Déli Hírlap, 1979. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-14 / 164. szám
belföld TÜL SOK A VADKEMPING. Már jórészt végrehajtották a gyorsfejlesztési programot a Balatonnál: a már megnyílt három új kempingben, mintegy 5000 tá- borozónak kínálnak helyet. Ennek ellenére továbbra is gondot okoznak a vadkempingezők. Különösen a Tihanyi-félsziget déli részén, az erdőszéli bokros terepen és a szabad strandon sátoroznak sokan. A turisták előszeretettel foglalják ei — a tiltó táblák ellenére — az autós pihenőket is. A déli parton elterjedtek az úgynevezett udvari kempingek, Sok száz nyaraló szökre- szabott telkén 6—8 sátrat is felállítottak annak ellenére, hogy a megyei tanácsok — a közegészségügyi előírásoknak megfelelően — korlátozták a magán- területeken a hely nagyságától fürrsrően felállítható sátrak számát. népzenei találkozó. Augusztus 23—26-ig rendezik meg Kecskeméten a rangos eseményt, amelyre több mint 300 népi hangszerest, énekest, együttest hívtak meg az ország minden részéből. Az idén először, Romániából és Csehszlovákiából is érkeznek résztvevők. A LENGVELI KULTÚRA, ötezer esztendős település maradványai Kerültek napvilágra a Tolna megyei Móragy község halai adun. A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum egy most megrendezett régészeti táborozás keretében — budapesti, ba taszéki, szekszárdi gimnazisták és fővárosi egyetemi hallgatok segítségével kezdett hozza az ujkökori lengyeli kultúra nepe egvik lakóhelyének feltárásához. Sok kerámiatöredéket, kopen- gét és állatcsontot, valamint különféle használati eszközöltet találtak az úgynevezett Tuzko- dotnbon. Az állatcsontokat a Budapesti Régészeti Intézetben vizsgálják meg annak megállapítására, hogy milyen állatokat tartottak. Illetve milyenekre vadásztak az ötezer évvel ezelőtt élt emberek ezen a dombos tájon. a Mecsek hegység szomszédságában. KEVÉS HULLADÉKKAL. Jelenleg az ENSZ EGB keretében készül a hulladék- szegény technológiák nemzetközi listája. Ebben a tagországok ismertetik az ilyen jellegű gyártási eljárásaikat. Magyarország a Veszprémi Vegyipari Egyetem közreműködésével, a Péti Nitrogénműveknél alkalmazott salétromsav-gyártási technológia leírását küldi el a nemzetközi listához. LOTTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igaz- I gatóság tájékoztatása szerint . a 28 játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négyta- lálatos szelvénye 71 fogadónak volt, nyereményük egyenként 92 700 forint. Három találatot 6253 fogadó ért el, nyereményük egyenként 571 forint. A kéttaiálatos szelvények száma 160 508 darab. ezekre egyenként 28 forintot fizetnek. Érme lesz a Skvlab-ből Hamarosan aranyérmék készülnek a szerdán lezuhant Skylab-űrállomás maradványainak felhasználásúval. Egy élelmes amerikai üzletember ugyanis ezzel az akcióval szeretne tetemes nyereségre szert tenni, és unciánként minden hitelesített Skylab- roncsért hajlandó egy uncia aranyat fizetni a szerencsés megtalálóknak. Elképzelése szerint az aranyérmék darabonként egy század Skvlab- fémet tartalmaznak majd. Halálos baleset a Tátrában Ismét halálos baleset történt a lengyel Tátrában. Az idén már kilencedik áldozat egy lengyel hegymászó, aki társával az egyik csúcs leküzdése után már útban volt visszafelé, amikor a havon megcsúszott és a mélybe zuhant. Társa azonnal segítségért sietett, de a mentőalakulatok már csak a férfi holttestét találták meg. Egyetemi Kupa ■fr Nagymamával. . . Koltai Tibor (Miskolc, Arany János v. 3., I. em. 4.) olvasónk felvétele a KISZ Miskolc városi Bizottsága és a Déli Hírlap gyermekévi pályázatára érkezett. Más autójával, engedély nélkül, ittasan... ANYAKÖNYVI hírek MEGHALT: Kozák Pálné (Gulya Mária): Szabó Anna; Gaskó