Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1979-05-21 / 117. szám

1 Miskolci bemutató Az áldozat visszatér ♦ Csiszár András (Grandin főfelügyelő) és Máthé Éva (Alice kisasszony), Az áldozat visszatér főszereplői. (Jármay György felvétele) Nehéz helyzetben vagyok. Nehezebben, mint.. . Mint pél­dául a nyomozást vezető Gran­din főfelügyelő. Hogy miért? Mert neki Alice kisasszonyban olyan segítője akad, akj szinte helyette deríti fel a bűnügyet, anV neki senki sem segít. Ügy kell írnom a bűnügyről, hogy lehetőleg semmi ne derüljön ki — legalábbis, ami a darab krimi részét illeti —, nehogy elrontsam a nézők szórakozá­sát. Nem írhatom meg, hogy ki az áldozat — aki visszatér —, még kevésbé azt, hogy ki a gyilkos, nem dicsérhetem a ..csavarást”, hiszen erre épül a darab. Jack Popplewell ötletéből Sok-sok világsikert aratott bűnügyi színjáték szerzője — Robert Thomas — írta a Miskolci Nemzeti Színház­ban most bemutatott Az ál­dozat visszatér című kétré­szes bűnügyi bohózatot. (Klu- mák István fordítói lelemé­nyét is dicséri, hogy sokszor hangzik fel a nevetés a né­zőtéren.) Kazán István ven­dégként rendezte ezt a kelle­mes szórakozást nyújtó, sem­mitmondó darabot. Nem célom a krimi mű­fajáról elmélkedni, eleget bosszankodunk egy-egy tévé­ben látott import bárgyúság i láttán. Leginkább elviselhe- tőnek éppen vígjátéki formá­ban tgrtom a bűnügyi histó­riát. Vagy, ha Agatha Chris­tie 'írta. (Amiket én ismerek tőle, azok is alaposan meg vannak hintve kedves-bájos szellemességgel; Miss Marple alakjára gondolok, és nem véletlenül.) Az áldozat visszatér hőse is egy Miss Marple-hoz ha­sonló kisasszony, nagy du- más, kotnyeles, éles eszű. Csak éppen fiatalabb, csino­sabb az idős, molett angol hölgynél. Az őt megformáló Máthé Éva játéka jelenti el­sősorban azt a bizonyos kel­lemes szórakozást. Tündért humorral mókázik, nem is annyira a gyilkos leleplezé­séért, mint inkább a magán- nyomzóvá avanzsált telefonos kisasszony sikeréért szurko­lunk — ami a végeredmény szempontjából ugyanaz. Leg­inkább az ő figuráját írták meg, neki adatik a legtöbb poén. és ezeket remekül ki is hsználja. Szívesen látnánk egy fajsúlyosabb vígjáték főszerepében. Csiszár András Grandin fő­felügyelője — a műfaj sza­bályai szerint — inkább pa­ródiája a nagy detektívnek. Méltóságteljes együgyűséggel követi a telefonos kisasszony — Alice Postic — tanácsait, a megfázás elleni gyógymó­doktól egészen a gyilkos le­leplezéséig. A többiek egy-egy könnyű — mesteri — kézzel megírt közhelyalakot (a hivatal szé­pe és szépfiúja, a főnökébe reménytelenül szerelmes csú­nyácska beosztott, a szép, sejtelmes-rejtelmes özvegy, a bugyuta rendőr) keltenek életre. Ez a bizonyos hivatal, ahol a darab mindkét felvo­nása játszódik — Gergely István célszérű, jó játékte­ret biztosító díszletei közt — Rocher közjegyző irodája. Mintha valami titok lappan- gána a savanyú, szigorú köz­jegyző körül. Mi az hogy! De csitt, ne szólj szám ... Nem világot, még csak nem is színházat megváltó darab Az áldozat visszatér, de elismerem, kell ilyen is. (És kellene sok-sok nem ilyen!) A színészek — Varga Gyula, Holl Zsuzsa. Ábrahám István, Máthé ' Eta, Péva Ibolya. Dariday Róbert és a villanásnyira feltűnő • Ötvös Éva és Szabados Ambrus — látható jókedvvel mókáznak. A közönség hallható jókedv­vel derül. Ennél többet, azt hiszem, nem szabad mon­danom... Illetve: még egy titokról fellebbentem a fáty­lat. A jelmezeket Ék Erzsé­bet tervezte. SZABADOS GÁBOR Van képünk liozzá Ezzel a címmel új vetélkedöso- rozat kezdődik a Televízióban — a magyar televíziózás történeté­ről. Szerkesztői a Tv archívu­mában felhalmozott mintegy 18 ezer, különböző műfajba tartozó műsor filmszalagjából most vá­logatják az