Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-06 / 131. szám
„ (OjJ II- ^ Rangadó Diósgyőrben (A DVTK legjobb csapatával lép pályára a Honvéd ellen — Riport a 4. oldalon) * POLITIKAI NAPILAP * "r,’”zr I iii;wiwoh Gromiko javaslatára, Moszkvában Kezdődjenek szovjet-kínai tárgyalások Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, fogadta a Kinai Népköztársaság ideiglenes ügyvivőjét, és emlékiratot nyújtott át. t A dokumentumban a Szovjetunió külügyminisztériuma megerősítette a Kínai Nép- köztársaság külügyminisztériuma 1979. május 5-i emlékiratának átvételét, amely válasz volt a Szovjetunió 1979. április 17-i jegyzékére, majd hangsúlyozta: a Szovjetunió változatlanul síkra- szállt és most is síkraszáll amellett, hogy a felek folytassanak tárgyalásokat a Szovjetunió és a Kínai Nép- köztársaság ki ötti feszültség enyhítése és a két ország közötti jószomszédi kapcsolatok létrehozása céljából. A memorandum emlékeztetett rá: a szovjet fél több ízben kifejezte készségét arra, hogy a két ország képviselői — magas szinten is — találkozzanak egymással. A memorandum rámutatott: szükséges, hogy a tárgyalások célja és feladata a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közötti kapcsolatok normalizálása és megjavítása legyen, a békés egymás mellett élés elvei, az egyenjogúság, az egymás szuverenitásának és területi integritásának kölcsönös tiszteletben tartása, a belügyek- be való be nem avatkozás és az erő alkalmazásáról való lemondás alapján. A továbbiakban az emlékirat hangsúlyozta: a Szovjetunió állandóan és következetesen síkraszáll a hegemoniz- mus politikája ellen és az ellen, hogy különböző országok között alárendeltségi viszony jöjjön létre. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a felek, a Szovjetunió és a Kínai Nép- köztársaság. egyezzenek meg: nem ismerik el senki igényét előjogokra, vagy hegemóniára a nemzetközi kapcsolatokban. és hogy a kétoldalú kapcsolatokat a békés egymás mellett élés elvei alapján építik. A szovjet fél javasolja, hogy július—augusztusban folytassanak tárgyalásokat Moszkvában. Célszerűnek tartja, hogy ezekre a tárgyalásokra külügyminiszter- helyettesi szinten, vagy a két ország erre a célra megbízott kormányképviselőinek szintjén kerüljön sor. 4 fővárosban: általános sztrájk Előretörnek A somozista Nemzeti Gárda egységei tegnap ellentámadást indítottak a sandinista csapatok ellen a dél-nica- raguai Rivas tartományban. A Prensa Latina hírügynökség értesülése szerint a harcokban részt vesz a gyalogsági kiképzőiskola különleges alakulata. Ennek parancsnoka Somoza diktátor egyik fia. A „gárdisták” repülőgépei napalmbombákat is dobtak a sandinisták állásaira, máshol tüzérséggel lőtték a felszabadítási front egységeit. Hírügynökségi jelentések szerint a nicaraguai légierő Costa Rica-i telepü. léseket is bombázott. San José-ban elrendelték a Nicaraguával határos területek kiürítését. Somoza diktátor katonai közleményben jelentette be. hogy elaknásítják a Costa Rica-i határ mentén fekvő körzeteket, hogy így „elvágják a sandinisták visz- szavonulási útját”. A sandinisták szervezete közölte, hogy fegyveres alakulatai Léon vá os után elfoglalták Chinandegát és Chi- chagalpát is. A városok körzetéből rendkívül heves harcokról érkeztek hírek. A főváros Managua életét szinte teljesen megbénította a sztrájk. Egyes jelentések szerint az üzletek és a vállalatok 90 százaléka zárva van. A munkabeszüntetés; akció átterjedt más nicaraguai városokra is. Diriam- ban, Jinotegában és Carazó- ban a lakosok barikádokat emeltek az utcákon. A sandinisták Mexikóvárosban közölték, hogy Léon közelében elrabolták Guatemala managuai nagykövetségének katonai attaséját. A front három nappal ezelőtti közleményben bejelentette, hogy az Egyesült Államok, Salvador és Guatemala közvetlen katonai támogatást nyújt Somoza rezsimjének, s az utóbbi kettő csapatokat is küldött a Nemzeti Gárda támogatására. Hajótűz Tűz ütött ki tegnap egy kanadai teherhajón az Egyesült Államok és Kanada határát képező Felső-tó déli partján, a nyílt vízen. A hajó legénységének öt tagja eltűnt, 21 matróznak sikerült mentőcsónakon elhagyni a hajót. a meleg Ma reggelre már felhők gyülekeztek a Miskolc és térsége fölé boruló égboltozaton. Valamelyest csökkent a hőmérséklet is. Napközben további felhősödés várható, s az előrejelzések szerint Medárd meghozza a várt esőt. Ma a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 fok körül várható. A Monstre per kezdődött c törökországi Adana városban, ; ahol a múlt évi kahramanmarasi véres összetűzések több j mint 800 résztvevőjét vonják felelősségre t 4 magyar kormány állásfoglalása leszerelési erőmért Kevés a ía? A lakótelepek betonsivatagában minden fa egy-egy oázis. Sajnos, kevés a lomb. az árnyék az új negyedekben. pedig — mint bal oldali képünk mutatja — egy egész erdőre való előnevelt juhar vár eladásra a kertészeti vállalat faiskolájában. Az építők ma már arra is gondolnak. hogy megóvják a facsemetéket — jobb oldali képünkön —. az viszont szomorú, hogy a beruházók sokszor