János; Ma- lecz Károly; Kunczir Mária; Várhegyi Györgyné (Harabusz Anna); Szúnyog István: Dombóvári László Béla; Kachnics Mária. apróhirdetés inspailcati Nőtlen tanár keres bútorozott albérleti szobát augusztustól (húszadika utáni beköltözéssel): Ajánlatokat a kiadóba „Szeptember 79 SSSiS’" jeligére. nfSős Szik züzctnbc sződaví/kihordói felveszek. Horváth istvánné, Nagyváthy János 30. Tarnóczi István 26 éves fiatalember (Miskolc, Pozsonyi utcai lakos) festőként, kisiparosoknál szokott dolgozni. Időnként alkalmi munkát vállalt a József Attila utcában is. egy autójavító kisiparosnál. Itt kezdődött az az eset, amely miatt Tarnóczi egy évre börtönbe került. A fiatalember egyik este, munka után ittasan visszament a műhelybe, ahol már senki sem tartózkodott. Ismerve a járást, talált kulcscsal kinyitott egy helyiséget, ahol szeszes italt és két légpuskát is talált. Az italból fogyasztott, a puskákat elvitte. Később ismét visz- szatért az udvarba és onnan most már egy javításra átadott személygépkocsit vitt el. Bár vezetői engedélye nem volt, az autóval a Katowice étteremhez hajtott, s az étteremben hajnalig szórakozott. Hazamenni azonban már nem tudott a más autójával, mert a rendőrség igazoltatta. A Miskolci Járásbíróságon dr. Hegedűs István büntető- tanácsa Tarnóczi Istvánt bűnösnek mondta ki kétrendbeli, jogtalan behatolás útján elkövetett lopás bűntettében és közlekedési vétségben. Ezért őt halmazati büntetésül egyévi szabadságvesztésre, a közügyektől kétévi eltiltásra és a jármű- vezetéstől szintén kétévi eltiltásra ítélték. Az ítélet jogerős. Ismét gombamérgezés Az olaszok vezetnek A Foro Italico pályán Rómában, tegnap két egyessel megkezdődött az Olaszország—Magyarország Davis Kupa teniszmérkőzés. A zónaelődöntőn először Adriano Panatta és Szőke Péter lépett pályára. A balkezes magyar játékos — amint az AFP jelentette — az első két játszmában szinte semmi ellenállást nem tanúsított, csak a harmadikban volt valamelyest kiegyenlített a küzdelem. Panatta végül is 6:2, 6:0, 6:3 arányban nyert, ezzel Olaszország 1:0- ás vezetésre tett szert. A nap második mérkőzésén Corrado Brarazzutti 9:7, 6:2, 3:6, 7 lőre verte Taróczy Balázst, s ezzel az első napot követően az olaszok 2:0 arányban vezetnek. Ma: döntő Nem bánják meg azok a kosárlabda-szurkolók, akik ma este 6 órakor a .sportcsarnokba látogatnak. Ugyanis az Egyetemi Kupa két veretlenje, Magyarország és Románia csapata játszik az első helyért. A harmadik hely sorsa 16.30-kor dől el az NDK—Csehszlovák ,,B’- találkozón. A fentiek előzménye: Tegnap a csütörtökinél nagyobb érdeklődés mellett először Románia játszott az NDK együttesével. A román csapat a vártnál nehezebben győzött 48 :?7-es félidő után 93:80-ra. Győzelmüket annak köszönhették. hog.v lényegesen gyorsab ban hozták fel a labdát, a kosárra dobásuk hibaszázaléka is jobb volt. mint a németeknek. Maidnem ..félház” lett a má sodik mérkőzésre, a Magyarország—Csehszlovákia „B” találkozóra. Mi kíváncsian vártuk, hogy az alacsony irányító. Vatta, mennyire tudja mozgatni csapatát. A félelmünk alaptalannak bizonyult. Igaz ugyan, hogy ő maga 16 pontot dobott, de a befejező emberek rendre kihagyták a legjobb helyzeteket Nem így a magyarok. Azt most sem merjük állítani, hogy tetszett a magyar válogatott játéka, . azt sem, hogy a védekezésben és a támadásban végrehajtották Zsíros Tibor vezető edző elképzelését de az akarással nem volt baj. Elsősorban ennek köszönhető, hogy 83:68-ra (félidő 37:34) sikerült győzni. M AG Y ARORSZ A G—CSEHSZLOVÁK ,,B*’ 83:68 (37:34). Magyarország: Szendrey 6, Varga 10, Hoffmann 12, Szűcs 19, Farkas 6. Csere: Fodor —Szlá- vik 12, Győrfi —, Heinrich 5, Székely 2, Demeter 9, Horváth 