Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1979-05-05 / 104. szám
belföld Aztán a harmadik Mind látjuk, ahogyan leesik, halljuk, ahogyan a kövön gurul. A hangjából ítélve kétforintos. Gonosz kétforintos, mert úgy all meg két asztal között, hogy egyikhez sincs közelebb. Aki leejtette, az el is megy, nemrégen volt fizetés. Mi viszont nézzük. Előbb a kétforintost, aztán egymást. A másik asztalnál eddig egy kedvesen kövér, piros arcú férfi ült. Most egy veres képű hízott szörnyeteg, aki csak arra vár, hogy én elforduljak és felvegye a pénzt. Éppen ezért nézem. Felvehetném persze, de ki hajol le szégyen nélkül ilyen kicsi pénzért? ö is felvehetné, de akkor én látnám, hogy ö felveszi, és ... Érzem, hogy gyűlöl, kopasz csavargónak tart, aki csak azért ül itt, hogy . .. Fertelmes az a veres pofa! Mozdulok, mert mozdul, de aztán egyikünk se mozdul. Van időm. Kivárom, ha szabadságot is kérek erre a napra! Van ideje. Még kér sört, tehát marad az átkozott, és a kétforintos ott röhög a földön. Ekkor jön egy kisgyerek, közénk furakszik, négykézlábra áll és felveszi a mi kétforintosunkat. Nagyon boldog. Mi nagyon szomorúak vagyunk. Nézem a most már mindegy kövér arcú másikat és tudom: meg is osztozhattunk volna. (bartha) MTA-KÖZGYŰLÉS. Május 9—11-e között rendezik meg a Magyar Tudományos Akadémia 1979. évj közgyűlését — erről tájékoztatták a sajtó képviselőit tegnap az MTA székházában. A közgyűlés kibővített zárt ülése május 9-én, szerdán kezdődik, ekkor adják át az akadémiai aranyérmet és az akadémiai díjakat Még ezen a napon, valamint csütörtökön „A tudomány haladása és az ember” címmel hangzik el előadás, amelyet vita követ. A tudományos osztályoknak a közgyűléshez kapcsolódó programja már május 7-én, hétfőn megkezdődik. PEST MEGYE ÉPÍTŐIPARA. Pest megyében az V. ötéves terv során várhatóan 42—43 ezer lakás épül fel, ebből 12 ezer telepszerű, többszintes lakóházban. Az eredményekben jelentős része van annak, hogy meggyorsult az építőipar fejlődése, javult a gépesítettség és a gépek kihasználása, az üzem- és munkaszervezés színvonala — állapította meg tegnapi kibővített ülésén az MSZMP Pest megyei Bizottsága. Az ülés részvevői megvitatták a megye építőiparának helyzetéről és a továbbfejlesztés feladatairól készült jelentést. Jelen volt és a vitában felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 86 fogadónak volt, nyereményük egyenként 79 033 forint. Három találatot 7113 fogadó ért el, nyereményük egyenként 478 forint. A kéttalálatos szelvények száma 173 535 darab, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. * Nyeregben... Az ácsai Vörös Október Mgtsz nagyvázsonyi lovasklubjának tagjai megkezdték a tavaszi edzéseket. A klub tagjai az idén is részt vesznek a hagyományos nagyvázsonyi lovasjátékokon. A képen: edzésen a klub tagjai (Rózsás Sándor felvétele) Közlekedésbiztonsági akción Kemény munka a világűrben A Szaljut—6 őrjárata A két szovjet űrhajós, Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin folytatja a munkát a Szaljut—6 orbitális űrállomás fedélzetén. Hívójelük, mint tudjuk, „Proton”. Már alaposan ellenőrizték az űrállomás fedélzeti rendszereit, műszereit, tudományos berendezéseit, és javában folytatják a műszaki-tudományos és orvosbiológiai kutatási feladatok teljesítését, a különféle kísérleteket. Az űrhajósok a felszállás előtt rendezett sajtókonferencián elmondták az újságíróknak, melyek azok a kísérletek. amelyekkel a legszívesebben foglalkoznak majd az űrállomáson. — Nekem, mint pilótának az űrállomás és a teherszállító űrhajó irányításának dinamikája a legérdekesebb téma —, mondotta Vlagyimir Ljahov. — Ez a repülőgépeken is nagyon tetszett nekem. Hallatlanul izgalmas feladat irányítási