Déli Hírlap, 1979. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1979-08-13 / 189. szám

\ Győzött a Honvéd PappJ. SE, kikapott az MVSC Labdarúgó A labdarúgó NB II. Keleti cso­portjában a miskolci csapatok 50 százalékos eredményt értek el a 2. fordulóban. A Honvéd Papp •I. SE győzelemmel mutatkozott be közönségének He.jőcsabán, Szarvas qllen, míg az MVSC Me­zőtúron a Szabó L. SE ellen ve­reseget szenvedett. Honvéd Papp J. SE—Szarvas 2:1 (0:1) Valamennyi hely megtelt a he- jöcsabai sportpályán, mikor 90 perces útjára elindult a labda. A Honvéd Papp J. SE a követ­kező összeállításban kezdett: Me­ző — Bakos, Szilágyi, Farkas, Fodor — Ulasi, Magyar, Bndo- lai (a szünet után Kvaszta) — — Palkovics, Tokár, Répási (a szünet után Osváth). Edző: Vágó György. Az első negyedóra rendkívül unalmas, csapkodó játékkal telt el. a kapuk ritkán kerültek ve­szélybe. A honvédek enyhe fö­lényét három szöglet jélezte. Negyedóra után feljött a Szarvas. A 16. percben Durucskó hibázott óriási helyzetben. majd Mező bravúrjára volt szükség egy fe­jes hárításához, a 20. percben. A A 2b. perc hozta meg a ven­dégek vezető gólját. Az előbb hibázó Durucskó keveredett a 16-oson belülre, és a védők őri­zetében is megtalálta a rést. La­pos lövése a vetődő Mező mel­lett a kapu jobb alsó sarkában kötött‘ki. 0:1. Támadásban maradt a Szarvas, csatárait alig-alig tudták tartani a hazai védők. Ennek ellenére gólhelyzet a hazaiak előtt adó­dott a 35. percben. Tokár jó lab­dát kapott, be is tudott menni a 16-oson belülre, egesz a 11-es pontig, de közelről leadott nagy lövését Pocsi bravúrral mentet­te. A szünet után beállt Kvaszta meghálálta a bizalmat. Az 50. percben elfutott jobbszélen, be­cselezte magát kapuközeibe. és a jobbösszekötö helyéről ügye­sen gurított a jobb alsó sarok felé. A labda egy védőt is érint­ve jutott a hálóba, 1:1. Ezután fergeteges rohamokkal igyekezett a döntetlent győze­lemre változtatni a Honvéd-csa­pat. de szépen kidolgozott hely­zeteit rendre kihagyta, két eset­ben ppdig a kapufa mentett. A második félidő első veszé­lyes ellentámadása a 60. percben történt. Jobb oldaii szabadrúgás után egy szarvasi csatár fejese csak centiméterekkel kerülte el a kaput. Ezzel azonban el is lőt­ték puskaporukat, továbbra is a Papp J. SE támadott. Különösen a jobb oldali szögletek beívelései után alakult ki többször is gól­helyzet. A mérkőzést eldöntő második hazai gól a 70. percben történt. Ee.v szép jobboldali akciót a vé- ‘dők csak buktatással tudtak megállítani a 16-oson belül. A megítélt 11-est Tokár nyugalom­mal helyezte a balra mozduló kapus mellett a jobb alsó sa­rokba. 