Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-17 / 114. szám

belföld SPORTLOTTÖ. A Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a nemzetközi olimpiai spórtlottó tegnap megtartott sorsolásán a kö­vetkező számokat húzták ki: 5, 18, 21, 69, 81. ARP AD-KORI LELETEK. Két Árpád-kori ház maradványait, 14 földbe ásott tűzhelyet, 19 szabad­ba épített kemencét tártak fel, korabeli pénzeket, csontnyelü ké­seket, csontkorcsolyát találtak a régészek Esztergom határában, az úgynevezett Szentkirály-dűlőben végzett ásatás során. A korábbi kutatásokból tudták, hogy ez a vidék már István király korában lakott település volt, s abban az időben Abonynak hívták. A ré­gészek tovább folytatják a ku­tatást, s a nyári szünetben egye­temi hallgatókat is bevonnak a munkába, hogy mielőbb feltár­ják az egész területet. TANÍTÁS TIZENEGY NA­PIG. Szeptembertől azokban a gimnáziumokban is lehető­vé válik a 11 napos oktatási rend szerinti tanítás, ahol er­re adottak a feltételek — je­lentette be Hanga Maria ok­tatási miniszterhelyettes, a kertészeti egyetemen tegnap a délelőtt kezdődő országos oktatási tanácskozáson. Az 1980—81-es tanévtől pedig az ország valamennyi gimnáziu­mában kéthetenkénti szabad­szombat lesz. Az Oktatási Minisztérium arra törekszik, hogy a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző intéze­tekben is bővítse az ilyen jellegű kísérleteket. SZEGED: SZABADTÉRI JÁTÉ­KOK. Elsőként az asztalosok, la­katosok, a díszletvarrók láttak munkához Szegeden. Forrai Gá­bor tervei alapján Verdi A vég­zet hatalma című operájához, Székely László tervei alapján a Szegedi Nemzetközi Népitánc- fesztiválon résztvevő együttesek Vásár című közös táncjátékához, Koós István tervei alapján Ka- csóh: János vitézéhez, Fehér Mik­lós tervei alapján Szophoklész Antigoné című drámájához, a bolgár Marianna Popova tervei alapján pedig Alekszandr Rajcsev A szépség forrása című balettjé­hez készítenek díszleteket, A több hónapig tartó munka során száz köbméter faanyagot, hatezer négyzetméter vásznat és sok má­zsa festéket, enyvet, szöget, mű­anyagot használnak fel. hogy for­mába öntsék mindazt, amit ^ a tervezőművészek a hatalmas Dóm téri színpadra megálmodtak. Munkájukat a szegedi Tömör­kény Gimnázium és Szakközép- iskola képző- és iparművészeti tagozatú növendékei is segítik. Valamennyien a díszletkeszitO műhelyekben töltik kötelező nyá­ri gyakorlatukat. Tegnap a hat­ezer személyes nézőtéren is meg­jelentek a szakmunkások, ök az elektromos vezetékrendszert vizs­gálják. Korszerűsítik a technikai berendezéseket és felújítják a széksorokat. Mindezt július 21-ig. az Idei szabadtéri játékok nyitá­nyáig kell befejezniük. SPIDO FÜRDŐRUHA. A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat a nyári szezonra 350 millió forint értékű strand­cikket szerzett be, s három­negyedét már kiszállította az üzletekbe. A vállalat a ta­valyinál 12 százalékkal több, összesen 900 ezer női, bakfis és leányka fürdőruhát, 1.5 millió férfi és fiú úszónad­rágot, valamint 750 ezer gyermeknapozót hoz forga­lomba. Üjdonságként kerül forgalomba az idén először jugoszláv importból, nyugati íicenc alapján speciális anyagból gyártott Spido ne­vű női és férfi fürdőruha. VÉDIK A GÓLYÁKAT. Bizton­sági és madárvédelmi okokból áttelepítette a villamos távveze­tékek oszlopain fészkelő gólyá­kat a Dél-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat. A korábban elvégzett felmérés nyomán több mint 120 gólyafészek áttelepítésé­ről kellen gondoskodni. Üj fész- kelőheivul a vállalat nagy fém kosarakat készíttetett, és ezeket biztonságos módon, kilón fóm- tartőval a