Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-18 / 245. szám
a miskolciaké a szó Néhány gondolat a „Veszélyes szavak'-hoz £ lap hasábjain elvaslam a ..Veszélyes szavak" című publicisztikái. amely véleményem szerint nagyon időszerű, bennem legalábbis több gondolatot ébresztett, amelyek közül néhányat szeretnék leírni. Hosszú időn keresztül hivatalból foglalkoztam az ipari- lanuló-képzéssel. Elkeseredve tapasztaltuk, hogy évről évre mind rosszabb tanulmányi eredményekkel érkeznek hozzánk a fiatalok, a szakmunkásképző intézetbe. Mígnem eljutottunk oda, hogy több melegüzemi szakmára már nem is jelentkezett senki, czérl ezekben az iskolarendszerű képzés megszűnt, a mai hengerészek, olvasztárok, forrasztárok egy része tehát már úgy kapott segédlevelet, hogy nincs tanonciskolái végzettsége. Az idézett cikknek igaza van abban, hogy mindezekben közrejátszik: a szülök egy része lealacsonyitónak tartja, ha gyermeke szakmunkás lesz. Az én lapasztalataim azonban mást is jeleznek. Véleményem szerint az általános iskola azt tartja fő feladatának, hogy a gimnáziumok felvételi lehetőségeit kitöltse, a gimnáziumokban az a dicsőség, hogy minél több gyerekük eljusson a főiskolára. Félreértés ne essék, 'nem az a baj, hogy ilyen céllal startoltatják a gyerekeket, hanem az. hogy nem azonos súllyal foglalkoznak a gimnáziumba. illetve egyetemre jelentkezők, különösen pedig a szakmunkássá válók nem kis problémájával. Egyébként ide tartozik az is, hogy nem tudnék mondani egyetlen tanárt sem, akit azért léptettek elő, vagy azért tüntettek ki, mert kiváló munkásokat nevelt. Aein jobb a helyzet az egyetemeken sem. Öt év alatt öt órát sem hallgatnak a diákok arról, hogy milyen is az üzem. Ott az a dicsőség, ha a hallgató — friss diplomával a zsebében — kutatóintézetbe kerül. De gondoljunk csak az oly fontos intézmény által nyújtott produkciókra, mini a televízió. A riporterek kedvenc kérdése: „Na, Kovács elvtárs, meg van elégedve a keresetével ezért a kegyetlen nehéz munkáért.”’ És Kovács szaki — pláne, ha így teszik fel neki a kérdést — biztosan nincs megelégedve. Nem volna semmi baj, ha egyszer-egyszer előfordulna az ilyesfajta kérdés-felelet. De a legtöbb esetben az iménti példa fut. ez pedig nem nevel a munkásélet megszerettetésére. Érdemes elgondolkodni az úgynevezett munkásfilnijeinken is. Nagyítóval lehel csak találni egy kellemes külsejű, intelligens, szellemes munkást a filmkockákon. Többségük otromba, durva, buta. olykor ráadásul rosszindulatú. A kellemes megjelenésű ember a legtöbb filmesünk szerint csak orvosprofesszor, tudós, vagy nyárspolgár lehel. Igaz. ők ezt nem tudhatják, mert vajmi ritkán járnak munkások közé, ahogy a vigjátékirók többsége sem. Ha járnának közéjük, akkor nyilván írnának az igazi tréfás kedvű, de a munkában tréfát nem ismerő okos emberek gyülekezetéről. Nagyon időszerűnek érzem a cikknek azt a gondolatát, amely rákérdez: ..Miért törvényszerű az, hogy a jól tanuló gyerekből — nem lehet fizikai dolgozó?” Persze, vannak kivételt erősítő esetek. Ezekben azonban az az irányító, hogy a jól tanuló fiatal szülei ragaszkodnak a pénzkereső szakma gyors megszerzéséhez — a családi összköltség alapjának gyarapításához. így — ha nem is mindig okosan — az ipar mégis hozzájut egy-egy tehetséghez. A legfőbb baj véleményem szerint legfőképpen az. hogy sem nekem, sem sokaknak még nem igen jutott az eszünkbe, hogy a leérettségizett gyermekünk ipari tanulónak