Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-26 / 226. szám
♦ Kadar Katalin rajza Gárdonyi Géza A mindentudó kalap című művéből Várják az érdekeltek véleményét Gyermekkönyv illusztrációk Csupa tudott dolgot lehet elmondani a Jóisef Attila Könyvtár kiállítótermében rendezett A gyermekkönyv nemzetközi nyelve a grafika című kiállításról. A megnyitó után másfél héttel köztudott, hogy a nemzetközi gyermekév alkalmából rendezett pályázat legjobb munkáiból válogatták. A képzőművészeti világhéten nyílt meg, formailag is többszörös aktualitást hangsúlyoz. Ennél fontosabb, hogy tartalmilag is aktuális, vagyis újabb ismerős megállapításokat tehetünk a kiállítás kapcsán. Elmondhatjuk, hogy kevés dolog fontosabb, mint a gyerekek vizuális kultúrájának kialakítása, és hogy ezt nem lehet elég korán kezdeni. A kisgyerek még nem tud olvasni, de a képeket nagy elvezettel nézegeti. és ha a rajz. a grafika megragadja a fantáziáját. később a betű kedvéért is kézbe veszi a könyvet. Szándékában nem új tehát ez a bemutató, de talán éppen azért lesz (október 20-ig tart nyitva) a következő hetekben is sok látogatója, mert sokakat érdekel: kik azok a művészek, akik az alkalmazott grafikának ezt az egyik legszebb és legfontosabb ágát művelik? A pályázatot tavasszal hirdették meg, es mielőtt a nyár £ Widerkomm Ervin illusztrációja Mezei András Ló az iskolában című könyvéhez készült hitt emlekek ébrednek fel. Művelődés a munkahelyen Szukszervezeti könyvtűr igazi*utók tanácskozása Szakszervezeti könyvtárigazgatók országos tanácskozása kezdődött tegnap Miskolcon, az. SZ.MT klubtermében. A háromnapos értekezlet résztvevőit Kiss Béla SZMT-titkűr köszöntötte. Tájékoztatta a vendégeket Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Miskolc gazdasági, társadalmi. kulturális életéröl. az itt folyó szakszervezeti munkáról. Andre Miklós, a Szakszervezetek Országos Tanácsa kulturális osztályának munkatársa a szakszervezeti könyvtári munka helyzetéről tartott előadást. melyet vita követett. A vendégek délután Rutlabányá- ra látogattak, phol megtekintették az ércbányát, annak könyvtárát, a múzeumot. A tanácskozáson megvitat, ják majd a SZOT elnökségének állásfoglalását a szakszervezeti könyvtári munka továbbfejlesztéséről. Az állásfoglalás megállapítja, hogy az eltelt nyolc esztendőben — a mostanit megelőző SZOT-elnökségi állásfoglalás óta — a szakszervezeti könyvtárak tej-lődése jó irányban haladt, de a fejlődés üteme nem kielégítő. Rendszeres és céltudatos lett a a könyvtárak szervező-propagandamunkája a fizikai dologzók, a szocialista brigádok, a bejáró dolgozók, az ipari szakmunkástanulók köreben. Az ismeretterjesztő és SZERDA Kossuth rádió: 12.0(1: Deli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Házunk rája.— 12.50: Operaslágerek. — 13.20: örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 15.10: Osváth Júlia és Szabó Miklós óperettkettósöket énekel. — 15.28: MR 10—14. — 16.00: Útközben. — 16.08: Kritikusok fóruma. — 16.18: Kóruspódium. — 16.31: Arthur Grumiaux (hegedd) és Clara Haskil (zongora) Mozait-íelvételeiből. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Fogyasztók fóruma — Győrben. — 17.32: Rossini; Teli Vilmos — Arnold arlája. — 17.43: Jascha Heifetz lemezfelvételei. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 1.9.30: Joan Sutherland operettdalokat énekel. — 19.45: Gondolat. — 20.30: Közvetítés az Ausztria—Magyarország válogatott labdarugó-mérkőzés 11. félidejéről Becsből. — 21.20: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. — 22.00: Hírek. — 22.15- Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30; Szabolcsi Bence tanít... — 23.31: Goldmark operáiból. — 24.00: Hírek. — 0.10: Táncdalok. Petőfi rádió: 12.00: Énekszóval, muzsikával. — 12.30: Hírek. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Helyzetek. Jegyzet. — 13.30: Színes szőttes — 14.00: KeUo'öl négyig ... — 16.0(1: Mindenki iskolája. — 16.30- Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egészségünkért ! — 16.40: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 17.30: Ötödik sebesség., — 18.30: Hírek. — 18.33: Zenés portré Dévai Nagy Kamilláról. — 19.19: Az ördög elvitte a fináncot. Versek. 19.25: Közvetítés az Ausztria— Magyarorszas válogatott labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről. Bécsből. — 20.30: A Neoion família felvételeiből. — 20.43: Hírek. — 30.45: Földön, vizen, levegőben . . . Útirány a Kaukaműszaki irodalom aránya mind a forgalomban nő. erősödött a könyvtáraknak a szakszervezeti mozgalom célkitűzéseit közvetlenül segítő tevékenysége, az aktuális tájékoztató, felvilágosító és propagandamunkája. Továbbra is gond, hogy a könyvtárak elhelyezésére szolgáló alapterületek messze elmaradnak a szakmai normatívákban előírtaktól, ezért a szakszervezeti könyvtárak többsége raktározási gondokkal küzd, nem tudja szabadpolcon kínálni gyűjteményét, s így olvasószolgálati tevékenysége messze alatta marad lehetőségeinek. Bár a könyvtárak látogatottsága 1971-hez viszonyítva nem nőtt jelentősen, az olvasás intenzitása növekedett: a kölcsönzött kötetek száma 8 százalékkal emelkedett. Az állásfoglalás célul tűzte ki a munkahelyeken a főfoglalkozású könyvtárosok számának növelését, a könyvtárak elhelyezési problémáinak a megoldását, melyben fokozottan számítanak a munkahelyek gazdasági vezetőinek támogatására. A könyvállomány gyarapítása mellett a szolgáltatás fejlesztése érdéműsor zus, Grúzia. Szocsi. — 21.37: A Magyar Radio Karinthy Színpada. — 22.36: Dzsesszfelvételeirik- böl. — 23.00: Hírek. — 23.15: Nóták. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.üü: Hírek, időjárás. — 17.05: Gyári belepő. A Bélapátfalvi Cementgyárban. Szerkesztő: Zakar .János. (Mái termel az új gyártósor néhány egysége a Közep-Európaban is korszerűnek számító cementgyárban.) — Csembaiómuzsika. — 17.30: Tíz perc mezőgazdaság. Határszemle a hevesi nagyüzemi szólötablákon. Szerkeszlő-ri porter: Borsodi Gyula. (A szüreti előkészületekről és a?, egyik európai borexport lehetőségeiről szol a műsor.) A Neoton família felvételeiből. — Sport. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Hazafias Népfront megyei bizottságának ülése. — A Tiszai Vegyikombinát építőipari termékeinek bemutatása Miskolcon. — A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnökségi ülése a megye munkavédelmi helyzetéről tárgyal.) — 18.25— 18.30: Lap- és müsorelözetes. Televízió. 1. műsor: 14.50—16.20: Sára Sándor: Cigányok — Schiffer Pál: Mit csinálnak a cigány- gyerekek? Magyar filmek. — 16.25 • Hírek. — 16.30: Vasasok. Tévéfilm. — 17.15: Hakaszföldön. Szovjet rövidfilm. — 17.45: Ma- darasi halmok. — 1G.20: Az Or- szagházból jelentjük. —19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00': A tenger titkai. — 20.50: 'Ausztria— Magyarország labdarugó-mérkőzés. — 22.40: Tv-híradó 3. Televízió. 