Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-22 / 118. szám

# Telt a tapolcai medence. (Kiss József felvétele) A száraz strand és az üres polc Kánikulára nines orvosság? A rendkívüli időjárás mindig rendkívüli gondokat okoz. S megvan a/ az áldatlan rossz tulajdonságunk. hogy télen nem szeretjük a hóakadályo­kat — ami ellen jó előre fel­készülnek —, rendkívüli, vá­ratlan kánikulában pedig nem törődve a miskolci strandkapa- «útással. ezerszámra akarunk néhány medencében lubickol­ni. Arra sem vagyunk külö­nösebben tekintettel, hogy ki­esi a miskolci üzletek áteresz­tőképessége és kevés a rak­tár; egyik napról a másikra szeretnénk bevásárolni a nyá­ri napokra való ruhát és ci­pőt i«. Mi már csak ilyenek vagyunk, s semmi remény ar­ra. hogy megváltozzunk. Kicsit váratlanul erte a melegfront betörése a mis­kolci strandokat. A Meteoro­lógiai Intézet már előre je­lezte a kánikulát, jó lett volna hát tudatni a fürdöz- ni kívánókkal, hogy a Vár- íürdö ennek ellenére nem nyit ki, az elhúzódott fel­újítási munkák miatt. Ha most mindazt papírra akar­nám vetni, amit a csa­lódott vendégek némelyike mondott, elpirulna a fekete nyomdafesték. A strandolni akarók nagy része tovább próbálkozott a tapolcai vagy az Augusztus 20. fürdővel. A pénztárba pénztáros kell S valóban, a bejutás nagy próbatételnek számított. Aku nek volt ideje és türelme végigvárni a pénztárak előt­ti sort, az esetleg találhatott egy-egy törülközönyi szabad helyet. Az Augusztus 20. für­dőt szombaton 7280-an. va­sárnap 6800-an látogatták megú A hüsölni vágyók nem kis bosszúságára, vasárnap meg ..bedobtak” egy úszó­versenyt, amely a délelőtti órákra lefoglalta az egyik medencét. A tapolcai stran­don 10 órára úgy-ahogy meg­szűnt a pénztárak előtti „for­galmi dugó”, mert két se- gédpenztáios. közülük az egyik a fürdő vezetője, be­állt a jegyosztók kis táborá­ba. Szombaton 9000-en. va­sárnap 10 400-an vettek je­gyet, ezen felül is jöttek a bérletesek és a palánkjegye- sék. A termálfürdőben va­sárnap 2000-en lubickoltak. A fürdő vezetője évekre visszamenőleg nem tud ek­kora májusi csúcsról. Két-, szer telt meg a kabinsor. üzemeltek a kereskedelmi és a vendéglátó pavilonok. Nagy türelemre volt szüksé­ge annak, aki ki akarta vár­ni a sorát, hogy hideg kólá­hoz. vagy sörhöz jusson. Mondják, nehéz a csúcsra tervezni, ha rátör az embe­rekre a napozás és a fürdő­zés utáni vágy, mint most is. A miskolci strandok ezt tudják nyújtani. A tegnap reggeli információ szerint 26- án már lesz víz a Várfürdő medencéjében, még akkor is, ha a parkosítással nem ké­szülnek el teljesen. Valószí­nűleg enyhíteni fog a mos­tani krónikus strandvízhiá­nyon. Frottírköpen y: csak jövőre Ahány kereskedővel be­széltem, a hónap elején mind sopánkodott: nincs for­galom, a raktárkészletet sújt­ja a rengeteg tavaszi és nyá­ri holmf. Most aztán nem lehet okuk a panaszra, mert alaposan felpendült a bolti forgalom. A Borsodi Ruhá­zati Kiskereskedelmi Válla­lat üzleteiben nem okoz el­látási gondot a hirtelen be­tört kánikula, sőt örülnek, hogy a nyári portékák gaz­dára találnak. A nyári gyer­mek- és lánykaruhák a leg­keresettebbek. a Gólyából például a pamut trikó és kisnadrág együttesek