Déli Hírlap, 1979. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1979-03-09 / 58. szám
=£ (r y *!. ÉVTOIYAM, 58. SZÁM 1979. MARCIUS 9., PÉNTEK Hűt 13 Napirenden a VI. ötéves terv Illést tarlóit a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A külkereskedelmi miniszRajk Lászlóra, a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyiségére emlékeztek tegnap Budapesten, születésének 70. évfordulója alkalmából. Megkoszorúzták a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Pantheonjában levő sírját (képünkön), és elhelyezték a kegyelet virágait a Vígszínház falán levő emléktáblánál. Ma reggel már ismét sütött a nSp Miskolc térségében. Az előrejelzések szerint a felhőzet azonban csak nehezen szakadozik fel. Erősödik a szél. Helyenként eső is várható. A legmagasabb nappaíi hőmérséklet 5—10 fok k-rmótá várható. Javul a% idő jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésében a Minisztertanács áttekintette a VI. ötéves népgazdasági terv kidolgozásának előkészítő munkálatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt az építőipar számára biztosított fejlesztési források fel- használásának helyzetéről és az ezzel összefüggő további feladatokról, A kormány elfogadta a jelentést. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Szex — szerelem — család. Három „kényes” téma, s megannyi kérdés. Tegnap délután négytől hatig a megyei kórház három nőgyógyásza disco-doktorrá alakult át. Szólt a magnó, a hangszórók „menő” számokat bömböltek. S mindez a megyei egészségnevelési csoport bemutatótermében történt a Bajcsy- Zsilinszky úton. Tizenévesek, középiskolások ültek a dis- cóban, de nem táncoltak, mint ahogy az más, ilyen szórakozóhelyeken szokás, nem is a zene volt itt a lényeg. Üj, s hasznos kísérletnek lehettünk szem- és fültanúi: a fiatalok disco-zene mellett kaptak választ szexológiai kérdéseikre. így feloldódva, bizalmasan tárták fel problémáikat. (Cikk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) Az iráni kormány csütörtökön bejelentette, hogy beszüntet minden, Egyiptomnak folyósított kölcsönt. Bár az iráni támogatós nem volt különösen jelentős, esetenként mégis a sah sietett Szádat segítségére: 1973-ban például 600 ezer bareli kőolajat küldött Egyiptomnak. Hosszú lejáratú hitelek formájában Irán 1974 óta 300 millió dollárt kölcsönzött Egyiptomnak. Az iráni kormány döntése hírügynökségek szerint válasz arra, hogy Szadat közvetve és közvetlenül is a sah oldalára állt, amikor a bukott uralkodó Iránból először Egyiptomba utazott. Másrészt Teherán az új politika külpolitikai vonalvezetése jegyében értésre akarja adni, hogy helyteleníti a?, egyiptomi—izraeli kü- lönaikwt, s ezért a bejelentést Carte- kairói útjának idejére időzítették. VIII, Miskolci ljmri Kiállítás és fásár iratokkal ellátva állíthatják ki. Jogosult azonban az operatív rendező bizottság az elhelyezés és a dekoráció megváltoztatására kötelezni a kiállítót, ha az elhelyezés vagy a dekoráció a vásár színvonalát nem éri el. a közíziést, vagy egyes kiállítók érdekeit sérti. A díszítésnél — dekoráció — és az elrendezésnél a szomszédos kiállítók érdekének védelmére a rendező bizottság — egyeztetés után — kötelező intézkedést tehet. A VIII. Miskolci Ipari Kiállítás és Vásár augusztus 17- től 26-ig a nagyközönség számára 10 és 20 óra között tart nyitva. Kivétel augusztus 17-e, a megnyitó napja, amikor 13 órakor nyitják a nagyközönség számára a vá- árt. A belépőjegyek ára 10 forint lesz; gyermekek, diákok, katonák és nyugdíjasok 2 forintért látogathatják. Mint arról lapunkban már hírt adtunk, a városi sport- csarnokban és környékén — a barátságfesztiválhoz kapcsolódva — augusztus 17— 26. között rendezik meg a VIII. Miskolci Ipari Kiállítást és Vásárt. Tegnap elkészült a vásár szabályzata, amelyet valamennyi jelentkező vállalatnak, szövetkezetnek, kisiparosnak megküldték. A szabályzatból kitűnik, hogy a kiállításon elsősorban a lakosság részére tartós fogyasztási cikkeket, textil- és bőrruházati termékeket, háztartási cikkeket és műanyag termékeket, valamint élelmiszeripari termékeket előállító vállalatok, szövetkezetek és kisiparosok részvételét kell biztosítani. Ennek megfelelően az idei seregszemlére előzetesen 46 állami, 18 szövetkezeti és 8 megyén kívüli kiállító jelentkezett — számos kisiparos mellett. