Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)

1979-11-13 / 266. szám

Nívódíj a miskolci rádiónak Évről évre szép hagyo­mány, hogy a Magyar Rá­dió Elnöksége nívódíjban ré­szesíti azokat a művészeket, írókat, tudósokat, valamint rádió-riportereket és szer­kesztőket. akik az elmúlt időszakban kiemelkedő telje­sítményekkel járultak hozzá a rádió műsoraiban elhangzó adások színvonalának emelé­séhez. Az idei nívódíjakat tegnap, délután adták át a Magyar Rádió székházának márványtermében. Dr. Hárs István elnök ünnepélyes ke­retek között nyújtotta át a rangos elismerést, a jó mű­sorok díjazásaképpen. Nívó­díjat kapott a Magyar Rádió miskolci körzeti és nemzeti­ségi szerkesztőségének három dolgozója, Paulovits Ágoston, Antal Magda és Nagy István. * POLITIKAI NAPILAP XI. ÉVFOLYAM, 266 SZÁM 1979. NOVEMBER 13., KEDD ARA: 13 FORINT & Ez az óriási béka nemrég került Budapestről Miskolc­ra. A decemberi ünnepeken mutatkozik be a nagy nyil­vánosság előtt. De a kíván­csiskodóknak a DH már fel­fedi a „titkot”: nem egy óriá­si tál miskolci kocsonyának a dísze lesz. .. (Riport az 5. oldalon.) Carter bejelentése Az USA nem vásárol olajat Irántól Carter amerikai elnök teg­nap személyesen is bejelen­tette, hogy az Egyesült Álla­mok leállítja az olaj vásár­lását Iránból. Az elnök a tv- és rádióhálózatok által egyenes adásban közvetített nyilatkozatában figyelmezte­tett: a döntés nehézségeket okozhat az ország energia- elláTásában, ezért a kor­mánynak és a törvényhozás­nak további olajtakarékossági intézkedéseket kell hoznia. Az elnök mindenesetre a helyzet nehézségeit hangsú­lyozta és felhívta a lakos­ságot, csökkentse energiafo­gyasztását, hogy megbirkóz­hassanak a nehézségekkel. Carter ismét arról beszélt, hogy a teheráni nagykövet­ségen fogva tartott túszok biztonsága az elsőrendű. Vé­leménye szerint „elfogadha­tatlan” követelést állítottak Washingtonnal szemben a nagykövetség elfoglalói, akik — mint ismeretes —. az Egyesült Államokban tartóz­kodó volt sah kiadatását kö­vetelik. Nyolc nap után ez volt az első alkalom, hogy az elnök személyesen foglalkozott a nyilvánosság előtt az iráni helyzettel — miután mind több bírálat érte állítólagos „gyengesége” miatt. Az Egyesült Államok je­lenleg összesen mintegy na­pi 700 000 hordó olajat im­portál Iránból, fogyasztásá­nak 4—5 százalékát. Wa­shingtonban már régebben attól tartanak, hogy az iráni kormány, a két ország vi­szonyának fokozott kiélező­désével, olajszállítási tilalmat rendel el. Carter elnök vasárnap és hétfőn (amely ugyancsak hi­vatali szünnap), sorozatosan tanácskozott kormányának tagjaival az iráni helyzetről. Értesülések szerint Washing­ton nyugati szövetségeseivel eredményes tárgyalások foly­tak arról, hogy az olajkész­letek átcsoportosításával pó­tolják az Egyesült Államok számára az iráni olajat. Az elnök, a nagykövetség nyolcadik napja tartó meg­szállása miatt mind nagyobb nyomás alá kerül azért, hogy cselekedjék „keményen”. A kormány a túszok életét és biztonságát állítja a válto­zatlanul első helyre, de bi­zonyos intézkedéseket mérle­gel. így például felülvizsgál­ják az Egyesült Államokban élő mintegy 140 000 iráni ál­lampolgár — köztük 50 000 diák — tartózkodási engedé­lyét és feltehetően kitolon­colják azokat, akiknek en­gedélye lejárt. Mérlegelik az iráni kormány, illetve állam­polgárok tulajdonában levő, az Egyesült Államokban ta­lálható bankszámlák és egyéb vagyon befagyasztását. A Vatikán küldötte átadta Khomeini ajatollahnak II. Já­nos Pál pápa üzenetét. A találkozóról az iráni televí­zió