vezetéktartó oszlopok fölött elhelyezve rögzítették. A nem kívánatos helyen levő gó- lvafész.keket autódaruk segítsé­gével helyezték el a kosarakban. A körültekintően végzett áttele­pítést már nagyrészt lebonyolí­tották és a gólvák is elfoglalták helvüket biztonságosabb otfhon- naikban. A táwezetéklakO gá­lyák átköltöztetésével — ami a vállalatnak ISO 000 forintjába ke­rült — csökkentették a rövid­zárlatok veszélyét és egyben a hasznos madarak biztonságát ssoglálták. Tehertaxi kerestetik # Százhúsz perces küzdelem után a Barcelona nyerte a Ku­pagyőztesek Európa Kupáját. Képünkön: a győztes csapat já­tékosai, miután Bázelban 4:3-ra megverték a Fortuna Düssel­dorf együttesét Borsodi műszaki hetek Nem csak úgy általában, hanem éppen akkor, amikor bi­zonyosan nincs, ám mégis szükség lenne rá... Arról van szó, hogy a lakosság nagy örömmel fogadta a csütörtöki bevásárlónapot. Ezen a napon az is bevásárol­hat, aki négyig, fél ötig dolgozik, hiszen a boltok este 8-ig tartanak nyitva. A Centrum Áruház is, vagy például még a Bizományi Áruház is. Ismerősömnek éppen ez utóbbi kereskedelmi egységgel volt dolga. Megbeszélte: csütörtökön 5—6 óra között viszi el használt, eladásra szánt bútorát. A szállítási program azonban felborult, mert kiderült, hogy a tehertaxisok a be­vásárlónapon is csak négy-fél ötig dolgoznak, ugyanúgy, mini egyébkor. Emiatt sokan mégsem tudják kihasználni a bevásárlónap előnyeit. Mert ha hűtőgépet, televíziót, netán bútort vásá rolnak, s azt azonnal el is akarják szállítani, nincs mivel. Ezért javasoljuk: a Belkereskedeimi Minisztérium jó rendel­kezésének gyakorlati megvalósítását segítse elő a KPM egy olyan rendelkezéssel, hogy ezen a csütörtöki napon a teher­taxisok is este 8 óráig dolgozzanak, vagy ha ez vállalati hatáskör, döntsenek így a Volánnál. Csakis így lenne kerek ez a jó rendelkezés, a csütörtöki bevásárlónap ... Ny. I. „Rám kenik a balhét, 13 y már én is emlékszem...” Ifjúsági nap az egyetemen Továbbra is a Nehézipari Műszaki Egyetem viszi ezek­ben a napokban a fő szere­pet a borsodi műszaki hetek rendezvényeiben. Ma az egyetemen a gépész- mérnöki kar tudományos di­ákköri tanácsával, s az egye­temi KISZ-bizottsággal közö­sen ifjúsági napot rendez a Gépipari Tudományos Egye­sület városi és egyetemi szer­vezete. Az előadók a gépész- mérnöki kar 1978—79. tan­évben díjnyertes tudományos diákköri dolgozatait, vala­mint a DIGÉP, az LKM és a December 4. Drótművek FMKT-pályázatain díjnyer­tes dolgozatokat ismertetik. Ugyancsak ma, 10 órakor előadássorozat kezdődött a gépelemek tanszéken, ahol a gépelemek tribológiai prob­lémáit vitatják meg. Az elő­adássorozatot dr. Terplán Zénó tanszékvezető egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora nyitotta meg, majd az ÓKÜ, az Autóipari Kutató Intézet, az egyetem, a Szak- szervezetek Békés megyei Tanácsa és a 3. számú Volán szakemberei, kutatói tartottak előadásokat. Ma délután 2 órakor a Közlekedéstudományi Egye­sület Borsod megyei Szerve­zete a miskolci Technika Házában a műsorszóró és vezeték nélküli távközlési, hálózat továbbfejlesztéséről tart előadást. Folytatódnak a borsodi műszaki hetek vidéki rendez­vényei is. Ma délután az óz­di MTESZ-klubban az OMBKE helyi csoportja ren­dez előadást. Sárospatakon az ÉMÁSZ helyi üzemigazgató­ságán a Magyar Elektro­technikai Egyesület helyi csoportjának szakemberei két érdekes témával is foglal­koztak. Nagy Sándor, az ÉMÁSZ számítástechnikai osztályvezetője a vállalat számítógépes feldolgozásáról, Kiss János, az üzemigazgató­ság mérnöke pedig a Szov­jetunió és Bulgária villamos- energia-ellátásáról