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden eddiginél tpbb résztvevője lesz az idei kiállításnak. Ez azután nem kis gondot okoz a rendező bizottságnak, hiszen a sportcsarnokon belüli Kiállítótérre többszörös a túljelentkezés — kivéve a lelátót —, míg á zárt, illetve nyitott szabadtéren még jelentős szabad terület áll rendelkezésre. Igaz. nem sokáig, hiszen egyre több a jelentkező erre a területre is. Ez utóbbival kapcsolatosan — miután a műjégpálya területe is ide számít — úgy rendeikezett a rendező bizottság, hogy a műjégpálya területén kiállítók a körbefutó palánkot nem bonthatják meg, ugyanakkor az al- jazatbeton megvédése érdekében minden kiállító csak fából készített pódiumon állíthatja ki termékeit. A szabályzat rendelkezik arról is, hogyan lehet elhelyezni a kiállítási tárgyakat. Eszerint: a kiállítók az igénybe vett kiállítási területen áruikat saját elképzelésüknek megfelelő elrendezésben, díszítésekkel és felMit teltet a konstruktőr? (CIKK AZ 5. OLDALON) .. — .................................. —■■■■— ■■■■■■■........................................ ■■ ■■■ in i ■ i mon Mit? Hol? Hogyan? Hasznos megbeszélés, teljes nézetazonosság Kádár János hazaérkezett Moszkvából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki az SZKP Központi Bizottsága meghívására tartózkodott a Szovjetunióban, tegnap hazaérkezett Budapestre. A kínai agresszió előidézte feszült nemzetközi helyzetben került sor Moszkvában Kádár János és Leonyid Brezsnyev megbeszéléseire. A békéért aggódó ember- m i Iliok — s itt nemcsak a két ország népei értendők — nagy érdeklődése és remény- teljes várakozása kísérte végig a két, tapasztalt pártvezető eszmecseréjét. A tárgyalásokról kiadott közlemény, valamint az elhangzott beszédek egyaránt arról tanúskodtak, hogy a Szovjet-1 unió és Magyarország —szövetségeseivel vállvetve — változatlanul szorgalmazza az enyhülési politika elmélyítését, mert csak az óvhatja meg a világ békéjét. A tárgyalópartnerek, miután higgadt, de határozott hangnemben elítélték Peking agresszióját vietnami szomszédja ellen, kifejezték meggyőződésüket, hogy a vietnami nép megsegítése a szabadságáért és a haladásért harcoló minden erő közös feladata. S leszögezték, hogy e feladat végrehajtásából a Szovjetunió és Magyarország is kiveszi részét. „A legutóbbi idők eseményei alapján arra a világos következtetésre jutottunk Kádár elvtárssal, hogy még jobban erősíteni kell a szocialista közösség összefogását”, — mondotta Leonyid Brezsnyev, a vendég tiszteletére rendezett vacsorán. Természetesen, a világpolitikai kérdések mellett kiemelten szerepeltek a megbeszélések napirendjén a kétoldalú kapcsolatokat érintő témák is. A szocialista gazdasági integráció eszméjének talaján a tárgyalópartnerek áttekintették a sokoldalú magyar— szovjet együttműködés kérdéseit, s meghatározták a gazdasági együttműködés új, fontos irányait. Megállapították, hogy a hosszú távú célprogramok megvalósítása szilárd alapot nyújt a két ország gazdaságának fellendüléséhez. Hasznos és tartalmas megbeszélés zajlott le a Kremlben a teljes nézetazonosság jegyében. A célok azonosságából fakadt ez, s jelentős hozzájárulás volt az enyhülési politika érvényesítéséhez, a két baráti ország kölcsönösen gyümölcsöző együttműködésének kiszélesítéséhez. @S***t* «lak Becsbe Sajíótájékoxta ax IBUSZ-nál Tegnap délután, az IBUSZ Borsod megyei Igazgatóságán, a helyi sajtó és rádió képviselőit Kudar Lajos, az IBUSZ propagandaosztályának vezetője és Nagy László, az IBUSZ megyei igazgatója tájékoztatták hazánk legnagyobb és legrégibb utazási irodája idei terveiről. Kiemelten foglalkoztak az Ausztriába induló IBUSZ- társasutakkal. A két ország között a vízumkényszer eltörlése kedvező hatással van az idegenforgalomra is. Az IBUSZ vezetői bejelentették: új, olcsó utakat szervez az utazási iroda Bécsbe. A háromnapos utak résztvevői két éjszakát töltenek az Mátrák ffivárostoewi. Ezek a 72 órás utak nincsenek sporteseményekhez sem kötve, s devizális szempontból mentesek az egyéni turistákra vonatkozó 3 éves tilalom alól. Résztvevőik a rövid idő ellenére is megismerkedhetnek Bécs idegenforgalmi nevezetességeivel, így például Schönbrunnal is. Miskolcról előreláthatóan áprilistól kezdődően 20 csoport indítására van lehetőség. A részvételi díj mindössze 1700—2100 forint. A 340 shilling költőpénzhez további 300 forintért váltható az új rendelkezések érteimében valuta. Újdonságnak számítanak az 5 napos Bécs—Salzburg utak is. QFoáytatás a 6. otdaion) tér jelentést tett a szocialista országokkal 1979-re megkötött árucsereforgalmi megállapodásokról. A kormánya Disco■ doktor, tizenéveseknek Irán beszünteti az egyiptomi int