Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-18 / 115. szám

Nem a kéz kevés... Munka és munkahely # Szakmunkásnak lenni ma rangot jelent... (Kerényi felv.) Emlékszem — a drukkra, az érettségimre. Sikerűit, bár­mennyire is izgultam. A fel­vételim nem. Dolgozni kel­lett mennem. Kellett?! S ugye, ilyenkor az első: a munkakönyv. Megszereztem. Azóta már a negyedik be­jegyzésnél tartok... Slágerek és hiányok U J Idézet az Alkotmány VII. fejezetéből: A Magyar Nép- köztársaság biztosítja az ál­lampolgárainak a munkához való jogot, valamint a vég­zett munka mennyiségének és minőségének megfelelő díja­zást. Kiesi helyiség, az ember ide csak akkor tér be. ha már nagyon muszáj. Sokan betér­nek. sokaknak muszáj bejön­niük a városi tanacs mun­kaközvetítő irodájába. Emberek név nélkül, mert aki ide betér, az többnyire restellkedik (olyan is akad, aki büszke!). — Szülésznő voltam, a vas­gyári kórházban. Ez a szak­mám. Szerződéssel vetlek fel, de szültem, így nem hosszab­bították meg a munkaviszo­nyomat. Most, hogy a gyere­ket mar el tudtam helyezni, máshová kell mennem dol­gozni, a vasútnál talán meg­találom a számításomat. Vo- natfeliró teszek, de azt mond­tak, főiskolára is mehetek ... A fiatalember a börtönből jött. .. — Gépkocsivezetői állást kei esek. C-vizsgam van ... Az ablak túloldalán ülő ta­nácsi dolgozó kénvtelen azt mondani;' nem tud ajánlani semmit. — C-vizsgával nem keresnek sofőrt... Vannak slágerszakmák, s vannak hiányszakmák, ahová az embereket lasszóval kell togni. .. Kedveznek a vándorlóknak? Kereslet és kínálat. Két el­lentétes értelmű szó, de még­is valahogy összekapcsolódik. Nézzük a tényeket! Miskolc több mint 200 ezer lelket számlál. S ez a város naponta, és átlagosan 25(j0 émbéf’f tudna éthé!vetíti áz iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban. Tudna, s maradjunk is a feltételes módnál . . . Jó három esztendővel ez­előtt született az a rendelet, hogy az a munkás, aki egy esztendőben háromszor, vagy annál többször változtat munkahelyet, avagy munka­könyvében „kilépett” bejegy­zés díszeleg, kategóriájának legalacsonyabb fizetését kap­ja. kaphatja. Mit mondanak erről a ta­nácson ? — Születtek jó kezdemé­nyezések is, például a Volán az MKV-tól. a BÁÉV az ÉÁÉV-től. a DIGÉP az LKM- től. s viszont, nem fogad, s nem vesz fel új munkásokat, bármennyire is kellene ne­kik lakatos, kőműves, forgá­csoló ... Ezáltal talán csök­ken a vándorlás ... — Ám akad nem egy vál­lalat, amely kijátssza a ren­deletet: — Ha betartanánk, nem kapnánk munkaerőt — érvelnek ... — S ha első hal­lásra elfogadhatónak tűnik is az érv, ez nem magyarázat arra, hogy megszegjék a jog­szabályokat ... Lovat adnak a vándormadarak alá ... Nem mindenkinek jut íróasztal A nyár az új, a friss mun­kaerők évszaka. Ekkor végez­nek a gimnazisták, a szak­középiskolások. s teszik le a szakmunkásvizsgát a szak­munkástanulók. —• Most több mint négyezer munkakönyvét állítottunk ki — mondják a tanács munka­ügyi osztályán . . A megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézetnél így fo­galmaznak: — Ebben az esztendőben több mint 2200 szakközépis­kolás, 2000 gimnazista, s mintegy 5000 szakmunkás­jelölt végez. Nekik kell mun­kát adni, őket kell elhelyez­ni .... A munkalehetőség — az el­múlt évhez képest — több, ám a munkavállaló