menjen. Amikor a fiam NDK-főiskolán felvételre került, mondtam neki olyat: nyugodt légy, mi pontosan ügy szeretünk, ha villanyszerelő leszel, mint ha mérnök __De úgy hiszem, ez is inkább csak szó volt... Talán érdemes megemlítenem egy régi felmérést, amelynek léniája az volt: miért mentek el a gyárból clektro- olvaszlárok, kovácsok, esztergályosok, lakatosok stb. A felmérés szerint legtöbbjüket az úgynevezett „szabad emberek” környezete vonzotta. Nyári pincérkedés, vásározások, fekete taxizás, fuvarozás. Éppen ezért nem hiszem, hogy a munkások közérzetét javítja, ha a könnyen pénzt keresők éltetik teli szájjal a szocialista rendet. Feltétlenül egyet kell érteni a cikknek azzal a sommázá- saval. amely kimondja: azon az úton kell haladnunk, hogy jól képzett szakmunkások sokasága gyorsítsa meg a fejlődést. Éhhez azonban az általános szemléleten kell változtatni ügy, hogy a jelenségekre és hatásokra érzékenyen reagáló fiatalokban kialakuljon egy olyan igény, amely arra sarkall, hogy „Jó melós akarok lenni": Káli Lajos Miskolc Miért nincsenek informálva? Legutóbb, egy tévéadásban ütötte meg a fülemet a kijelentés. amellyel már máskor is találkoztam és — őszintén szólva — nem értem. A hús minőségével kapcsolatban mentegetőzött egyik minisztériumi „illetékes” úgy, hogy akik a hibát elkövették, „nincsenek kellően informálva", amin a jövőben „segítenek". Nem lévén „mai csirke”, érthetetlen számomra, hogyan voltak a századforduló polgári iparbárói — a Weiss Manfrédek, Hagenmacherek és a többiek — oly jól „informáltak". az akkori lépye- gesen kezdetlegesebb hírközlő szervek birtokában, s miért „rosszul informáltak” a telexgépek, a rádió idejében egyes mai vezetők? Mert a régiek informáltak voltak! Nem is engedhették meg maguknak az ellenkezőjét, hisz tönkrementek volna. Tudták mi az igény es hogyan kell kielégíteni azokat. A verseny kényszerítette őket. Ma. ilyen gyilkos verseny nincs, tőkés magánhaszon nincs, de ez nem lehel akadálya annak, hogy ma is tudjanak országos vállalatok irányítói arról, mi történik az országban. Sót! Azt hiszem, nem az „in formálatlanság", hanem a vezetesre való alkalmatlanság esete forog fenn ilyenkor és ezen kell sürgősen változtatni. Az információk ma bővebben aramlanak, mint annak idejen. Csak éppen tudni kell alkalmazni őket. — Itt a bökkenő. M. I. Miskolc A MISKOLCIAK? * SZÓ RofttWHk: Raáváoyí lt< Levélcím; OéM Hírlap «rerkenté«é(e SS?? Miskolc, Zsilinszky ét A Telefesse* m; U «1 Az én kis múzeumom Köztudott, hogy október múzeumi és műemléki hónap. Nekem is ían egy kis magánmúzeumom, ami kimondottan személyes jellegű, de múzeumi és műemléki hónap lévén, néhány miskolci „régiségét” most bemutatom. (Nem vagyok jó idegenvezető. ezért a bemutatásra kerülő „régiségeket” nem rendszerezve ismertetem.) Kis magárimúzeumomban előkelő helyet foglal el a volt Boráriusz és a Székelykert. Előbbi a művészek, újságírók meghitt törzshelye volt. utóbbi pedig hangulatánál fogva alkalmas a családias jellegű vacsorák, összejövetelek rendezésére, s nem túl magas árakkal. Ezek ma már nem is műemlékek, pusztán csak emlékek. Tudjuk, helyükön új épületek emelkednek. Ez az élet rendje. Mégis sajnálom e két nagyon látogatott szórakozóhely megszüntetését. Vagy talán inkább a légkört, amit főként a Roráriusz lebontása óta olyan nehéz más helyen meg. találni. Vagy talán valami más változott meg. amit mi jó néhány kortársammal együtt, hiába keresünk az ilyen jellegű