anyagot a progra­mokban lepergő filmmontázsok­hoz. A vetélkedőkön a nézők vi­zuális memóriáját teszik próbá­ra. Filmrészleteket, képeket mu­tatnak be; ezeken híres szemé­lyeket kell a versenyzőknek fel­ismerniük, egyúttal meghatároz­va a kort, amelyet a képek idéznek. Az adások előtt próba­játékra hívnak meg 20—25 vetél­kedő kedvű jelentkezőt, s közü­lük az öt legsikeresebben sze­replő a kamerák előtt mérkő­zik meg egymással. A tervek szerint a nézők is részesei lehet­nek a programoknak: a műsor­ban elhangz- kérdések helyes megfejtőit meghívják* a kamerák elé. Szerepe] ^ tervekben az is, hogy a hajdani műsorok híres szereplőit is a stúdióba invitál­ják. A játéksorozat kezdésének iaőpóntjáról még nem döntöttek, de várják a nézők jelentkezéséi. műsor Numizmatika Mintegy félezer éremgyűj­tő részvétélével rendeztek numizmatikai vándorgyűlést vasárnap Szegeden. Az el­hangzott előadásoknak csak­úgy. mint a Móra Ferenc Múzeumban egyidejűleg meg­nyílt éremkiállításnak az 1879. évi szegedi nagy. árvíz volt a fő témája. A kiállí­tott sok száz érme és pla­kett bemutatóján külön tá­rolóban kaptak helyet azok az 1883—1979 között készült művészi bronz- és ezüstér­mek. amelyek a város egy évszázaddal ezelőtti kataszt­rófájának emlékét őrzik. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli kró­nika. — 12.20: Kj nyer ma? -r 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 12.50: Zenei érdekessé­gek az elmúlt hét műsoraiból. — 14.41: Kosta Ambrasevic szerb költő versei — 15.00: Hírek. — 15.10: Szovjet dalok. — 15.28: Hétszinvirág. A Gyermekrádió zenei magazinja, —• 16.00: Hírek. — 16.05; Gáspár Cassado gordon, kázik. — 16.19: Könyvpremier. — 17.00: Hírek. - 17.10 > Daloló, mu­zsikáló tájak. — 17.21; Egy nap az üvegpalotában. — 18.01: Köz­vetítés a súlyemelő -EB-ről. — 18.15: Hol volt, hói nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Mario Del Monaco az Andre Ché­nier címszerepében. — 19.43: Saj­tókonferencia a i MALÉV-nél. — 20.43: Gencsy Sári nótákat éne­kel. — 21.00: Kettesben ... — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A kamara­zene kedvelőinek. — 23.40: A Philadelphiai Rézfúvós együttes játszik. — 24.00: Hírek. — 0.10: Blum József táncdalaiból. Petőíi rádió: 12.00: Kürthy Éva és Ötvös Csaba népdalokat éne­kel, Bige József furulyázik. — 12.28: Tánczenei koktél. — 13.25: Filmkritikusok a hetvenes évek filmművészetéről. — 14.00: Kettő­től ötig. T- 17.00: Egy hazában. — 17.30; ötödik sebesség. — lb.30: Hírek. ■— 18.33; Zeneközei­ben. — 19.20; Az iszlám világa.— 19.50: Közvetítés a súlyemelő EH-ről. — 20.00; Az Állami Népi együttes felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.33; Közvetítés a súly­emelő EB-ről. — 20.38; Társalgó. — 22.30: Hírek. — 22.35: Könnyű, zene Fáy András szerzeményei­ből. — 23.15: Gasparone. Részle-* lek Millöcker operettjéből- — 24.00: Hitek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek, időjárás. — Hétről hétre, hétlön este. A stúdió zenés magazinja. Közben: El szeretném monda­ni... Gyárfás Imre jegyzete. A műsort szerkeszti: Antal Magda és Nagy István. —- 13.00: Észak­História Új ismeretterjesztő folyóirat Széles rétegeket érdeklő, gazdag tartalmú, érdekes történelmi ismeretterjesztő folyóiratot jelentet meg a Magyar Történelmi Társulat: História címmel. Szerkesztő bizottságában a történettu­domány kiemelkedő szemé­lyiségei vesznek részt. A szerkesztő bizottság elnöke Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója, felelős szerkesztője Glatz Ferenc, a Töriénettudomártyi Intézet osztályvezetője. A magyar történészek régi vagya volt, hogy színvona­las, történelmi kérdéseket népszerűén ismertető köz­lönyt bocsásson útjára. Ugyanakkor a közvélemény