Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1979-05-19 / 116. szám
Június 2-án kezdődik Könyvhét V9 Miskolcon lesz az országos vidéki megnyitó A Kazinczy Klubban tartotta a napokban utolsó ülését az ünnepi könyvhét Borsod megyei szervező bizottsága. Ez azt jelenti, yhogy a város és a megye felkészült az ünnepre. Már, ami a szervezés érdemi részét illeti, mert a gyakorlati része majd június elején kezdődik. _ r író vendégek Mint köztudott, itt, Miskolcon lesz az országos vidéki megnyitó június másodikán délelőtt 11-kor, a Rónai Sándor Művelődési Központban, illetve 12-kor a Könyvtérnek kinevezett Szabadság téren. Ezt követően mindennap gazdag és sokszínű műsor várja majd a vásárlókat, az irodalomszerető közönséget. Az Írószövetség 21 magyar írót delegál a magyébe, ebből kilenc jön Miskolcra (például: Jókai Anna, Horgas Béla, Jócsik Lajos, Szakonyi Károly, Fekete Gyula, Gergely Mihály), de íróvendégeket várunk Erdélyből (Bálint Tibor, Kányádi Sándor) és a szocia- dista országokból is; május 28. és június 9. között Paolo Santarcangeli, a kitűnő olasz költő, József Attila és mások fordítója is városunk vendége lesz. Üdvözlet az olvasónak Miskolc minden közművelődési intézményében lesz valamilyen rendezvény. Ezek ismertetésére majd annak idején visszatérünk. Most csak ízelítőt adhatunk (mintegy kedvcsinálónak) a programból. Június másodikán, este háromnegyed hétkor ..Üdvözlet az olvasónak'’ címmel a Magyar Rádió ad műsort a Vasas Művelődési Központból. Harmadikan Kemény Sportnapközi a Justitiánál A Justitia Sportegyesület 1979. június 18-tól augusztus 28-ig kéthetes turnusokban vitorlásnapközit szervez a Mályi-lavi vitorlástelepen. A gyermekek 8—14 éves korig jelentkezhetnek a sportnapközibe, ahol reggel 7-től este 7-ig vitorlásoktatással egybekötött sportkiképzésben részesülnek. A gyermekek naponta utaznak Miskolcról Mályiba, térítés ellenében tízórait, ebédet, uzsonnát kapnak, miközben elsajátíthatják a vitorlázás alapismereteit. A sportegyesület mindazon fiatalok jelentkezését várja (május 20-tól vasárnaponként az egyesület vitorlástelepén), akik úszni tudnak. Itendőrsétri közlemény A Miskolc városi és járási Rendőrkapitányság vezetője 1979. május 21-én, hétfőn 9— 12 óra közötti időben fogadónapot tart. Helye: Miskolc I., Rudas László u. 14. 11. emelet 17. számú szoba. Henrik bábművész szerez örömet a gyerekeknek a Könyvtárén. de a gyerekek „kedvéért” jön el Horgas Béla és Vitai Ildikó harmadikén, valamint a Kincskereső című lap szerkesztősége is ötödikén. Külön kell szólnunk a kiállításokról: az „50 éves a könyvhét” (megyei könyvtár), Váci György könyvkötő mester (egyetem), gyermekrajz (Rónai). Lengyel Lajos tipográfus tárlata (József Attila Klubkönyvtár), illusztrációk, lemez-, könyv, és plakátkiál- lítás (Vasas) látható a könyvhét idején. A múlt és a jelen Kisfilm is készült az ünnepi könyvhétre, amelyben a hajdani, legendás hírű könyvhetek résztvevői is szerepelnek. Ezt a filmet, valamint a magyar írók műveiből készült feldolgozásokat június első hetében vetítik a miskolci és a megyei mozik. Természetesen ezekben a mozikban könyvárusítás is lesz. Nem szóltunk még magáikról a könyvekről, az ünnep főszereplőiről. Az idén 105 művet adnak ki, tehát kevesebbet. mint tavaly, viszont lényegesen nagyobb példányszámban (2 800 000). A kiadók és a könyvkereskedők ígérete szerint kaphatók is lesznek ezek a könyvek, mivel az idén Miskolc és a megye a könyvtermés 10 százalékát kapja. H. S. Ha sokan mondják, többen meghallják Aggteleki értekezlet Nem *e első eset, hogy * kora reggeli órákban felnőttek gyülekeztek a miskolci Gyermekváros kapujában, és mikor mindenki megérkezett, a hivatalos jelenléti iv aláírása után, régi ismerősként is számba szedték egymást. Az sem első éset, hogy