2. D. T. B. külföld Mstorostragetiia Az NDK gyorsasági motorsport szövetsége a Sachsenringen rendez a hét végén viadalt, az NDK nagydíjáért. A résztvevők tegnap edzésen vettek részt, ennek során a magyar válogatott tagja, Gunyits Ottó, bukott, súlyosan megsérült, és a gyors orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette. Gunyits Ottó — a Bp. Honvéd sportolója — 21 esztendős volt. Tegnap, a délelőtti órákban a Kiss tábornok utcából szállították a miskolci mentők a Vasgyári kórház belgyógyászatára a 47 éves E. G. miskolci lakost, gombamérgezés gyanújával. A férfi elmondotta, hogy az előző nap estéjén fogyasztott gombát, s rosszul lett. Ugyancsak innen vitték a gyermekegészségügyi központba a 10 éves B. T.-t. A fiún szintén gombamérgezés tüneteit észlelték. A sportcsarnokban kosárlabdatorna folyik. Tegnap az egyik mérkőzésen az NDK- beli, 30 éves A. R. elesett, fejét a padlóba verte. Homlokán 3—4 centiméteres seb keletkezett, a mentők — ellátás után — a Csabai kapui kórház rendelőintézetébe vitték. A 3.-A.-Z. megyei Távhőszolgóltató Vállalat értesíti a Győri kapu; összekötő városrész; Vologda; belváros lakótelepeken levő fogyasztóit, hogy 1979. július 16-án 06 órától július 28-án 24 óráig a nyári karbantartási munkák miatt A MELEGVÍZ-SZOLGÁLTATÁST SZÜNETELTETNI FOGJUK. Kérjük fogyasztóink szives türelmét és megértését. Mai kommentárunk; Megfegy zés Bálint (Ajax) „ügyben” Megtörtént tehát az, amire — akárcsak két-három nappal ezelőtt is — kevesen mertek gondolni: egy aktív magyar labdarúgó engedélyt kapott arra, hogy külföldre szerződjék. A hír — hogy Bálint László (FTC) válogatott középhátvéd két évre az Ajax Amsterdamhoz szerződött - bombameglepetésként hatott, s elsősorban azért, mert nem volt előzményei Nem olvastunk „megengedő” rendeletről, szabályról vagy akárcsak a sportvezetés ilyen tárgyú álláspontjának változásáról, s igy érthető a meglepetés. (Bár lehet, hogy „tiltó" rendelet nem is volt, csak gyakorlat.) Kommentárunkban azonban mégsem ezzel akarunk foglalkozni, hiszen felsőbb spoiivezetésünk feltétlenül jobban tudja, s ha helyesnek, megengedhetőnek tartja, ám legyen ... Elgondolkoztatott azonban az a telefonbeszélgetés, amit a Rádió Esti Magazinjának riportere folytatott ez ügyben az FTC illetékesével. A riporter — rövidítve idézzük — megkérdezte, hogyan fog a magyar bajnokság színvonalához, s főként követelményeihez szokott Bálint megfelelni a hollaed profi liga igényeinek? A válasz megnyugtató volt. A középhátvédet képességei és adottságai alkalmassá teszik az „átállásra”. Tehát nyugodtan elengedhetik. Nos... A magyar labdarúgás nem Bálint nélkül, hanem vele olyan, amilyen. (Vagy gyenge, vagy csak - általunk - lebecsült...) Az FTC középhátvédje sem volt a magyar labdarúgás kiugró extraklasszisa, ha kikaptunk, vele kaptunk ki, s reá is vonatkozott mindaz, amit a magyar fociról a szakemberek elmondtak ... Szó sincs arról, hogy Bálint szerződésével „vitatkoznánk” — a fentiek alapján. Csupán azt szeretnénk megkérdezni — hiszen van hozzá hasonlóan rendes, szorgalmas játékosunk jó néhány hogy ha ilyen esetben Bálint képes az „átállásra”, miért ne lehetne számos jó képességű, esetleg fiatalabb társa is „alkalmasabb" erre - de nem az Ajax, az „ajaxok”, hanem a magyar labdarúgás érdekében? Tessék mondani, erre nem köthetne valaki szerződést velünk? HORVATH KÁLMÁN ■JBLi HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napnapja. — szerkesztőség Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky dt 15.. 