Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)

1979-11-28 / 279. szám

belföld 5' Ceruzával, talán... Kislányom örömmel sza­ladt felém, amikor dél­után érte mentem az óvodába. — Apuka, rajzoltunk — újságolta harsányan, s már mutatta is a ke­zében lobogtatott papír­lapot. Kíváncsian néze­gettem, forgattam, de hiába: gyermekem reme­két sehol sem találtam rajta. — De hiszen ez a pa­pír üres... — mond­tam, mire rögtön kaptam is a magyarázatot: — Tudod, apuka, ne­kem nem volt ceruzám ... (—vich) LEENDŐ EGYETEMISTÁK. A tudományegyetemeken és a tanárképző főiskolákon vá­lasztható szakpárokról, il­letve a keretszámokról köz­zétett oktatási minisztériu­mi tájékoztató arról tanús­kodik, hogy a különböző szakokon a képzés folyama­tos, és a nappali tagozatok első évfolyamára jövőre fel­vehetők számában sincs lé­nyeges változás. I960 szep­temberében a tudomány- egyetemek ^bölcsészkarain csaknem félezren, a termé­szettudományi karokon mint­egy 800-an, az öt tanárkép­ző főiskolán pedig 2200-an 'kezdhetik meg tanulmányai­kat. ,,, FELLÖKTE A VILLAMOS. Az Eszperantó téren teg­nap délelőtt 11 óra után fi­gyelmetlenül a villamos elé lépett a 66 éves V. G. mis­kolci lakos. A szerelvény fel­lökte az idős férfit, aki vi­szonylag könnyű sérüléseket szenvedett. A mentők ellá­tás után a Vasgyári Kór­házba szállították. A villa­mosforgalomban emiatt pár perces fennakadás volt. HORIZONT-HÍRADÓ. „Mi újság a KGST-ben?” címmel januártól új sorozat kezdő­dik a televízióban, a Hori­zont-programokban. A ne­gyedévenként jelentkező mű­sorban egy-egy témát — külföldről átvett filmanyag bemutatásával — stúdióbe­szélgetésen vitatnak meg a szakemberek. Első alkalom­mal január 29-én láthatják a nézők a filmekkel illuszt­rált műsort, amely az 1976- tól 1980-ig üzembe helyezett közös beruházásokat ismer­teti, és a kőolaj-kitermelés és -felhasználás, a gázveze­tékek, az energiatovábbító rendszerek, a közös atom­erőmű-program helyzetéről is szól, különös tekintettel a magyar fejlesztési progra­mokra. apróhirdetés ingatlan Most felújított 1 szoba, gázfű­téses, komfortos, első emeleti, tanácsi belvárosi lakásunkat na­gyobbra cserélnénk. „Decemberi csere 64 585” jeligére a kiadóba, vagy telefonon 17-259 este fél nyolc után. «egyes Kb. 4 éves ír szetter keresi gazdáját. Érdeklődni mindennap 17 óra után. Telefon: 16-963. A Rádiótói kérdezték — a DH válaszol Milyen meleg legyen a vonaton? * Indulás előtt villannyal fűtik elő a szerelvényeket... (Kerényi László felvétele) Fórumműsor volt hétfőn a Magyar Rádió miskolci kör­zeti stúdiójában. A meghí­vott szakemberek ezúttal a téli felkészülésről adtak szá­mot, válaszoltak a hallgatók levélben, illetve telefonon feltett kérdéseire. A MÁV Miskolci Igazgatóságának he­lyettes vezetője, Miskolci Sán­dor ezúttal a megválaszolat­lanul maradt kérdésekre ad feleletet. A Miskolcról induló sze­mélyvonatokat mennyivel ko­rábban kell befűteni? A ta­pasztalat ugyanis az, hogy a meleg csak az indulás után fél órával érződik .., — A vonatok előfűtése el­sősorban az időjárástól, a kül­ső hőmérséklettől függ. Má­sodsorban pedig attól, hogy gőzzel, vagy villannyal tör­ténik-e az előfűtés. Például, ha nulla és plusz hat fok kö­zött van a hőmérséklet, ak­kor 45, illetve 60 perccel az indulás előtt kell megkezdeni a fűtést. Ezt a Tiszai pá­lyaudvaron a kocsik tároló­vágányán végzik el, külön előfűtő berendezéssel. A tá­rolóvágányról az állomás in­dulóvágányára húzzák be a szerelvényt, itt pedig már a továbbító mozdony fűti. Elő­fordulhat, hogy a mozdony később kerül vonatjára, ek­kor az előfűtött szerelvény belső hőmérséklete az előírt Celsius-fok alá süllyedhet. £ Ehhez a témához kapcso­lódik egy másik kérdés: mi­kortól kell fűteni a vasúti ko­csikat, s milyen hőmérsékletet kell biztosítani? — A vasútnál a fűtési idény szeptember elsején kezdődik, Encsen a járási Népi El­lenőrzési Bizottság azokat az eredményeket és feladatokat tárgyalta meg, amelyek a háztáji és kisegítő gazdasá­gok termelésfejlesztésére ho­zott intézkedések