egyre szélesedő körei is fo­kozott érdeklődéssel fordul­nak a történettudomány eredményei felé. Hosszú ideig téves feltétélezés élt sok emberben, hogy a történész a világtól visszavonult, ma­gát csak a poros levéltári poltokon, aktákban, köny­vekben kiismerő tudós. A valóságban sohasem volt így; az embert történelmében szükségszerűen mindig ön- ,maga cselekedetei, építése, rombolása, sikerei, bukásai érdekelték. Ez az igény él- ,teti a történetírást. Ennek az • igénynek a felismerése ösztönzi a történetírót, hogy a kutatásainak eredményei­ből leszűrt következtetéseit mintegy tanulságként a tár­sadalomnak továbbadja. A História szerkesztőinek az a célja, hogy a társada­lom megismerje múltját, fejlődésének történéseit, azok összefüggéseit. A történet- tudomány nem élhet, nem fejlődhet a társadalmi köz­gondolkodástól elzártan, de a társadalom sem létezhet saját történelmének beható ismerete, értése nélkül. A História kronológiailag átfogja az emberiség életé­nek minden periódusát, kü­lönös |igyelmet szentel új és legújabb kori történelmünk, a jelenhez vezető történelmi utunk megvilágítására. A folyóirat programjának köz­pontjába állítja a társadal­mat plakító emberi cselek­vések történetének ábrázo­lását. A folyóiratban helyet kap rendszeresen korabeli rajz, grafika, képzőművészeti al­kotás, fotó is. A História első száma 1979. május 20-án jelenik meg 36 oldalon. Ezenkívül az év folyamán még 3 al­kalommal: szeptemberben, novemberben és december­ben jelentetik meg az új fo­lyóiratot. A kétszer kettő bizonyossága Találkozás Stanislaw Lemmel Müvei eddig a világ 25 nyelvén jelentek meg, össze­sen hétmillió példányban. Öt regénye - Asztronauták, Nyo­mozás, Solaris, A fabrikált ember, Prix pilóta története — filmforgatókönyvek alap­jául szolgált. Stanislaw Lem 1946-ban je­lentkezett először — alig múlt akkor 25 éves — a Marslakó című regénnyel, melynek alapján mint rendkívül te­hetséges irodalmi fikciót lét­rehozni képes szerzőt ismer­hették meg az olvasók, aki egyaránt biztos kézzel bánik a tudományos valóság és a tudományos feltevések szol­gáltatta anyaggal. Hosszú évek múltán, a feltett kér­désre: segít-e és ha igen, mily módon, a tudományos irodalom a reaényírásban, Lem sajátos humorral • vála­szolt. „Mint ahogy a tehén­nek füvet kell legelnie ahhoz, hogy tejet adhasson, nekem is figyelemmel kell kísérnem a tudományos irodalmat ah­hoz, hogy írni tudjak. De mint ismeretes, sem a tej,, sem a túró — egyáltalán semmiben sem emlékeztet­nek a fűre.” Következő műveiben Lem az irodalmi fikcióból már olyan helyzetmodelleket ala­kított ki, melyek lélektani és filozófiai analíziseket is lehe­tővé tettek. írói munkássá­gára jellemző, hogy a ka- landjellegű művekről áttért, az erkölcsi és filozófiai mér-' legelésekre. Egy interjúban így vall: „Egyáltalán nem gondolo*k az olvasókra írás közben, mivel azon kívül, amiről éppen írok, másnak már nem jut hely a fejem­ben. Tudatosan nem akarom boldoggá tenni az emberisé­get. kioktatni, megfelelő irányba terelni vagy akár figyelmeztetni js bármire. Egyszerűen' arról írok, ami érdekel. S mivel általában mindig több ötletem volt, mint azoknak a megvalósí­tási lehetősége, szigorú sze­lekciót kellett bevezetnem. Természetesen, igyekszem mindig valami olyasmit csi­nálni. amit még senki sem csinált előttem vagy olyat, amit én nein csináltam még eddig.” A lemi alkotómunkásság­nak ez a sokfélesége teszi, hogy műveit nemcsak a tu­dományos-fantasztikus iro­dalom rajongói olvassák. Az író—olvasó találkozókon a megjelentek nemegyszer arra kérik, hogy olvasson fel va­lamit fiatalkori verseiből, or­vosi tanácsot adjon (a krak­kói Jagelló Egyetmem Orvosi Tanszékét végezte el), mond ­ja el, mi a véleménye a