Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-25 / 147. szám
a miskolciaké a szó Játszótér az ezer tó partján Nem szégyellnivaló, ha visszavonnak egy hibás intézkedést! A Deli Hírlap június 18-i számában jelent meg egy észrevétel a 8 as autóbuszjárat vonalán végrehajtott megállók megszüntetésével, illetve áthelyezésével kapcsolatosan. Ezen észerevétclt szeretném még kiegészíteni néhány gondolattal: a Miskolci Közlekedési Vállalat szerint a MEZŐGÉP és Drótgyár előtti megállót azért is szüntették meg, hogy ezzel csökkenjen a megállók száma, és ez energiatakarékosságot eredményez. Valójában azonban nem szűnt meg az az egy megálló, mert újat létesítettek a Besenyői út elején, és ezzel oda is lett a megtakarított energia, s ezenkívül ezzel a megállóval veszélyessé tették ennek az utcának a forgalmát az út keskenysége miatt a József Attila utcára való ki- és befordulásnál. A levélíró — nagyon helyesen — felvetette a fűszerbolt és italozás lehetőségét. Én kiegészíteném azzal a baleset- veszéllyel, amelyet az új megálló teremtett, mivel az pontosan a bútorraktár, AMFORA stb. kijárati útvonala mellé került. Ennek a rövid útszakasznak igen nagy a forgalma, és bizony nem kevés balesetveszéllyel jár átjutni a város felöli megállóba, a sok ki- és behajtó gépkocsi miatt. (Gyalogátkelőhely sehol sincs kijelölve!) Volna még néhány észrevételem, ami mind a téli, mind a nyári menetrendnél tapasztalható ezen a vonalon. Elég sűrűn fordul elő, hogy párosával járnak a buszok. Ez szerintem csak abból adódhat, hogy az egyes végállomásokról nem pontosan indulnak. Napok óta tapasztaljuk például, hogy a Húskombináttól 6.26 órakor induló járat csak 6.35—6.36 órakor van a Volánnál levő megállóban, míg a 6.36 órakor induló járat már 6.40-kor ott van. Tudjuk, hogy nem a rádió pontos időjelzésére indulnak a buszok, de azt is meg kell mondani, hogy ennek a rendszertelenségnek munkafegyelmi okai is lehetnek. Voltam már szem- és fültanúja olyan jelenetnek, amikor az egyik buszvezető az „A”, a másik a „B” menetrendi változat szerint akart indulni, és ugyancsak méltatlankodtak a menelrendszerkesztés ellen. Javaslom megvizsgálni a BÁÉV előtti megálló forgalmát, mivel ott — évek óta figyelem — esetleg egy-két utas ha fel- és leszáll, de számtalan esetben egyetlen utas sincs a megállóban. Kérem a Közlekedési Vállalat arra illetékeseit, vizsgálják felül döntésüket. Nem szégyen az, ha egy korábbi intézkedést visszavonnak, és valóban a dolgozók, az utasok érdekében döntenek helyesen. Tóth István Miskolc III., Árpád u. 40. sz. A piacról élünk Péntek dél. A Búza téri piacon nagy a tumultus, hiszen sokan az ebédidőt használják ki a bevásárlásra. A standok roskadoznak az aruktól, a vevő feje az áraktól. Meleg van. A hőmérő higanyszála és a vérnyomásom lelugrott... Egy vevő. hogy gyorsítson a kiszolgáltatásán, maga kezdi válogatni a fehér édespaprikát. Ara kilónként 34 forint. S ekkor, elhangzik a figyelmeztetés: — Ha magának szedi, akkor darabonként 3 forint 50 fillér! Nem állom meg szó nélkül: vajon neme túlzás a 34 forintos paprikát darabonként 3,50-ert adni? — Magának egyébként semmi köze ahhoz, hogy mennyiért áruljuk! Valaki halkan rám szól: „Hagyja fiatalember, itt ok diktálnák ...” Sajnos, valóban fölösleges' lett volna vitataozni. A vásárlók kedvéért nyilván nem változtatnak módszereiken a piaci zöldségárusok. Ügy gon. dolom azonban, hogy a piacfelügyelőség, netán a kereskedelmi felügyelőség „kedvéért” talán