Déli Hírlap, 1979. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1979-04-18 / 90. szám

belföld AKNA ROBBANT. Ismét emberéletet követelt egy má­sodik világháborús akna. Szedlák Gábor 23 éves heve­si lakos, az átányi Búzaka­lász Termelőszövetkezet nö_ vényvédő szaktechnikusa a határt járva bukkant az erő­sen megrozsdásodott löve­dékre. Miután vizsgálgatni kezdte, az akna felrobbant, és halálosan megsebesítette a fiatalembert. A vizsgálat folyamatban van. Nyomaté­kosan figyelmeztették a ha­tárban dolgozókat, ha újabb lövedékeket találnak, ne nyúl. janak hozzá, s azonnal je­lentsék a hatóságoknál, hogy veszélyteleníteni lehessen. JOGI FÓRUM. Kolos An­na tart előadást Tanulmányi és társadalmi ösztöndíjakra vonatkozó jogszabályok cím­mel ma délután 6 órától a Molnár Béla Ifjúsági és Űt- töröház Jogi fórumán. REKORDFORGALOM HE­GYESHALOMNÁL. A teg­nap befejeződött húsvéti idegenforgalom a két legje­lentősebb nyugati határállo­máson, Hegyeshalomnál és Sopronnál, a múlt évihez ké­pest, megkétszereződött. He­gyeshalomnál 72 óra alatt több mint 70 ezer, Sopronnál pedig 23 ezer utas útiokmá­nyait kezelték. A legtöbb vendég Ausztriából és a Né­met Szövetségi Köztársaság­ból érkezett. Feltűnően ma­gas volt azoknak a nyugat­német turistáknak száma, akik a határon kértek vízu­mot. Sok, Ausztriában víken- dező nyugatnémet turista, húsvét vasárnapján és hétfő­jén. pihenőjét meghosszabbí­totta egy- vagy kétnapos magyarországi kirándulással. KÖRÖSI CSOMA SZIMPOZI- ON. A Körösi Csorna Társaság az elmúlt évben hívta életre a Kö­rösi Csorna diákköri mozgalmat: ma már öt megye mintegy 600 diákja ismerkedik Ázsia hagyo­mányos kultúráival, a Kelet né- peinek jelenkori útkeresésével, a magyar nép őstörténetével, tör­ténelmi múltunk keleti kapcso­lataival —, mondotta Térjék Jó­zsef, a társaság főtitkára beszá­molójában a Körösi Csorna Tár­saság ezévi közgyűlésén, kedden, a Magyar Tudományos Akadé­mián. A tanácskozáson bejelen­tették, hogy idén szeptemberben — ezúttal másodszor — ismét megrendezik hazánkban a Körösi Csorna szimpoziont, amelyre mintegy húsz országból várnak tudósokat. A közgyűlésen Benkő Lóránd akadémikus „A széke­lyek eredetének kérdése és a magyar nyelvtudomány” címmel tartott előadást. A közgyűlés az idei Körösi Csorna díjat Lőrincz László kandidátusnak, az em­lékérmet pedig Czeglédy Károly professzornak, a társaság elnö­kének ítélte oda. ÜJ MOSONI-DUNA HÍD. Befejező szakaszához érke­zett az új Mosoni-Duna híd építése Győrött. A víz fölöt­ti ré$z betonozását befejez­ték, ezt aszfaltozás követi, és megkezdődött a felüljáró hidak pályelemeinek szerelé­se is. Ez lesz az ország első olyan hídja, amelyet a hely­színen gyártott vasbeton­elemekből építenek meg. A szerelést az építőiparban is­mert csúszózsaluzásos mód­szerrel végezték el, de — miután hídépítésről van szó —, nem alulról fölfelé, ha­nem vízszintes irányban ha­ladtak előre. GYASZKÖZLEMÉNY Fájdalommal tudatjuk, hogy testvérünk BODROGI (BENDIK) ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúztatása április 19-én 15 órakor lesz a Mindszenti-temető ravatalozójá­ból. Testvérei. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Ludvig Lászlóné (Adamszky- Contin Hona): Szabó József; Jó­nás Ödön; Kiss Béla. Ma este hangverseny Uj zenei műhely Az idei évad soron követ­kező hangversenyét ma este 6 órakor rendezi a II. Rá­kóczi Ferenc Megyei Könyv­tárban a miskolci Űj Zenei Műhely. Ezúttal a KISZ Köz­ponti Művészegyüttesének Űj zenei stúdióját látják vendé­gül; a koncert műsorán Sáry László, ifj. Kurtág György és Csapó Gyula művei szerepel­nek. Az Űj zenei műhely életé­ben a következő esemény áp­rilis 25-én lesz; a miskolci művészek Budapesten, a nem­zetközi szimpozionon szere­pelnek. Miskolcon május má­sodikén adnak legközelebb hangversenyt, az évadzáró koncert pedig május 30-án lesz. (Felvételeink az Üj ze­nei műhely legutóbbi előadá­sán készültek.) (Kerényi László felvételei) Olimpiai selejtező i diósgyőri a magyar válogatottban Tegnap még kérdőjelet tet­tünk a fenti cím után, ma már nem teszünk, mert bi­zonyossá vált, hogy Szántó, Salamon. Kutasi, Oláh, Tatár a kezdő 11-ben lesz. Tegnap délelőtt már eluta­zott a magyar labdarúgó­csapat. Bukarestig repülővel mentek, majd onnan a 114 kilométerre levő Pitestibe utaztak autóbusszal. A meg­érkezés után nem sokkal ed­zést tartott a válogatott, és Lakat dr. csak ezután hirde­tett csapatot. E szerint felte­hetően így kezdenek leendő olimpikonjaink: Katzirz — Szántó, Salamon, Rab, Kutasi — Oláh, Tatár, Póczik — Gyi- mesi, Izsó, Fekete. Tartalék­ként rendelkezésre állnak: Tóth Z., Baranyi, Kovács, Nagy, Majer, Tieber és Bíró. A román válogatott is be­fejezte előkészületeit. A leg­több játékost a helyi — má­sodik helyen álló — együttes adja, az FC Arges. Ezzel azt akarják elérni, hogy játékfel­fogásban egységes legyen csapatuk. A románok is kije­lölték a pályáralépőket: Spe- í giatu — M. Zamfir, Stancu, » Stefanescu, Ivan — Augustin, s Barbulescu, Iovanescu, — D. * Nicolae, Radu II., Stan. Néhány szó a játékvezetők­ről: a mérkőzést a török Tá­lát Tokát FIFA-játékvezető dirigálja, és a két partjelző is török: llmaz Onan és Is- han Turk. A mérkőzést a Magyar Te­levízió egyenes adásban köz­vetíti 15 óra 20 perctől. Kézilabda Véglegessé vált a mai NB i./B-s kézilabdamérkőzés színhelye. Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, a műjégpályát mű­anyaggal (rácsszerű szerkezettel) bevonták. Itt játszik ma a Mis­kolci Vörös Meteor férfi kézi- labdacsapata bajnoki mérkőzést a Testnevelési Főiskolával, 16 órakor. külföld COTONOU. Vadász Frigyes, a Magyar Népköztársaság Cotonou-ba akkreditált nagy­követe átadta megbízólevelét Mathieu Kerekounak, a Be­nin Népi Köztársaság elnö­kének. MOSZKVA. Ma délelőtt Moszkvában megkezdődött a Szovjetunió újonnan megvá­lasztott Legfelsőbb Tanácsá­nak első ülésszaka. A taná­csot ebben a formájában már a tizedik alkalommal vá­lasztják meg, ezúttal azon­ban első ízben kerül sor vá­lasztásra az ország új alkot­mányának előírásai szerint. Az alkotmány bizonyos mó­dosításokat jelentett a leg­főbb államhatalmi szerv éle­tében: a két háznak, a szö­vetségi tanácsnak és a nem­zetiségi tanácsnak most egy­forma számú, 750—750 képvi­selője van. Ugyanakkor az alkotmány jelentősen bővíti a törvényhozó testület jogkö. rét és feladatait. A Szovjet­unió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága az első ülésszak előtt tegnap külön plénumon vitatta meg a szov­jet parlament programjával kapcsolatos kérdéseket és a személyi jellegű javaslatokat. A Legfelsőbb Tanács mun­kájáról és a népképviseleti tanácsok tevékenységének korszerűsítéséről Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitká­ra tartott beszédet. HAVANNA. Házkutatások, letartóztatások, a polgári la­kosság zaklatása és megfé­lemlítése kíséri a nicaraguai Esteli városban a Nemzeti Gárda úgynevezett „tisztoga­tó” akcióit. A sandinisták háromszáz főből álló fegyve­res alakulata csaknem egy hétig tartotta ellenőrzése alatt a fővrostól 150 kilomé­terre északra fekvő várost, majd szombaton áttörte a Nemzeti Gárda hétszerestül, erőben levő