Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)
1979-11-01 / 257. szám
titkár terjesztett be javaslatot. A továbbiakban dr. Kovács László tartott tájékoztatói a vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsíKölcsönök jegyezzük, hogy kicsit későn gondolta meg magát az ügyNéha visszasírjuk a kerekeskutat hitelt, akiknek munkaköre rendszeres gépkocsihasználatot igényel, s ezt igazolni tudják. A hitel összege a vételár 40 százalékáig terjedhet, 24 havi lejáratra. Akik állami leadásból származó gépkocsit vásárolnak, azoknak a vételár teléig nyújthatunk hitelt. Q Juhasz Józsefné kérdezte a 38-930-es telefonról; november végéig kell befizetni az 1300-as Lada árának 50 százalékát. Ám de 1200-as Ladára akarjuk átíratni. A régi ár 20 százalékát az áremelkedés előtt fizettük be. Átíratás esetén a régi árnak az 50 százalékát, vagy az új árnak az 50 százalékát kell-e befizetni? — Fizesse be az ügyiéi az 1300-as Lada árának 30 százalékát, vagyis 27 ezer forintot. (Ez a régi árnak megfelelő összeg.) Típusmódosítást pedig a Merkúrtól kérjen ajánlott levélben. Megfél. Tapasztalatunk szerint, november 30-ig. a befizetési kötelezettség időpontjáig nem kaphat típusmódosító levélre választ a Merkúrtól. Ha gondot jelent a fenti ösz- szeg befizetése, próbálja meg sürgősen elintézni a Merkúrnál a módosítási kérelmét. Amennyiben megjön a válasz — s erre, ismételjük, nem sok remény van —. úgy az 1200-as gépkocsira fizet- '■ * '’5 e/er forintot. Ne legyen mbcol’/siünet... November: (ogászaü hónap Mosolyogni, jóízű két enni mindenki szeret. Ám nem mindenki mer. Akinek hibás a fogsora, az nem szívesen nevet, s a rossz rágás következtében gyovnorbáníalmak is gyötörhetik. Hogy az elgeny- nyesedett fogtövek által okozott sokfele betegségről ne is beszéljünk . .. — Éppen ezért rendkívül fontos a megelőzés, amit már gyermekkorban el kell kezdeni — jelentette ki dr. Majoros Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesülete észak- magyarországi decentrumá- nak titkára, megyénk profetikus főorvosnője. akit a fogászati hónap célkitűzéseiről kérdeztünk. — Mint országszerte mindenütt. megyénkben is novemberben tartjuk a fogászati hónapot — folytatta a főorvosnő. — Bár iskolafo- sászatainkon mindennapi munka a gyermekekkel való törődés, ebben a hónapban mégis igyekszünk a szokásosnál intenzivebb felvilágosító tevékenységet kifeiteni nemcsak a gyermekek, hanem a szülők körében is. "Számos rendezvénnyel, vonzó propagandával teszik ézt. -Jó példát hallottunk erre a Fogtechnikai Vállalat miskolci laboratóriumából: — A Silztár Los-/mié vezetésevei dolgozó. le tagú szocialista brigádunk az elmúl! héten a Vörösmarty utcai óvodában járt, almivá fogmosó eszközöket vittek- s szinte játék közben tanítgat- ták a kicsiket a helyes fog- ápolásra — s amint Mihu feci Gábor a laboratórium vezetőhelyeltese újságolta: ugyanez a brigád ezen a hé- ten a Győri kapui, 40. számú leteinek és küldötteinek létszámára Drótos László első A Rádiótól kérdezték — a DH válaszol # A pótfogak felerősítésében forradalmi változást jelent a közeljövőben bevezetésre kerülő újdonság. A Belgiumból importált eljárás lényege az. .hogy az eddigi fém kapcsos fog- rögzítést műanyaggal helyettesiül;. Ezeket a kis színes rögzítő elemekét egyelőre csak ebben a két kis dobozban tudjuk bemutatni. mert az első beépítésükre csal; a napokban kerül sor. Ezek használatával megszűnik a máig használatos fémkapocs, amelynek látványa mindig rontott a szénen megmunkált fogsoron. Ha a fémkapcsol; elkoptak újat kellett készíteni. 