a meghívottak közül senki sem hiányzott, és egy buszra való régi ismerős indult meg Aggtelek irányába. Ide szólt ugyanis az intézmény társadalmi bizottságának ét igazgatóságának a szocialista brigádtalálkozóra invitáló meghívója és, ha valaki megkérdezte volna a jókedvű utasokat. hogy miért kell egy értekezlet kedvéért Aggtelekre buszozni, akkor azt mondták vol. na, hogy miért ne? Nincs az a ió ismeretség, amely ne lehetne jobb, a jó barátságot is ápolni kell. Arról nem is beszélve, hogy éppen ezért, az értelmes, hasznos kapcsolatteremtés ügyében utazott kétszer nyolcvan kilométert a társaság. A meghívóra odaírták, hogy a nemzetközi gyermekév alkalmából találkoznak, de alig kezdődött meg fél 10-kor a tanácskozás, amikor Nagy Bélának, az intézmény iskolaigazgatójának beszámolójából kiderült, hogy a megye és a város húsz vállalatánál dolgozó 140—150 szocialista brigád régen tudja, merre van a tapolcai műűt melletti épület; a patronálásnak itt ötéves múltja, és természetesen sokféle formája van. MUNKÁVAL, SZAKÉRTELEMMEL Gyermeknap. karácsony, hűsvét — minden ünnep előtt megjelennek az ismerős felnőttek, de tanév közben, a szünetekben, a hétköznapokon is sűrűn járnak arra; a munkájukat, a szakértelmüket hozzák el. Nagy nevetés kísérte az előadó megjegyzését mikor az érdekeltekre nézve emlékeztetett, hogy a Lenin Kohászati Művek egyik kis kollektívájának ténykedése a többi között azt jelenti: ha ók dolgoznak, mindenki létrán megy Csendes figyelem kísérte a fiatal- asszonyt, aki a pamutfonó szocialista brigádja nevében beszélve azt mondta, hogy a több műszakban dolgozó, bejáró, családos asszonyok ezután is mindig elmennek, ha női kéz munkájára szükség van. De (ahogy az ötesztendős tapasztalatok mutatják) állandó vendégek a filmkört vezető egyetemisták, egy alpinista csoport újabban úgy döntött, hogy megtanítja a gyerekeket kirándulni, és az egész értekezlet, a HCM, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vá'lalat, az Északmagyarországi Vegyiművek, a 3-as Volán, a kohászat, a pamutfonó brigádjai, valamennyi résztvevő eldöntötte: ha a hivatalos engedély végre megérkezik,, ők mindent megtesznek, hogy a rési álom, a. bogácsi gyereküdülő valóság legyen. PÉNZNÉL IS FONTOSABB Megtettek mindent eddig is: 5—7 milliót érnek a szocialista brigádok munkáját dicsérő szaktantermek, és magas az az összes, amelyet az üzemek kulturális, jóléti , a'apjából a patronálok az intézmény társadalmi bizottságának iegiobb be1 áfására bíznak. Mégis, ennek az összejövetelnek is az adott .értelmet. hogy senki nem tekinti befejezettnek a működését. Tudja, vagy megtotita, melyek a további feladatok. Nyilvánvaló nem mindegy, milyen, mennyire otthonos az a környezet, ahol (ha végig egy helyen marad) tizenöt évig él az állami gondozott, de d r. Dobos László, a Gyermekváros igazgatója inkább másról beszélt. Arról, hogy a sok szálat, amellyel az intézmény a társadalomhoz kötődik, szeretnék járható utakká tenni. PÓTOLNI - A PÓTOLHATATLANT A gyerek felnő, és elmegy; nem mindegy, hogy hova, nem mindegy, hogy kik fogadják. Ezért van óriási jelentősége az úgynevezett egyéni patronálásnak. annak, ha egy brigád és a Gyermekváros kis közösségei között szoros kapcsolat alakul ki. Magyarul: az intézmény 44 pedagógusa tanít, nevel, 130 alkalmazottja a gyerekek jó közérzetéért dolgozik, de a munkát, a falakon kívüli életet csak az ismerős felnőttele mutathatják meg. Sok éves, rendszeres, mély és tartós emberi kötődés pótolhatja csak a pótolhatatlant, a családot. Így ván érte’mes eredménye annak a félmilliónak,' amit az állam egy-egy gyerekre költ, csak így eredményes a patronálás is. Nem tudni, hogy azok közül, akiket Aggtelekre utaztatott" a 3-as Volán autóbusza, kik állnak be az úgynevezett egyéni patronálok sorába. hogy