gyűrűjét és tak­tikai visszavonulást hojtott végre. TEHERÁN. Az ismeretlen helyen tartózkodó Teleghani ajatollah kedden váratlanul megtörte a saját maga vál­Ittasan vezettek Szepesi László, 34 éves miskol- . ci lakos tavaly november végén a Hági étteremben egy ismerő­sével italozott, aki később rosz- szul lett. Szepesi elhatározta, hogy társát gépkocsival haza­szállítja, holott maga is súlyo­san ittas volt. A Zsolcai kapu­ban igazoltatás után vérvételre állították elő, ami 2,86 ezrelék alkoholtartalmat mutatott ki. A bíróság Szepesi Lászlót 4000 fo­rint pénzbüntetésre ítélte, és hat hónapra eltiltotta a járműveze­téstől. Hídvégi József 30 éves albert- telepi lakos is megszegte a KRESZ tiltó rendelkezését, ami­kor vérében 2,05 ezrelék alkohol- tartalommal motorozott Kazinc­barcikán. A bíróság Hídvégi Jó­zsefet ugyancsak 4000 forintra büntette és a járművezetéstől fél évre eltiltotta. Juhász Sándor 22 éves putno- ki lakos, munkaadója Nysa tí­pusú gépkocsiját vezette ittas ál­lapotban Kazincbarcikán. Az el­lenőrzés során vérében 2,15 ez­relék alkoholkoncentrációt talál­tak. A bíróság Juhász Sándorra 4500 forint pénzbüntetést szabott ki és nyolc hónapra eltiltotta a járművezetéstől. Bodnár József 34 éves sárazsa- dányi lakos súlyosan ittas álla­potban vett részt a közúti forga­lomban lovas fogatával. A Mező- zombor—Mád közötti, 37. számú főút kereszteződésében nem ad­ta meg az elsőbbséget az arra haladó pótkocsis teherautónak, amelyet fékezésre kényszerített és fogatával a szerelvénynek üt­között. A bíróság Bodnár Józse­fet 4500 forint Dénzbüntetésre ítélte és hat hónapra eltiltotta a járművezetéstől. Pongrácz István 25 éves, her- nadszentandrasi lakos ez év ja­nuárjában közepes íokDan itta­san vezette személygépkocsiját es a jeges úton mintegy 70 kilomé­teres sebességgel najtott. Egy kettős kanyaroan a kocsi meg­csúszott, majd egy korlátnak üt­közve állt meg. Utasa a karam­bol során kisebb sérüléseket szenvedett. A bíróság Pongrácz Istvánra 4000 forint pénzbüntetést szabott ki és nyolc hónapra el­tiltotta a járművezetéstől. Fügédi Árpád 26 éves miskolci lakos is megszegte a KRESZ ren­delkezését. Alsozsolca határában enyhén ittas állapotban vezette személygépkocsiját, majd a vele egy irányban haladó autóbusz előzésébe kezdett anélkül, nogy meggyőződött volna a szembe­jövő forgalomról. Amikor a kor­mányt ismét jobbra húzta, neki­ütközött az autóbusznak es az útpadkáról az árokba csúszott. Ö és utasa könnyebb sérüléseket szenvedett. A bíróság Fügedi Ár­pádot 3500 forintra büntette és fél évre eltiltotta a járműveze­téstől. Bartók József 43 éves mező- csáti lakost már két ízben is el­ítélték közlekedési vétségért, s ez év januárjában megint alko­holfogyasztás után ült személy- gépkocsija volánjához. A rend­őr járőrök igazoltatása után vér­vételre állították elő, ami 2,44 ezrelék alkoholtartalmat mutatott ki. A bíróság Bartók Józsefet 6000 forint pénzbüntetésre ítélte és tíz hónapra eltiltotta a jármű- vezetéstől. Az ítéletek jogerősek. MÖRÍ ANNA 4 magnószalag megörökítette hangjukat Gyűlnek a bizonyítékok Moro gyilkosai ellen lalta csöndet, és az iráni néphez intézett üzenetében az önkényuralomhoz és despo- tizmushoz való visszaesés ve. szélyétöl óvott. A teheráni esti újságok által nyilvános­ságra hozott üzenetében Te- leghani leszögezte: nem csa­ládtagjainak meghurcolása késztette őt az eltűnésre, ha­nem inkább az a szándék, hogy tettével „figyelmeztes­sen a belpolitikai helyzet sú. lyosságára”. A római főügyészhelyettes, Guido Guasco, és a Moro- ügy kivizsgálásával