4 műanyag tartókat ilyenkor egyszerűen ki lehet cserélni. (Kerényi felv.) tésére indított mozgalom politikai feladatainak végrehajtásáról. a városi pb 1972. március 22-i határozata alapján. majd a két pártbizott- sagi ülés között végzett munkáról adott számot. A testület szervezeti kérdésekben is dönlött. Érdemei elismerése mellett felmentette gazdaságpolitikai osztályvezetői beosztásából Rábái Istvánt, akit az LKM Városi tanácstagok fogadóórái 197?». november 1. Gáspár Sándor, Kidéi Termékeket Feldolgozó Vállalat, Szent- péteri kapu 5—7., 17 órától; dr. Terplán Zénó. egyetem, gépelemek tanszéke, I. em. 15., lt> órától. A pénzünkről van szó. jE címmel sugárzott Fórumműsort a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiója. Az adásidő rövidsége miatt a szakemberek a Déli Hírlap hasábjain adják meg a választ a hallgatók kérdéseire. Ezúttal az OTP Borsod megyei igazgatóságának vezetője, Dojcsák János válaszol. £ Egy házaspár hányféle kői- csont vehet fel? - E kérdést egyébként többen tették fel, levélben, s telefonon egyaránt. — Hogy egy házaspár mennyi kölcsönt vehet fel, azt elsősorban az illetményük határozza meg. A havi törlesztések összege ugyanis nem lehet magasabb a fizetés 33 százalékánál. A rövidlejáratú hitelek közül egy házaspárnak egyszerre csak egy személyi, s egy mező- gazdasági hitele lehet. A mezőgazdasági hiteleknél kivétel a szerződéses állattartás. 0 Mennyi kölcsönt ad az OTP új, használt kocsi vásárlásánál, s milyen időtartamra? Erről érdeklődik Göcsei Zoltán. — Oj személykocsi vásárlására csak azok kaphatnak A Reflex a rádióban A bükkábrányi tanácsháza A november 7-i ünnepségek soraba illeszkedik i bükkábrányi községi tanác* háza átadása. A beruházá kivitelezője a Mezőkeresztes: Tanács költségvetési üzeme A költségek meghaladják a 1 ' millió forintot. Jó hírt kapott a miskolci Reflex együttes a Magyar Rádiótól. Két dalukat elfogadták. legalábbis felvételre. (A felvétel után bizottság hallgatja meg a számokat, és az dönt további sorsukról, hogy játszhatók-e majd a rádióban?) Mindkét nóta zenéjét Fancsik Zoltán, az együttes billentyűse, házi zeneszerzője komponálta, a szövegekét Bxtdányi Iván írta. November második felében a Rádió 8-as stúdiójában rögzítik a Merre visz az út? és az Ugye. folytatjuk majd ... című Reflex-dalokat. Nem sokkal a felvétel után megyénk sok városá.ban élőben is hallhatják a fiatalok a miskolci zenekart: a P. Mobillal turnéznak majd. Januárban a Korállal járják Borsod és a Nyírség telepii léseit. # Az «JJ személygépkocsik vétel' ,nak 50 százalékát e hónap végéig fizethetik még bp a teendő autótulaj•’ -ok. A típusmódosítási ké.eli. ’ ' ' ' A komfortos lakás minden kényelme visszájára fordul, ha akárcsak órákra is szünetel az energiaszolgáltatás, vagy elapad a csap. A régi. csak villanyárammal ellátott háztartást nehezen lehetett zavarba hozni. Vezetékszakadás esetén meggyújtottuk a mindig kéznél levő petróleumlámpát, a szénnel, fával fűtött vaskályha sohasem mondta fel a szolgálatot, egy kanna vízért pedig bármikor elugorhatott a gyerek a sarki kútra. Bezzeg ha nálunk, a távfűtéssel, hideg-meleg vízzel, konyhai gáztűzhellyel felszerelt házgyári lakásban nélkülözni kell a szolgáltatások bármelyikét!. . . Az otthonok százai vannak felfűzve egyazon vezetékre, így minden hiba ezreknek okoz bosszúságot. Nem lehet tehát eléggé hangsúlyozni a szolgáltató vállalatok felelősségét. Igaz, hogy a hibát általában mások, például az építők idézik elő — felszakítja a vezetéket, eltöri a csövet a munkagép —. a javítást mégis tőlük várjuk. És korántsem mindegy, mennyi időt vesz igénybe ez a munka! A városi tanács legutóbbi ülésén is szóvá tették, hogy gyakran túl hosszúra nyúlik az ivóvízvezeték javítása. Ügy tűnik. nincs kellően