az egyes ember magára nézve mit érez kötelezőnek. De az sem kevés, ha a délelőtti beszélgetés megfontolt komolyságát. az együtt töltött délután jókedvét közhírré tesszük. Amit sokan mondanak, többen meghallják. MAKAI MÁRTA Gyermekautó Egy angol cég gyermekeknek szánt személyautók sorozatgyártását kezdte meg. A négyütemű benzinmotor óránkénti 40 kilométeres sebesség elérését teszi lehetővé. Ez a „játékszer” mint konstruktőrei állítják, teljesen veszélytelen és haladás közben nem borulhat fel. Otthonka vagy szabadidő-ruha Kezdetben Tolt, hogy ruhatárunk megunt darabjait fogtuk be otthonra háziruhaként. Aztán jöttek az olcsó anyagból készült otthonkák, amik eiöl- gombolós megoldásukkal egy kaptafára készültek. Ezt a r. uniformist az öltözködéskultúra jegyében felváltja a szabadidő-ruha. Az esti társalgásra, a gyerekekkel való foglalkozásra, az olvasgatásra és a tévénézésre való ruhadarabok ezek. A különböző színű frottír és plüss overallok, kétrészes összeállítások — tunika nadrággal, vagy kényelmes, hosz- szú szoknyával — igen praktikusak és divatosak. A szabadidőruhák sok szép darabja kapható az üzletekben. 130 forinttól 550-ig műszálas, illetve pamut alapanyagból. Ez alkalommal azonban azoknak adunk tanácsokat, akik ügyesen varrnak, vagy varrónővel szeretnék elkészíttetni ruhatáruk szabad időre való darabjait. Ezek olyannyira modernek és praktikusak lehetnek, hogy vendégfogadásra, vagy akár nyári kerti mulatságra is sikkesek. A Lendvay Ilona tervei szerint készült modellek önmagukért beszélnek, a rajzokról könnyen leolvashatók a fazonok vonalvezetései. Ajánlja a szép és elegáns fekete-fehér színösszeállítást, ami az 50-es évek divatstílusát eleveníti fel. Készülhet a szabadidőruha szaténból, szűk szárú hosszú nadrággal, steppelt, hímzett vagy virágmintás mellény kével. Tulajdonkeppen a hagyományos, hoszszü pongyolát váltottuk fel, az új divatjegyeket felhasználva, a szabadidőruhák módijával. O. E. ... háromszor is tilos Almomban egy nagy, sötét álomban jártam. Nyomasztó volt, az eszmei mondanivalója körülbelül annyi, hogy nem, nem, ne! Hogy vissza ne térjen, kiírom magamból. Tiltó feliratok között tébláboltam, mit tébláboltam: vergődtem; ezeket a feliratokat próbálom most kiűzni magamból. (Ha bárki a valóságban meglevő példákra ismerne, az csak a véletlen müve, elnézést, az alom már csak ilyen.) Tehat, azok a bizonyos feliratok: Üzemi étkezdében: „Kérjük kedves vendégeinket, hogy ebéd közben mellőzzék a jó étvágyat!” Buszon: „Tilos mozgó járműre felugrani, mozgó járműről leugrani és mozgó járművön utazni!” ..Ha jelezni kivan, szálljon le!” Strandon: „Mély víz! Csak fuldoklóknak!” „A vízből a medence oldalfalára ugrálni tilos!” Benzinkútnál: „A dohányzás , káros az egészségre.” „Este 10 óra után tilos mindenféle tűz- és robbanás- veszély!” Elektrotechnikai készüléken: „Figyelem! A készülékhez csak szakember nyúlhat! Egyedül ö tudja, hogy kell elrontani.” Repülőgépen: „Kérjük utasainkat. hogy ameny- nyiben pánik törne ki, rendben, fegyelmezetten hagyják el a jármüvet!” Tengeralattjárón: „Kihajolni veszélyes!” Játszótéren: „Tilos a játszótér területére kutyát és gyereket behozni!’’ Cipőn: „Tilos a lábbelit esőben, hóban, szélben, napsütésben és lábon hordani!” Üzemben: „FügJ oö teher alatt ne lógj!” (szabados) Pályázati hirdetmény Miskolc megyei Varos Tanácsa V. B. Építési és Közlekedési Osztálya tanácsi vállalatnál főkönyvelői munkakör betöltésére pályázatot hirdet. A pályázat feltétele: közgazdasági egyetemi végzettség és 10 éves számviteli, üzemgazdasági vezetői gyakorlat. Fizetés: a 16/1976. (XII. 11.) MüM sz. rendelet szerint. A pályázatot május 30-ig részletes önéletrajz, képesítést igazoló oklevél mellékelésével az építési és közlekedési osztály vezetőjéhez kell benyújtani. A