2:1. Jersey 177,­Ft helyett 106,20 Ft Párnahuzat 64,— Ft M 38,40 Ft Trapper szoknya mellénnyel 750,— Ft M 375,­Ft Női pulóver 312,­Ft n 187,­Ft Férfi kardigán 720,­Ft M 360,­Ft Férfi ingpulóver 191,­Ft Pt 114,60 Ft Kézilabda NB ll A hátralévő időben is nyo­masztó fölényben játszottak a miskolciak, de több gól nem -esett. A közepes iramú mérkőzésen, akár nagyobb gólkülönbséggel is győzhetett volna a Honvéd Papp J. SE. ha a kidolgozott helyze­teinek csak töredékét is értéke­síti. Olasz versenyzők a DVTK pályán A területi serdülő .,A” össze­tett bajnokság első napján, szombaton kellemetlen, hűvös idő fogadta a SZOT vendégeiként Diósgyőrben megjelent olasz at­létákat. akik számára a verseny­bizottság néhány meghívásos szamot iktatott a programba. A hármasugrók kezdtek a leg­hamarabb. s Sposato már a má­sodik sorozattól (13,74) átvette a vezetést, majd a harmadikra biz­tosította is azt 14.24-gyel. A 100- as sprinterek jobbik idöíutamá- ban azonban az olasz Francino csak 11,7-et futott, ami a hato­dik helyet jelentette számára. 300 méteren Gronge merészen kezdett, igen erős háromszáz mé­ter után a négyszázra valame­lyest visszaesett (56 mp), de ezt a tempót tartani tudta, és elfo­gadható idővel, l:54,7-tel nyert. A legjobb mezőny kétségkívül 3000 m-en gyűlt össze, ahol a két olasz: Borbey és Perret nem­igen tudott beleszólni a vezető DVTK hármas: Kocsis, Szeleczky és Fekete harcába. Ök hamar el­húztak a mezőnytől, és külön versenyt vívtak az első helyért. (400 m: 1:05: 1000 m: 2:42.0. 2000 m: 5:23.0). Az utolsó ötVen mé­teren nyitott hajrával Kocsis győzött. ­200 méteren a DVSE verseny­zője, Pintér duplázott, a 100 m után ezt is megnyerte, míg az olasz Donzel 22,5-tel harmadik lett. Távolugrásban Ferrazzin győzött 628 cm-rel. És végül a* 4\T00 méteres váltóban a DVTK felnőttéi biztosan utasították ma­guk mögé az összeállt olasz vál­tót. Eredmények (csak férfi) : 100 m: 1. Pintér (DUSE) 11.0, 2. Takács J. (DVTK) 11.1. 3. Fo­dor 11.2 (DVTK) . . . Francino (ITA) 11.7. 200 m: l„ Pinter 22.1. 2. Ta­kács 22.3, 3. Donzei (ITA) 22.5. 800 m:, í. Gronge (ITA) 1:54.7, 2. Sajgó' (MVSC) 2:02.6. ?>000 m (sík): 1. Kocsis (DVTK) 8:12.0. 2. Szeleczky 8:12.2, 3. Fe­# A hármasugrásban győztes olasz, Adriano Sposato kete 8.12.8 (mindkettő DVTK). ...6. Borbey (ITA) 9:05.1, 7. Perret (ITA) 9:28.9. 4x100 m: 1. DVTK felnőtt 45.0. 2. ITA 45.1. 3. DVTK ifi 45.3. 400 m gát: 1. Harnócz 56.0. 2. Fodor 57.9. 3. Horváth 59.4 (mind­hárman DVTK. olasz nem in­dult) Távolugrás: i. Ferrazzin (ITA) 628 cm. Hármasugrás: 1. Sposato (ITA) 14.24. 2. Molnár (DVTK) 13.06. 3. Bagoly (MVSC) 13.06. D. T. B. # A 10. jutám a Borsodi 'Volán—Debreceni Volán OB I-es salakmotor csapatbajnoki ösz- szecsapásról. Ezt a futamot Sziráczki István nyerte. Sa lakni otoroz ás Hazai győzelem a rangadón Borsodi Volán — Debreceni Volán 47:30 Honvéd Szabó L. SE—MVSC 3:0 (2:0) Mezőtúron ezer néző volt ki­váncsi a jó iramú mérkőzésre, ahol Canka. Kelemen és Dávid vette be. a miskolciak kapuját. A 3:0 ellenére az MVSC nem ját-s szott alárendelt szerepet. D. T. B. ★ A labdarugó NB II második fordulójában nem sok meglepe­tés akadt a Keleti csoportban, szinte mindenütt a pályaválasz­tók győztek — kivéve Békéscsa­bán. ahol a TASK 2:0-ra kika­pott a Nyíregyházától és a Ka­zincbarcika