Déli Hírlap, 1979. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1979-08-21 / 195. szám

7 III. miskolci ipari kiállítás és vásár Tegnapig több mint húszezer látngató A Miskolc városi sport- csarnokban tegnap akár már a délelőtti órákban ki lehe­tett volna tenni a „Megtelt” táblát. Sűrű sorokban özön­löttek a látogatók a kiállítók standjai között, így estére már több mint 20 ezer láto­gató tekintette meg a VIII. miskolci ipari kiállítást és vá­sárt. Szombaton prágai és kassai vendégei voltak a kiállítás­nak. Josef Vrba, a Csehszlo­vák Kommunista Párt kelet­szlovákiai instruktora veze­tésével négytagú csehszlovák küldöttség kereste fel a sport, csarnokot. A vendégek több pavilonnál hosszasan elidőz­tek, érdeklődtek az újdonsá­gok gyártásáról, a kooperá­ció hasznosságáról, a keres­kedelemmel való együttmű­ködésről. A vásárlátogatás befejeztével Josef Vrba a kö­vetkezőket nyilatkozta: — Minden, amit láttunk, megragadóan szép. Egyes te­rületeiben ez a vásár a világ, kiállításokkal is állja a ver- senyt — s ezt nem az udva­riasság mondatja velem. Óri­ási skálát fog át a kiállítás anyaga, de még így is szem­betűnő, hogy a kiállított ter­mékek minősége is elsőren­dű. Minden darab a készítők nagy hozzáértéséről tesz ta­núbizonyságot, meglepően sok újdonságot láttam. Vasárnap délután magas rangú vendéget fogadott a vásár: Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságé, nak tagja kereste fel. (fr. Bod­nár Ferenc,az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei tanács el­nöke társaságában. Fejes László, a megyei tanács el­nökhelyettese, a vásár ren­dező bizottságának elnöke ka­lauzolta végig a vendégeket a sportcsarnokban, akik egy- egy kiállítási területen hosz- szasan elidőztek, érdeklődve a termékek gyártásáról, azok minőségi mutatóiról. Amikor az Allatforgalmi és Húsipari Vállalat kiállítási területén időztek néhány percet, kér­tünk nyilatkozatot Biszku Belátói, a látottakról. — Borsod az elmúlt har- mincegynéhány éves fejlődé­se rendkívül dinamikus volt, Az idei nyár legforgalma­sabb hétvégéjét „hozta” a hosszú víkend, ki autó­busszal, ki vonattal, ki sze­mélygépkocsival indult el pi­henni a közkedvelt kirándu­lóhelyekre, a Balatonhoz, a Duna-kanyar festői vidékére, illetve sokan tekintették meg az országszerte rendezett ái- kotmánynapi ünnepségeket. A Volán menetrend szerinti já­ratain kívül a főbb útvona­lakon mentesítő autóbuszo­kat indított. Már péntek délutántól in­dított a MÁV mentesítő vo­natokat az alkotmánynapi ünnepi forgalom lebonyolító­ra. A menetrend szerint 75 személy- és gyorsvonatot in­dítottak Budapestről és visz- sza. Zsúfolásig megteltek a hét végén az ország fő útvona­lai is. Az esős időben sok koccanásos baleset történt, még tegnap is rengeteg ösz- szetört autó állt tehetetlenül az utak padkáján. s ezt jól reprezentálja ez a kiállítás is, amely hű tükör­képét adja az ipar, a mező­gazdaság. ti szövetkezetek és a magánkisipar népgazdasá­gig is fontos tevékenységé­nek. Manapság divatos dolog arról beszélni, hogy a fejlő­dés extenzív szakaszából mindinkább az intenzív sza­kaszba lépünk. Ez a kiállítás is meggyőz