Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-05 / 130. szám
f Egy pedagógus életműve ü; (CIKK A 2. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * ~s r,r l iimmiin Az olasz választások eredménye Az olasz belügypiiniszté- rium ma reggel közzétett legfrissebb, és csaknem véglegesnek tekinthető adatai szerint a vasárnapi-hétfői rendkívüli parlamenti választáson meggyengültek a kommunisták és kisebb mértékben a kereszténydemokraták pozíciói, erősödött a szocialisták, különösen pedig a Szélsőséges Radikális Párt helyzete. A rendkívüli választáson kialakult eredmény azonban nem módosítja lényegesen az olasz pártközi erőviszonyokat. Itaiia társadalmi-politikai életének központi kérdése továbbra is a polgári és a szociáldemokrata erőknek az OKP-hoz fűződő viszonya marad. Sem az egyiknek, sem a másiknak nem sikerült döntően csökkenteni az OKP erejét, és kikapcsolni a következő törvényhozási ciklusban a „kommunista kérdést”. Az eredmény a következő képet mutatja: Keresztíny1979. 1976. demokrata Párt 38,3% 38,7% OKP Olasz Szocialista 30,4% 94,3% Párt 9,8% 9,6% Gyarmathy Lívia rendező Minden szerdán című filmjének ősbemutatója június 5-én, kedden délután 3 óra. kor lesz a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Az Zöld lesz 3 víz 3 Főnixen Szerdán hajnali 4 órakor a Kisíennsíkon érdekes munkához lát az Országos Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ öt szakembere: a Miskolci Vízművek megbízásából zöld festékkel színezik meg a Kaszás-töbör vizét. Ennek következtében várható, hogy a Királykúttól Szentlélekig található források viie is megszíneződik. A festék az egészségre ártalmatlan. tehát a kirándulóknak neifi kell elriadniuk a zöld színű víz láttán. A vizsgalatnak az a célja, hogy megállapítsák, melyik vízgyűjtő területről táplálja a forrásokat a csapadék, s így a későbbiekben ezen a területen megakadályozhatják a szennyeződéseket Újfasiszták 5,2% 6,1% Szociáldemokraták 3,9% 3,4% Republikánusok 3,0% 3,1% Liberálisok 1,9% 1,3% Radikális Párt 3.4% 1,1% Uj baloldal (szélsőbaloldali tömörülés) 0,8% — A választási eredményt kommentálva Enrico Berlin- guer. az OKP főtitkára kijelentette: a pártot érzékeny veszteség érte, de továbbra is az olasz munkásosztály, a népi tömegek, az olasz demokrácia döntő ereje marad. Minden politikai erőnek szembe kell néznie a „kommunista kérdéssel” — csakúgy. mint korábban. Flaminio Piccoli, a kereszténydemokraták elnöke értésre adta: szívesen venné, ha a szocialisták pozitív választ adnának a keresztény- demokratáknak arra a javaslatára. hogy újítsák fel a kereszténydemokrata—szocialista középbal koalíciót a többi, kisebb. közbülső erővel együtt. Bettino Craxi, a szocialisták vezére pártjának viszonylagos választási sikere alapján úgy vélekedett, hogy az OSZP immár „döntő erővé vált”. ősbemutató és az utána következő ankét vendége lesz a rendezőn kívül Meszléry Judit, a film főszereplője és Horváth Zsolt, a MAFILM sajtófőnöke. Bár még nem fejeződött be a tanév, a sok éves hagyományokhoz híven már megjelent az oktatási miniszter utasítása az új iskolai év feladatairól és munkarendjéről. Eszerint az 1979—80-as tanév szeptember 3-án a tanévnyitóval kezdődik, az első tanítási nap pedig szeptember 4-én lesz az általános és középfokú iskolákban. A további menetrend mindenképpen eltér a rendtartások egyes rendelkezéseitől. A leglényegesebb változás: az első félév 1980. január 31-ig tart. A diákok eddig a félévi értesítőt a téli szünetel követő első tanítási napon kapták kézhez, jövőre ez egy hónappal későbbre, a tényleges iskolai félév végére tolódik. A minisztérium a pedagógusok régi kívánságának tett eleget ezzel, s különösképpen indokolta ezt az intézkedést az általános iskolában a mostani tanévben általánossá vált, kéthetenkénti szabad szombat, vala Hint a diákok egy részét érintő őszi közhasznú munka. Katonai államcsíny Ghánában Államcsínykisérlet történt tegnap Ghánában. Az accrai rádió külföldön lehallgatott reggeli adásában Rawlings hadnagy, a légierő egyik tisztje, akit a május 15-i sikertelen puccskísérletben