kísérleteket végezni ilyen, többször tíztonnás „monstrummal”, amikor csak nagyon kis mértékű helyváltoztatás szükséges. Érdekes lesz a közeli irányítás, mind az állomással, mind a szállító űrhajóval, érdekes a dokkolás, majd a közös repülés is ... Valerij Rjumin a következőket mondotta: — Engem a technológiai kísérletek érdekelnek legjobban. Olyan anyagokat állíthatunk elő a világűrben, amelyek fontosak az ipar számára, de előállításuk itt lent a Földön egyelőre nagyon költséges. A világűr a maga súlytalanságával és vákuumjával jelentősen megkönnyíti és olcsóbbá teszi a gyártási folyamatokat. Vizuális megfigyelések gazdag programját is teljesítenünk kell. Kollégáink is foglalkoztak már ezzel a feladattal, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy ezek a megfigyelések nagyon fontosak. Munkánkkal a földi tudományokat, a meteorológiát, óceánográfiát, geológiát, az erdő- és mezőgazdaságot, a geodéziát és kartográfiát, és így az egész emberiséget szolgáljuk. legesnél nagyol Inii, kevés szabálytalankodóul (Folytatás az 1. oldalról) Szerencsről Tállyán, Aba- újszántón át vezet az útunk Encsre. Meglepetésre közepes forgalom mellett mindössze Abaújszántón találkoztunk egy járőrcsoporttal, éppen segédmotorkerékpárost igazoltatnak. Az Encs járási kapitányság közlekedésrendészeti alosztálya szinte üres. ’Valamennyien akcióban vannak, 6 járőrkocsi járja a járás különböző településeit, országútjait. Itt is megkapjuk a csütörtöki ellenőrzés adatait, eszerint öt szabálytalankodó gépjárművezető ellen kezdeményeztek feljelentést, 17 esetben sújtottak helyszíni birsággal 1950 forint értékben szabálytalankodókat. Nyolc esetben a figyelmeztetést is elegendőnek látták az intézkedő rendőrök a kisebb szabálytalanságot elkövetőkkel szemben. A délután 2 órától este 10-ig tartó akciósorán 9 alkoholszondás vizsgálatra került sor, pozitív eredményt egy mutatott. Encsről kis kerülővel indultunk tovább. Boldogkőváraljáig alig találkoztunk garmada vert tanyát az út mentén. Tolcsváról betértünk a sárospataki rendőrőrsre, ahonnan éppen előttünk indult ki az őrsparancsnok az autóverseny útvonalát biztosítani. Visszafordulunk, irány Mis- kolt. Ütközően néhányan — éppen, mert nem pillantanak a rendszámtáblára, — rávillantanak kocsinkra. Már elhagytuk a felsőzsolcai elágazást, amikor rendőrjárőr karja lendül az úton. Messziről ő sem ismerhette fel rendszámunkat. Barna alezredes érdeklődő kérdésére elmondják: mindössze két szabálytalankodó gépjárművezetőt kellett 50—50 forint helyszíni bírsággal súlytani, a többieknél minden rendben. Pedig már több, mint 5 órája tart az akció... A rendőr-főkapitányság előtt búcsúzunk az osztályvezetőtől, s megegyezünk: az akció részletes értékelésére még visszatérünk ... TÓTH ZOLTÁN Leütötték, majd megfojtották Tragédia Sajórelezden Sajóvelezd községben április 26-án, este 11 órakor emberölés történt id. Juhász István házában. A 68 éves ember és 38 éves fia, ifj. Juhász István családi okok miatt veszekedett Tóth János 54 éves, foglalkozás nélküli, sajóvelezdi lakossal, aki id. Juhász István lányának élettársa volt. A szóváltás után id. Juhász István és ifjabb Juhász István baltával leütötte Tóth Jánost, majd az eszméletlen férfit ruhaszárító kötéllel megfojtották. A Borsod megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a két férfit, és előzetes letartóztatás mellett emberölés büntette miatt indított eljárást ellenük. kocsikkal. Fónytól Tolcsva felé haladva alaposan megélénkül a ANYAKÖNYVI HÍREK forgalom. Nem véletlenül; erre halad majd a Nyírség ral- lye mezőnye, a kíváncsiak hada mellett a szervizkocsik Gyertya tűz, májusban Általában karácsonykor történik sok sajnálatos gyertyatűz, most azonban május 3-án Sajószentpéteren