kevesebb. Elhelyezkedni most könnyebb, hisz sok az ajánlat, ám sok gimnazista — érettségi ide. érettségi oda — nem kap író­asztalt. Fizikai munkásnak elmehetnek, avagy szakmát szerezhetnek — ez a jobb! —. például kozmetikus pá­lyán. a MÁV-nál, vagy elekt­roműszerészek lehetnek . . A legtöbb új munkaerőt — mint minden évben — ez­úttal is a két diósgyőri mám- mutvállalat, a kohászat és a gépgyár keresi. Az LKM már most, naponta mintegy 80 vasast tudna munkába állíta­ni. s még nem beszéltünk az építőiparosokról (készül a kombinált acélmű), a műsza­kiakról . .. Munka, munkalehetőség, munkahely tehát van. Mun­kaerő is van, illetve lesz. Nem a kéz kevés, úgy tűnik: az elosztás rossz. (illés?) Már ketten vannak... Nincs tolongás a Herbáriában Nem kis drukkal vártuk majus 14-én a Herbária meg­nyitását. Megyénk egyetlen gyógy növényüzlete ugyanis hosszabb szünet és leltározás miatt zárva volt, s attól tar­tottunk., hogy a türelmetlen vásárlók rohamai miatt szer­kesztőségünkbe is többféle panasz érkezik. Most öröm­mel közölhetjük, hogy az el­múlt napokban semmiféle pa­naszt, rossz hírt nem kap­tunk. A Bánfi-féle hajszeszre várók bizonyára lecsillapod­tak. Tegnap például kifeje­zetten csendességet, nyugodt vásárlói forgalmat figyelhet­tünk meg a Tiszai pályaud­var melletti boltban. A bősé­ges árukészlet biztosításán kívül, nyilván hozzájárul eh­hez a Herbária jó munka- szervezése: már két eladó gondoskodik a vevők gyors és udvarias kiszolgálásáról. Ki az okosabb? Kép és gép Szkeptikus futurológusok szerint a XXI. század az okos gépek és buta emberek szá­zada lesz. Néhány megszál­lott tudóst, kutatót leszámít­va senki nem tud lépést tar­tani a tudománnyal és a tech­nikával, s félő, hogy a buta embert kiszolgáló okos gép elöbb-utóbb fölébe kerekedik használójának, kitalálójának. Képünket egy meglehető­sen egyszerű számítógép raj­zolta. Művészet ez? Marad­junk abban, hogy érdekes, legalább annyira, mint az emberszabású majmok festette csendélet. (Nemrég éppen ha­zánkban rendeztek kiállítást a híres Böbe majom olajké­peiből.) Tudunk arról is. hogy egy számítógép vezérelte be­szélő masina elmondta a ..Lenni vagy nem lenni...” kezdetű Hamlet-monológot. s láttuk az Ürodisszea című filmet is, amelyben egy szu­perintelligens komputer ala­posan kibabrál az asztronau­tákkal; egyszerűen azért, mert ..ő"' az okosabb. Századunk technikai cso­dákkal van teli. Ezek ismere­te nemcsak a tudósok privi­légiuma. A Diósgyőri Gép­gyárban számítógép-vezérelte esztergagépek működnek. A kohászat hengerészei felejtik a hákot és a fogót; kapcso­lókkal. fogantyúkkal teli kor- mánvpadon ülnek. És nem isznak és nem izzadnak. A & Tapolca eddig spontánul fejlődött... (Ágotha felv.) Tapolcaiak a rendezési tervről I. A „vihar” előzményei Nem irigyeltem a két tapolcai tanácstagot: dr. lamas El virát és Valisek Mártát, kora tavaszi beszámolójukon. Vá­lasztóik többsége ugyanis keményen kritizálta az üdülőhely rendezési tervét, vagy — és még ez volt a jobbik eset! — olyan részletes válaszokat próbált kicsikarni tőlük egy-egy utca, telek vagy ház jövőjéről, amilyet még nem adhattak. Igaz, hogy a tanácstagi be­számolót megelőzően, kint Tapolcán és a Technika Há­zában ismertették a tervet a tanács munkatársai, ám e tá­jékoztatókon nem mindenki vett részt, a jelenlevők