változtatnának. Esetleg úgy. hogy osztályoznák a paprikát. A nagyobbakat adhatnák pár forinttal drágábban kilónként. Mert így bizony nem tűnik teljesen tisztának az üzlet. Eg.y kilóra ugyanis körülbelül 15 darab paprika jut. Ha kilóban kapjuk, ez 34 forint. Ha darabra, akkor 52,50 forint. S ez már megkérdőjelezi a kereskedői tisztességet. R. P. Hívjunk taxit! Nagyobb létszámú vendégsereggel kellett otthonról kimozdulni, de az időjárás várakozásra kényszeritett bennünket, míg meg nem született a mentő ötlet: hívjunk taxit! A lépcsöházban levő nyilvános telefonon tettem az első kísérletet, ám hiába. A diszpécser közölte: nyilvános telefonról nem fogadnak el taxirendelést. ' Vendégeim egyike kocsival volt, azzal indultunk „taxi- vadászatra”. Első stáció: Tanácsház téri taxiállomás. A stand üres, a telefonoszlop nyitva, most már ottan kértem a taxiközpontost, hogy küldjön kocsit. A válasz ismét elutasító volt: — Persze, majd mindjárt.. ■ ! Utazás tovább: Arany János utca. Ady-hid, Tiszai pályaudvar. Az állomások üresek. Azazhogy: végre befutott egy kocsi, utassal. Kérem a „pilótát", beszéljen a diszpécserükkel, s küldessen három kocsit. — Hogy beszélhetnék én a központtal? — tette fel a kérdést — segítség helyett. Gondoltam, talán a kocsiban levő URH-s adó-vevőn... Ötletem nem volt ,,telitalálat”, de azért kaptam egy „jó” tanácsot: hívjak kocsit a pályaudvar tudakozójából. ... A tudakozóban „néma” tárcsás telefon van. Városi beszélgetést folytatni ázott lehetetlen. Mit tehettem? Kerestem egy hivatali telefont, amelynek segítségével végre meg is kaptam a kívánt járműveket. Időközben persze több mint negyven perc telt el... Nem csak akkor, de most sem értem, hogy miért nem lehet a sokat és oly büszkén emlegetett „ország második városában” akár derűs, akar esős napon nyilvános telefonállomásról taxit rendelni? S eszembe jutott: mi lenne, ha nyilvános telefonról történő hívásra nem vonulna ki sem a mentő, sem a tűzoltóság, sem a rendőrség? Netán arról van szó, hogy a taxifőnökség nem mer kockázatot vállalni? F. Péter Miskolc Miféle munkamorál ? Két és fél évi várakozás után bégre kijött a Miskolci Ingatlankezelő Vállalattól egy fehérköpenyes (!) szerelő pénteken reggel, hogy megcsinálja bérházunk bejárati kapuját. Egy órácskát barkácsolt rajta. s miután aláíratta a munkalapot a házfelügyelővel. mint aki jól végezte dolgát, eltűnt. Csakhogy nem végezte jól a dolgát, mert a kapunk rosszabb lett a javítás után, mint volt előtte. Addig ugyanis csak az egyik szárnyát nem lehetett bezárni, miután „megjavította", már nem zárult a másik sem. Felhívtam telefonon a MIK panaszirodáját. ahol igen udvarias hölgy (ha jól emlékszem, Kosztiknénak hívják) hallgatott meg. Eredmény: délután ismét visszajött a fehér- köpenyes (!) szerelő, most már másodmagával (Mint kiderült, délelőtt fájt a dereka, egyedül nem tudta levenni a kaput. Hogy miért íratta akkor alá a munkalapot? Csak!) Természetesen neki is elmondtam véleményemet a végzett munkáról. Mire ö: — Nekünk egy a fizetésünk, ha így dolgozunk, ha úgy! Ennyire jól megy nekünk, hogy akár jót adunk ki a kezünkből, akár hasznavehetetlent, akkor is jár a fizetség, s nyugodt lélekkel zsebre is vágjuk? Hat hol élnék az ily módon gondolkodó emberek? És meddig hagyjuk, hogy ily jól megéljenek a semmilérő munkából is? Cs. J.