tartott előadást. Sátoraljaújhelyen a Tisza Bútoripari Vállalat helyi gyáregységének KISZ- klubjában 14 órakor kezdő­dik az az ankét, amelyen a Faipari Tudományos Egye­sület Sátoraljaújhelyi Cso­portjának szervezésében a bútorgyártás és a külkeres­kedelem kapcsolatával, a la­kásban alkalmazott színek­kel és a skadináv államok otthonai berendezéseivel fog­lalkoznak az előadók. A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület Sátor- .aljaújhelyi Csoportja tegnap előadást rendezett a hazai sütőipari gépgyártás jelenle­gi helyzetéről, és várható fejlesztési irányairól. Lénye­gében ennek a rendezvény­nek a folytatása az ,a ma és holnap sorra kerülő üzemlá­togatás, amelynek során a Miskolci és a Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat vezetői és aktívái megtekintik az újhe­lyi gyár üzemeit. Folytatódott Pintyi és társai bűnügyének tárgyalása A Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós büntetőta­nácsa tegnap folytatta a há­rom fiatalkorú, Pintyi Rezső és társai ellen társtettesi mi­nőségűén elkövetett ember­ölés és más bűncselekmények miatt indított eljárás tárgya­lását. A tegnapi napon a tanácsveze­tő bíró a vádlottaknak kedden tett vallomását hasonlította ösz- sze a rendőrségen, a nyomozás különböző szakaszaiban vallot­takkal. Amint az várható voií, sok és lényeges ellentmondás mutatkozik mindhármójuk eseté­ben. Pintyi a rendőrségen végig kitartott amellett: „Olyan részeg voltam, hogy semmire nem em­lékszem.” Kedden viszont — mint arról már tegnap beszámoltunk — hirtelen megvilágosodott előt­te minden. A tanácsvezeiő bíró kérdésére előadta: „Társaim rám akarják kenni a balhét, hát ezért emlékszem. Én nem akartam őket bémártani, azért nem val­lottam semmit. Az eseményeket én néztem, Kiss és Horváth szúr­tak, Marossyba és csak belerúg­tam .. Kiss János a nyomozás során azt vallotta, hogy Marossv attól esett el. hogy Horváth a koráb­ban vásárolt üveg borra! fejbe­vágta. Ekkor kapta elő Horváth az alumínium kését — a tárgyalá­son már a tőrkést említi itt! szerk. —, amelyet kicsavart Csak egy gól Előkészületi mérkőzést ját­szott a tbiliszi EB-selejtezőre készülő magyar labdarúgó válogatott (a DVTK-s Kuta- si, Tatár is ott volt); a Hon­véd Köteles SE Budapest I. osztályában szereplő csapatát Magyar góljával 1:0 arány­ban győzte le. Külpolitikai kommentár: >fß A „vas lady bemutatkozott Thatcher asszony „vissza karja vezetni Angliát a dickensi sze­gényházak korszakába 5 — mondotta Healey volt munkáspárti pénz­ügyminiszter az új brit kabinet programjáról. Az ellenzékbe szorult Munkáspárt vezetője, James Callaghan előző miniszterelnök ennél is keserűbben szólt II. Erzsébet királynő trónbeszédéről: a konzerva­tívok nem egyesítik, hanem még jobban megosztják az országot. A május első csütörtökjén csatát nyert konzervatív pártvezér, Margaret Thatcher már a választási kampány idején kijelentette, hogy ha pártja nyer és ő elfoglalja a miniszterelnöki hivatalt a Downing Street 10-ben, új korszak kezdődik Angliában. Üj korszak, amely sokkal nehezebb lesz, mint Callaghané volt — legalábbis ez az első dolog, ami nyilvánvalóan kiderül a kampányprogramból. Thatcher asszony kabinetje először is növelni kívánja a katonai kiadásokat és Nagy-Brjtannia hozzájárulását a NATO-hoz. Ehhez képest az már igazah „méltánylandó”, hogy a Muzorewa piispük vezette rhode- siai bábkormány elismerésével még vár, a kérdésről előbb konzultál nyugati szövetségeseivel. A program egy pillanatra sem támaszt kétséget afelől, hogy az új brit miniszterelnök a Konzervatív Párt legszélsőségesebb szárnyát képviseli: a nemzetközi