Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)

1979-10-18 / 245. szám

# Mos így néz ki. de mar nem sokáig. Rövidesen elkezdik az Ady Művelődési Ház fel­újítását. Kicsi ház a nagyok tövében Jubilál az Ady # A díszítőművészek munkáit mindenhol jegyzik Diósgyőr­nek is érdemes volt megmutatni. (Kerényi felv.) Nemcsak a homlokzatra ír­iák ki, hogy ünnep van az Ady Endre Művelődési Ház­ban, másképpen is nyilvánvaló ez héifő óta a diósgyőrieknek; nagyobb a mozgás az épület­ben, sőt az épületen kívül is. Kedden például sátrai állítot­tak a bejárathoz, szólt a zene, ropogósra keményített szok­nya jú kislányok járták a csár­dást kint a placcon, és aki le­szállt a buszról, az most nem haza indult. A dologba persze biztosan beleszólt, hogy még késő délután is csalogatóan, melegen sütött a nap. Igaz, ennek az előnye mellett hát­ránya is volt: rossz reklám­ként világította meg a ház hámló homlokzatát. Dohát ez nem új a diósgyőrieknek. Az Ady Művelődési Házat 1962 és 1964 között építették, és a típustervet, amelynek alapján készült, 1962-ban or­szágszerte kivonták a forga­lomból. Egyetlen nagytermé­vel, egy kisebb emeleti szo­bájával. két, apró klubhelyi­ségével soha nem volt egv ideális közművelődési intéz­mény, vagyis nehéz volt itt dolgozni mindig. Akkor is, amikor még csak a régi Di­ósgyőrt. a földszintes családi háza!; lakóit szolgálta az. in­tézmény. Azóta épült fel a diósgyőri városközpont, és azóta mosolygott olyan sok­szor a városlakó; a nem túl­ságosan mutatós, egyemele­tes épület furcsán fest az impozáns képei nyújtó sáv­házak tövében. És azt még nem is tudja, aki nem kér­dezi meg. hogy a látható helyszínnél sokkal nagyobb, a Bolgárföldtől Perecesen keresztül a papírgyárig ter­jed a ház körzete. Nem a tíz- tizenkét ezres városközpon­tot. 55—60 ezer embert, egy Özdnál nagyobb várost kel­lene az Adynak ellátnia. Vi­lágos. hogy ez lehetetlen, legfeljebb az nem világos, hogy mit ünnepel akkor a ház. KÉKMEZÖTÖl A SPORTCSARNOKIG Az az igazság, hogy nem kérdeztem meg. Annál sok­kal jobban becsülöm az itt dolgozó. és aránytalanul nagy terhekkel küszködő né­hány embert, hogy egyáltá- lán eszembe jutna kellemet­len helyzetbe hozni ökel. Ar­ra kértem inkább Váradi László igazgatót, hogy mond­ja el. mindannyiunk számá­ra idézze fel. mik voltak azok a rendezvények, ame­lyekre szívesen emlékszik vissza. Mondhatjuk úgy is: olyan rendezvények ezek, amik évenként visszatérnek, és nemcsak egy városrész, egész Miskolc közművelődési életébe beleszólnak. Emlék­szünk mi is a Kékmezőn rendezett, minden nyári ol­vasótáborra, amelynek vé­gén mindig kellemes gondot okoznak a résztvevők. Mint az országban mindenhol, a miskolci ' szakmunkástanuló fiatalok is megkérdezik: visszajöhetnek-e jövőre? Tudjuk azt is. hogy az Ady •endezi azt a formációi tanc­versenyt (a Sportcsarnokban láthatjuk ismét december­ben). amely az országos ér­deklődés mellett legutóbb már nemzetközi hírnevet is elkönyvelhetett, de azt nem biztos hogy tudjuk: díszítő­művész körökben jegyzik az itteni szakkörben dolgozó asszonyok munkáit. A fotó­sok. csillagászok lehet hogy nem is reflektálnak a város figyelmére, és az egészen biztos, hogy azok a kiskert- tulaj dánosok. akik az itteni mezőgazdasági szakkörben bővítik szakmai ismereteiket, jól