kö­zül pedig sokan, sok mindent félreértettek Mendemondák keltek szárnyra útépítés -mi­att szétszabdalt telkekről, le­bontásra ítélt házakról. A vagyonkájukat féltő tapolcai­ak valóságos panaszáradatot zúdítottak a tanácsra és más szervekre. Kiemelt iidülőközpon t Szerdán délután, a tapol­cai pártszervezet helyiségé­ben. őszinte hangú beszélge­tésen sikerült tisztázni a vi­tás kérdések nagy részét. Pá­réi János, a városi tanács építési osztályának vezetője, dr. Horváth Béla főépítész é^ a már említett két tanácstag találkozott a partszervezet vezetőségével, népfront-akti­vistákkal. valamint azok­kal, akikben a legtöbb ag­godalom gyűlt össze az el­múlt hetekben. Mielőtt azonban a vitában kialakult — merem remélni, hogy közös — álláspontokat ismertetném, szólnom kell a vihart kavaró terv előzmé­nyeiről. Tapolcát országos jelentőségű, kiemelt üdülő- központtá nyilvánították. E szép címre feljogosítják ki­vételes természeti adottságai és azok a fejlesztések, ame­lyek az utóbbi években le­zajlottak : a strand bővítése, korszerűsítése, a tavifürdő, a Júnó-szálló. az Éden kem­ping. az új üzletház. s az épülő motel —, hogy csak a legfontosabbakat említsem. # Az ember-terrezte gép rajza... régi hengerdében a műszak alatti vízfogyasztás 6—8 li­tert tett ki. Most nem ned­ves az ing, nem hasogat any- nyira a derék, de — s ezt dunaújvárosi vizsgálódások derítették ki — a vitathatat­lanul könnyebb fizikai körül­mények fokozott idegi terhe­lést rónak a hengerészekre. A tudományos-technikai forradalom napjait éljük, szenvedjük és szokjuk. Nem könnyű tudomásul venni azt, hogy az utóbbi húsz év mi­nőségi változásokkal van es lesz teli. A gyárakból nem­csak a munkaerőhiány miatt fogynak az emberek. A gyor­suló idő új követelményeket teremtett, új mértékrendszert alakított ki. Ha tetszik, ha nem, nekünk kell alkalmaz­kodni az általunk kinyitott palack szelleméhez: türelem­mel, hozzáértéssel és a ko­rábbinál nagyobb fogékony­sággal . .. B. I. Eddig spontán módon De mindezt figyelembe vé­ve is azt kell mondanunk, hogy Tapolca spontán módon fejlődött eddig. Hogy betölt­hesse a neki szánt szerep­kört. átgondolt. tervszerű munkára, sok beruházásra és hosszú évekre lesz szükség. Született ugyan néhány ren­dezési terv. ám ezek elavul­tak. még mielőtt hozzáláttak volna a megvalósításukhoz. Miért? Főleg azért, mert a városnak nem volt elegendő pénze. A spontán jellegű fejlődés egyre nagyobb károkat oko­zott. A huszonnegyedik órá­ban megszületett a terv. mely végre határozott irányt szab a fejlesztésnek. Nem véletle­nül fogalmaztam így: „irányt szab”, hiszen a részletes ren­dezési terv hosszú távú prog­ram, melyet menet közben még tovább finomítanak. A megvalósítás apró lépésekben megy majd végbe, ma még senki meg nem tudja monda­ni. mennyi idő alatt. Az or­szág és a város anyagi kilá­tásait tekintve, a következő» ötéves tervben nem várha­tók lényeges változások, nagy beruházások Tapolcán. De ha el is húzódik a terv végrehajtása, szellemének máris érvényesülnie kell: Ta­polcán semmi sem történhet, ami a koncepcióval ellenté­tes. Ez a város, tágabb érte­lemben az ország érdeke. Kérdés: hogyan sikerül ösz- szeegyeztetni a közösségi ér­deket azokéval. akiknek tel ke, üdülője, családi háza va: itt. (Folytatjuk) (békés)

Next

/
Thumbnails
Contents