intézményekben ? Bekerült a kis múzeumba az egyvágányos villamos a kitérőivel és az ellenkocsira való unalmas várakozással együtt, hogy helyet adjon a gyors, korszerű közlekedésnek. A múzeumba került a Tapolcán is közlekedő, mészkövet szállító kisvonat, de ebben a múzeumban van a tapolcai autóbusz-végállomás nagy hodályra emlékeztető épülete is, ahol a városba igyekvő utazóközönség teker, vényes korlátok közé zsúfolva böjtölte ki. míg a meglehetősen ritkán közlekedő, kis méretű autóbuszokba be- préselődhetett. (Ezzel kapcsolatosan múzeumba került az a mondás is. hogy aki Tapolcára megy fürödni, az háromszor is megfürdik: egyszer a strandon, kétszer pedig (oda-vissza) — saját verejtékében — a túlzsúfolt autóbuszon.) Múzeumba került a gömöri sorompó is az autósok nagy örömére. A megépült felüljáró megoldotta az évek hosszú során oly sokat kifogásolt közlekedési problémát. Sajnos, kis maganmúzeu- mornba került a nép kerti •zen elő szökőkút kedvesen zengő dallama. De ide került a népkerti szabadtéri színpad és mozi is. A kellemes emlékek tárába tartozik még a régi. jóval nagyobb zsemle, a^ régen mindig kapható császárzsemle — amit a mai gyermekek már nem is ismernek. Ott található az a nagy. pumpaszerű illatszer- szóró. amellyel szünetben a mozik nézőterének levegőjét illatosították. Múzeumba került a szimpla feketekávé és a pikoló sör. Azért szívesen helyet szorítanék még néhány miskolci ..kiállítási tárgynak". Szívesen látnám például múzeumomban a Tiszai pályaudvar épületét, s mindjárt mellé helyezném a LAEV miskolci végállomásának pótlására épített fabódét is. Körülöttük elhelyeznék nehány szurtos, makukát áruló asszonyt és makukát rágcsáló szurkolót is. Persze, ez csak vágyálom, de remélem, hogy a felnövő új generáció ezeket majd valóban csak emléktárunkból ismerheti meg. n. n. Mitakpic Mi marad a tízmilliárd neuronból? # Félreértés ne essék, a neuron, az nem pénznem. Sőt! Nem kapható, nem vásárolható, tehat nem pótolható. Agyidegsejt- jeinket alkotó anyagparányok, amelyek közül a legtöbbet — százmilliószámra — az ital pusztít el. Korunkban — a végtelen számsorok korszakában — is soknak tűnik az a tízmil- liárd. De ugyan mi marad belőle, ha ily intenzíven pusztítjuk . . ■ ? Beküldte: Sz. Gy. Miskolc Köszönet a sárga autó utasainak Alig 17 éves gimnazista lány vagyok, a napokban tapasztaltam életemben először — és csaknem szó szerint a saját bőrömön —. hogy mit is jelent az emberi gonoszság. s ugyanakkor a segítőkészség is... Múlt hét csütörtökön este 7 órakor (egyik osztálytársamnál töltött tanulás után hazatérve), leszálltam a Ki- lián-lakótelepen az 1-es buszról. A megállóban a pádon három fiú ült. Egyikük alig lehetett 14 éves. a másik 17. a harmadik 20 évesnél idősebbnek látszott. — Hány óra van? — kérdezték tőlem a fiúk. s én készségesen válaszoltam, majd tovább siettem a sötét parkon át. Éppen nem járt arra senki. Illetve: a fiúk jöttek utánam. S amikor az Iván utca sarkához értem, a bokroknál ?gyikük elkapott. Természetesén tiltakoztam és sikerült is megszabadulnom tőle. Szerencsémre akkor jött a sárga autó (a sötétben én az ijedtségemben a márkáját nem tudtam megfigyelni). Integetésemre vezetője megállt. Egy család utazott benne — két szülő, két nagyszülő, s velem egykorúnak tűnő fiú. Amikor segítségüket kértem, a fiú nvomban kiszállt, átadta helyét, hogy a szülei hazavihessenek. Mindez oly gyorsan történt, hogy jóformán csak otthon tértem észhez. S mivel