a Petőfi utca 31. számú házban keletkezett jelentős kár emiatt. A 76 esztendős Kovács Istvánná este gyertyát gyújtott, s elaludt. A gyertya eldőlt, a lakás kigyulladt. A kár mintegy 10 ezer forint. Szerencsére személyi sérülésről nem érkezett hír. SZÜLETETT: Gunda Lászlónak és Polónyl Juditnak Katalin; Keszier Gyulának és Várnai Magdának Rita; Bián Tibor Lászlónak és Seríözd Évának Tünde; Zámbori Istvánnak és Somodi Máriának Mária; Rácz György Andrásnak és Boros Juditnak Renáta; Tver- dota Ferencnek és Vitányi Valériának Edina; Győré Elemérnek és Emri Ilona Máriának Mária Zsuzsanna, Boltka Lászlónak és Géczi Irénnek László; Kék Mihálynak és Jancstirák Annának Heiga; Gilányi Béla Istvánnak és Harkály Erzsébetnek Erzsébet Bernadett; Lakatos Istvánnak és Mihály Etelkának István; Leskó József Bertalannak és Veréb Erzsébetnek Norbert ; Juhász Istvánnak és Sereg Zsuzsanna Máriának Ádám; Tóth Lászlónak és DebreczenJ Máriának Anita; Nagy Józsefnek és Ménesi Katalinnak Attila; Tolnai Lajosnak és Nagy Éva Irénnek Katalin; Vincze Józsefnek és Mezei Katalin Veronikának Zsolt; Szilágyi Imrének és Koliáth Borbálának Tibor; Tóth Ferencnek és Székely Zsuzsannának Zoltán Gábor: Dobos Istvánnak és Grega Máriának Diána; Cservény Ferencnek és Fazekas Agnes Juliannának Ferenc Sándor; Jászi Gábornak és Krausz Mananak Eszter Márta; Patkó Gyulának és Varga Máriának Zsófia Panna; Mida Albertnek és Mida Gizellának Noémi; Bencs Lászlónak és Nagy Gizella Katalinnak Péter; Zempléni Lászlónak és Sulyok Katalinnak Anita; Vajdi Lászlónak és Pazicsák Ilonának Beáta; Bodnár Imre Lászlónak és Harsányi Évának Krisztina; Vitányi Jánosnak és Szabó Katalinnak Szabolcs; Kocsis Józsefnek és Schmidt Mária Juliannának József; Pirigyi Tibornak és Kovács Máriának Marianna; Szurkos Józsefnek és Nagy Ágnes Erzsébetnek József; Rácz Tibornak és Kanalas Erzsébetnek Hajnalka,; Csekö Attila Gézának és Csécsi Katalinnak Attila; Kiss Istvánnak és Ferenci Máriának Gergely; Ipacs László Zoltánnak és Márton Annának Andrea; Bodolai Bertalannak és Alexin Darja Ivanovnának Péter; Vadász Józsefnek és Horváth Annának Viktória; Cseszárik Ferencnek és Dobos Erikának Ferenc; Varga Ferencnek és Tejfel Reginának Zsuzsanna: Kucsma Bélának és Faliszt Ilona Teréziának Gábor; Nagy Jánosnak és Oláh Margit Katalinnak Margit nevű gyermeke. Asztalitenisz VB Kiesett a Gergely—Orluwski páros Az egyéni küzdelmekről szólva, tegnap elmondottuk, hogy a legjobb nyolc közé jutott Szabó, itt ellenfele a kínai Ke Hsin-ai lesz (dél körül). A férfiak a 16-ig jutottak, itt is mindhárom magyarnak kínai ellenfél jutott. A párosítás: Gergely—Si Csi-hao, Klampár—La Yao-hua, Jónyer— Liang Ko-liang. A párosokban a Jónyer— Klampár kettős, valamint a Kreisz—Martin duó győzött (ez utóbbi némi meglepetésre, hiszen egy japán kettőst ütöttek ki). Kellemetlen meglepetés is akadt, a Gergely—Orlowski páros. Egy lengyel duótól kaptak ki, 3:2 arányban. Mint az a ma reggeli rádióközvetítésből kiderült, ebben Orlowski a ludas. Formaidőzítése nem a világbajnokságra sikerült. Gyengébb játéka Gergelyre is átragadt, a magyar játékos is sokat rontott. A vegyespárosaink (Jónyer— Szabó, Takács—Oláh, Kreisz— Alexandru) kínaiakkal kerültek össze, és vereséget szenvedtek. A Magos—Szabó kettős azonban a legjobb nyolc között van, egy ír páros legyőzésével. Beleszűrta a konyhakést J Csóka Győző alsódobszai lakásán, csaknem tragikus kimenetelű eset történt május 2-án. Az itt-tartózkodó Lakatos József né, 41 éves alsódobszai lakos és a 20 esztendős Budai Miklós bocsi lakos ugyanis úgy összevesztek, hogy az asszony tettleg bántalmazta, majd konyhakéssel megszúrta a fiút. Budai Miklós súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, s a mentők a miskolci Szentpé- teri kapui kórház baleseti sebészetére szállították. La- katosnét a rendőrség őrizetbe vette és emberölés bűntettének kísérlete miatt, eljárást indított ellene. deli HIKLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség; Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 352? Postacím: Miskolc 3501 PL: 39 Telelőn köz pont: 36-132. 