Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-25 / 225. szám
Fír (ÓZ- < A gyár szeretettel fogadta őket Az LKM új dolgozói Ünnepség a vasas művelődési központban Tegnap délelőtt az egyetemeken, főiskolákon, gimnáziumokban, szakközépiskolákban és szakmunkásképzőkben most végzett olyan fiatalok népesítették be a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ színháztermét, akik életpályájukat a Lenin Kohászati Műveknél kezdik. Az LKM-nél hagyomány már, hogy szeptemberben ünnepélyesen köszöntik a pályakezdőket, legyen az fiatal mérnök, adminisztrátor, vagy szakmunkás. A gyár dolgozóinak, párt-, szakszervezeti és KISZ-bizottságának, vezérigazgatóságának üdvözleté Gácsi Ferenc, a szakszerve zeti bizottság titkára tolmá csolta. Az a munkáskollektíva köszönti a pályakezdőket — mondotta —, amely hosz- szú évtizedeken keresztül sol elismerést szerzett. Ez utóbb mondható el a gyár töbt mint ötezer fiatal dolgozójá ról is. A gyárvezetés azt várja a munkába most beilleszkedőktől, hogy méltó folytatói lesznek a nagyszerű diósgyőri munkasikereknek, hagyományoknak. Az oktatási intézmények nevében Bujdos László, a MŰM 100. számú Szakmunkásképző Intézetének igazgatója köszöntötte a pályakez- lőket. Ez a mai nap — mutatott rá — fordulópont az Hetükben. Saját lábukon megállni képes, önálló szak- jmberek lettek, akik csatlakoztak az országépítő munkához, a sok elismerést ki- /ívott LKM kollektívájához. Abban, hogy idáig jutottak, sokuknak közvetlen segítséget adott a gyár is. Jó néhá- nyukat társadalmi ösztöndíjjal segítette a kollektíva. (Folytatás a o. oldalon.) # POLITIKA! NAPILAP * XI. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM 1979. SZEPT. 25., KEDD I iM MINI A Nehézipari Műszaki Egyetemen tegnap — lapunk zárása után — a Béke és Barátsági Bizottság tartotta ülését. Szolidaritásunk a szabadságukért küzdő országok, a fejlődő világ népeivel címmel Strasszenreiter József, a A tervezettnél negyedévvel korábban, már az idén befejezi az 1980-as moszkvai olimpiára készülő termékeinek gyártását a BEAG Nyíregyházi Gyára. Az üzem szalagjai mellett jelenleg az utolsó szállítmányok darabjait szerelik össze. A már elküldött műszerekről elégedetten nyilatkoztak a szovjet megrendelők; a próbák során jól és sikeresen vizsgázott a több mint 1000 darabos kom- mentátorasztal-kollekció, melynek előnye, hogy a szinte „miniatűr stúdiónak” fc beillő műszersort még a technikával hadilábon álló tudósítók is kezelni tudják, s ezzel feleslegessé válik a hang- technikusok jelenléte a közvetítésekkor. Ugyancsak elismerést szerzett a nyíregyháBorús idő Heves, nyárias zivatarokkal, sok helyütt felhőszakadással időjárási front vonult végig hazánk felett az elmúlt éjszaka. A meteorológiai előrejelzések szerint egyelőre még sokfelé kell záporra, zivatarra számítani, a felhőzet azonban fokozatosan csökken. Kora délutánra a legmagasabb hőmérséklet 19 —24 fok között várható. s/ HNF Országos Tanácsának munkatársa tartott előadást, majd az őszi antiimperialis- ta szolidaritási akció feladatairól szólt Szőke Józsefné, a Béke és Barátsági Bizottság titkára. ziak vonalerősítő és szétosztó berendezése is. A BEAG Nyíregyházi Gyára az olimpián csaknem 170 millió forint értékű termék- • kel képviseli a magyar híradástechnikát. Az osztrák csapat esélyesebb... Elégedetlen a kapitány A magyar labdarúgó-válogatott, útban Bécs felé, edzőmérkőzést játszott Sopronban a város válogatottjával. A csapatban ismét helyet kapott az öt diósgyőri: Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár, Borostyán. A szünet után Szántót Tepszics, Salamont Kocsis váltotta fel. Az első negyedórában gyengén játszott a magyar csápját, és a félidő végéig is csak egy gólt sikerült lőni Kiss révén. A második gól szerzője és előkészítője egyaránt DVTK-s játékos volt. Borostyán szögletét Tatár fejelte a hálóba. Ezután még kétszer volt eredményes a Ipozépcsatár, Kiss. iSrthető, hogy elégedetlen dr. Lakat Károly, a szövetségi kapitány. Ezt nyilatkozta a mérkőzés után: — Sem az eredménnyel, sem a játékkal nem vagyok elégedett. Játékosaim keveset mozogtak, tartózkodóan játszottak, kevés ötletes támadást vezettek. Csapatot csak kedden hirdetek. Egyébként a holnapi mérkőzés esélyesének az össze- szokottabb osztrák csapatot tartja. Lapzárakor érkezett meg a magyar csápját összeállítása. Íme, a válogatott: Gujdár — Szántó. Salamon, Kutasi — Nyilasi, Ebedli, Tatár — Borostyán, Kiss, Fekete, Kuti. $ Ki milyen úton-módon jut hozzá a napi információkhoz? Napilapokból avagy folyóiratokból. Mi, Déli Hírlaposok igyekszünk frissnek lenni, hogy nyáriban az esemény után informálhassunk az ország-világ, és a város dolgairól. Az újságos standok mellett tegnap egyetemisták striguláztak, megkérdezvén az olvasókat, hogy a Déli Hírlap mellett milyen