enyhülés biintha nem is létezne; egy zót ems ejt azokról a lépésekről, amelyekkel az új kormány ezt a folyamatot segíteni kívánja. A program tetemes része természetesen Nagy-Britannia belső helyzetével foglalkozott. A Thatcher-kormány minden erővel támo­gatja a tőkés vállalkozást — persze az állami szektor rovására. A jobb módú brit polgároknak adócsökkentést, luxusházakat és isko­lákat ígér, mindent megtesz a „törvény és a rend” megszilárdítá­sára stb. Hogy mit várhatnak a szegényebb rétegek? Gyakorlatilag még nagyobb szegénységet, munkanélküliséget, a szervezett dolgo­zók jogainak brutális megnyirbálását, a bérkövetelések erőszakos visszaszorítását, és még sorolhatn ánk. A választási eredmények kommentálásakor egy megfigyelő epé­sen jegyezte meg: Thatcher asszony a kampány idején egyszerű háziasszony módjára maga járt bevásárolni, május első csütörtökjén ? viszont a brit választópolgárok vásároltak be vele. Most, programja ismeretében, úgy tűnik, a lehető legrosszabbul. K. M. A a kezéből, mire Horváth a tőrkest kapta elő, s azzal szúrt, miköz­ben Pintyi a saját tőrkésével ug5'ancsaK sebet ejtett Marossyn Kiss ekkori vallomása szerint csak ezután szúrta meg a fia­talembert. Mint vallja, azért Horváth alumínium késével szúrt, hogy az ó tőrkése ne legyen véres! Két nappal később úgy változtatta a vallomását, hogy a Horváttól elvett alumínium kés sei ő szúrt először. Azért éppen ő, hogy társai ne mondhassák rá: gyava! Üjabb néhány nap múlva szembesítik Kiss Jánost, Horváth Miklóssal, mire Kiss ki­jelenti: „Az én vallomásom nem jó, minden úgy történt, ahogy Horváth elmondta. Nos, Horváth Miklós először tagadott, majd január 29-én jegy­zőkönyvbe mondta: „Korábban nem mondtam igazat, most mon dóm azt el ...” S előadja, hogy Marossy mellettük elhaladva mondott valamit, amit nem ér­teti, de ettől függetlenül szó nélkül ököllel az arcaba ütött. Marossy — állítása szerint — vi­szonozta azt. (Hogy ez mennyire nem hihető, arra jellemző Ma­rossy egy héttel korábban jött ki a kórházból, ahol éppenhogy vissza tudták hozni az életnek egy baleset után. Legyengült szervezettel nem valószínű, hogy verekedni kezd. főként három cigányfíűval szemben! A szerk.) Ezután én elestem — mondja Horváth — mire Pintyi és Kiss ütni kezdték a fiút. Felálltam, előkaptam a késem, s szúrtam. Azt nem néztem, hogy hova, majd a kést eltettem ... Az ellentmondásokat tovább nem is érdemes sorolni, annál érdekesebb viszont, hogy a meg­idézett tanúk közül többen nem jelentek meg. A tanácsvezető bí­ró szernit: adat van arra, hogy a vádlotak rokoni köre megfé­lemlítette a tanúkat. Akik eljöt­tek. azok közül csak két érdem­leges tanú volt, akik elmondták: egyetlen szó nélkül zajlottak le az események. Két rendőrt is beidéztek, akik elmondták, hogy Pintyi — ruházatának átvizsgá­lása közben — kijelentette: „Én szúrtam meg Marossyt!”, de mi­re az előírásoknak megfelelően ezt marnetofonszaiagra akarták rögzíteni, már visszavonta e val­lomását. A bizonyítási eljárás ma újabb tanúk kihallgatásával, s az igaz­ságügyi orvosszakértők bevoná­sával folytatódik, s várhatóan a perbeszédekre is sor kerül. Íté­let a közeli napokban várható. TÓTH ZOLTÁN ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Vékony Sándornak és Jarecsny Klárának Miklós; Juhász Pálnak és Hajdú Ilonának Attila Pál; Kondás Miklósnak és Rémiás Erzsébet Rózsának Gábor; Lado- csi Kálmánnak és Pozsgai Máriá­nak Gábor; Bertalan László Já­nosnak és Bőnk Judit Viktóriá­nak László; Csorba Béla Péter­nek és Brodszky Erzsébet Zsu­zsannának Gábor nevű gyerme­ke. külföld MADRID. Tegnap délután megérkezett