Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-17 / 41. szám
A mesterszakács szerint: alkotás Milliók, reményen felül Vásáizáiás Ma /árja kapuit H idei téli vásár. Összegezzünk! A téli szezonális cikkeket kiürítették a raktárakból, feldúlt, mondhatni kitakarított kirakatok jelzik a vásár sikerét. A Centrum Áruház vezetőinek minden reményét felülmúlta ez az óriási forgalom. A vásár slágerei a cipők és a csizmák voltak, de a konfekció- és a méterárukból i.s várakozáson felül árusítottak. A tapasztalatuk az. hogy ebben a szezonban találkozott a vásárlók igénye a kínált portékák minőségével. Ez alkalommal szó ■szerint beigazolódott, hogy a szezonvégi vásár nem a bóvlicikkek. az elfekvő készletek kiárusítása, hanem az idény- áruké. Nem volt elegendő az a mennyiség, amellyel induljak. A gyártó vállalatoktól és a nagykereskedelemtől » több alkalommal kellel I utánpótlást keresni De jelentkezőkben nem volt hiány, s még a készleteken felül hárommillióért vásároltak menetközben. Szak nyelven reguler árunak mondják azokat, amelyeket nem vontak be a leértékelt cikkek közé. Hiába jött valaki azzal a szándékkal. hogy leértékelt holmit vesz. meglátni és megszeretni alapon megvette a rendes áron kínált pulóvert, csizmát. divatárut is. A januárt nem zárták a tervezett kasszasikerrel a Centrum Áruházban: a vásárlók minden bizonnyal tudatosan készültek e kereskedelmi attrakcióra és spóroltak. A vásár kárpótolja a kereskedőket. Az első nap 5 milliót hozott s a többi napokon átlagosan 3 millióval zárták a kasszát. Elképzelni is félelmetes ezt a kereskedői teljesítményt. Esv napon 50 ezer fizető vevőt szolgálni ki.. . S a vásárlók a legritkább esetben jönnek szólóban. Hasonló lelkesedéssel számoltak be a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat vezetői a finisben a vásár sikeréről. Ezerszámra fogytak a női kabátok, a férfiingek es a fehérneműk. Egy kisebb / hegyet is kiten- nének i azok a szövetvégek, amelyeket kimértek. Az anyagokért még az. utolsó napokban is sorban álltak a vásárlók. A k i estet meghaladta a kínálatot a férfi- és a gyermekkabátokból, pedig a villanyrendőr! fértiszaküz- let csak kabátokból kétmillió forintot forgalmazott. E vállalat vezetői is abban látják e kiugró eredmény titkát, hogy az ipar sokkal divatosabb holmikat kínált most. mint évekkel ezelőtt. Tekintettel a rendkívüli érdeklődésre. itt is utánpótlásról kellett gondoskodni. Miskolcon több áruházuk rekordot döntött. A női konfekció forgalmában a Réka viszi el a pálmát, kötött áruban a Tulipán és a Sirály, méteráruban a Merino. Cipóárusítási rekordot döntött a Tip-top. az Ádám. Férfi - koníekció-eladasban a Rómeó és a villanyrendőri üzlet jeleskedett, a gyermek- ruházatiak közül pedig a Tünde és a Gólya remekelt, A kereskedők ingujjra vetkőzve, gyakran ebéd nélkül állták az ostromot. Babér járna valamennyinek a helytállásért, de ez alkalommal azt mondják, a vevők is példásan , vizsgáztak : türelemből. O. E. Többen üdülhetnek Az idén 388 ezren kapnak beutalót a SZOT üdülőházaiba. hétezerrel többen, mint az elmúlt évben. Amint a SZOT Üdülési és Társadalombiztosítása Főigazgatóságon elmondták, az üdülőjegyek elosztásánál a vasas szakmában, a vegyiparban és a bányászatban dolgozók az idén is nagyobb arányban részesülnek, az egészségre ártalmas munkakörülmények miatt. Villantó Hogyan lehet valakiből horgász? A horgászatot az 1961. évi 15. sz. törvényerejű rendelet, és "ennek végrehajtási utasítása Szabályozza elsősorban. A jogszabályok előírják, hogy horgászni csak állami hor- gászjegv és a látogatni kívánt vízre váltott területi engedély birtokosaként lehet. Példás gyorsasággal helyreállítják a robbanás miatt károsodon lakásokat Mi újság a Dankú Pista utcában? Mint arról lapunkban már hírt adtunk, az elmúlt héten csütörtökön. a kora délutáni óikban lakásrobbanás történt Miskolcon, a Dán kő Pista u. 5. sz. épület IV. emelet 1. sz. lakásában. A vizsgálat egyértelműen megállapította: a lakás tulajdonosa öngyilkossági szándékkal idézte elő a tüzet, s ez váltotta ki — miután jelentős mennyiségű benzint locsolt