megvannak maguknak. A jubileumi kiállításon bemu­tatott termékeik, a zomán- cos körték, hamvas szőlőfür­tök, óriás káposztafejek bi­zonyítják: érdemesnek tart­ják. hogy átlépjék a ház kü­szöbét. Ml KELL DIÓSGYŐRNEK? Sok jó szakkör dolgozik itt, és ha valaki azt mond­ja, hogy a közművelődés nem a szakköri mozgalomból áll, akkor senki nem mond neki ellent. Most. mikor a Gárdonyi Művelődési Ház „kivetette halóját” az Avasi lakótelepre, itt joggal néztek össze; ezt ők a diósgyőri vá­rosközponttal megpróbálták. A Vöröskereszt is segített, és sikerült is a lakótelepen élőkkel emlékezetes, szép al­kalmakat teremteni. Míg a nagyterem végképp fűthetet- lenné nem vált, míg a talaj­víz csak elviselhető időkö­zökben és mennyiségben tört fel, addig még gyermekek­nek szóló rendezvények is szép számmal adódtak. A legkisebbeknek rendeztek itt koncerteket, két középiskola, két általános iskola gyerekei ismerik ma is az ide vezető- utat, az énekkar idős tagjai pedig behunyt szemmel is eltalálnak a próbákra. Azt hiszem, arra jó a fenn­állásának 15. évfordulójára emlékező ház jubileumi ren­dezvénysorozata, hogy így is megköszönjön mindent az értük, velük dolgozó embe­reknek, és ünnepélyes for­mában tudatosítsa bennük: érdemes ide eljönni. Érde­mes lesz. Mondjuk két év múlva, mert az Ady Műve­lődési Házat egv hónap múl­va bezárják. Felújítják, kor­szerűsítik, egy emeletet húz­nak rá, megjelenésében is közelítik a környezetéhez. Ráfér. Munkatársaira is a kapott türelmi idő. Annál in-> kább. mert a következőkben a város tanácsi fenntartású közművelődési intézményei­nek hierarchiája is megújul; az Ady, a Gárdonyi, az Ifjú­sági Ház és a Művészeti és Propaganda Iroda költségve­tése közös lesz. Van idő gon­dolkodni. hogy mi lenne jó. mire van feltétlen szüksége Diósgyőrnek. Bájos, szélhámoska jósnő, félelmetes mosolyú ékszerész* emberrabló (mindkettő meg­felelő partnerekkel), egy idős hölgy, aki hatalmas va­gyonát nővére titokzatosan eltűni, balkézről született fiára szeretné hagyni, gyil­kolni kész benzinkutas — ők a hősei a nagy krimigyártó. Alfred Hitchcock Családi összeesküvés című filmjének. A fenti felsorolásból kide­rül, hogy bűnügyi történet­tel ülünk szemben a mozi­ban. nem derül ki viszont, csak közben, hogy igen jól megcsinált filmről van szó. A hátborzongató jelenete­ket — amelyeket idegfeszi- tő zene fest alá — ügyesen elegyíti humorral a rendező Hitchcock es a forgató­könyvíró ' Ernest Lehman. Nem sok kellett volna hoz­zá, hogy szabályos paródia kerekedjék a filmből, de eh­hez — úgy tűnik — nem volt kedve a rendezőnek. A jósnő képében így is több­ször kikacsint a nézőre — nyugi, a végén minden jóra fordul, nem kell félni, ez csak mese. Még világosab­ban megmutatkozik a ren­dező „jóindulata” a féke­vesztett autó és két rokon­szenves hőse normális eset­ben halállal végződő szágul­dásában: nincs okunk aggo­dalomra ekkor sem. Sőt! Mi­közben a férfi a kormányt rángatja, kedvese a nyaká­ba borul, hisztizik, még egy jó autóval is életveszélye» produkció lenne ezt végig­csinálni mondjuk a miskolci főutcán. Ök pedig szakadé­kok fölött robognak, mi mégis fölényes nyugalom­mal mosolygunk rajtuk, tud­juk, hogy sérthetetlenek. A vad rohanás inkább illik egy burleszkbe. semmint krimibe. Dicséret illeti a rendezőt ezért a