másként nincs módomban — a Déli Hírlap segítségévéi szeretnem megköszönni a sárga autó utasainak őszinte szívességét, szol- gálatkészségét. P. M. Miskolc. Könyves Kálmán u. Két esetem, - egy estén A dolog úgy kezdődött, hogy felfedeztem a Béke mozi kamaraelőadását. Jót szórakoztam Latabaron. Meg többet is adtaik, mint ameny- nyit vártam. Indultam (indultunk) haza. Irány egy kólára az Avas kávéház. Rajtunk kívül szinte valameny- nyi vendég enyhén szólva is . . . Miután elrugdosfuk az asztal alatti üvegcserepeket, vártunk. Később újra vártunk, ugyanott. Húsz perc. Még mindig vártunk, lévén, hogy az emberek türelmesebb kategóriájához tartozunk. Egy pillantás az órára: huszonöt perc. Felálltunk. ugyanis eszünkbe jutott. hogy otthon á hűtő- szekrényben is van egy kóláink. Ekkor lépett hozzánk a pincér — útban voltunk a kijárat felé ... ifc — Mit parancsolnak? — Köszönjük a kiszolgálást ! * Villamosmegálló, benn all a 158-as jelzésű (az időpont október 12., este fél kilenc — körül —, a villanyrendőrnél). A villamosajtók be! Az orrunk előtt. Az előbbi kóla- ügyből kissé ingerülten kerültünk ki —, pedig a türelmesebb kategóriába tartozunk (lásd fánn!). Megjegyeztem félhangosan, magunknak ... Villamos el. pár metert. . Megállt. Kinyílt az első ajtó. Villamosvezető (öszes hajú) kiszólt: — A maga édesanyját (legalább nem tegezett le)! Ezen egy ideig elvitatkoztunk. Az utasok élénk érdeklődéssel figyelték a „mérkőzést”. Mit mondjunk? A villamos győzött. Ajtók be, mi maradtunk. Mérgünkkel! B. Gy. Réka-stop Térdig koptathatja a lábát az ember, ha egyszerű szrfc- rényfaJal, netán sima, mennyezetig érő könyvespolcot akar venni. Hovatovább kinézik az embert a boltból ezzel, és sajnálkozva tudatlanságán, a maszekhoz küldik. Akinek extra kívánságai vannak... Bizonyításra nem szorul, tehát szót sem vesztegetek rá, hogy a natúr színű, cicoma nélküli szobaberendezés nem luxus. Nemhiába lett olyan népszerű a Réka elemes esalád: tömegigényeket elégít ki. Illetve esak: elégített ki. Néhány hete a Donius nem rész fel rá rendelést. Levelet kaptak ugyanis a Budapesti Bútoripari Vállalattól, küldjék el a vevőket. Nincs elegendő kapacitásuk. Vagy mégis volna? November 5. és 18. között ugyanis vehet fel rá rendelést az áruház. A jövő év első negyedére szólót. A bűvös időpontot persze csak helyben, vagy telefonon árulják el a vásárlóknak. Hirdetést nem adlak fel a lapokban, s másképp sem tették közhírré. Hogy miért épp ezt a két hetet választották ki az év hátralevő 75 napjából? Éz már örök rejtély marad. Most szidjuk a BUBIV-ol azért, hogy néhány éve megjelent a piacon egy régóta várt bútorcsaláddal? Persze, nem tehet arról, hogy ezzel a többi gyár között magára maradt. De ha már így bajt hozott a saját fejére, legalább a vevőt ne bosszantsa azzal, hogy — túlontúl komolyan véve mono- pollielyzetét — diktál és feltételeket szab. Ha nehézségei vannak: közölje velünk időben. Elvégre kettőn áll a vásár... (bohtis) Rejtvény Ha még emlékeznek rá, a televízió közelmúltban sugárzott műsorában „játszott” a riporter a BNV-n: sorra kérdezett egy regiment illetékest és illetéktelent, vajon tudják-e mit jelentenek a vállalatok ,.fedőnevei", vagyis a neveikből kialakított rövidítések. Hát kérem: nekünk Miskolcon is van ilyen rejtvényünk Aki például megfejti ezt a rövidítést, az megérdemli a lúdtalprend nagybetéljét. A Szentpéteri kapui szolgailatohaz környékén lakók ne versengjenek... L. J. Miskolc