Madridba az a magyar pártküldöttség, amely — élén Grósz Károllyal, az MSZMP KB osztályvezetőjé­vel — részt vesz a Spanyol Szocialista Munkáspárt ma kezdődő, XXVIII. kongresz- szusán. A magyar küldöttsé­get a repülőtéren Enrique Mugica, a Spanyol Szocia­lista Munkáspárt vb-tagja fogadta. GRAZ. Tegnap Grazban megkezdődött a magyar kul­turális napok rendezvényso­rozata. A Stájerország fővá­rosában másodízben meg­rendezésre kerülő ünnepség keretében — szombatig be­zárólag — az osztrák közön­ség hangversenyeken, kiállí­tásokon és filmvetítéseken ismerkedhet a mai magyar kultúrával. ÜJ-DELHI. Tegnap Üj-Del- hiben kormányellenes tömeg- tüntetést tartottak Indira Gandhi volt miniszterelnök támogatói. A több tízezer fő­ből álló menet élén Indira Gandhi asszony haladt. A tö­meg végigvonult a fővároson, majd egy sportpályán gyűlést tartott, s azon Indira Gandhi a kormány politikáját bíráló beszédet mondott. A volt mi­niszterelnök-asszonyt, aki a múlt év decemberében egy hetet börtönben töltött, most külön bíróság előtt akarják felelősségre vonni a kor­mányzásának utolsó 21 hó­napjában bevezetett rendkí­vüli állapot alatt állítólag el­követett törvénysértésekért. PRÁGA. Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap Prágában fogad, ta Valentyina Tyereskovát, a világ első űrhajósnőjét, az SZKP KB tagját, a Szovjet Nőszövetség elnökét, aki szov­jet küldöttség élén részt vett a csehszlovák nőkongresszu­son. BÜSSZEL. Egy nappal az­után, hogy a Varsói Szerző­dés tagállamainak külügy­miniszterei egy sor konkrét javaslatot tettek a fegyver­kezési hajsza megszüntetésé­re, az európai béke és a biz­tonság megszilárdítására. a NATO úgynevezett védelmi tervező bizottsága kétnapos bürsszeli ülésszaka olyan határozatokat hozott, ame­lyek tovább fokozzák a fegy­verkezési versenyt. TEHERÁN. Az iráni kül­politika a pozitív semleges­ség és az el nem kötelezett­ség elvein nvugszik — jelen­tette ki Ibrahim Jazdi kül­ügyminiszter tegnap az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában. Irán csa*_ lakozni kíván az el nem kö­telezett országok mozgalmá­hoz. és ennek megfelelően, valószínűleg elküldi képvi­selőjét a havannai értekez­letre — mondotta Jazdi. * STOCKHOLM. Több mint 62 000 embert vesztettek a kínaiak a Vietnam elleni há­borúban, mondta Stockholm­ban Vietnam svédországi nagykövete, Nguyen Viet. Tá­jékoztatása szerint a kínai csapatok hat vietnami kör­zetben, amelyet ideiglenesen elfoglallak, 430 kórházat romboltak le a meglevő 448- ból, hasonló sorsra jutott 705 iskola a 904-ből és 69.1 bölcsőde. Számos nőt és gyer­meket öltek meg a kínai csa­patok — tette hozzá a nagy­követ. BECS. Kurt Waldheim, az DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztőd CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15 352": Postacim: Miskolc 3501 Pf.: 39 Telefonközpont: 36-132. 16-672, 35-380 Titkárság 18-223; oelpolltikai rovat: 18-224; várospolitika 18-225; kultúrpolitika 18-226; sportrovat- 18-222; levelezés: 18-221 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy-Zsilieszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 179 — Felelős kiadó: VERES M'IHALV Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: L6-213. — Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a tiriapáru- soknál Előfizethető: a hirlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-0209. ENSZ főtitkára Moszkvából jövet — úton Ciprus felé — tegnap Bécsbe érkezett. Waldheim ma indul tovább Ciprusra, hogy ott Kiprianu ciprusi államelnökkel és Denktassal, a ciprusi török közösség vezetőjével talál­kozzék.

Next

/
Thumbnails
Contents