a parkosításra szánt szerény összeget is lefaraglak. (A DH várospolitikai fóruma a 3. oldalon.) (Kiss József felvételei) Száz nap ja a világűrben Az űrhajózás történetében másodszor lépték át a világűrben a száznapos tartózkodás határát: Vlagyimir Lja- hov és Valerij Rjumin, a Szaljut—6 űrállomás harmadik állandó személyzetének két tagja kedden érte el a 100 napot. Náluk hosszabb időt csak az előző állandó expedíció két tagja, Koval- jonok és Ivancsenkov töltött egyhuzamban a világűrben. (Az első személyzet fedélzeti mérnöke Georgij Grecsko két űrutazása során együttvéve több mint 120 napon át tartózkodott űrhajón és űrállomáson.) A Földről nagy szeretettel köszöntötték a nem mindennapos jubileum alkalmából Ljahovot és Rjumint: elsőnek az irányító központból éppen a „csúcstartók”: Vlagyimir Kovaljonok és Alek- szandr Ivancsenkov gratuláltak a jelenlegi személyzet tagjainak, üdvözölték őket a repülésvezetők és az űrhajóstársak is. A két szovjet űrhajós egészségi állapota az orvosok szerint kitűnő, munkaképességük rendkívül jó. A Magyar Népköztársaság kormánya az ENSZ főtitkárának a tagállamokhoz intézett felkérésére részletesen összefoglalta egy hosszabb távra szóló átfogó leszerelési programmal kapcsolatos véleményét és javaslatait. Az állásfoglalás elsőként megállapítja, hogy az átfogó leszerelési programnak az államok lehető legszélesebb körű egyetértésére kell épülnie. Fontos követelmény, hogy a program pontosan tükrözze az adott időszakban a megoldásra leginkább érett, és ezért elsőbbséget élvező konkrét feladatokat. Az állásfoglalás bevezető része a leszerelési tárgyalások célját és általános alapelveit rögzíti. Hangsúlyozza egyebek közt. hogy az államok erőfeszítéseinek végcélja az általános és teljes leszerelés. Ezt a célt fokozatosan. az intézkedések széles körére irányuló párhuzamos tárgyalások útján lehet és kell megközelíteni. Kiemeli azt a szoros kölcsönhatást, amely egyfelől a nemzetközi feszültség enyhülése és az államok közötti bizalom erősödése, másfelől a fegyverzet korlátozására és a tényleges leszerelésre törekvő erőfeszítések eredményessége között vitathatatlanul fennáll. „A fegyverzetkorlátozás, a leszerelés egyik fő célja a nemzetközi biztonság megszilárdítása. ezen belül minden egyes állam biztonságérzetének növelése. Éppen ezért az átfogó program megvalósítása során, a leszerelési folyamat egymást követő szakaszaiban egyetlen állam biztonsága sem károsodhat, s egyetlen állam sem juthat egyoldalú előnyökhöz, más államok vagy államcsoportok rovására.” Az ENSZ főtitkárához eljuttatott okmány a konkrét intézkedések ismertetésekor — a szocialista országok eddigi közös állásfoglalásaival összhangban — abból indul ki, hogy a nemzetközi biztonságra. az emberiség fennmaradására a legsúlyosabb veszélyt a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek jelentik. „A legsürgősebb és legfontosabb feladat tehát e fegyverfajták további tökéletesítésének és felhalmozásának beszüntetése, elterjedésük megakadályozása, elhelyezésük területi korlátozása. a meglevő készletek fokozatos csökkentése a teljes megsemmisítésükig, valamint a tömegpusztító fegyverek új típusainak betiltása. Az európai térségben elősegítené a béke és a biztonság megszilárdítását, valamint a katonai szembenállás csökkentését, ha a helsinki záróokmányt aláíró államok szerződéses kötelezettséget vállalnának, hogy egymás ellen elsőként nem alkalmaznak sem nukleáris, sem hagyományos fegyvert.” Mivel a világ katonai kiadásainak nagyobbik részét hagyományos fegyverzettel felszerelt fegyveres erők fenntartására fordítják, határozott erőfeszítéseket kell tenni a fegyveres efők és a hagyományos fegyverzet korlátozására és csökkentésére is. Borsodi vegyipari napok Folytatódnak a 17. borsodi műszaki hetek rendezvényei városunkban és a megyében. Amint arról már hírt adtunk, ma délelőtt zajcsökkentési nap kezdődött az MTESZ miskolci székházában. Ugyanitt délután egy órakor kezdődik a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Észak-magyarországi Területi Szervezetének ankétja, amelyen megvitatják a Szinva-völgy komplex vízgazdálkodását, a mély karsztvíz hasznosíthatóságának feltételeit, valamint a víznyelő barlangok szűrözési problémáit. Ma délután Leninvárosban, a Derkovits Gyula Művelődési Központban 14 órakor kezdődik a borsodi műszaki hetek egyik legjelentősebb rendezvénye, a borsodi vegyipari napok. A Magyar Kémikusok Egyesülete Borsod megyei és Leninvárosi Csoportja szervezésében három napon át elemzik a szakemberek a megye vegyiparának helyzetét. Ma, 14 órakor Tolnai Lajos, a megyei párt- bizottság osztályvezetője Az élőmunka hatékonyságának helyzete Borsod megye iparában című előadása nyitja meg az előadássorozatot, amelyek a TVK, a BVK. a TIFO és az ÉMV eredményeivel, gondjaival foglalkoznak. _Ám szót kapnak a három nap folyamán a Nehézipari Műszaki Egyetem kutatói, vagy például a BIO- GAL Gyógyszergyár szakemberei is. Június 8-án ke- rekasztal-konferencián vitatják meg a borsodi vegyipari napok szakmai előadásain hallottakat.