérletekhez ezekre feltétlenül szükség van. A lökésáram-generátor közbülső energiatárolóját, egy 230 tonna tömegű lendkereket a villamos hálózatró' táplált hajtómotor percenként 1650 fordulatra gyorsítja fel. Ekkor a lendkerék — forgási energiaként — 400 kilowattóra energiát tárol. A lendkerékhez forgóáramú generátor kapcsolódik, az hozza létre — egyenirányítón át — hatperces időközönként 10 másodpercre a szükséges villamos teljesítményt. Hat percre van szükség, hogy a lendkerék újra felgyorsuljon, ugyanis minden egyes énergialeadás kb. 1250 fordulatra fékezi le. A 150 megawattos villamos teljesítményre az energiatermelő magfúziós folyamat megvalósítását célzó kísérletekhez van szükség. A olazmagenerátor mágnestekercseiben ugyanis hatalmas mágnesteret hoz létre ez a villamos teljesítmény. A ku- atók remeik, hogy az új lökőáram-generátor üzembe helyezése után sikerül majd megközelíteni azt a hőmérsékletet, plazmasűrűséget és plazmabelövési időt, amely a folyamat létrehozásához szükséges.