is beszámolt. Csúcsforgalom az A FOR-n ál Az utóbbi egy hónapban, október közepétől csúcsfor­galmat bonyolított le az ÁFOR, ugyanis a téli fűtési szezon kezdete és a mező- gazdaság őszi munkái lénye­gében egybeestek és ez jelen­tősen növelte a keresletet gázolajból és tüzelőolajból. Naponta mintegy 18 ezer ton­na kőolajterméket szolgálnak ki az ÁFOR telepein, töltő- állomásain. Az ÁFOR műszaki és szer­vezési intézkedésekkel gon­doskodott a téli tüzelőolaj­ellátás előkészítéséről. A za­vartalan szállítás korszerű és gazdaságos feltételeként bő­vítették a kőolajfinomítók és a nagy ÁFOR-telepek közöt­ti kőolajtermék-távvezetékek hálózatát, Százhalombatta és Pécs közötti új, mintegy 190 kilométeres szakasszal. Je­lentősen meggyorsították a dunai vízi úton közlekedő tankhajók fordulóit, mert az ordai kikötőben 400 tonnás tárolóhajót helyeztek el, amelynek nyomban átadhat­ják a rakományukat. Tank- aütóparkját is jelentősen kor­szerűsítette az ÁFOR; a ko­rábbinál jóval nagyobb, 21 köbméteres gépkocsik beál­lításával. A csepeli, a szé­kesfehérvári és a sátoralja­újhelyi telepen korszerű töl­tőberendezésekkel a tankau­tók kocsifordulóit gyorsítot­ták. így a vállalat tankautói országosan naponta 14 ezer tonna kőolajterméket szállít­hatnak az ÁFOR-kutaknak. Sárospatak idegenforgalmáért Motel, étterem, kemping Megyénk településhálózatá­nak fejlesztési tervében Sá­rospatak a zempléni táj ide­genforgalmi és üdülőköz­ponti feladatának ellátását kapta. Földrajzi fekvése, tör­ténelmi, művelődéstörténeti emlékei, gyógyhatású termál­fürdője és napjainkban is gyarapodó kulturális intéz­ményei révén mindenképpen alkalmas is erre a szerepre ez a nagy múltú város. A Rákóczi-vár, a nagykol­légium és a többi műemlék- épület, valamint a múzeu­mok. képtárak évente már csaknem négyszázezer kirán­dulót, turistát vonzanak Sá­rospatakra az ország külön­böző vidékeiről, sőt külföld­ről is. A vendégek a város nevezetességeinek megtekin­tésén kívül fürdőzéssel és a környező hegyekbe teendő kirándulásokkal több napot is szívesen eltöltenének Sá­rospatakon, ha erre meglen­nének a vendégfogadás fel­tételei. És ha ma még szűkösen áll is e tekintetben a város, remény van rá, hogy rövi­desen javulás következik be e, téren. Jelenleg csak egy szállodája van Sárospatak­nak, az is nagyon kevés fé­rőhellyel várja a vendége­ket. De már megkezdték a központban egy új, 120 sze­mélyes motel építését, az Országos Idegenforgalmi Ta­nács hathatós anyagi támo­gatásával. Étterem is tarto­zik majd hozzá, 300 adagos konyhával. Mindezt a Bükk­vidéki Vendéglátóipari Válla­lat építteti és fogja üzemel­tetni. A növekvő idegenforgalom megkívánja a végardói ter­málfürdő bővítését. A Bor­sod megyei Vízművek tervé­ben szerepel egy nagymére­tű új medence létesítése, amelynek tervrajzát az egyik városi tanácsülésen be is mutatták. Ennek megfelelően a tanács megkezdte a fürdő körüli terület közművesíté­sét. A Dobó Ferenc és a Borsi utcában befejezéshez közeledik a csatornahálózat építése, a Határ, Kassai, Má- nyoki, Mikszáth és a fürdő­terület közelében levő többi utca korszerűsítésével már elkészültek. A fürdő két bejárata mel­lette gépkocsiparkolót építet­tek és megkezdték az autós­kemping kialakítását is a 16 hektár nagyságú üdülőterü­leten. Itt összkomfortos fa­házakon kívül sátorozásra és lakókocsik parkolására alkal­mas helyeket is kialakítanak. # Éhségsztrájkot kezdtek a teheráni USA-nagykövetséget 10 napja megs 'Ilva tartó muzulmán diákok. Képünkön: iráni gárdisták a diákok elhatározását köszöntik a