egy szálig elfogytak. A rövid uj­jú ingek és a pamut trikók minden mennyiségben elkel­nek. Mint mindig, akad egyné­hány nyári hiánycikk. Ren­getegen keresik az igen gyé­ren kapható frottírköpenyt, hiszen strandra és üdüléshez szinte nelkülözhetetlen A vállalat megpróbált ilyen anyagot készíttetni, de ebből valószínűleg csak a jövő sze­zonban lesz köpeny, hiszen az anyagot a KERMI-nek is meg kell vizsgálni. Előfordulhat, hogy bizo­nyos méretű szandálok hiá­nyoznak. Különösen a gyer­mekcipő. illetve nyári gver- mekszandalok szállítása aka­dozik. S. o. S.! Kifogyunk! A Centrum Áruházban is csaknem S. O. S. jelzésű áru- megrendeléseket kellett fel­adni a gyártó cégeknek és a szállítóknak. A beszerzett nyári készlet csaknem 70 százaléka gazdara talált, s alig győzik a gondolákat, a polcokat újra feltölteni. A lányka selyem- és kartonru­ha minden mennyiségben el­fogyott. A múlt hét végén az eladói létszám megerősí­tésére volt szükség a cipő- osztályon. Más részlegekről 6—8 dolgozó segítségével tudtak csak lebonyolítani a nem mindennapi forgalmat. A tegnap délelőtti körsétán láttam, hogy egy anyuka egy kosárravaló cipőt vitt a pénztárhoz. Egyes gyermek­szandálok hiánycikkek, bizo­nyos számok alatt szinte tel­jesen üres a polc. Rekord- forgalmat bonyolítottak le a méteráruosztályon, ahol a karton, a selyem és a ba- tiszt anyagok a legkelendőb­bek. Az import fürdőruhák háromnegyed része elfogyott, hazai gyártmányból még van választék. Ezresekre tehető az a mennyiség, amit gyer­mek és felnőtt pamut pó­lókból megvásároltak. A sürgős jelzésű árumeg­rendelések egy részét már visszaigazoiták. köztük a szandálokat, amelyek ma alighanem a polcokra is ke­rülnek. Pótolni kell a kész­letet a pamut pólókból is. Egyelőre a hiánycikklistán szerepelnek a női nyári blú­zok, a lányka és a bakfis nyárj ruhák es szoknyák, a farmernadrág, és várják az utánpótlást az import fürdő­ruhákból is. Rekordot döntött hát eb­ben a hónapban az időjá­rás, s strandforgalom es a kereskedelem. Valamennyi­nek a rendkívüli időjárás az oka. s ebben az a rendkívü­li. hogy nem számítottunk rá. OI.ÁH ERZSI Az országos értekezlet után... Beszélgetés tiilöp Péterrel, a KISZ Mis-kolc városi Bizottságának első titkárával Budapesten, a Parlament kongresszusi termében szom­baton és vasárnap tanácsko­zott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség országos értekezlete, amelynek részt­vevői a KISZ IX. kongresz- szusa óta végzett munkáját tekintették át. s meghatá­rozták az elkövetkező két év feladatait. A nagy jelentősé­gű munkaértekezlet resztve­vője — és egyik felszólalója — volt Fülöp Péter, a KISZ Miskolc városi Bizottságának első titkára is, akivel a két nap tapasztalatairól beszél­gettünk. — Az országos értekezlet el­ső napján hangzott el dr. Ma- róthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ KB első titkárának az írásos anyaghoz fűzött szóbeli kiegészítése. Mit emelnél ki ebből? ■r- A sajtóban olvashatták, a rádióban és televízióban hallhatták az érdeklődő fia­talok Maróthy elvtárs két­órás szóbeli kiegészítését. Az írásos anyag pontról pontra követi a kongresszusi hatá­rozatokat,, e szóbeli kiegészí­tés már jelentősen hangsú­lyozott is. Így egyebek kö­zött kiemelte: nem mindegy, hogy a társadalmi életben, a gazdasági epitömunkaban ho­gyan vesznek részt fiatalja­ink. Szólt a tanulás kiemel­kedő szerepéről, az értelmi­ség és a szakmunkástanulók helyzetéről. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az Edzett ifjúságért mozga­lomban 840 ezres KISZ-tag- ságunknak alig egynegyede vett részt, viszont dicséret­re méltó, hogy az Aranyjel­vényesek az olimpiára akció­ban már 10 ezret meghaladó a próbázók száma. Jó volt hallani Maróthy elvtárstól: a KISZ a politikai rendszer té­nyezője, s erre Németh Ka­roly, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára is utalt hozzászólásában. Kritikaként hangzott el, hogy a szocia­lista brigádmozgalomban részt vevő KISZ-tagoktól többet várnak, várunk el. s az is, mit kell tennie az if- jűkommunistáknak a gazda­sági élet fellendítése érdeké­ben. Szervezeti életünkről szólva Maróthy elvtárs ki­emelte: megfelel az elvárá­soknak, bár az is igaz, hogy évzáráskor sok helyütt meg­mutatkozik a következetlen­ség, túl humánus nézetek miatt kevés helyen élnek a törlés lehetőségével. Első tit­kárunk joggal bírálta a munkastílust, mert az alap­szervezetek befogadóképessé­ge nem bírja el, hogy ren­geteg határozatot hajtassunk velük végre, holott csak az akaióprogramban foglaltak megvalósítása lenne a cél. Többet kell tenni a réteg­munka megvalósítása érde­kében is. s még a rétegeken belül — például dolgozók . .. — is fokozottan kell diffe­renciálni. Végezetül kiemel­ném az érdekvédelem és a pályaválasztás kapcsán tett megállapításait. amelyből egyértelműen kitűnik, hogy 'mind a KISZ-nek, mind az allami es társadalmi szer­veknek sok még a tenniva­lója. — Az értekeeleten te i* szót kaptál. Miről tájékoztattad fel­szólalásodban a jelenlevőket? — Az első munkanapon hetedikként kaptam szót. Felszólalásom a KlSZ-építés- sel kapcsolatos volt, ezen be­lül is a kongresszus azon ha­tározatához kapcsolódott, mely szerint a dolgozó fia­talok körében kell elsősor­ban a szervezettségünket nö­velni. Elmondottam, hogy nem vagyunk, nem lehetünk elégedettek eddigi eredmé­nyeinkkel. A jövőben sokkal inkább kell felhasználnunk azokat az eredményeket, él­ményeket, hatásokat, ame­lyeket a városi, megyei szin­tű politikai, kulturális é* sport-tömegrendezvényeken, társadalmi munkaakciók­ban, kommunista műszako­kon elértünk, mint koráb­ban. Nem lehetünk elégedet­tek azzal sem. hogy ezeken a rendezvényeken a terület fiatalságának egy része részt vesz, el kell érnünk, hogy a részvétel a szervezetbe való belépéssel, a közösséghez tar­tozás mélyebb igényével pá­rosuljon. Szóltam a .KISZ- építésben meghonosodott módszerekről, amelyeknek eredményeként a városban a KISZ szervezettsége eléri az 55' százalékot. Végül vázol­tam, hol látunk még jelen­tős tartalékokat. — Hogyan vonta meg a Köz­ponti Bizottság az országos ér­tekezlet eredményeit? — A hozzászólások lezárá­sa után — 3ö-an mondták el véleményüket, húszán pedig' írásban nyújtották be azt — Barabás János, a KB titkára összegezte a kétnapos tanács­kozás tapasztalatait. Egyebek közt kiemelte: a KB osztályai részletesen elemzik majd a tanácskozás jegyzőkönyvét, hogy a