1. műsor; 18.55: A mi képernyőnk. A pécsi körzeti kében kívánatos a felszerelés — például az audiovizuális eszközök — bővítése, folyóirat-kölcsönzők létesítése, szoros kapcsolat kiépítése a munkahelyi vezetőkkel, a területileg illetékes ‘ tanácsi könyvtárakkal. A szakszervezeti könyvtarak fő feladata továbbra is az üzemi dolgozók munkahelyen történő kulturális ellátásának biztosítása, a mun.' kahelyi önművelés lehetősé-, geinek megteremtése. (Megyénkben a könyvtárak egyötöde szakszervezeti irányítású, Miskolcon egyharmad az. arány. Városunkban a beiratkozott olvasók negyven százaléka a szakszervezeti könyvtárak szolgáltatásait veszi igénybe. Az országban 2.8 millió dolgozóra terjed ki a szakszervezeti könyvtárak hatóköre, 9.5 millió kötet képezi az állományt. A mostani — második országos — tanácskozás célja a jobb könyvtári munka lehetőségeinek felmérése. A SZOT elnökségének állásfog. lalás-tervezete is a közös gondolkodást szolgálja. (Sz—) stúdió műsora, — 19.30: Tv-hlr- adó. — 20.00: Van képünk hozzá! — 20.40; A moszkvai metró. Rövidülni. — 21.00: Tv-hiractó 2. — 21.20: ..Santiago felelt esik az eső”. Francia—bolgár film. Szlovák televízió: 14.30: Hnek. — 14.45: Iskolatévé. — 15.15: Ipari tanulók műsora. — 15.50: Festett világ. — 16.45: Középszlovákiai híradó. — 17.15: Dokumentumműsor. — 17.40: Esti mese. — 13.00: Tv-hiradó. — 18.30: Dokumentumműsor. —* 19.30: A mozgás törvényei, — 20.40: Tv-híradó. — 21.00: A PH* Danube fesztivál krónikája. —. 21.15: Katonákról. — 21.33: Norvégia dala. Amerikai film. — 22.45: Hírek. Kiállítások; Miskolci Galéria (10—18) : Alkalmazott grafikák. — Kossuth Művelődési Ház (10— 18) : Hungaroton hanglemeikiál- litás. — Mini Galéria (10—18) : Seres László festményei. — Vasas Galéria (14—19) ; Komiss Péter fotói. — Szőnyi-terem (9.30— 18) : Nagy Gy. Margit kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): 250 év magyar lestészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Gulácsy Lajos rajzai. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és mun-* ka. — Herman Ottó-emlékház, (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—13): A miskolci színészet története. — József At. tila Kpnyvtár (12—20): A^gyei- mekkönyv nemzetközi nyelve a grafika. — Nehézipari Műszaki Egyelem (9—16): Képzőművészeti kiállítás. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Júlia Mb. szí. amerikai film 14 éven alul nem ajánljuk! II. helyér! Kezdés* Í4, hn6. 8 órakor KOSSUTH Októberi vasarnap Magyar film Kezdés: 13 órakor végén munkához látott volna a zsűri, kiderült, hogy a plakátot tervező Reich Karoly Kossuth-díjas grafikus- művészen kívül a művészeti ág legismertebb mesterei ezúttal nem jelentkeztek munkáikkal. A 72 pályázó, és az a huszonhat művész, akiknek illusztrációit végül is elfogadták, fiatalok vagy olyan grafikusok, festők, akiknek 'tetszett a ,,játék”, és nem sajnálták az időt, hogy asz- szociációiknak formát adjanak. A magyar és külföldi ifjúsági és gyermekirodalom sokféle választási lehetőségei kínált, sokszínű kép fogadja a látogatót a kiállítóteremben. Az orosz népmeséktől Robin Hoodig. Weöres Sándortól Juhász Ferencig, Benedek Elektől Grimm meséjéig, Saint-Exüpérytől Sütő Andrásig az irodalom gazdag tárháza állt a pályázók rendelkezésére. De nem kevésbé változatos az eredtjén y sem; ahány művész, annyiféle formakincs fogadja a látogatót. Mire végignézi. mindenkinek van ideje, hogy eldöntse: neki mi tetszik, vagy mi tetszene, ha gyermek volna. Régi, megés biztosan sokan lesznek, akik elhatározzák, ha hazamennek, előkeresik azt az agyonolvasott, nézett régi meséskönyvet, aminél nincs szebb és értékesebb, mert a gyerekkort, az első olvasmányélményt jelentette. A kiállítás anyaga nem hasonlít az évtizedekkel ezelőtti Grimm-kiadásokhoz (felnőtt nemzedékek legjobban ismert meseköltőjének hajdani megjelenéséhez), nem hasonlít egyetlen régi kedves könyvhöz sem, de nem is az a célja, hogy felnőttekben ébresszen nosztalgiát. Az egészen elvont gon- dolatiságű. modern formavi- lágú. groteszk, elmélyült