mindenkit arról, hogy Borsod megye ipara — különösen vegyipara — már több mint egy évtizede ezt az intenzív szakaszt járja. A kiállított termékek döntő többsége állja a nemzetközi összehasonlítási is, ezért ar­ra kell törekedni, mielőbb kerüljenek ki ezek a termé­kek a világpiacra, ezzel is enyhítve népgazdaságunk gondjain. Ezúton is szeret­nék gratulálni a kiállítóknak, s rajtuk keresztül valameny- nyi borsodi munkásnak, pa­rasztnak. értelmiséginek ki­emelkedő tevékenységükhöz, s a nem' kis feladatok meg­oldásához sok sikert kívánok valamennyiüknek. Egyre gyűlnek a szavazó­lapok az urnákban. A vásár közönségdíját ugyanis au­gusztus 26-án. a zárónapon annak a vállalatnak, szövet­kezetnek, vagy kisiparosnak adják át, amelynek, illetve akiknek a kiállítása legin­kább megnyeri a látogatók tetszését. Sajnos, még min­dig sokan hibáznak, s vagy a tombolaszelvényt, vagy be­lépőjük harmadik részét dob­ják be az urnába. Ezért is még egyszer leírjuk, hogy a tombolaszelvénnyel majdan nyerni lehel, a vásárlátoga­tók között ugyanis televíziót, lemezjátszót és táskarádiókat sorsolnak ki. A je”v szavazó­cédula részével pedig úgy le­het szavazni, hogy a legjobb­nak ítélt kiállítási terület számát annak hátára ráírjuk, s így dobjuk be az urná­ba... A korábbi években sok és jogos kritika érte a vendég­látást. Az idén azonban er­re nem lehet panasz. A mű­jégpálya területén levő nap- ernyős asztalok szinte a nap minden szakában foglaltak. A forgalom pedig? Erről Isóczki István üzletvezető a követ­kezőket mondotta: — Az első három napon 16 hektoliter sör. 350Ö üveg üdítő, 2700 hot-dog. 120 kg hurka, 140 kg kolbász, 40 kg debreceni. 1200 kávé. 280 li­ter bor fogyott. A három nap alatt forgalmunk meghalad­ta a 115 ezer forintot. Ügy érzem, felkészülten várjuk a vásárlátogatókat, eddig nem is tapasztaltunk panaszt az ellátásra. TÓTH ZOLTÁN # Székely László álvágja a szalagot Határidőre készült el 111 (Kerényi felv.) Aluljáró a Búza téren Elterelték a forgalmat, kö- rülpalánkozták a területet, s megkezdődött a munka... Eleinte a felszínen, később a mélyben. A naptárai^ az 1978-as esztendőt írták... Piros-fehér-zöld színű sza­lag, rajta a felirat: Búza téri aluljáró 1979. Olló, taps, s megindult a forgalom ... Az eltelt idő: 1 év és 2 hó­nap. Indokról a nácik gondoskodtak 1. Hiller lengyel támadást hazudik A német birodalmi gyűlés 19-3. márciusa úia a Goring terrorlegenyei által ielgyújtott Reichstag epülete helyeit a bi­rodalmi főváros egyik operá­jában ülésezett. A Kroll opera a parlamentarizmus otthonául kosz.tilt épületnél illőbb keretet adott ahhoz a színjátékhoz, amely a kizárólag nácikból álló új birodalmi gyűlés ülésein folyt. Az opera színpadán a főszereplők: a padsorokban a lelkesen ünneplő, minden szí­nészi teljesítményért, minden hősi pózért lelkesedő, nemzeti- szocialisia egyenruhás közön­ség. A páholyokban a promi­nensek: vöröslampaszos tábor­nokok, a nemet vezérkar ve­zetői, nagyiparosok. Főrendező: Gübbels, a „sánta ördög”, a népbulítast mesteri tökélyre fejlesz, ö propagandaminiszter. A fő­szereplő mindig Adolf Hit- lei'. a Német Birodalom vé­ráré és