való részvétele miatt korábban létartóztattak, azt közölte, hogy „forradalmi tanács” vette át az ország vezetését, Pár órával később a rádióban Odartey-Wellington tábornok, a hadsereg főparancsnoka bejelentette, hogy a kormányhű erők visszafoglalták a rádiót. Azt is közölte, hogy a megmozdulást leverték, és hogy a legfelsőbb katonai tanács ismét „ellenőrzése alatt tartja a helyzetet”. Egy másik rádióbeszédében viszont a tábornok arra szólította fel a hadsereg tag. iait. hogy „szüntessék be a harcokat" és „térjenek vissza egységeikhez”, A lázadók vezérének nevezett - Rawlings hadnagynak találkozót ajánlott fel az első gyalogosdandár főhadiszállásán, és megígérte, hogy „nem esik bán- tódása”. Az accrai rádió tegnapi. Londonban lehallgatott bejelentése szerint a nyugat-afrikai Ghánában a légierő egy tisztje, ama bizonyos Rawlings hadnagy — és az általa vezetett katonai csoport átvette a hatalmat. Az éjszakai harcokról a külvilág csak az Accrai Rádió alapián tájékozódhatott, amelyet a kormányhű csapatok visszafoglaltak egy időre, de végül a Rawlings hadnagy által vezetett lázadók kezébe került végleg, több más központi intézménnyel együtt Londoni lehallgatás szerint az Accrai Rádió kihirdette a kijárási tilalmat, amely estétől reggelig szól és bejelentette, hogy a június 18-ra kiírt választásokat „program” szerint megtartják. Ma is: meleg Ma reggel ismét hamisítatlan nyári kánikulára ébredt a város és körzetének lakossága. Ma is 30 fok körüli meleg várható. Az előrejelzések szerint számíthatunk felhőképződésre, helyenként záporokra is. Az általános iskolákban és a gyógypedagógiai intézményekben az utolsó tanítási nap 1980. június 13-a lesz. Változatlanul lehetővé teszi azonban a miniszteri utasítás, hogy azokban az iskolákban, ahol a kötelező tanítási napokat és a tantárgyak éves óraszámát előbb teljesítik, június 10-től kötetlen sportfoglalkozásokat, kirándulásokat, más, hasonló programokat szervezzenek. Azokban az iskolákban, ahol az előírt napokat, illetve óraszámokat június 13-ig nem tudják teljesíteni, legfeljebb június 20- ig taníthatnak. A jövőre érettségizők, illetve tanulmányaikat befejezők 1980. május 10-én ballagnak. A középiskolák alsóbb évesei számára 1980. június 7-e, illetve a 11 napos munkarend szerint dolgozó iskolákban június 13-a lesz az utolsó tanítási nap. Az írásbeli érettségik 1980. május 19-én, a dolgozók középiskoláiban 1980. június 2-án kezdődnek. A közös írásbeli érettségi—felvételi vizsgákat 1980. május 26—-27-én tartják. A jövő tanévben a téli szünet 1979. december 22-tŐl 1980. január 9-ig tart, a tavaszi szünet időpontja 1980 április 5—9. Keddi ősbemutató: Minden szerdán A% új iskolai év menetrendje # Nem vitás, a kánikulát a strandon a legkönnyebb elviselni. Hogyan állják a hűsölni vágyók ostromát a miskolci strandok? Erről szól többek között az 5. oldalon olvasható összeállításunk. (Kiss József felvétele) Borsodi műszaki hetek ■ol k Ma délelőtt befejeződtek Miskolcon az MTESZ-szék- házban a Miskolc ipari területeivel foglalkozó tudományos konferencia előadásai. Közben újabb rendezvé- nvek is kezdődtek. Ugyancsak a Technika Házában délelőtt 10 órakor a Neumann János Számítógép- tudományi Társaság Borsod megyei Szervezete rendezett előadást az államigazgatás számítógépes információrendszeréről. Holnap délelőtt 9 órakor zajcsökkentési nap kezdődik az MTESZ-székház 3. sz. előadójában az Optikai. Akusztikai és Filmiechnikai Egyesület Zajcsökkentést Szakosztálya miskolci szervezetének rendezésében Szó lesz arról, milyen, a zajártalommal kapcsolatos munkavédelmi kérdésekre kell odafigyelni a beruházásoknál, milyen zajcsökkentési tevékenységet fejtenek ki a DI- GÉP-ben, s végül hogy milyen gondokat okoz az ipari üzemekben a halláskárosodás. Miskolc termelőszövetkezetei Ülést tartott a HNF gazdaságpolitikai bizottsága Ülést tartott tegnap délután a Hazafias Népfront Miskolc városi Elnöksége mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottság. Csep- regi Csaba, a városi tanács mezőgazdasági és élelmezési osztályának vezetője adott