merész, bölcs, öreguras „húzásáért". És egyáltalán: az egész fil­mért, mely pillanatok alatt elfelejthető, ám míg nézzük, kellemes, a legkisebb szelle­mi erőfeszítést sem igénylő szórakozást nyújt. (szabados) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00; Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Könyvszemle. Örkény István: Egy négykezes regény tanulságos története. — 12.45: Zenemúzeum. — 14.10: Mindenki könyv táta. — 14.4Ó: Szalay László nótákat énekel. — 15.00: Hírek. — 15.10: Kórusainknak ajánljuk. — 15.26: Csiribiri. Ezer egy történet kicsiknek. — 16.00: Útközben. — 16.05; Szabó Ferenc: Nótaszó. -r- 16.21: Pokol takaréklángon. Hangjáték. * — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Körmikrofon. — 17.32; Richard Strauss: Siníonia Domestica. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.18: Világrengésben. Egy polgárlány naplójából. — 20.08: Renata Te­baldi a Manon Lescaut címsze­repében. — 21.05- Találkozásom a népzenével ... — 21.40: Adott­ságok, lehetőségek — a Vértesi Erdő- és Fa teldolgozó Gazda­ságban. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 2-2.20,: Kína 30 éve. — 22.30: Bemutatjuk új fel­vételeinket. — 22.51 ; Metronóm. — 23.11: Szimfonikus zene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Szovjet operettekből. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 32.33; Dóczy József nótáiból. — 12.55: Szüret a borvidékeken. — 13.25: Gyermekek könyvespol­ca. — 13.30: Zongoramuzsika. — 14.00: Yá lógatott perceink. — 16.30: Hírek. — 16.33; Útközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosz­szán. — 17.30: Segíthetünk? — 18.30: Hírek. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.55; Slágerlista. — 20.30: Hírek. — 20.33: A 04. 05. 07 jelenti. — 21.05: Határ­őrök és vámőrök vizsgálata He­gyeshalomban. — 22.15: A ki­rályné csipkekendője. Operett- résóe»ek. — 23.00: Hírek. — 23.15; Népszerű olasz énekesek és együttesek felvételéiből. — 24.»Mf Hírek. Miskolci rádió: 17.(Mi: Hírek, időjárás. — 17.05: Női dolgok, női gondok. Szerkesztő: Jakab Mária. Tanévkezdés után ... — Dzsesszkedvelőknek. Ella Fitzge­rald énekel. — Az erőforrás. Dr. Fodor László jegyzete. 18.00: Eszak-magyarországi kró­nika. (A KPVDSZ Borsod me­gyei Bizottságának megyei bi­zalmitanácskozásán. — Megyei orvosnapok Gyöngyösön.) — 18.25—18.30: Lap- es müsorelöze- tes. Televízió, I. mtWor: Ifi. 15: Hí­rek. — 16.20: Mit mondanak a csillagok? Vendegsegben Kulin György csillagásznál. — 17.05: Tévébörze. — 17.15; Telesport. — 17.45: Kertészkor. — 19.10: Esti mese. — 19.2«: Tevetorna. — 19.30: Tv-hirado. — 20.00: Ib­sen: Hedda Gabler. Színmű. — 21.55: Közelebb az uj matema­tikához. — 22.25: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor; 18.00: Rajz. Táborozás a múzeumban. — 18.15—22.40: Bolgár est. — 18.20: Bulgária ipara. — 18.45: A rajz­filmek kedvelőinek. — 19.05: Vendégségben Bulgáriában. — 19.30: Tv-hírado. — 20.05; Légy áldott! Bolgár film. — 21.30: Tv-hirado 2. — 21.40: Kisfilmek Bulgáriából. Szlovák televízió: 16.00: Ifjú szemmel. — 16.30; Hírek. — 16.35: Jugoszláv dokumentum­műsor. — 17.00: Pionírok ma­gazinja. — 18.00: Magazin. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv­híradó. — 19.30; A mozgástör­vényei. — 20.25: Zenes műsor. — 21.30: Tv-híradó. — 22.00: Hatvan nap. — 22.10: A rend­őrség naplójából. — 22.15: Do­kumentumműsor. — 22.40; Lab­darúgó-összefoglaló. — 23.00: Hí­rek. Kiállítások: Szőnyi-terem (9.30 —18) : Szamosvári József fest­ményei. — Vasas Galéria (14— 19) : A vasas képzőművész kör kiállítása. — Deryne-haz (9—16) : A miskolci színészet története. — József Attila Könyvtár (12-— ; a syermekkonyv nem&etko. műsor zi nyelve a grafika. — Herman Ottó-emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Mini Galéria (10—13): Seres László festményei. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — .........azok a gye­rekek’’. — Miskolci Képtár (10 —18) : 250 év magyar festészete. — Üj szerzemények. — Diós­győri vár (9—16) ; A diósgyőri vár története. — P*enzek Diós­győr életében. — Nehézipari Mű­szaki Egyetem (9—16) : Móricz Zsigmond születésének 100. év­fordulója tiszteletére — kiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18) : A Cassovia Filmklub kiállítása. FILMSZÍNHÁZAK BEKE Családi összeesküvés Mb. szí. amerikai film 14 éven alul nem ajánljuk! ITT. helyár! Kezdés: 14, hn 6. 8 órakor BÉKE KAMAHAMOZI Kétszer kettő néha öl Szí. magyar film Kezdés: 7 órakor • KOSSUTH Nem fáj a feje a harkálynak Mb. szí. szovjet film Kezdés: £3, hn5 órakor Magyarok a prérin Mag3rar film Kezdés; 7 órakor HEVES Y IVAN FILMKLUB Szemben önmagunkkal Szí. svéd—amerikai film 16 éven felülieknek! Kezdés: £5, £7 órakor TÁNCSICS Won Ton-Ton. Hollywood megmcTiiöjc szí. amerikai film TI. helyár! Kezdés: fő, n órakor TÁNCSICS KAMARAMOZ! A királyért és a hazáért! Mb. angol film 14 éven alul nem ajánljuk! Kezdés: 7 órakor; FAKLYA Macbeth Mb. szí. angol film 16 éven felüliekoek! Kezdés: 15, 17 órakor SZIKRA Munkahelyi románc 1—II. Mb. szí. szovjet film Dupla helyár! Kezdés: 5 órakor PETŐFI Az. ártatlan Mb. szí. olasz—francia film 16 éven felülieknek! ' Kezdés ; f5, ti órakor PERECES A zsaru Francia film 14 éven alul nem ajánljuk! II. helyár! Kezdés: 6 órakor HÁMOR A kínai negyed Amerikai film 14 éven alul nem ajanliuk! III. helyár! Kezdés: 6 órakor PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek.— Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Mentés a Duna hullámai elöl. — 8.37: André Previn (zongora), Young Uk Kim (hegedű) és Ralph Kirshbaum (gordonka) triófel- vételeiböi. — 9.33: Doromboló. Közvetítés a kapuvari óvodából. 9.53: Lotlósorsolas. — 10.00: Hírek. — 10.05: Hívogató. — 10.35: Federico García Lorca: Andalúz ctalok, — 10.41: Régi hí­res énekesek műsorából.— 11.90: Gondolat. — 11.45: Fúvósesztrád. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Loránd István műveiből. — 8.20: Kína 30 éve. — 8.30: Hírek. — 8.33: Népszérű ope­rettdalok. — 9.01: . akkor kérem a munkakönyvem!” — 9.16: slágermúzeum. — 9.33: Lottósorsolás. — 10.00: Zenedel- előtt — 11.45: Tánczenei koktél. Televízió, 1. műsor: 8.05: Té­vétorna. — 8.10; Iskolaléve. Köz­ben : 9.25: A Maii Császárságtól a Maii Köztársaságig. Dokumen- tumíilm. Őszi vásár november 30-ig önt is várjuk! A megye minden ZÖLDÉRT-üzletében minőségi áruválaszték. Most vásárolja meg a téli áruszükségletét! Takarékoskodjon! Minden áru olcsóbb, mint télen. egyéb őszi áru igen gazdag választékát találja a vállalat boltjaiban Családi összeesküvés

Next

/
Thumbnails
Contents