Déli Hírlap, 1979. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1979-07-24 / 172. szám
A kaputól a bástyákig és vissza Délután a várban Szeles, esős, hűvös nyár van, napokig vártuk, hogy mikor lesz várbeli sétára alkalmas idő. De kár volt az időért, mert holmi borulás vagy júliusi hideg csak azt befolyásolja, aki a diósgyőri vár látképéhez a napsütést kapcsolja. Fotózni nyilvánvaló, ekkor a legalkalmasabb, de a Bükk vagy a város felöl érkező hazánkfia, a sok ezer kilométeres üt után, erre parkoló külföldi nem lehet tekingette! az időjárásra. Akkor jön, amikor útjába esik a vár. Mogyoróssy Ödönné, a Vármúzeum megbízott vezetője szerint egyszerűen nem lehet tudni, hogy kit mit vezet ide, vagy mi nem téríti el ettől az útiránytól, csak az biztos: szezonban mindig sokan vannak. — Hányán látogatják meg egy nap a diósgyőri várat? — Változó, de nyáron átlag ezerötszáz érdeklődő megfordul erre. A pénztárnál, ahol a négyforintos belépőt megváltják, este kiderül, hány vendégünk volt. én inkább csak azt tudom, hogy milyenek. Vezetek csoportot. vagy nem. itt a bejáratnál levő műemlékházban is lecsapódik a napi forgalom. — A vendég tehát a Dé- ru':é- és a Lévay-em.lékszo-’ ba\nái kezdi a sétát. Hová nyílik az ajtói1 — Nem feltétlenül, de ha tegnap, jöttem volna ide, akkor rs érzékelném, milyen sokan kíváncsiak erre a két kiállításra. Egy hónapja ugyanis átrendezés, felújítás miatt zárva van a ház. és ezt délelőtt 10-től este 6-ig. 7-ig ötpercenként, negyedóránként el keli mondani: az emberek általában sajnálják, hogy kint rekednek. Én pedig ai'-rt sajnálom az elmulasztott látogatást, mert hátha sok olyan van a sajnál- kozók között, akiket őszintén érdekel a nagy magyar színésznő pályája, a miskolci költő élete. Mert sok embert nem, vagy egészen furcsa módon érdekeld Előfordul, hogy elmegy a kedvem a magyarázkodástól. ha azt kérdezi a látogató, hogy apja. férje, vagy kije volt Lé- vay Dérynének, hogy így egymás mellé kerültek. Bánt az is. ha a régi magyar színházkultúra helyett a színészet Ágyat nem, csal; tükrét őrzi a Déryné-emlékszoba a nagy magyar színésznőnek. A kiállítás átrendezés után hamarosan újra megnyílik. nő ágya után tudakozódik a vendég, arról pedig igazán fogalmam sincs, hogy Mária Terézia ágyát miért keresik Diósgyőrben. Azt mái- meg tudom mondani a kíváncsinak. hogy melyik ajtó hová nyílik, dé szívesebben mulatom meg a feljáratot a vár udvarára. Ott. ha kérnek rá, jobban tudom pontosítani a történelmi Korokat. I iitviilnek és szök ellnek A múlt héten szerdán délután csak mi hallgattuk az idegenvezetést, csodáltuk a szakszerűséget, de főként a fürgeséget, ahogy negyvenkilenc magas lépcsőn vezetőnk előttünk járt. Nála fürgébben már csak a gyerek- csoportok igyekeztek, de nem csoda: a messze vidékről jött ifjúságnak be kell cserkésznie Észak-Magyarország történelmi büszkeségét, A várudvarára kitelt székeken, padokon napozó látogatókat, a csendesen szemlélődő felnőtteket nem kérdeztük meg: zavarja-e őket a kilátótoronyból, az első ,épen maradt bástya tetejéről hallatszó füttykoncert, vagy összerándul-e a gyomruk, ha fiatal .szarvasként szökellnek a gyerekek a veszélyes mélységek fölött. Ha a felnőtt kísérő is nyugodt, mi megnyugtattuk magunkat. Csak Medceczky László, a vár idős őre volt zaklatott kicsit: Hí vni szerelnénk, nem tiltani — Csak veszekszem