tájékoztatót a miskolci termelőszövetkezetek munkájáról, a város ellátásában elfoglalt szerepükről. Ezt követően Kiss Szabó Károly a városban megvalósuló magán- és munkáslakás-építke- zés helyzetéről tartott előadást. A délután kevés volt a két napirendi pont vitájához. Már az első napirendi pont tárgyalásakor kiderült, hogy Miskolcon aránylag keveset tudunk a két termelőszövetkezetünkről. Belejátszik ebbe az, hogy sem az Egyetértés, sem a szirmai Üj Élet nem tartozik az erős szövetkezetek közé. Kedvezőtlen adottságúak, a 14 aranykoronás földek több tagban, szétszabdalva helyezkednek el. Gondban vannak a termelő- szövetkezetek azért is, mert az átlagos életkor magas, az ipar elszívó hatása erősen érvényesül, és csak most, az Tornász Világ Kupa A szerenkénti döntőkkel befejeződött a tornász Világ Kupa Tokióban. A Magyar nélkül induló magyarok több érmet szereztek, és néhány jó helyezést. A legeredményesebben Donáth szerepelt, aki gyűrűn és korláton bronzérmes lett. A harmadik bronzot Kalmár vehette át a felemás korláton mutatott gyakorlatáért. Kovács az ugrásban 4., Donáth a lólengésben 5., nyújtón 7., Kalmár a gerendán 5., Óvári a felemás korláton 5., gerendán 8. lett. utóbbi Időben indult meg valamelyest a fiatalodéi. A két miskolci termelőszövetkezet a város paprikafogyasztásának 1,2 százalékát, paradicsomfogyasztásának 2,3 százalékát, burgonyafogyasztásának 1,8 százalékát adja. A számokból nyilvánvaló, hogy az ellátásban nincs meghatározó szerepük. A város környéki földterület 14 százalékán gazdálkodnak. Jelentős az Új Élet Termelő- szövetkezet kertészete, amely a város anyagi támogatásával jött létre. Jelentős volt az Egyetértés Termelőszövetkezet barackosa, sajnos ennek mintegy fele tűzkárt szenvedett. A vitában felvetődtek Miskolc köztudott zöldség- és gyümölcsellátási gondjai, s az, hogy ez a két gazdaság nem tehetne-e többet? Nos, az Üj Élet Termelőszövetkezet korábban szanálási hitelt kapott, amelyet most törleszt. Nagyobb beruházásra, gépesítésre nincs pénze. A gazdaság eljutott addig, hogy eltartja önmagát, és lassan erősödik. Az Egyetértés Termelőszövetkezet nem volt veszteséges, de az sem rendelkezik olyan tartalékokkal, amelyből a gazdaságot forA városi tanács végrehajtó bizottsága értékelte a közelmúltban befejeződött tanácstagi beszámolók és lakóbizottságokat újjáválasztó rendezvények eredményességét. A beszámolókon 120 tanácstag adott tájékoztatást munkájáról, s 331 lakóbizottságot választottak újra. A beszámolókon és a lakóbizottsági választásokon össze, sen 7313 miskolci vett részt, akik közül 1233-an kértek szót, s 2000 kérelmet terjeszradalmasítani lehetne. Mindkét szövetkezet gazdálkodására rányomja bélyegét a város közelsége. Nehéz például megvédeni a lábon álló termést, olyan terméket kell választani, amelyből nem, vagy keveset lopnak el. Bekeríteni a földeket nem lehet, őrizni őket nincs elég ember. A kép, amelyet a két termelőszövetkezetről kaptunk, elég lehangoló. Valamivel derűsebb talán a jövő. Beállt az Üj Élet kertészete, erősödött a melléküzemági tevékenység, és az ott szerzett jövedelem egy részét beruházásokra lehet majd fordítani. Üj ágazat az Egyetértés juhászata. A két gazdaság már most, de a jövőben még biztosabban eltartja önmagát, a tagok jövedelemszintje közeledik az átlagos jövedelemszinthez, ezzel csökkennek a munkaerőgondok. A vita további részében a város zöldség- és gyümölcsellátásáról esett szó. A második napirendi pont vitájára már idő sem maradt. A bizottság az elhangzott tájékoztatót elfogadta, a magánlakás-építkezés helyzetéről, az építkezők gondjairól, lehetséges segítéséről későbbi időpontban rendez vitát. tettek elő. A kérelmek közül 1837-et minősítettek közérdekű bejelentésnek, 87-et közérdekű javaslatnak, s 76- ot egyéni kérelemnek, panasznak. A kérelmek legtöbbje (1182) az építési ágazattal kapcsolatos volt, az utakkal és járdákkal, a víz- és csatornahálózattal, a köz- tisztasággal és közvilágítással, a közlekedéssel, parkjainkkal, játszótereinkkel foglalkozott. A tanácstagi beszámolókon kérték, javasolták