3527 Postacím: Miskolc 3501, PL: 39. Telefonközpont: Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. . ______ 36-132, 16-672, 35-38«. Titkárság: 18-223: belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; soortrovat: 18-222: levelezést 18-221 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zrilinszkv út 15. í?:7. Podacfm Miskolc 3101 Pl i?9 - 5sietős eme veres Dliuiv «-isi - Hirdetésfelvétel: Misko r, ttechenyl út ij-i< js : 1 etetőn 16-21.1 - renesztt a Magyar posta Kapnatd- • -intőin -OKnai eirtmetftető a hirlapl-ézbesíté postát) u/ata lók ná, äs ki bsaltOKnei, Előfiz nes~ dl). tg\ nőnapra ÍC forint, leayeoevit 90 tonni •ay évit 360 forint - Index. 25 951.- KeszUlt: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN tíELA. — ISSN (133434 MOSZKVA. Leonyid Brezs- nyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke üdvözlő táviratot intézett Valery Giscard d’Es- taing köztársasági elnökhöz július 14-e, a francia nemzeti ünnep, a Bastille bevételének évfordulója alkalmából: „A Szovjetunió és Franciaország közötti baráti kapcsolatok az európai és az egész nemzetközi élet jelentős tényezőivé váltak. Meggyőződésem, hogy a nemrégiben Moszkvában folytatott tárgyalásainkon született megállapodások szellemében tovább bővülnek sokoldalú együttműködési kapcsolataink”. tJJ DELHI. Az indiai parlament tegnap elnapolta a Des2ai-kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány megvitatását. Előzőleg mintegy félszáz ellenzéki törvényhozó a tegnapi ülést arra használta fel, hogy hangos szóval tiltakozzék az indiai fővárosban szerda óta jelentkező vízhiány miatt. A parlamentnek, a tervek szar rint, hétfőn kell szavaznia a bizalmatlansági javaslatról. LISSZABON. Antonio Ra- malho Eanes tábornok, portugál államfő tegnap a legfelsőbb forradalmi tanáccsal folytatott konzultáció után feloszlatta az ország 163 tagú törvényhozását, és úgy döntött, hogy az ősszel — várhatólag októberben — idő előtti választásokat tartanak Portugáliában. Eanes elnök ezzel a döntésével elutasította Mario Soaresnek, a szocialista párt főtitkárának, volt miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy a szocialistákból és a „független szociáldemokratákból” többségi \ kormányt hozzanak létre. LONDON. Margaret Thatcher, brit miniszterelnök tegnap egyórás megbeszélésen fogadta Abel Muzorewa püspököt, a rhodesiai rezsim miniszterelnökét, aki kormánya elismeréséért kilincselt előbb Washingtonban, majd Londonban. Muzorewa Londonban sem ért azonnal célt, az angol kormány további konzultációkat tart szükségesek, és nem akar az elismeréssel kész helyzetet teremt sni és elszigetelődni a nemzetközösség augusztusi, lusakai csúcsértekezletén. HANOI. A Vietnam Hangja rádióadó közlése szerint, Kína folytatja provokációit Vietnam ellen, és továbbra is fenntartja a feszültséget a két ország határán. Ezzel egyidejűleg a kínai fél a Pe- kingben folyó vietnami—kínai tárgyalásokon továbbra sem hajlandó megvitatni a szocialista Vietnam küldöttségének konstruktív javaslatait, amelyek gyors intézkedéseket mányoznak elő a határmenti feszültség megszüntetésére. A vietnami rádió közleménye emlékeztet rá: a kínai csapatok csupán az elmúlt napokban 20 fegyveres incidenst provokáltak, ezen belül többször betörtek Vietnam területére, illetőleg lőtték a határmenti vietnami településeket, diverzáns cselekményeket hajtottak végre. ZITTAU. Tegnap a Drezda körzetében levő Zittau műszaki főiskolájában üzembe helyeztek egy új atomreaktort. Kutatási és oktatási célokat szolgál; biztonsági paraméterei megfelelnek a nemzetközi szabványoknak. TYR. Izraeli tüzérségi egységek tegnap Tyr dél-libanoni »árost lőtték, miután a nap folyamán jobboldali libanoni szövetségeseikkel együtt négy közeli falut vettek tűz alá. Az izraeli egységek tizenöt I percen át lőtték a libanoni várost. A támadásnak áldozatai nem voltak, de jelentő« anyagi károk keletkeztek. t