szét a lakásban — a robbanási. Lakása teljesen kiégett, s a lakó a lángok között lelte halálát. Városnak tanácsának vezetői példás gyorsasággal intézkedtek. Már másnap reggel hozzákezdtek az érintettek a helyreállítási munkálatokhoz. Mi a helyzet egy héttel a közvéleményt joggal felkavaró robbanás után? Erről érdeklődtünk az illetékeseknél. • Páréi János, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője: — A kár és helyreállítási bizottság döntése értelmében, a szakértői vizsgálatot követően azonnal megkezdődött a helyreállítás. Köztudott, hogy biztonsági okokból az alsóbb emeletek lakói sem foglalhatták el csütörtökön lakásaikat. A pénteki szakértői mérések alapján azonban kiderült: mindössze a kiégett lakással szomszédos két otthon nem vehető igénybe egyelőre, a többi lakásnál a statikai és egyéb mérések azt mutatták, hogy a robbanás és a tűz nem okozott jelentősebb károkat 17 család így pénteken már visszaköltözhetett otthonába, két családnak pedig ideiglenesen tanácsi bérlakást biztosítottunk. A munkálatok e két lakásban március 15-ig befejeződnek. s akkor e két család is visszatérhet otthonába. • Szénái Pál. « T1GÁZ kirendeltségvezetöje: — A robbanás után nem sokkal a helyszínen voltunk. Ismételt nyomáspróbák után — amelyekkel a vezetékrendszert kellett ellenőriznünk — mar másnap, pénteken délután ismét volt gáz az épületben. • Piukovics József, a Miskolci Viz müvek. Fürdőic és Csatornázási Vállalat főmérnöke: — Szakembereink a riasztást követően a helyszínre síel lek, ám konkrét beavatkozásra nem volt szükség, az épület vízellátása ugyanis nem károsodott. 9 Hőnigh Gyula, a Borsod megyei Tavhöszolgaltato Vállalat igazgatója: — Vállalatunk szakemberei már csütörtökön, a kora délutáni órákban végigvizsgálták a vezetékrendszert. Erre az időre ki kellett zárni a fűtésszolgáltatásból az épületet. vízteleníteni kellett a fűtésrendszert, majd amikor a TIGÁZ szakemberei munkájukat befejezték, elvégeztük a szükséges hegesztési és helyreállítási munkálatokat, így. este 7 órától ismét megindult a fűtés az épületben, kivéve a kiégett lakást, ahol majd a fűtőtestek és a vezeték egv részének cseréjére lesz szü.kség. 9 Páltoi István, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalót kivitelezési főosztályvezetője: — Az épület kivitelezése a mi vállalatunk feladata volt annak idején. Természetes, hogy mi kaptuk a feladatot a helyreállításra is. A károsodásban kevésbé érintett 17 lakás helyreállítását szinte azonnal megkezdtük. Ahol kellett, a nyílászáró szerkezetek cseréjét, s egyéb szükséges munkát elvégeztük. így pénteken 17 család már beköltözhetett otthonába. A teljes helyreállításhoz még mintegy 100 ezer forintnyi munkánk van hátra. A munka a mi számunkra nem túl nagy, ám a gondot az okozza. hogy az asztalostól a festőkig, a lakatosoktól a villany- szerelőig szinte minden szakipart érint. Jó ütemben halad a kiégett lakással szomszédos két lakás helyreállítása is. ezzel március 15-re végzünk. Hogv a totálkáros lakás sorsa mi lesz. ma még nem tudni. Mi mindenesetre a nyílászáró szerkezeteket beszereljük. s a villanyszerelési munkálatokat is elvégezzük. Addigra talán kiderül. hogy a lakásszövetkezet igényt tart-e a további helyreállításra is ennél a lakásnál, 9 Az Állami Biztosító illetékeseitől megtudtuk: Az érintetteknek gyorssegélyt utaltak ki, kárukat megtérítik. A biztosító vállalja a lakások helyreállításának költségeit is. kivéve az ominózus lakást. Az Állami Biztosító szabályzata szerint ugyanis szándékos rongálás esetén a biztosító nem térít. Itt pedig — lévén öngyilkosság — erről van szó ... T. Z. Ahhoz, hogy a fenti engedélyeket megszerezzük, valamelyik horgászegyesület tagjának kell lenni. A 14 éven aluli fiatalok — iskolások — egyesületi tagság nélkül is vállalatnak, úgynevezett gyer- mekhorgász-jegyet. A 18 éven aluliak azonban csak szülői, engedéllyel, illetve tanulók esetében az iskola igazgatójának írásos engedélyével kérhetik felvételüket valamely egyesületbe. A fentiekből kitűnik, hogy hazánkban három korcsoportban hódolhatnak szenvedélyüknek a horgászok: horgászegyesületben teljes jogú felnőtt tagok: korlátozott jógii, 18 éven aluli tagok; illetve egyesületben vagy egyesületen kívül a 14 éven aluliak kaphatnak állami horgászjegyet. Az állami horgászjegyet az egyesület székhelye szerint illetékes szakigazgatási szerv adja ki, a fenti három korcsoportnak megíe'elően differenciált áron. A horgászjegy díja: felnőtteknek 50forint, ifjúságiaknak 30 forint, gyermekeknek 60 forint. Ez utóbbi az ország valamennyi horgászható vizére érvényes területi engedélyt is magába foglalja I Hazánk horgászható természetes vizeinek területe körülbelül 120 ezer hektárra tehető. Ebből a kizárólagos horgászvizek területe mintegy 17 ezer hektár, amely különböző horgászegvesületek kezelésében van. Ezek az egyesületek adják ki a területi engedélyeket, amelyek csakis az adott területre érvényesek. A területi engedélyeket is az egyesületen keresztül lehet megszerezni, az áruk a területi adottságoktól függően változó. Természetesen az ifjúsági korosztály ezt is kedvezményesen kapja meg. Ma: horgászba! Az Észak-magyarorszi Horgászegyesúlet ma e. rendezi meg hagyománj horgászbálját a Hámor ét remben. Halvacsora és tói bola szerepel többek köz< a programban. 4 szemnek és az ínynek Tegnap délelőtt 10 órakor kezdődött, s délután 3 órakor zárult a Palotás étterem különtermében a megye hét szövetkezetének hidegkonyhai és cukrászati versenye és kiállítása, amelyen húsz fiatal szakács és cukrász, mérte össze tudását. A zsűrinek tagja volt Kondi le Ferenc, a Tokaj étterem mesferszakácsa. Mi a véleménye a fiatal szakácsokról s remekműveikről? — Vannak jó alkotások — mondta. — A fiatalok szokatlan ötleteket valósítottak meg, s jól. példák erre a töltött tojások, a sajttál... Csak csiszolni kell még a remekeket, jövőre biztos jobban sikerülnek a tálak . . . A hidegkonyhai készítmények versenyében első lett a sárospataki áfész versenyzője. Biró Katalin, második a mezőkeresztesi áfész szakácsa, Gál Sándor, míg harmadik Pipoly Béla, a mezőkövesdi áfésztól. — Melegkonyhai szakács vagyok — mondja az első helyezett. — Egyáltalán nem számítottam rá, hogy akár díjat is nyerek itt. Most próbálkoztam másodszor, három évvel ezelőtt csak részt vettem . .. Most első lettem, úgy, hogy az elmúlt éjszaka készültem el a tállal. Két napig csináltam, munkaidőn kívül, mert hát ugye napközben . főzni kellett... A cukrászok alkotásait Kopcsik Lajos kazincbarcikai mestercukrász bírálta, aki minden egyes tál mellé megjegyzéseket is fűzött, jó tanáccsal látta el a fiatalokat: — Jók az elképzelések — magyarázza —. csak a tálcákkal még nem tudnak játszani a gyerekek, s így az elhelyezés nem éppen tökéletes. Szívem szerint mindenkit díjaztam volna, de hát mindössze hármat lehetett ... Első lett Szijj Attila Mezőkeresztesről, második a torfc A szigorú zsűri, elen Kopcsek Lajos mestercukrasszal, a fiatalok alkotásait bírálja (felső képünk). Lent egy gyümölcsös-tejszínes készletet láthatunk ... kaji Perei József, míg harmadik Kovács József Mezőkövesdről. A kiállítás rendezője a MÉSZÖV volt. Guba Sándor, a rendező szerv képviseletében : — Minden esztendőben megrendezzük a fiatal szakácsok és cukrászok versengését. s mondhatjuk, az idei sikerült a legjobban. Szélesedett az alapanyagok választéka. a zsíros termékek mind jobban kiszorulnak, helyettük megjelentek a tejes készítmények, amelyek a korszerű táplálkozást szolgálják ... * A kiállítás tegnap délután bezárt. A cukrászati s hideg- •konyhai tálakat á versenyzők visszavitték saját áíész- ükhöz. s tombolán sorsolják ki. Jövőbe ismét találkoznak .,. I. S. ízelítő a holnapi shoivből Három vendég a holna| jégkorong-..csemege” részi vevői közül. A Solymos Búzás—Böröczkv sor égés sor különleges tulajdonság gal rendelkezik. Solymo Tóni nagyszerűen játszik — az Express zenekarban. Búzás György 59-szeres válogatott holnap is kitűnik najd — .sípkezelési techni- ájával. ő ugyanis, bíró lesz igaz. büntetőbemutatót is irt-!). Böröczky Jóska? Nos, ■ parodista! Ügy is hokizik .. linóéiról személyesen is meggyőződhetünk, a miskolci műjégpályán, holnap Illői...