sem dicsekedhet az otthonában Orosháza ellen elért 0:0-val. Eredmények: Békéscsa­bai TASK—Nyíregyháza 0:2 (0%:0), Hódmezővásárhely—Debreceni USE 1:1 (0:0). Szolnoki MÁV MTE—Ózd 4:0 (2:0). Papp J. SE— Szarvas 2:1 (0:1). Szabó L. SE— MVSC. 3:0 (2:0). Kazincbarcika— Orosháza 0:0. Debreceni Kinizsi —Olefin 2:1 (1:0). Asztalos SÉ— Gyulai SE 3:1 (1:0), Gyöngyös— Balassagyarmat 2:1 (1:0). Lehel SC—Eger SE 1:1 (1:1). Totó­eredmények 1. Vác—Budafok 1 2. Bem SE—Szegedi Dózsa 1 3. Bp. Spartacus—G.-MAVAG 1 4. Lehel SC—Eger x 5. B.-csabai TASK—Nyíregyh. 2 6. Szabó L. SE—MVSC 1 7. Debreceni K.—Leninváros 3 8. Asztalos SE—Gyula l 9. Sopron—Kaposvár x 10. Sabaria—Haladás 2 ÍJ. Szekszárd —Dorog 1 12. Bábolna—Komló x 13. Bakony—Bauxitbányász 3 13-M-es 14. Pénzügyőr—Építők SC 1 Hosszabb szünet után ismét folytatódott az országos csapat- bajnokság a salákmotorozásban. A szünet utáni első forduló máris rangadót hozott, hiszen va­sárnap délelőtt a bajnokságban addig vezető Debreceni Volán vendégszerepeit a népkerti pá­lyán. Ez. valamint a, szerdán sorra kerülő visszavágó hivatott eldönteni, az ez évi CSB sorsát, hiszen a másik két együttes nem igen szólhat bele a Miskolc— Debreceri vetélkedésbe. Ismere­tes, hogy a „tavaszi” fordulóban a debreceniek hazai pályán sok év után váratlanul legyőzték a Borsodi Volánt, s a miskolciak is megnyerték hazai versenyü­ket. A riválisok gyakorlatilag egál­ból indultak, s így a miskolciak különösen nagy gonddal ké­szültek a versenyre. Felkészü­lésüket azonban yerősen zavarta, hogy Mészáros qgy jó ideig . sé­rült volt. Jakabra pedig nem is .számíthattak. Ezek után sejteni lehetett, hogy a várható miskol­ci győzelem nem lesz túlságosan nagyarányú, bár akkor — a ^la­tolgatások idején — még senki nem gondolta, hogy lesz olyan futam is. amiben Sziráczki Ist­ván, illetve Szőke a harmadik helyen végez. Sziráczkinak mo­torhiba, Szókének pedi£ egy rosz- szul sikerült rajt ket-ket pont elvesztését jelentette, az egyre' jobban motorozó debreceni fia­talod ellen. A Borsodi Volán—Debreceni Volán találkozó 13 futama mind­ettől függetlenül a hazaiak fölé­nye jegyében zajlott le. hiszen a vendégek csak egy futamot nyer­tek, a miskolciak viszont nyol­cat. A Borsodi Volán legeredmé­nyesebb versenyzője az a Mé­száros László volt. akinek indu­lására az utolsó percig nem is nagyon mertek számítani a szak­osztály vezetői. Mészáros három futamot megnyert, egyben pe­dig ..taktikai okokból" végzett a második helyen — amikor az élen haladó Sziráczki József mö­gött biztosított. A versenykiírásnak megfelelően a csapatbajnoki versennyel egy- időben bonyolították le a junio­rok hat futamát, s ebben a ven­dégek lényegesed jobbnak bizo­nyultak. hiszen az ő 24 pont­jukkal szemben a miskolciak csak 12-öt gyűjtöttek. (Ez termé­szetesen azt is jelenti, hogy Deb­recenben jelenleg jobb az után­pótlás, s a miskolci fiatalok kp- zül velük csak Koszován vehet­te fel a versenyt.! A versenyre inkább a