16-612. 35-380 Titkárság 18-223: belpolitikai rovat 18-224; várospolitika 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés. 18-221 - Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15 352? Postacím Miskolc 3501 Pf.: 179 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telelőn: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 3525. Telefon. 16-213, — Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a Hírlapárusoknál Előfizethető: a hirlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN itno-n’os' HAVANNA. A havannai kormány és a kubai emigráns közösség megállapodása értelmében újabb 500, ellenforradalmi cselekmények miatt bebörtönzött fogoly részesült kegyelemben Kubában. Ez immár a harmadik csoport, amely kegyelmet kapott. BELGRAD. Radnóti Miklós születésének 70. évfordulója alkalmából a szerbiai bányavárosban, Borban ma a Magyar Kulturális Minisztérium ajándékaként felavatják Varga Imre, Kos- suth-díjas kiváló művész Radnóti-szobrát. Az évfordulóhoz kapcsolódva a vajdasági, Kanizsa város magyar tannyelvű középiskolája vasárnap felveszi Radnóti Miklós nevét, s az iskolában felállítják a költő mellszobrát. Az ünnepségekre tegnap Marczali László kulturális miniszterhelyettes vezetésével magyar kulturális küldöttség érkezett Jugoszláviába. A küldöttség tagja Juhász Ferenc költő, Keres Emil színművész, Tolnai Gábor irodalomtörténész és Varga Imre szobrászművész. TEHERAN. Motaharl aja- tollah meggyilkolása miatt tegnap is tiltakozó megmozdulások voltak Irán több városában. A nép felháborodása ellenére, újabb terrorista akció történt a fővárosban: az AFP jelentése szerint, géppisztolyból tüzet nyitottak a Khomeini-bizottságok teheráni székhazára. Az aja- tollah elleni merénylet aggodalmat keltett mind a kormány tagjaiban, mind a vallási vezetők körében. BEJRUT. A dél-libanoni jobboldali milicisták tegnap rövid időre foglyul ejtettek négy ENSZ-katonát — közölte egy ENSZ-szóvivő. Szaad Haddad, a jobboldali fegyveresek parancsnoka tagadni próbálta a „kéksisakosok” elleni akciót, de közölte, hogy nem hajlandó együttműködni az ENSZ illetékeseivel az ügy tisztázásában. Az Al-Havadessz című lapban tegnap megjelent interjújában Haddad azzal fenyegetőzött, hogy kiterjeszti a jobboldaliak ellenőrzése alatt álló körzet, általa „független, szabad Libanonnak” kikiáltott tíz kilométer szélességű területsáv határait. „Délről kiindulva, lépésről lépésre felszabadítjuk Libanon területét” — fogadkozott a libanoni hadseregből dezertált tiszt. VARSÓ. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára tegnap fogadta Edmund Muskie amerikai szenátort, aki Carter elnök megbízásából európai körúton van és ennek során érkezett Lengyelországba. A szenátor átadta Edward Giereknek James Cartér levelét. Ezt követően eszmecserét folytattak a lengyel—amerikai kapcsolatok további kiszélesítéséről, különös tekintettel a gazdasági és a műszaki—tudományos együttműködésre. BASEL. Tegnap Baselijén megnyílt a palesztin néppel való szolidaritásról tárgyaló nemzetközi konferencia. A Béke-világtanács és a svájci békemozgalom által közösen rendezett tanácskozáson számos ország nemzeti békemozgalmának és más haladó szervezetének képviseletében mintegy 200 küldött vesz részt, közöttük Darvasi Istvánnak, az Országos Béketanács alelnökének vezetésével. háromtagú magyar delegáció is. i