megbízott Achille Gallucci vizsgálóbíró folytatja a letartóztatott pa- dovai egyetemi oktatónak, Toni Negrinek a kihallgatá­sát. Negrit azzal gyanúsítja a padovai főügyész, hogy köze volt Aldo Moro elrablá­sához és meggyilkolásához. Mint Pietro Calogeró padovai főügyész elmondta, bizonyítékok­kal rendelkeznek Negri perbe­fogására. A lefoglalt okmányok­ra, tanúvallomásokra hivatkozott. Utalt arra, hogy az ügynek nem­csak olasz, hanem külföldi vo­natkozásai is lehetnek. A Moro-üggyel összefüggésbe hozott Negri-ügyet kiemelten ke­zeli az olasz sajtó. Az II Tempo megkockáztatja azt a feltevést, hogy vajon Emilio Alessandrini milánói főügyészhelyettest ja­nuár 29-én nem azért gyilkolták-e még a terroristák, mert túl so­kat tudott Negriről? A lan tud­ni véli, hogy Alessandrini Calo- gero jóbarátjának számított, és mielőtt meggyilkolták volna, ba­rátjának tudomására hozta: Neg­ri hangjában felismerte annak a férfinak a hangját, aki Moro meggyilkolása előtt kilenc nappal telefonált az államférfi családjá­nak és tájékoztatta tervükről. (A szóban forgó telefonbeszélgetést a rendőrség lehallgatta és magnó­szalagra rögzítette.) A La Republica azt emeli ki, hogy a padovai nyomozásba be­kapcsolódott az a Carlo Alberto Dalia Chiesa tábornok is, aki alig egy éve ennek a különleges antiterrorista részlegnek a pa­rancsnoka, amelyet a Moro-ügy kapcsán hoztak létre a politikai terrorszervezetek felgöngyölíté­sére. A tábornok megkülönböz­tetett hatalmat élvez a rábízott feladatok teljesítésében, de a pa­dovai vizsgálat kiesett érdeklő- l dési köréből. A L’Unita úgy véli, hogy lé­pést tettek a Moro-ügy hátteré­nek kiderítése felé. Pietro Calogero padovai helyet­tes főügyész szerint Negri való­jában a Moro-gyilkosságot vég­rehajtó, úgynevezett „Vörös Bri­gádok” eszmei és szellemi veze­tője. ö volt az, aki — egyik, ugyancsak letartóztatásban levő társával — Giuseppe Nicotri új­ságíróval együtt annak idején tár­gyalásokba bocsátkozott a Moro- családdal. Az olasz lapok tudni vélik, hogy mindezt magnófel­vételek bizonyítják, amelyeken felismerhető a két gyanúsított férfi hangja. A sajtó szerint egv régebben letartóztatott vörös bri- gádos is „segített” a nyomozók­nak. KAIRO. Az Egyiptomi Nemzeti Haladó Párt felszó­lította a választópolgárokat, hogy a hét végére kiírt nép­szavazáson szavazzanak az Izraellel aláírt különbéke- szerződés ellen. A felszólítást tartalmazó közlemény rámu­tat, hogy a serződés béke he­lyett bizonytalanságot hoz a térségbe, és megbontja az arabok harci egységét. BERLIN. Berlinben tegnap megkezdődött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagországai állami munka­ügyi szervei vezetőinek 11. tanácskozása. A négy napra tervezett ülésszakon — amelynek munkájában dr. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter vezetésével magyar küldöttség is részt vesz —, többek között a munkaerő ésszerű felhasználásával, munkavédelmi feladatokkal és a dolgozók munkakörül­ményei további javításával DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 5527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. - Kiadja, a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kaphafő: a hírlapáru­soknál. Előfizethető: a hírlapkézbesílő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod meEyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133-0209 kapcsolatos teendőkkel fog­lalkoznak. SZÖFIA. Todor Zsivkov, a Bolgár Államtanács elnöke április 29-én és 30-án baráti látogatást tesz Görögország- ban — jelentették be tegnap Szófiában.

Next

/
Thumbnails
Contents