további teendőkhöz hasznosítható javaslatokat adhassanak. Azt is hangsú­lyozta a KB titkára: az if­júságpolitika nem került így szóba, de valamennyi hozzá­szólás mögött érződött, hogv ennek végrehajtása adja a jó munka feltételeit. A hát­ralevő két esztendő felada­tainak végrehajtása, illetve annak segítése nem fejező­dött be a tanácskozás lezá­rásával. Amilyen örömmel és lelkesedéssel beszélhetünk, az elmúlt 3 év eredményeiről, ugyanolyan lelkesedéssel kell dolgoznunk az elkövetkezen­dő időszakban, hogy ered­ményes munkáról adhassunk számot a KISZ X. kongresz­TÖTH ZOLTÁN Szeiiik a kamillát Megkezdődött a legkereset­tebb vadon termő gyógynö­vény, a kamilla szedése Csongrádban. A hirtelen be­köszöntött kánikula sietteti a szüretelőket. hogy a vár­hatóan gyors elvirágzás előtt minél többet takaríthassa­nak be. Mi változik? Az új menetrend # A városligeti tavon rendezték meg a rádió-távirányítású túra motorcsónakok és a hajómodelleBudapest-bajnokságát. A három kategória összesen tizenhat versenyzője, bójákkal kijelölt pályán mutatta be navigációs tudását. (Fehér József felvétele) (Folytatás az 1. oldalról) A Miskolc—Szerencs—Sá­toraljaújhely vonalon pálya- építési munkálatok miatt — figyelembe véve Sárospatak és Sátoraljaújhely között az egyvágányú pályát is — né­hány vonat menetrendjében kisebb változást kellett vég­rehajtani. Ez azonban nem érinti a munkába járók, s az onnan hazatérők utazását. Mint fentebb írtuk, a Zemp­lén expressz helyett a jövő­ben csak gyorsvonat közle­kedik — 5.03-as indulással — Budapestre, míg a fővá­rosból a 16 órakor induló gyors 19.56-kor érkezik majd ide. A hidasnémeti vonalon a Miskolcról hétfőtől péntekig, valamint a menetrendben meghatározott egyéb napo­kon 21.18-kor induló sze­mélyvonat a jövőben Forró- Encs helyett Hidasnémetiig közlekedik, míg a korábban Forró-Encsről indult hajnali személyvonat 3.22-es indu­lással Hidasnémetiből indul Miskolcra. Az ózdi vonalon, néhány perces eltéréstől eltekintve, jelentős változás nem lesz az új menetrendben. A Zemp­lén expressz megszűnésével a Budapestről 16 órakor in­duló gyorsvonat egy része 19.42-kor érkezik ózdra, míg innen 5.36-kor indul a Miskolcon a Sátoraljaúj­helyről • érkező vonattal egyesülő gyors, amely 9 óra 32 perckor ér a fővárosba. Üj szerelvény közlekedik majd hétfőtől péntekig és a menetrendben meghirde­tett napokon Miskolc és Kazincbarcika között, 21.02-es indulással. Kazincbarcika és Rudabánya között a jövőben naponta közlekedik a 20.18-kor indu­ló személyvonat, megszűnik viszont a 21.17-kor induló szerelvény. Végezetül még nehány ér­dekesség a MÁV Miskolci Igazgatóságának tájékoztató­jából: tovább növelik a nem­dohányzó állomások számat; ebben az időszakban Mátra- mindszent és Olaszliszka— Tolcsva állomásokat jelölték ki erre. A kulturált utazás biztosítása érdekében a ko­csik közbenső vizsgálati ide­jét a korábbi 6 hétről 4 hét­re szállították le. s a tisztítás-takarítás tech­nológiáját is megszigorítot­ták. Korszerűsítik a vontalójár- műveket is, elsősorban az ózdi. a hidasnémeti és a tornanádaskai vonalon ter­vezik a dízelesítést. Ez a ké­sőbbiek során a menetidőt is rövidíti. T. Z. I

Next

/
Thumbnails
Contents