diplomáciai épület előtt. November 14-re „eltűnnek”... Még az unokák is láthatják! Khomeini kijelentette, hogy kivételt tett akkor, amikor fogadta a pápa képviselőjét, majd hozzáfűzte: nem kell aggódnia a túszok életéért, s ha akarja, meg is látogat­hatja őket. Ezután az ajatol- lah az Egyesült Államok irá­ni politikáját elemezte, majd mint az iráni televízió kö­zölte, kijelentette: a Vatikán­nak az ügyben inkább Car­ter elnökhöz kellene fordul­nia. Tegnap 'Abol Hasszán Ba- niszadr külügyminiszter ma­gához kérette a külföldi nagyköveteket, hogy meg­győzze őket: támogassák 1 Iránnak a sah kiadatására vonatkozó követelését. Röviddel azután, hogy Car­ter amerikai elnök bejelen­tette az iráni olajimport fel­függesztését, Teheránban Ali Akhbar Moiníar olajügyi mi­niszter a rádióban közölte, hogy Irán már Carter beje­lentése előtt döntött az ame­rikai olajexport beszünteté­séről. Hangsúlyozta: az iráni lépés nem válasz Carter in­tézkedésére, mert az iráni határozat korábban született, az olajmunkások kérésére, az­után, hogy az Egyesült Álla­mok befogadta a megbukta­tott sahot gyógykezelésre. Nyugati források szerint, mi­után az amerikai nagykö­vetséget továbbra is meg­szállva tartják az iráni diá­kok, megkezdődött a külföl­diek kiáramlása az ország­ból. Piramis-klub a Vörösmartvban *• A miskolci Vörösmarty Művelődési Ház műsorának kihirdetése szerint nóvember 16-án, délután 4 és 6 órá­tól a Piramis együttes lesz az intézmény vendége. A hirdetés alapján sok érdeklő­dő azt gondolja — így hal­lottuk a házban —, hogy koncértet ad a népszerű Pi­ramis. Nem erről van szó. Hanem: klubrendezvény for­májában találkozhatnak az együttessel az őket kedve­lők. Ez pedig azt jelenti, hogy a közönség közvetlenül beszélgethet a Piramis tag­jaival, akik levetítik majd a budapesti, kisstadionbeli kon­certjükről készült filmjüket és leforgatják legújabb hang­lemezüket. Játékos vetélkedő­kérdésekre is válaszolhatnak a résztvevők, s a helyesen felelők között lemezeket sor­solnak ki, képeket dedikál­nak számukra. Eső, lm eső téliét Ma is borús, hűvös idő lesz, a délutáni hőmérséklet 5 fok körül alakul. Csapa­dékra is számítanunk kell: eső, havas eső lehetséges. — Most november 14-re mi már „eltűnünk”, de állítólag munkánk nyomát még az unokáink is láthatják ... Bizonyára meglepő ez a kijelentés, amit Tomolya Lászlótól hallottunk. Hogy mivel kapcsolatban és mire alapozva jelentette ki ezt a miskolci Kilián-déli Lakás- szövetkezet karbantartóinál dolgozó Petőfi Sándor szoci­alista építőipari brigád ve­zetője? — Három „rongyos” to­ronyházat tettünk széppé, festettünk át, tataroztunk külsőleg-belsőleg. A munkák kezdetét szep­temberben a DH-ban ismer­tettük. — A mintegy 14 éve épült tízemeletes bérházakat annak idején külsőleg olyan festék­kel vonták be, amely nem nagyon jól bírta az időjárás viszontagságait, és ezért ezek a házak olyan „rongyossá” váltak, hogy ugyancsak ron­tották a városképet. — Nem kevés költséggel, de sikerült beszerezni a Ter- ranova nevű import festéket, amelynek tartóssági ideje fél évszázadra szól — hallottuk Tomolya Lászlótól. — Szó­val a szakemberek vélemé­nye szerint munkánk nyo­mát, illetve ezeknek az épü­leteknek a festését még az unokáink is láthatják. A há­rom toronyház festését no­vember 14-re vállaltuk, s el is készítjük. A halványpirosra festett toronyházakon tehát fél év­század után sem válik majd „rongyossá” a festés. Kíván­juk, hogy minél több olva­sónk ellenőrizhesse ezt! Parkoló a grund helyén (CIKK A 3. OLDALON)

Next

/
Thumbnails
Contents