-né Miskolc, Kun Béla út 8. sz. # Ne tévessze meg kedves olvasóinkat a fonti cím, nem a finn idegenforgalmi szervektől kaptuk ezt a képet. A valóság sokkal prózaibb: a miskolci Népkertben levő játszóteret örökítettük meg egy panaszosunk bejelentése alapján Nem kell nagy eső ahhoz, hogy a Népkert föútján és elhanyagolt környékén az ottfelejtett gödrökben összegyűljön az esővíz és „maradandó” nyomot hagyjon az ott játszó kisgyerekek ruházatán. Ha már gyermekév van, legalább erre az évre szíveskedjenek icipicivel több gondot fordítani az apróságok környezetére. (Szabados György felvétele) Történet egy panelházból Múlt héten izgalmas események szenvedői voltak a Tizes honvéd utcai sávház lakói: a 9—11—13—15. szám alatt. A pincéket ugyanis elöntötte a víz, a vízvezetéket tehát lezárták, s leiszáz család izgult azért, hogy a hibát rekordidő alatt megtalálják és kijavítsák a szakemberek. Házfelügyelőnk aranykezű, ezermester férje már az első percekben megjósolta, hogy itt bizony nyilván ismét dugulás van valahol. Igaza lett. Hamarosan egy feimosócsutak került elő az egyik lefolyócsatorniból. Bár elképzelhető, mégsem tudok hinni a véletlenben. Márcsak azért sem, mert valóban nem először fordul elő ilyesmi sávházunkban. S gondolom, nem vagyunk egyedül ezzel. Hiszen nem csupán a mi béi~ házunkban lakik olyan bérlő, aki lusta arra, hogy levigye a szemetet. Tanúskodnak erről az ablakokból kidobált tejes- és tejfeleszacskók, flakonok, a csikktömegek, a hervadt virágcsokrok. Islen- uccse kár, hogy ezt a csutakot nem az ablakon dobták ki! Kevesebb bosszúságot, munkát és kárt okozott volna mindannyiunknak, mint így. Vajon, mikor tanulunk már meg végre kulturáltan élni a lakóközösségekben ?! F. É. Miskolc. Tizes honvéd utcai sávház A GYERMEKÁPOLÁSI TÁPPÉNZRE JOGOSULTSÁG IDŐTARTAMA Az anya- és gyermekvédelmi intézkedések keretében hozott rendelkezések lehetővé teszik, hogy a dolgozó anya. vagy az egyedülálló dolgozó apa. aki beteg gyermekét ápolja és emiatt foglalkozását nem folytatja, folyamatos munka viszonya tói függően, gyermekének egyéves koráig — a gyermek betegségének teljes idejére — gyermekápolási táppénzt kaphat. A dolgozó anya az első életévét betöltött gyermek hatéves koráig — ha a gyermek beteg —, az alábbiak szerint részesülhet táppénzben : — az egyévesnél idősebb, de háromévesnél fiatalabb gyermekének az ápolása miatt évenként 60 napig. — a háromévesnél idősebb. de hatévesnél fiatalabb gyermekének az ápolása miatt évenként 30 napig. Az egyedülálló anyának vagy apának az 1—6 év közötti beteg gyermeke ápolása esetén is 60 napig jár évenként a gyermekápolási táppénz. A gyermekápolási táppénz nem naptári évenként, hanem a gyermek születése napjától számított évenként jár. Ha például a dolgozó nő gyermeke az első életévet május 31-én töltötte be, úgy június 1 -tői a következő év május 31-ig számított éven belül 60 napra jogosult gyermekápolási táppénzre. A gyermekápolási táppénz gyermekenként illeti meg az anyát. Ha tehát két, háromévesnél idősebb, de hatévesnél fiatalabb gyermeke van, gyermekenként 30—30 napra, ha egyedülálló, 60—60 napra jogosult gyermekápolási táppénzre. Utas-rosszkedV Milyen igaza van! Vallom, hogy meg kell érteni a MÁV gondjait. Az, ha most Tárcái és Nyíregyháza közölt vonatpótló autóbuszok közlekednek, a holnapi közlekedés haszna. Engedtessek meg, hogy mégis megkérdezzem: miért tűrjön feleslegesen is az utas? Történt, hogy Nyírbátorban váltottam jegyet, Miskolcra. Párnást nem adtak, csak Nyíregyházáig, mert Nyíregyházától buszok mennek Tárcáiig. Nyíregyházán kértem volna kiegészítő jegyet, de azt mondták: kérjek a