teljesítését elemzik. A tegnapi ülésre beterjesztett jelentés a helyi fogyasztási és értékesítő szö­vetkezet tevékenységét tűzte* napirendre. A háztáji és a kisegítő gazdaságok termelése a kör­nyező lakosság áruellátásá­ban- ma, már meghatározó. Elsősorban a feltételek javí­tásával igyekeztek segíteni. A piackutatással párhuza­mosan, több szakmai elő­adást tartottak, A TIT és a népfront bevonásával. Fej­lődést értek el a háztáji kis­gépek és munkaeszközök, s május 31-ig tart. Ha az idő­járás megengedi, akkor ké­sőbb, ha megköveteli, akkor hamarabb megkezdjük a va­valamint növényvédő szerek beszerzésében. A korábbinál több motoroskapa, permete­zőgép, fóliatakaró, gyomirtó­szer segítette a kistermelő­ket. Javították a felvásár­lási körülményeket, bizton­ságosabbá tették az átvett termékek értékesítését. Rend­szeresebb és kielégítőbb lett a munkakapcsolat a községi tanácsokkal, azok operatív bizottságaival. Ha kellett, já­ráson kívülről kértek segít­séget. Ebben az évben pél­dául a palántaszükségletet — önköltségi áron — a mező­kövesdi Áfész-tól szerezték be. Egerből palántanevelés­hez és talajjavításhoz szük­séges tőzegfekáliát vásárol­tak. A kertekben 1600 gyü­mölcsfacsemetét ültettek el. gonok előfűtését, illetve fű­tését. A kocsik utasfülkéjében a hőmérsékletnek nappal legalább 18 foknak, este 20 foknak kell lennie. Tombola a mai mérkőzésen A Labdarúgás című folyó­irat és az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat ma a DVTK—1. FC Kaiserslautern mérkőzés előtt számozott Labdarúgás-lapot árul. Akik megveszik, azok­nak a számait a szünetben kisorsolják. Nyerni lehet me­legítőt, sporttáskákat, futball- labdákat. » KUPON p ' A háztájiból is többet Loliogozzok fel épüieieiÉt! Miskolc város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága felké­ri a vállalatok, üzemek és intézmények vezetőit, hogy a város felszabadulásának év­fordulója tiszteletére lobo­gózzák fel épületeiket! A zászlóiiísz december 1- től 4-ig köszöntse az ünne­pet. Figyelmetlen gépkocsivezetők KmM A Miskolc—Sajószentpéter közötti, 26. számú főútvona­lon hétfőn délelőtt a sűrű ködben gyors egymásután­ban két közlekedési baleset is történt. A sajókeresztúri elágazás köze­lében 10.25-kor Lovas József 29 éves gépkocsivezető, tassi lakos, a tassi Dózsa Mgtsz SP 19-46 forgalmi rendszámú tehergépko­csijával gondatlan vezetés és gyorshajtás miatt a sűrű ködben nekiütközött a úttest jobb olda­lán forgalmi okok miatt álló, Szűcs Imre 21 éves gépkocsive­zető kazincbarcikai lakos által vezetett IFA tehergépkocsi bal hátsó részének. A baleset követ­keztében a gépkocsivezető és két utasa, Esses Imre 26 éves rako­dó és Kovács István 23 éves ra­kodó, tassi lakosok, súlyos sé­rüléseket szenvedtek. A két te­hergépkocsiban 25 ezer forint kár keletkezett, míg a vétkes teher­gépkocsin levő 15 ezer forint ér­tékű hypó szétfolyt az úttesten. Nem sokkal később, 11 órakor, a sajóbábonyi elágazásnál Vincze Mihály 28 éves autóbuszvezető, dubicsányi lakos az általa veze­tett GC 82-06 forgalmi rendszámú autóbusszal nem tartotta be a követési távolságot, s emiatt a sűrű ködben beleszaladt az előt­te haladó, majd forgalmi okok miatt megálló, Kováts Dénes 35 éves művezető, kazincbarcikai la­kos által vezetett személygépko­csiba, amelyet az előtte szabá­lyosan várakozó Báki György 40 éves gépkocsivezető, miskolci la­kos által vezetett tehergépkocsi­nak lökött. A tehergépkocsi a Lenin Kohászati Műveknek oxi­génpalackot szállított, de szeren­csére csak néhány esett le belő­lük, súlyosabb következmények nélkül. A baleset következtében egyébként a személygépkocsiban utazó Kováts Dénesné 34 éves előadó, kazincbarcikai lakos köny- nyebb sérüléseket szenvedett. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Kőszegi Istvánnak és Gulyás An­nának Tímea; Tokaji Jánosnak és Balogh Erzsébetnek Erika; Kiss Józsefnek és Lukovics Ibo- , lyának Lóránt; Kosa Sándornak f és Plés Juliannának Sándor nevű gyermeke. Földtani kutatók szakülése Holnap szakülést tart Mis­kolcon, az MTESZ Szemere utcai székházában a Ma­gyarhoni Földtani Társulat Borsodi területi Szervezete. A délután 3 órakor kezdődő szakülésen megvitatják a To­kaj-hegység nyersanyagku­tatásának újabb eredménye­it, illetve a Bükkben folyó földtani kutatások jelenlegi helyzetét. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett fér­jem, gyermekünk, testvérem, DR. KAÁLI LÓRÁNT, a Semmelweis Kórház igazgató-helyettese, fül-orr-gége osztályvezető főorvos, 1979. november 267án, 51 éves korában elhunyt. Te­metése november 29-én, délután 3 órakor lesz Mis­kolcon, a Szentpéteri kapui városi temetőben. A gyászoló család. EZ IS PÉIMZ,HA BEVÁLTJA! A VASVILL Kereskedelmi Vállalat 12. sz. Barkácsboltjában Miskolc, Vörösmarty u. 15—17. A KIVÁGOTT SZELVÉNY ELLENÉBEN 1979. NOVEMBER 28-DECEMBER MG 10 Ft ENGEDMÉNYT ADUNK MINDEN MEGVÁSÁROLT 0,5 ÉS 0,75 LITERES HÖPALCK ÁRÁBÓL! UELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség; Miskolc, Bajcsy-ZsiUnszky út fi.. 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pt. 39 Telefonközpont. 36-132. 16-672. 35-380 Titkárság 18-223; PelpoUtlkaj rovat: 18-224; várospolitika: 18-225: kultúrpolitika 18-226; sportrovat 18-222; levelezés: 18-221 — tíiadja a Borsóé megyei taptdadö Vállalat, Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pí.: 179 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525 - Telefon: 16-213 - Terjeszt) a Magyar Posta Kapható: a hírlapáru soknál. Előfizethető: a hlrlapkézbesftfl postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hőnapra 30 forint, negyedévre 90 forint egy évre 360 forint — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA, — ISSN 8133-0209 külföld RÍJAD. Jasszer Arafat, a Pi’ftZ VB elnöke tegnap Szaúd-Arábiába érkezett, hogy — mint a rijadi repü­lőtéren elmondotta — tájé­kozódjon a mekkai nagyme­cset megszállásának körül­ményeiről, és biztosítsa az ország vezetőit arról, hogy közös ellenséggel állnak szemben. Arafat azt is el­mondotta, hogy a „rendkívül veszélyes akció” idején ál­landó kapcsolatban állt Kha- led királlyal. MADRID. Magyar—spa­nyol államközi egyezménye­ket írt alá tegnap Madrid­ban, a külügyminisztérium épületében Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Inté­zetének elnöke és Carlos Robles-Piquer külügyi állam­titkár. Az aláírt okmányok közül az egyik kulturális és tudományos egyezmény, a\ másik pedig műszaki-tudo­mányos együttműködési egyezmény. Az aláírást kö­vetően Rónai Rudolf, a KKI elnöke és Carlos Robles-Pi­quer államtitkár megbeszé­lést folytatott az együttmű­ködésről és az egyezmények megvalósításáról. A két kül­döttség között ezt követően tárgyalások kezdődtek az egyezmények végrehajtásáról intézkedő munkatervről. SZÖUL. Hét bűntársával együtt, gyilkosság és lázadás vádjával a jövő héten kato­nai bíróság elé állítják a dél-koreai központi hírszer­ző hivatal volt igazgatóját, Kim Dze Kju-t, aki október 26-án a KCIA épületének éttermében agyonlőtte Dél- Korea elnökdiktátorát, és ügyét nyilvános tárgyaláson tárgyalják — jelentették be tegnap Szöulban a rendkívü­li állapot fenntartásáért fe­lelős hatóságok, de nem kö­zölték a nyilvános tárgyalás megkezdésének pontos dá­tumát. BECS. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár tegnap a kormány ülését kö­vető szokásos sajtóbeszélge­tésen lehetségesnek mondot­ta, hogy Ausztria kezdemé- nyezőleg lép fel a világszer­vezetben a Közel-Kelet té­makörében. Az osztrák kor­mányfő ezzel — első ízben — megerősítette azokat a Bécsben napok óta keringő híreket, amelyek szerint Kreisky az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakán elmon­dott beszéde, valamint a Szo­cialista Internacionálé leg­utóbbi portugáliai tanácsko­zása folytatásaként lépéseket kíván ^enni a közel-keleti válság megoldásának előse­gítésére. Folytatódtak a tiltakozó meg­mozdulások a British Ley- land angol gépkocsigyár dol­gozói között. Képünkön: a vállalat elnökét támadó pla­káttal vonulnak fel a bir­minghami üzem munkásak

Next

/
Thumbnails
Contents