egész nap. pedig olyan szép lenne itt minden. A kövek, a kilátás, a Rondellában berendezett vártörténeti kiállítás nagyon ,-sok embernek jelent örömet. Másnak nem tudom, mit jelent, nem tudóm. miért kell sok csoportnak mindig a sarkában lenni. Itt mi minden kőre vigyáznánk, a műemlék nem arra való. hogy rajta ugráljanak; csodálom, hogy valakinek még nem történt baja. Aztán a torony ... Előfordul. hogy nagyon gorombán kell megmondani: az illemhely a bejáratnál van. Most táblákat fogunk elhelyezni: A falakra lépni tilos! De hát nem tiltani, hívni szeretnénk mi az embereket ... A nyár elején rendezte be a helyhez illő, hangulatos büféjét a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat: szendvicset, kávét, kon/.ervet, hideg üdítőt, sört. cigarettát árul itt Spdk István, a büfé vezetője. Az asztalok, a padozat patikatiszta, a napi ötezer forintot is elérő forgalom azl bizonyítja: a futó vendég megtiszteli a helyet, ahol jól, érzi magát. Itt mindenki szándéka találkozott, és abban is egyetértünk, hogy középkori várépítészetünk szépén konzervált emléke megtekintésre érdemes nevezetesség. .Eljönnek érte messze földről: a bejárainál német szót hallottunk, egv hónapja a francia államfő. Giscard d’Estaing anyját, nővérét kalauzolták a Rondella kiállításain, es egyik nap sem parkol kevesebb kocsi a Vár utcában, mint a másikon. Jó lenne, ha délelőtt, délután csak szép emléket vinne magával mindenki. Vagy szép emléket hagyna maga után. A vár értékeinek idős őrei egy-egv szívüknek kedves csoportra, vendégre sokáig szívesen emlékeznek. (makai) * Itt volt a lovagterem... Gyönyörű lehetett ez valamikor. Mogyoróssy Ödönné mindenkit szívesen kalauzol — ha kérik. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: A Rádió Dalszínháza. — 14.30:. Forradalmak dalai. — 14.40: Egy egész nép dalol. Versek. — 15.00: Hírek. — 15.10: Lendvay Kamil- ló fúvósműveiből. — 15.30: Robin Hood. — 16.00: Útközben. — 16.05: Ifj. Járóka Sándor népi zenekara játszik. Szentendrei Klára nótákat énekel. — 16.30: Kókai Rezső müveiből. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Nők a képzőművészetben. — 17.32: Madrigálok. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Opera-művészlemezek. — 20.00: A próféta zöld zászlaja, — 20.30: A hegedű virtuózai. — 20.59: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának hetei. — 22.00: Hírek. 22.1$: Sporthíradó. — 22.25: Világtörténelem dióhéjban. — 22.35: Otto Klemperer vezényel. — 24.00: Hírek. — 0.10: Aldobolyi Nagy György es Szenes Iván táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.23: Látószög.— 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiakoktél; — 13.25: Növénykedvé- lő-knek. — 13.30: Aratódal. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Tip :p parádé. — 18.30: Hűek. — 18.33: Orosz Júlia operett ^elvéi eleiből. — 19.00: Népdalkói ök országszerte. .— 19.20: ..Javított” k bid as. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Gencsapáti életképek. — 21.30: Az Állami Néni Együttes felvételeiből. — 22.3p- KöPiV’íizene Bágva András szerzőmé tűből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Ziehrer müveiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Fiatalok zenés találkozója. Szerkeszti: Zakai János és Regős Zsolt. — Az igazságügy fóruma. Dr. Tímár László jegyzete. A haszonélvezet. A haszonélvezet megváltozott társadalmi szerepe. Kapcsolata az özvegyi joggal. Korlátozása es megvalthatósága. — Sanzonok. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. — (Magyar—lengyel barátsági nagygyűlés Miskolcon.) — Lap- és műsor előzetes. Televízió, l. műsor: 16.35: Hírek. — 16.40: A nagy ív. Csehszlovák film. — 18.10: A szegedi műsor dóm. — 18.40: NDK-magazin. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévé- torna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Veszélyes nyomozás. Tévéül msorozal. — 20.50: A tenger titkai. — 21.40: Filmszem. — 22.30: Tv-níradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Száz- huszonnyolc ., . — 20.50: Négy- szemközt Mickelangelóvíil. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.59: Parabola. — 22.00: A Szovjetunió népeinek VII. nyári spartakiád- ja. % Szlovák televízió: 15.05: Hírek. — 15.20: Cigány, folklórműsor. — 16.10: Pozsonvj híradó. — 16.30: Egy kiállításról. — 16.45: Akro- balák. — 17.10: Autósok-motoro- sok magazinja. — 17.40: Esti mese. — 18.00: Tv-híradó. — 18.30: Dokumentumműsor. — 18.55: Az aoa vétke. — 29.30: Tv-híradó. — 21.00: Könyvek. — 21.05: Zenés műsor. — 21.30: A Szovjetunió népeinek VII. nyári sparta- kíadja. — 22.50: Hírek. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Gyermekreizok ’79. — Miskolci Galéria (10—18) : Czeizing. Lajost, fotói: • — Munkásélet ”79.' — Herman Ottó Múzeum (10— 18) : Ember és munka. — A kel- in k Észak-Magyarorsz;'g-m. — Herman Ortó-ernlékház (19—18): Herman Odó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — Penzek Diósgyőr életében. — Dérvné-ház (9-*9) : Déryné Szép- pataki Róza- és Lévay József- emlékszobák. — Miskolci Képtár (10—18) : 250 év magyar festészete./— Kondor Béla-emlék- kiáüítás. — Mólnár Béla 1 fiú sági és Üttörőház (in—18) : Úttörő- házi szakkörök kiállítása. — Vörösmarty Művelődési Ház (10— 18): a Ficzere László vasul as képzőművészeti szakkör kiállítása. filmszínházak BÉKE Papucs és rózsa I—II. Mb. szí. angol film Dupla helyár! Kezdés: f4 órakor Külhoni ítészek y > - • pjlil 11 Hip ':■■■ ■ .<%> ■: ■ < ■ : Ili! , v> ■ Ü IIpIIp ^ A falakra lépni tilos! Mar most is. és nemsokára táblák fognak rá figyelme..telni Kiss Jenő egyetemi adjunktus arra volt kiváncsi, hogy „legszebbnek" tartott szavainkról miképp vélekednek a külföldiek. Vizsgálódásait egy csaknem negyven szól magában foglaló lista összeállításával kezdte. A szójegyzékböl több nemzedék ízlésvilága tükröződött. Azok a szav ak is helyet kaptak benne, amelyeket Kosztolányi Dezső, a magyar nyelv művésze egy emberöltővel ezelőtt szépnek minősített: lány, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard. csők. vér, szív. sír. Napjaink ..szógusztusát'’ a Füles szórakoztató hetilap pályázatán „pálrná- zott’’ szavak érzékeltetik: csend, csillag, illat, hölgy, lomb, szelíd, szellő, tündér. A ..s/.