kancellára. Más szó­val: a Diktátor, aki senki másnak, csak saját lelkiis­meretének tartozik felelős­séggel. Biztos lehet benne: bármit mond. ebben a kör­ben lelkes helyeslésre, ün­neplésre talál. Es a rádió el­viszi nemcsak az ó hangját, hanem az őrjöngő tapsvihart, a „Sieg! Hell!” kiáltásokat is szerte Németországba, hogy akik hallják a helvszíni köz­vetítést. együtt lelkesedje­nek. És elviszi a határokon túlra is. hogy akik útját akarnák állni a „német biro­dalmi gondolat diadalmene­tének”, rettegjenek. Hitler ragyogó szónok, bár ellenfelei azzal gúnyolják, hogy rikácsol. Mégis akkor a legveszedelmesebb, akkor a legaljasabb. akkor hazudja a legnagyobbat, amikor vissza­fogja. tompítja a hangját. És amikor, mintha elfogódoll- nak hatna. Mint az 1939. szeptember 1-én délelőtt a világtörténelem legszörnyűbb katasztrófájának kezdetéi jel­ző napon mondott beszédé­nek elején is: — Lengyelország ma éjjel először támadott német terü­leten rendes sorkatonaság­gal. öt óra 45 perc óta vi­szonozzuk a lövéseket, é.s mostantól kezdve bombára bombával felelünk ... * A „Führer” beszél... Hatásvadászó kis csend: a hállgatónak át kell éreznie, milyen nehezére esik a né­met nép utolérhetetlen nagy fiának elrendelni a lövések „viszonzását”. Aztán egyre emelkedik, a végén már ri­kácsol a hang. hogy azt is megérezze mindenki: a Vezér és Kancellár, a német nép és legyőzhetetlen hadserege élén, eltiporja, aki kezet emel el­lene: — Hat évnél iovább dol­goztam a német véderő ki­építésén. Ez alatt az idp alatt 90 milliárdol lordítot­tunk a honvédelemre. A né­met hadsereg ma a világ legjobban felszerelt hadsere­ge és messze felette áll az 19i4-es hadseregnek!... Csakugyan: 1914. vagyis az első világháború kitörése. Ak­kor is a német hadsereg tá­madott. és szörnyű vereség lett a vége. Aljkor hamis ha- zafiságlól szivük mélyéig át­hatva ünnepelték milliók, va^y háborúba indulhatnak, vagy odaküldhetik férjeiket, fiaikat. Csakhogy 25 év múl­tán még él a keserű csalódá­sok, a várt zsákmány helyett kapott szenvedések emléke. Ezért kell a vert hadnál erő­sebb hadseregre hivatkozni: most nem maradhat el a győ­zelem ! Hitler mestere a hangulat- keltés tek: bejelenti: ettől a naptól kezdve a győzelemig — Szabó Endre, a KÉV Metró IV-es számú építésve­zetőségétől jelentem, elkészült a Búza téri aluljáró... Vörös márvány, tisztaság, világosság. Senki sem hitte el, hogy a mű határidőre el­készül. Csak az építők tud­ták. ők, akik a Gömöri felül­járót is építették, hogy kész lesznek. Nekik lett igazuk. Vasárnap volt, augusztus 19-e. Székely László, a városi tanács helyettes elnöke: — Köszönet a KÉV metró­soknak, akik határidőn be­lül. a tervezett összegért meg­építették Miskolc legbaleset­veszélyesebb csomópontján, a Búza téren a régen várt, a nagyon hiányzó aluljárót. Néhány adat: a fővállalko­zó mellett még 14 különböző cég munkásai dolgoztak, fagy­ban s melegben egyaránt. Megmozgattak 85 ezer köb­méter földet, s az építmény 55 millió forintba került. Megszűnt a kényelmetlen­ség gépkocsivezetőknek, s gyalogosoknak is. Ismét gaz­dagabb lett Miskolc. Az átadási ünnepségen je-' len volt a városi