vonaton. A vo naton is kértem volna, de a jegyvizsgálónő azt mondta, hogy van hely a másikon, üljek oda, ő csak büntetéssel tud jegyet adni. Nem akarok én vitatkozni semmiféle MÁV-előírással, de talán a jegyvizsgálónak is tudnia kellene, hogy az utas is kiszolgáltatottja az építkezés miatti kényelmetlenségeinek. Ha pá máson akar utazni és másutt nem kap rá jegyet, akkor adjon neki. A történet, amit írtam, pénteken délelőtt 11 óra 5-töl egynegyed kettőig játszódott, Nyíregyháza és Miskolc között. Más napokon már kaptam pótdíj nélkül jegyet. Vagy a többi jegykezelő volt szabálytalan, vagy a pénteki jegykezelőuö rosszkedvet okozón túl szabályos. Bartha Gábor Egy pettyes az úttest szélén — Senkinek sincs joga rongálni az idegeimet! — háborgott egy derék férfiú a minap (hadd ne mondjam meg, hogy melyik kerthelyiségben, hiszen ez most úgysem lényeges). Sokadmagammai voltam kénytelen végighallgatni világfájdalmas háborgását, aprólékosan részletezett „sérelmeit”. No, nem mintha kiváncsi leltem volna rá. de nem volt más választásom. Ahogyan a kerthelyiség többi vendégének sem. Az ismeretlen ugyanis oly harsányan ecsetelte az „ellene indokolatlanul elkövetett vétkeket”, hogy nem lehetett másfelé figyelni sem. A nevetés tulajdonképpen akkor tört ki mindannyiunkból, amikor a méltatlankodó vendég a szerinte mindenfelé eluralkodó indiszkréció ellen tört ki... És nem vette észre magát. Nem vette észre azt, hogy tulajdonképpen az ő dolgait nem is lehet diszkréten kezelni. Tudniillik ő maga tárja ország-világ elé a legtapintatlanabb módon a kívülállókra valóban nem tartozó ügyeit-bajait. S ő az, aki ezzel valóban jogtalanul rongálja mások idegeit. Nem egyedi példa ez. Sajnos. sokfelé és gyakorta tapasztalhatjuk ezt a hihetetlen indiszkréciót. Vonaton, buszon, villamoson, utcán, parkokban, vendéglátóhelyeken, piacon — szóval életünk minden területén felkaphatjuk a fejünket arra. hogy kit mikor, miért és ki sértett meg és mivel, s hogy mi erről a véleménye a nagyhangú előadónak. Milyen igaza van a pél- dánkbeli ismeretlennek is! Divat az indiszkréció, ám ezért csak magunkra vethetünk. A. L.-né Miskolc, Győri kapu Szentpéteri kapui lakótelep, 14.30: zápor utáni szikkadt, álmosító meleg. Nehéz, páradús a levegő, szinte nyomasztó. Tompult, fáradó agy — még egy utolsó forduló hív munkatársammal, a Ro- busszal. Hirtelen, a semmiből kerül elém egy ugráló, pettyes labda. Mint cikázó villám, az agy máris éber: taposó láb, csikorgó fék — az ember és a gép tökéletes összhangja, s megáll a kocsi. A labda előtt. Verejték úszik az arcon. Várom, mikor jön labdája után a kis gazda. De nem jön senki. Közben a pettyes unottan, lustán megáll a járdaszegély melletti tócsában. Lassan, nagy ívben kikerülve indulok tovább. Ügy fél óra múlva jövök vissza. A forgalom a lakótelepen gyér. a pettyes még mindig előbbi helyén. Nem kellett senkinek. Gazdája talán elfeledte, talán lekötötte figyelmét egy újabb, egy jobb játék. Hiszen a pettyes bizonyára csak egy neki a sok közül. Szerencsére ő már nem tudja, hogy huszonegynéhány éve milyen értéket jelentett egy rongylabda! Nem tudja, mi a különbség egy labda, es a labda között. Ha tudná, ha valaki elmesélné neki, biztosan megértené. S akkor a pettyes nem lenne többé árva, elhagyott, az úttest szélén ... Persa István Sajók eresztúr, Jókai u. 4. A MISKOLCIAKÉ A SZÓ Rovatvezető: Radványi Éva Levélcím: Déli Hírlap szerkesztősége 3527 Miskolc, * Bajcsy-Zsilinszky út 15. Telefon szám: 18-221