napilapokat és egyéb folyóiratokat vásárolnak, miskolciak, avagy más illetősségűek. A végső összegzésből majd kiderül valami, ám erről a tegnapi kikérdezősdiröl szól cikkünk a 3. oldalon. # Készül a munkadarab ... (Az őskohótól a konverterig című riportunk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvitele) Számvetés a város Tegnap délután együttes ülést tartott a városi pártbizottság gazdaságpolitikai és várospolitika' munkabizottsá. ga. A tanácskozáson kimunkálták a városi pártértekezlet beszámolójának egyik fedezetét. mely ezt a címet viseli: A párt gazdaságpolitikájának érvényesülése, a város gazdasági fejlődése a lakosság élet- és munkakörülményeinek alaku’ása. a szociálpolitikai célkitűzések végrehajtása. A bizottsági tagok hasznosítható javaslatokkal gazdagították az előterjesztést. Olaszországban a szeptember 29-i földrengés utórezgései jólehet még sokáig nem is szűnnek meg teljesen. Tegnap reggel röviddel hét óra után, a Mercalli-ská- la szerinti ötös erősségű földrengés rázta meg ismét a közép-olaszországi Umbria tartományt. A földrengés, amely egyike volt az elmúlt szerdai nagy erejű földlökések több mint 300 utórezgésének. anyagi károkat nem okozott. Megkezdődött a vita az ENSZ közgyűlésén Vance Kelet és Nyugat kapcsolatáról beszélt Gromiko ma mondja el felszólalását ♦ A világszervezet székházában megsokasodtak a diplomáciai találkozók. A képen balról jobbra Genscher nyugatnémet és Vance amerikai külügyminiszter, valamint McHenry, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete. Az ENSZ-közgyűlés ülésszakán tegnap megkezdődött a kéthetes általános politikai vita. Az első felszólalók között volt Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Andrej Gromiko, a szovjet diplomácia vezetője ma mond beszédet a közgyűlés plénuma előtt. Vance beszédében emlékeztetett rá: „a Kelet és a Nyugat a történelem legszélesebb körű fegyverkorlátozási tárgyalásait folytatja. A Szovjetunió és az Egyesült Államok a hadászati fegyverek jelentős korlátozásában állapodott meg a ratifikálásra váró SALT—II. egyezményben.” A két legnagyobb nukleáris hatalomra különleges felelősség hárul a hadászati fegyverkezési verseny korlátozásában és a SALT—II. nagy lépést jelenthet kötelezettségük teljesítése felé — hangsúlyozta Vance. Az amerikai külügyminisz. tér igen keveset foglalkozott a kelet—nyugati kapcsolatokkal, az európai politika kérdéseit nem is említette. Kormányforrások szerint ennek az az oka, hogy a közgyűlésen a fejlődő és a fejlett országok kapcsolatainak kérdései állanak előtérben. Megfigyelők szerint a fő ok az, hogy az amerikai kormány teljes bizonytalanságban van a maga-teremtette „kubai ügyben”. Vance utoljára a múlt hét csütörtökjén tárgyalt Dobrinyin szovjet nagykövettel és egy teljes héttel előbbre, 28-ára tűzték ki Vance találkozóját New Yorkban Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel. Mértékadó források szerint Washington azt reméli, hogy a Vance—Gromiko találkozó kimenetele lehetőséget ad majd rá, hogy a hét végén Carter elnök tárgyalhasson Washingtonban Gromikóval. Vance kijelentette, hogy Washington Libanonban a jelenleginél szélesebb körű fegyverszünetet igényel. Ismét kifejezte reményét, hogy Jordánia és Szíria csatlakozik az izraeli—egyiptomi különbékéhez. Az amerikai külügyminiszter feltűnően általánosságokban mozgó beszédében a fejlett tőkés és a fejlődő országok kapcsolatainak kérdéseire összpontosított — nyilván azért, hogy csillapítani próbálja a fejlődő államok mind hevesebb támadásait a tőkés világrendszer gazdasági és pénzügyi politikája ellen. Az Egyesült Államok kész részt venni globális tárgyalásokban a gazdaság és az energia kérdéseiről, de a részvevőknek „realistáknak” kell lenniük — mondotta Vance. így utasította vissza — bár csak burkoltan —, a fejlődő országok követeléseit. Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere tegnap Ks .v Yorkban találkozott az ENSZközgyűlés 34. ülésszakán részt vevő baráti szocialista országok — Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia, Mongólia, Kuba, Vietnam — küldöttségvezetőivel. A találkozón jelen volt Laosz, Etiópia, Afganisz. tán, Dél-Jemen állandó ENSZ-képviselője és a KNDK állandó ENSZ-megfigyelője is. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón több időszerű nemzetközi kérdést áttekintettek. különös tekintettel az ülésszak napirendjén szereplő problémákra, szó volt továbbá a szocialista országoknak a mostani ülésszak alatti együttműködése kérdéseiről is. Gromiko New Yorkban fo. gadta Szonodava Szunao japán külügyminisztert. Megbeszélésükön áttekintették a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi élet néhány kérdését, köztük a távol-keleti helyzetet és más ázsiai térségeket érintő problémákat. A békéért, a barátságért