épséglista" magába olvasztotta Lengyel József, nemrégiben elhunyt írónk e- szavas „szépszó”-gy ű j temc- nj^ét is: élet, élés, éles, élelem, vér, testvér, féltestvér, nővér, lélek, fej, fejedelem, felleg, fény, menny, nép, szép, zene, félelem, értelem, szerelem. Kiss Jenő harminc idegen ajkú, zömmel német és francia állampolgárnak olvasta fel listáját, mégpedig úgy, hogy viszonylag lassú tempóban kétszer-háromszor megismételte a szavakat. A hallgatóknak a második, illetve a harmadik olvasás közben, vagy után kellett megjelölniük a szépnek talált kifejezéseket. A vállalkozás résztvevői közül többen egy szót sem tudtak magyarul, mások éppen hogy csak valamit, is-, mét mások többel, néhányan pedig jól beszélték nyelvünket. A végén kiderült, hogy a nyelvünket többé-kevésbé vagy alaposan tudók egészen másként értékelték szavainkat. szépség szempontjából, mint azok. akik nem beszélnek magyarul. Az előbbiek rangsorolása a következő volt: csillag, lélek, szelíd, tündér, fény, illat, szellő, szív, anya, élet. A jelentést nem ismerő „ítészek” pedig ilyen sorrendet állítottak fel: élet, tündér, fejedelem, félelem, csend, lélek, szerelem, csillag, éles, értelem. Nagy különbség mutatkozott a német és francia anyanyelvűek értékelésében is. A 15 német megkérdezettől valamennyi szó kapott szavazatot. Ezzel szemben a 10 francia a majdnem 40 szóból csak 25-öt talált szépnek, míg 12 szóra egyáltalán nem szavazott. A szavazás egy másik érdekes nyelvészeti tanulsággal is járt: a német és a francia anyanyelvűek nem ugyanazokat a hangokat, illetve hangkapcsolatokat tartják szépnek. Minél távolabb áll két nyelv egymástól fonémáit, fonémkapcsolatait tekintve, annál nagyobbak a különbségek egy harmadik, ismeretlen nyelv szavai hanp zásának a megítélésében is. OLÁH BÉLA Ma ekén na aranya Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor KOSSUTH Hosszú hétvége Mb. szí. spanyol film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: f3, hn5, 7 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB New York árnyai Amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 15, f7 órakor TÁNCSICS A tenger kedves szörnyei Szí. olasz film Kezdés: fa, Í7 orakor FÁKLYA Gyilkos levegő' Szí. kanadai film Kezdés; í3, 17 órakor SZIKRA Ned Kelly Szí. angol film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 3, 7 órakor PETŐFI Csillag a máglyán Szí. magyar film Kezdes: f5, f7 órakor KRÚDY ’A tank csata Mb; szí. szovjet «film Kezdés: 6 órakor . > w TAPOLCA, ADY Agyő, haver Mb. szí. francia film 16 éven felülieknek! Kezdés: 8 érakor SAGVÁRI A kis Muck története Mb. szí. NDK film Kezdés: 5, 7 órakor VASAS PARKMOZI És az eső elmos minden nyomot Mb. szí. NSZK—francia film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 8 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Az utazás. — 9.07: Olvasólámpa. — .9.17: Szimfonikus könnyűzene. — 9.47! Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.03: Csiribiri. — 10.33: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 11.27: Bemutatjuk új fúvósfelvételeinket. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Ifjúsági dalok. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04. 05. 07 jelenti. — ÍO.OO: Zenedélelőtt. — 11.27: Orosz nyelvű hírek. — 11.30: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 9.oo: Téve torna. — 9.05: Óvodások film- műsora. — 9.25: A tenger titkai. — 10.13: Delta. — 10,35: Veszélyes nyomozás. Tévéfilmsőro- zat. — 11,25: Lehet egy kérdéssel több? apróhirdetéé ingatlan Milyi-tönai levő összkomfortos nyaralómat budapesti ingatlanra cserélem, vagy eladom. Érdeklődni 685-023 tel., este. vegyes Szakoktató pótoktatást, szervi- elést, kocsiátvéteit vállal a ATERKUR-tól. Értesítést Pontos, megbízható 1979. 118 704” jeliger« , a hirdetőbe kérem. Szavaink szépségversenye