küzde­lem. mint a .gyorsaság volt a jellemző, hiszen a 13 CSB-fu­tamból a győztesek ideje egyben sem került 79 másodperc ala, de 80 másodpercen belül is csak hét futamgyőztes motorozott. Borsodi Volán—Debreceni Vo­lán 47:30. Borsodi Volán: Mészáros (11), Szőke (10). Sziráczki I. (10). Be- recz (8). Sziráczki J. (5). Grego (3) . Bodnár (0) p. Debreceni Volán: Támcsu (9), Juhász (7) Hajdú (4), Adorján, Danka (4), Oreskó (2), Török (0) pont. Az OB II-ben. illetve a juni­orok versenyében elért pontszá­mok. Debreceni Volán: Szabó (8). Steszkó (6), Nagy Cs, (6), Gál (4) p. Borsodi Volán: Koszován (7), Juhász F. (3), Nagy J. (2), Pász­tor (0) p. (A rangadó visszavágóját szer­dán rendezik meg Debrecenben.) A miskolci népkerti pályám legközelebb augusztus 25—26-án lesz verseny. Szombaton 16 óra­kor kezdődik a Grand Prix Mis­kolc '79, a Miskolci Nagydíj elő­döntője, ahonnan (16 közül) a legjobb nyolc kerül a vasárnap * délelőtt 10 órai döntőbe, ahol a vendég országok bajnokai, illet—- ve listavezetői kiemelten indul-' nak. A nagydíj versenyein eddig is résztvevő nemzetek ««- íakmotorosan kidül az idén elő­ször oszí'Vik Versenyződ is fájt­hoz állnak. HORVATH KÁLMÁN * Augusztus 13-tól 25-ig NYÁRI VÁSÁR az Olcsó Aruk Házában NB II Gólzáporral nvert a Spartacus Vasárnap délelőtt mintegy 200 néző előtt lépett pályára a Mis­kolci Spartacus női kézilabda csapata a bajnokság első mérkő­zésén. A hazai gárda Brunyánsz- ky — Váiyi, Kovács, Pekk, Ju­hász, Tóth I., Demkó (csere: Du- sek, Tóth K., Török, Gregó, Du­kál) összeállításban kezdte a já­tékot. Már az első percekben látszott, bogy itt az ellenfél csak valami csoda folytán vonulhat le győz­tesen a pályáról. Az első három percben gyors egymásutánban háromszor hangzott el a kettős sípszó, ami hazai 3 gólos veze­tést jelentett. Először Kovács ..szökött el”, majd Váiyi lépett kétszer el egymás után az ellen­fel védelme mellett. 3:0. A ha­zaiak, kapuvédoje Brunyánszky szó szerint ..kivédte az ellenfél szemét”. A félidő 12. percében a Spartacus ellen ítélt 7 m-est is! Nem úgy a másik oldalon, ahol Demkó alig két percen belül kétszer lőtte be a megítélt 7 m-est a kapus lába között a há­lóba. az eredményjelző tábla pe­dig már 6-0-át mutatott. Az el­lenfél a 18. percben érte el az első «gólt. büntetőből, 9:1. A második félidőben tovább növelték a megszerzett előnyü­ket, bár az első percekben az ellenié] kétszer is betalált a* há­lába — igaz az egyik gól 7 m- esböl esett egy vitatható bírói döntés után — de a hazai hen­gert ez sem állította meg. A fél­idő 9. percében már 18:5 volt az eredmény. A debreceniek a meg­szerzett labdával nem tudtak mit kezdeni. A hazai védőfal bizto­san zárt. minden támadást hatá­rozottan vert vissza. A 21. perc­ben Dukál kapott jó labdát, egyedül végigvitte és a kifutó kapus felett vágta a hálóba, 23:5. Alig egy perc elteltével Demkói szerelték durva belemenéssel. 