látásmódú, vagy éppen csak kedves képei a mai gyerekeknek szólnak, az ő véleményükre kíváncsi a, könyvtár is, amikor a jövő hónap közepén az ifjúság szavazatát összegyűjtve, a közönségdíjat kiadják. A döntés bizonyára tanulságos lesz a kiadóknak is. Talán nem kell sokáig várni, hogy könyvekben lássuk viszont a kiállítás képeit. sj,y- M— Belepek a presszóba, rögtön Jelismerem. Szája bal sarkában cigaretta lóg rágógumiba ágyazva, jobboldalt szívószállal limonádét szürcsöl. Bal sze me bam bán bámul a semmibe, jobb szemén szemüveg csillog okosan. Bal haja a vállát veri, jobboldalt épp hogy a füle hegyét éri, meglátszik rajta a fodrász keze mun- ká ja. Rézszögekkel díszített, egykori hegymászóbakancs a bal labán, normális félcipő a jobbon. Bal nadrág: szakadozott, koszos bőrfarmer, a jobb: Trapper. Az asztalához megyek, pontosan érkeztem. ötre beszéltülc meg a randevút, illetve ekkorra hozott össze bennünket egy srác, közös ismerős. Bemutatkozom. Ö is. Egy tipikus mai fiatal — Dingó . .. Szervusz, Kender Géza vagyok. Parancsolj! Pontosan vele szemben ülök, felemás érzés kerít a halalmaba. — Egy haverod ... — Barátom . .. — Igen. ö mondta, hogy csináljak veled interjút: — Apó. nekem nem kell reklám! Kinél akarsz bemártani? — . . . A te furcsa egyéniséged, a fiatalokra jellemző kettős ... — Sört! Kísérőnek barackot! A mai kört te fizeted ... Meghívhatlak egy kólára? Tessék, kérdezz! — Mivel foglalkozol? — Negyedikes gimnazista vagyok, érettségi után az orvosi egyetemre szeretnék... mi közöd hozzá? Koncertekre járunk a srácokkal meg a csajokkal... — Hogyan képzeted el az életed? — Gyógyítani szeretnék, segíteni az embereken, érezni, hogy szükség van ram, hogy hasznos tagja vagyok... a bandának. Ha nekem van lóvém, akkor megosztom velük, ha nekik van, ök is velem. Minket nem érdekel semmi más. — Nem érzed, tartalmatlannak a mindennapjaidat? — Nem. Elég sokat tanulok, vívni járok, biológia és fizika szakkörbe, egyetemi előkészítőre a TIT-be, ha van egy kis időm, szívesen olvasok, színházba, moziba mer gyek .... mi? Cikizel? Frankó zene, buták, kész. Nekem nem less báró kocsim, szuper kéglim, de nem is kell. Az öregeim ösz- szeharácsollak maguknak egy vityillót oszt’ mi jó van nekik benne? . .. Most rendeztük be a klubunkat, amit meg kell tölteni színvonalas programokkal... Mindenki csak dumál, de nekem jöhetnek. Kérj nekem még öt sört! De azt már ne várd meg. mert jönnek a haverok, és nem néznék jó szemmel. hogy itt mindenfélét dumálok neked ... Ha nem haragszol, el kell búcsúznom, a nagyanyámnak megígértem, hogy háromnegyed hatra otthon leszek, segítek neki vasalni. Szervusz, a viszontlátásra! ... SZABADOS GÁBOR A kedves szomszéd Szí. magyar film 14 éven alul nem ajánljuk! Kezdés: hn5, 7 órakor TAPOLCA. ADY Kiváló holttestek Mb. szí olasz film 14 éven alul nem ajánljuk! Kezdés: 7 órakor SAGVÁRJ Fehér Agyar visszatér Mb. szí. olasz film 14 éven alul nem ajánljuk! III. helyár! Kezdés: 7 órakor SZIRMA Gyere, igazodj el! Mb. szovjet film Kezdés: 16 órakor ADY ENDRE MÜV. HÁZ klub mozi A szórakozott Francia film Kezdés: 4. 6 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturáli» programjából. — 8.27: Slágermu- zeum. — 9.20: Irodalmi évfordulónaptár. — 9.44: Zenevár. — 10.00: Hírek. — 10.05: Dominó.— 10.35: Bartók kamarazenéjéből. 11.25: Sopron ipari üzemei. Riport. — 11.40: A íamászó báró. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Dóry József nótákat énekel. — 3.20: Tiz perc külpolitika. — 8.30: Hírek — 8.33: Napközben. — 10.30: Hírek. — 10.33: Zene- délelött. Televízió. 1. műsor: ll.oo: Tévétorna. — 11.05: Iskolatéve. I