felkészülve a Vízmű Vállalat javító részlege a váratlan törésekre, szakadásokra. Utasításként fogalmazták meg a tanácsülésen: növelni kell a javítóbrigád hozzáértését. felszereltségét, sőt ha kell. a létszámát is! Az új lakótelepeken élők tanúsíthatják, hogy gyakran meglepetésként éri a lakosságot a vízszolgáltatás szüneteltetése akkor is. ha a szakemberek előre láthatták, hogy el kell végezni valamilyen javítási, karbantartási munkát. De többé* kevésbé érvényes ez a megállapítás a többi szolgáltatásra is. A helyi sajtó és a rádió készségesen helyet ad az ilyen tárgyú közérdekű közleményeknek. Léteznek azonban más információs csatornák is. A közüzemi vállalatok tartsák kötelességüknek a lakosság alapos tájékoztatását, és éljenek az összes lehetőséggel. Kívánatos, hogy a házfelügyelőkkel közöljék minden esetben a hiba okát, sőt a javítás várható időtartamát is. Az utóbbinak természetesen csak akkor van értelme. ha el is követnek mindent, hogy az adott időpontra ismét meleg legyen a radiátor, folyjon a csap! A házfelügyelők is tartsák kötelességüknek a tájékozódást és a tájékoztatást! Ugyanezt elvárhatja a tagság a lakásszövetkezetek vezetőségétől. Sőt, ennél sokkal többet is! A minap szerkesztőségünkhöz fordult panasszal egy lakásszövetkezeti tag. Elmondta, hogy avasi otthonában — s ez vonatkozik a múlt tavasszal átadott berhaz minden lakására — rosszul működik a távfűtés. A lakásszövetkezet vezetöségenel már jártak, ott azonban alig kaptak többet jó tanácsnál: közölték velük,, hol jelentsék be a hibát. De ha a lakó maga kénytelen intézni ügyes-bajos dolgát, akkor mivégre van a lakásszövetkezet, miért fizetik közpénzből a tisztségviselőket? A komfortos otthon nagy öröm. de csak akkor, ha megbízhatóan működik a szolgáltató gépezet. Néha elég egy porszem, pontosabban egy porszemnyi felelőtlenség, és hirtelen haragjában visszasírja a lakó a dobkályhát, a petrol es a kerekeskutat. (békés) — # Mindenki porcelán fogat szeretne, de borsos a: ára. és kapacitással sem győzik Általános Iskolát keresi fel hasonló céllal, a Vöröskereszt területi szervezetének közremüködé-t vei. A mintegy 120 dolgozót foglalkoztató laboratórium másként is felkészült a fogászati hónapra: — A modern fogpótláshoz szükséges legválasztékosabb anyagkészletet biztosította ez a bázislaborunk, amely országosan is kiemelt laboratorum. és más megyék ellő - tásál is segíti — közölte dr. Majoros Katalin. Juhász Gyula vezetésével, ■nnek a laboral óriumnak a lolgo/ói vállalták, hogy a agorvosok igényeit. meg- T-ndelé-eit nemcsak kifogás- alan precizitással, hanem gyorsan teljesítik. így kevés páciens kényszerül mosoly- szünetre. . (ruttkay) Ülést tartott a városi pártbizottság Tegnap ülést tartott az MSZMP Miskolc városi Bizottsága. Ádám Józsefnénak. a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagjának elnökletével megtárgyalta a Központi Bizottság 1970. február 18— 19-i. a nők politikai, társadalmi. gazdasági és szociális helyzetére hozott határozatának végrehajtásáról szóló jelentést, amelyet dr. Kovács László, a bizottság titkára terjesztett elő. Az üzemi. intézményi pártbizottságok. pártvezetőségek és alapszervezetek választott testüpb 1979. október 8-i ülésén a vállalati pártbizottság titkárává választott. Fülöp Pétert. a KISZ Miskolc városi Bizottságának első titkárát kinevezte a gazdaságpolitikai osztály vezetőjévé. Helyébe Csollák Gábort, a DIGÉP KlSZ-bizottságának titkárát ajánlotta megválasztani a tegnap szintén ülést tartott városi KlSZ-bizott- ságnak. Az ifjúsági testület Fülöp Péter felmentésével — érdemei elismerése mellett —■ egyetértett, és első titkárul' Csollák Gábort választottá meg.