kozmosz lakóival létesítendő kapcsolat lehetőségéről. „Né­hány évvel ezelőtt” — me­sélte egy alkalommal Lem — ..Magyarországon keresztül utaztunk, a feleségem meg én, autóval. Letértünk a fő­útvonalról és eltévedtünk. Egy faluban találtuk ma­gunkat, ahol a helybeliek siettek segítségünkre. Mivel - nem tudunk magyarul, a ho­mokba rajzolva próbáltuk megértetni velük a helyze­tünket. Azonban nem akadt senki, aki megértett volna minket. Végre nagy örö­münkre. kézzel-lábbal meg­magyarázták. hogy mindjárt jön valaki, akivel tudunk be­szélni. Meg is jelent egy férfi és így szólt: Zdrasztvuj- tye. Zdrasztvujtye, válaszol­tam és elölről kezdtem me­sélni a kalandunkat. Figyel­mesen hallgatta az elbeszé­lésemet. majd amikor a vé­gére értem, így szólt „zdraszt­vujtye” és kezet nyújtott. Kiderült, hogy csak ezt az egy szót ismeri.. Egyszóval, azt is mondhatnám, hogy bi­zonyos értelemben valami­féle megértés létrejött közöt­tünk, mivel üdvözöltük egy­mást.- De a köszöntésen túl már nem tudtunk lépni. Ha az idegen világűrlakókkal mondjuk meg tudnánk egyez­ni abban, hogy 2X2 az négy, nem lenne éppen rossz, de kevés lenne”. B. L. ♦ Lem. dolgozószobájában magyarországi krónika. — Sport. — Hírösszefoglaló. Szemle aa Eszak-Magyarország, a Déli Hír­láp és a Heves megyei Népúj­ság holnapi számából. Miskolci Nemzeti Színház (7)í Szöktetés a szerájból. A debre­ceni Csokonai Színház opera­előadása. filmszínházak BÉKE Meztelen bosszú Szí. amerikai iilm Felemelt helyér! 16 éven felülieknek! Kezdés: t'4, hne, 8 órakor A reménység szele KOSSUTH A reménység szele Mb. szí. szovjet film Kezdés: 13, hn5 órakor A hét mesterlövész Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor KOSSUTH éjszakai vetítés Meztelen bosszú Szí. amerikai ülm 16 even felülieknek! Fel melt helyár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Premier Szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: í5, il órakor TÁNCSICS Csillagos pere Mb. szí. szovjet film Kezdés: 14 órakor ■ABBA Szí. svéd—ausztrál film Maslel helyár! Kezdés: 16 órakor ­TÁNCSICS FILMKLUB Premier Szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés; i8 órakor fáklya A kék madár Mb. színes Azovjet—amerikai film Kezdés: 14 órakor A rendőrnő Szí. olasz film 16 even felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés t fb órakor t FARLYA FILMKLUB Zsófia Lengyel film. Kezdés: í8 órakor SZIKRA Kinek a törvénye? Szí. magyar film 14 even aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 3, 5, 7 órakor PETŐFI Áramütés Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: f5,.f7 órakor KRÚDY Megtalálták a 7. századot Mb. szí. francia film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor TAPOLCA, ADY KERTMOZI BULK Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 8 órakor ADY ENDRE MÜV. HÁZ Klubmozi Péntek, a bennszülött Mb. angol film Kezdés: 4 és 6 órakor A csodatevő palatábla Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor HÁMOR Kaszkadőrök Mb. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor SZIRMA Kaszkadőrök Mb. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor KEDD Kossuth rádió: 8.00- Hírek. — 8.27: Az iszlám világa. — 8.57: Nótacsokor. — 9.44: A lepkék királya. Gyermekversek zené­vel. - 10.00: Hírek. — *0.03: MR 10—14. - 10.30: Hírek. — 10.35; Zenekari muzsika. — 11.34: Pillangó. Móricz Zsigmond re­génye. 2. rész. Petőfi rádió: 8.00; Hírek. — 8.05: Munkásmozgalmi dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30; Hírek. — 8.33: Társalgó — 10.30; Hírek. — 10.33: ZenedéJ- előtt. Televízió, 1. műsor: 8.00; Té- vétoma. — 8.05- Iskolatévé. — 9.55; Csata fekete-fehérben. Sakkműsor gyerekeknek. 10.15: Óvodások filmműsora.

Next

/
Thumbnails
Contents