pártbizott­ság első titkára, Drótos László is. nem veti le a katonaruhát. Es, mint a frontra küldött hentesmester, aki bevagoní- rozás előtt meghagyja felesé­gének, melyik fia vegye át az üzletet, ha nem térne vissza, kijelöli utódját. — Nem akarok más lenni, minf-a Német Birodalom első katonája!... Ha ebben a há­borúban velerrl valami tör­ténnék. utódom Göring le­gyen. H* Göring néptárssal is történne valami, az ő utód­ja "Rudolf Hess! Ünneplés, véget nem érő ünneplés a teremben. Az új­ságok különkiadásai máris az utcán. Naujocks akkor ébred ne­héz. kimerültségét feloldó ál­mából. Most nyomtatásban is olvashatja, amit már Glei- witzből Berlinbe visszatérve már az éjszaka újra és újra hallhatott a gépkocsija rádió­ján: ..Ma este 20 óra körül a gleiwitzi rádióadói a lengye­lek megtámadták és bitokuk­ba kerítették... A támadó­kat, akik feltehetően lengyel szabadcsapatok tagjai voltak, a gleiwitzi rádióhallgatók ál­tal felriasztott őrség néhány percen belül ártalmatlanná tette. A rendőrség kénytelen volt fegyverét használni, a támadók közül többen életü­ket vesztették ...” ' Nau.iocká most már min­dent ért. Pontosabban: már tudja, amit előzőleg csak sej­tett. És az SD. a birodalmi biztonsági szolgálat tisztje, azonnal rájött: a glewitizi ügyért vagy nagy kitüntetés vagy tarkólövés lesz a jutal­ma. Végül is őmiatta tört ki a német—lengyel háború. Il­letve: ő szo’gáltatott rá ürü­gyet. A kérdés csak az. hogy miként bánnak el majd vele, a titok tudójával? Végiggon- í doha: a legjobb életvédelem a hallgatás. Soha nem mond el semmit jenkinek. Nem *is tette, amíg — az utolsó pil­lanatig — hitt a Német Bi­rodalom győzelmében. Csak 1946-ban szólalt meg, Nürn- bergben. PINTÉR ISTVÁN (Folytatjuk) # A miskolciak birtokba veszik az új létesítményt „Teli ház ’a tűzijátékon Tegnap este már jóval ki­lenc óra előtt tízezrek népe­sítették be a Duna-partot; várva a nap fénypontjára, az alkotmánynapi tűzijáték­ra. Talpalatnyi hely sem ju­tott a Margit-híd és a Petö- fi-híd közötti Duna-szakasz pesti és budai oldalán, „telt­házas” volt a rakpart. A ko­rán érkező budapestiek és a város vendégei nem unat­koztak, kellemes időtölté­sükről a Magyar Néphadse­reg összevont zenekara gon­doskodott. A Dunán, a SZOT Budapist hajóidnak fedélze­tén nyolc órától vízi koncer­tet adtak, többek közt Csaj­kovszkij és Liszt műveiből. A hangversenyt követően ki­lenc óra előtt néhány perc­cel színes fényszórók pász­tázták végig a Dunát; a fénynyalábok a 15. alkot­mánynapi tűzijáték kezde­tét jelezték. A Citadelláról, a Gellérthegy keleti sétá­nyairól és a Gellért-rakpart- ról másodpercnyi pontosságú ^elektromos indítással lőtték ki a csaknem tíz tonna „fénybombát” a levegőbe. A szivárvány színű tűzfigurá- kat tükröző Duna-szakasz lenyűgöző látványát fokozta a bengál égőkből kialakított vörös csillag, az idei tűzijá­ték újdonsága. A félórás mű­sorban — hagyományosan szerepelt a népszerű „arany- pálma’’ tűzfigura. a vízzu- hatagra emlékeztető görög­tűz, majd a tűzijáték a ben- gálpor fellövésével zárult: az égbolt biborszínt öltött. Ez volt a legforgaimasafilj hétvége

Next

/
Thumbnails
Contents