7 méteres. A? „ítéletvégrehajtó” is ó. és mint már sokszor a mér­kőzés során sokszor talál a há­lóba. 24:6. A félidő és a mérkő­zés «utolsó percében még Pekk tört be az ellenfél védőfalába és lőtte az utolsó, a huszonheie- dik (!) gólt. Ezzel a végered­mény: 27:7. A hazai gárda játékáról még annyit, hogy régen láttuk ilyen jól . játszani a csapatot. Szilágyi Imre edző irányításával a látot­tak alapján igen jól felkészültek a bajnokságra. Maradéktalanul érvényesítették a ’csapatjáték el­vét. nem volt önzés, egyénies- kedés. egységesen a győzelemért küzdöttek. A mérkőzés legered- * . mén.vesebb játékosának Demkó jj bizonyult. 9 gólt dobott. Jók még ( Dukál (4). Váiyi és Kovács (3—3). A mérkőzést Kemecsei—Könczöl játékvezető páros vezette. j (Gajdos) I A B.-A.-Z. megyei Tóvhöszolgóltató Vállalat értesíti a diósgyőri városközpontban, Majláth la­kótelepen, valamint a bolgárföldi lakótelepen levő fogyasztóit, hogy gázszolgáltatás szünetelése miatt 1979. augusztus 14-én 0 órától augusztus 15-én 8 óráig a melegvíz-szolgáltatás szünetelni fog Kérjük fogyasztóink szíves türelmét és megértését. 4k A Borsodi Volán legeredményesebb pontszerzője Mészáros volt. aki egymaga 11 ponttal járult hozzá a 47:30-as győze­lemhez. (Szabó István felvétele) Aranyjelvényes eredmények ötpróbában Serdülő lerüleli bajnokság Szombaton és vasárnap a DVTK létesítményeiben rendez­ték meg a serdülő ..A” kategó­riájú atléták területi bajnoksá­gát. A versenyen 6 csapat, mint­egy too versenyzője állt rajthoz. Az erős mezőny szín vonalas küzdelmet eredményezett, hiszen ez a versenv egy lépcsőfok az országos* eröösszemérés előtt. Az első napi női ötpróbán (600 m-es síkfutás. 100 m-es gát. magas, távolugr\is. súlylökés) az egyéni verseny két első helyezettje Tég­lási Eleonóra és Szilágyi Piros­ka aranyjelvényes szintet ért el. többen pedig az országos neve­zési szinthez szükséges pontszá­mot gyűjtöttek össze. A férfi nyolcpróba verseny számaiban (100 m-es síkfutás, lio m-es gát. 300 m-es síkfutás. 1000 m-es sík­futás, távol, magas, súly és ge­rely), elsősorban a DVTK színei­ben induló Dávid László jeles­kedett. Az egyéni versenyt is ő nyerte 4000-en felüli össapont- számmal. A női ötpróba , egyéni versenyé­nek végeredménye: l. Téglási (NyVSSC) 3883 pont, 2. Szilágyi (Hajdú Vasas) 3857 pont, 3. j Dembrovszky (DSI) 3657 pont. 4. Pocsik (DVTK) 3584 pont. ... 6. Gál (DVTK) 3465 ponttal. Csa­patversenyben 1. , NyVSSC 10 837 pont. (Téglási, Tamás, Horányi), 2. DSI K) 200 pont (Dembrovszky. Cseke, Bagi). 3. DVTK 10 101 pont (Pócsik, Gál, Sípos). 4. Hajdú Vasas 9641 pont, 5. MVSC 8415 ponttal. A férfi nyolcpróba eredményei, egyéni: 1. Dávid (DVTK) 4188 pont, 2. Újvári (NyVSSC) 4087 pont. 3 Kiss S. (Borsodi Bá­nyász) 3987 pont. 4. Fazekas (DVTK) 3709 pont, 5. Sós (DVTK) 3708 pont, 6. Hártnási- (DSI) 3699 pont. Csapatversenyben: 1. DVTK ll 605 pont. (Dávid. Fazekas, Sós), 2. NyVSSC 11027 (Újvári. Gál. Pócsik). 3. DSI 10 820 ponttal (Hártnási, Almási, Tankó). iS- i.) /

Next

/
Thumbnails
Contents