Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-13 / 37. szám
# Közös a célunk: a gyorsaság (Herényi László jelvételei) A kiváló komplexbrigád A Halicha két élete Munkahelyük a Halicka. Bár a munkakönyvi bejegyzés szerint a MÁV miskolci Gömöri pályaudvarának, illetve a Volán 3. számú Vállalatának dolgozói. Kevesen tudhatnak közülük munka közben tetőt a tejük fölött. Az itt dolgozó MÁV—Volán komplexbrigád tagjai kocsi- rendezők. tolatásvezetők, rakodómunkások és gépkocsi- vezetők. Szám szerint hatva- nan vannak. Tonnák emberei ’ ii A Halicka név eredetéről még a Gömöri szülöttei is keveset tudnak, ősidők óta így hívják már a közforgalmi rakodóterületet. Észak- Magyarország legnagyobb áruforgalma zajlik itt. Évente 24 ezer kocsit kezelnek, ami a szaknyelvből lefordítva annyit jelent, hogy a „tonnák emberei” ennyi árut raknak ki és be. Egy magas kitüntetés apropójából kerestük fel a két vállalat közös brigádját. A közelmúltban a MÁV vezér- igazgatósága és a Volán Tröszt vezérigazgatósága a komplexbrigád-mozgalom- ban végzett kiemelkedő mun. kájuk elismeréséül adományozta a MÁV—Volán kiváló komplexbrigád kitüntetést. A brigád vezetője Sipkó Pál kereskedelmi állomásfő- nök-helyettes. A szobája falát már csaknem körbetapé- tázzák a hasonló oklevelek és kitüntetések. Volt már a nevük: szállítmányozási, ko- csirakományos és darabárus, de a lényegen, az együtt- m un/ álkodáson mit sem változtattak. A lő éves fennállás óta a múlt évben a legjobb. a legszebb eredményeket érték el. Szervezés kérdése Mi a sikerük titka? Mivel körözik le a hasonló munkát végző brigádokat? Vallják, hogy a ki- és berakodás szervezés kérdése. Természetesen sok függ a munkások tenniakarásától is. De e brigádmunkában társakra lelhetnek a jó szállíttató, vagy fogadó partnerekben. No, persze nem mindegyik vállalat érti az idők szavát, hogy hórukk!, munkára egyre kevesebb a munkáskéz. A brigád célkitűzése. hogy a rakodási időt minél rövidebbre fogja, hogy ezen az iszonyú nagy forgószínpadon a kocsifordulókat meggyorsítsa, gazdaságosabbá tegye. Vállalták, hogy üzemeiket és kereskedelmi egységeket keresnek fel, hogy megpróbálják rábírni a szombati, vasárnapi árufogadásra. Élet a rámpán. Az egység- rakományok kezelését külön kijelölt helyen végzik. Inán- csi Gábor gépkezelő ügyesen forog a konzervrakománnyal a vagonban. Ö az egységrakományos brigád vezetője. Harminckét éve rakodómunkás és négy éve targoncázik. — Ez a könnyebb, ez a jövő útja, jól is fizet, csak sajnos, kevesen látják be — mondja egy kis felindulással. Egy szomszédos vagonhoz vezet, amelyben só érkezett. — Olyan, mintha vasvillával rakták volna be a ZÖLDÉRT-esek Csanádpalo- tán. — Ügy segítünk magunkon, ahogyan tudunk, olykor mi képzünk egységrakományt — mondja Arany László, a Volán brigádvezető-helyettese — és szigorítunk. Azokat a partnereket részesítjük előnyben, akik egységrakományként adják fel küldeményeiket. Akik ömlesztve szállíttatnak, azoknak adunk ugyan gépkocsit, de rakodót nem tudunk biztosítani. Nyakukban rádió Egy szomszédos vágányon látom, hogy vagy tíz ember sürgölődik a vagonban, kézről kézre adják a tányérokat, s szalmával borított vaskosarakba rakják. Egy másik vagonból félelmetes mennyiségű, vagy 60 tonna bentoni- tot zsákolnak az emberek. Ez az, aminek a mozgatását '">hetne korszerűbbé tenni. A Halicka egyik végén ott állnak a vadonatúj, 20 lábas, azaz 20 tonnás konténerek. Van tehát a MÁV-nak ilyen szabad kapacitása is, amely egyben csomagoló- és szállítóeszköz, és minimális károsodás érheti benne a portékát. A BAK-daru pedig egyik pillanatról a másikra emeli le a vagonból, s ön- lerakodós jármű is van elegendő. A komplexbrigád legfontosabb vasutas posztján a tolatásvezetők állnak. Közülük Finta József és Velez István is hőségben, fagyban; hóban, sárban kíséri a tolató mozdonyokat, hogy a vagonok pontosan a kirakás helyére érkezzenek. A nyakukba akasztott kis rádió modern segítőtársnak látszik, de a kocsirendezők veszélyes posztjára nemigen jön az utánpótlás. Mozgalmas-forgalmas a Halicka élete. A komplexbrigád, ha tud, rátesz még egy A hórukkmunkát már szeretnénk elfelejteni. lapáttal. De komplexitása több két vállalat partneri kapcsolatánál, hiszen ha úgy vesszük, társ lehet az ország nagyon sok vállalata, amely munkájukat serkentheti. OLÁH ERZSI Végső dolgaink tudománya Úgy hívják: thanatológia Szecskö Tamás szokásos Tv-tükre minden bizonnyal azt mutatja majd, hogy azon a bizonyos januári héten a rákról szóló dokumentum- filmnek volt a legnagyobb a „nézettségi indexe”. Valószínűleg több millióan ültünk a képernyő előtt, mintha legalábbis Kojakre, vagy Derrickre várnánk. Ám a film végén ezúttal nem múlt el az a jól ismert íe- szültséggombóc a gyomrunkból. Pedig a filmen megszólalt tudósok, orvosok hatásosan érveltek, próbálták elfújni a daganatos betegségek keletkezésével, lefolyásával, gyógyításának lehetőségeivel kapcsolatos közkeletű mítoszok és legendák irracionális ködét. És mégis. A ráktól ezután is jobban félünk, mint mondjuk a keringési, érrendszeri betegségektől, jóllehet, ez utóbbi lényegesen több áldozatot szed, mint az előbbi. Persze, igazából nem is a ráktól félünk. Arról van szó, hogy halálfélelmünket ebben a sok vonatkozásban kétségtelenül ismeretlen és valóban súlyos betegségben testesítjük meg. Ez utóbbi megállapítás már nem a laikus tévénézőtől, hanem egy egészen új, alig egy-két évtizedes múltra visszatekintő tudományág, a thanatológia művelőitől származik. A félelem haszna A thanatológia a halállal ■- foglalkozik, művelői a szociológia, a pszichológia, a néprajz, a történettudomány eredményeit és módszereit felhasználva arra keresnek választ, hogy a különféle rítusok, szokások, képzetek, a kultúra termékei miként segítik, hogy az emberek; hozzátartozóik és saját maguk halálát — ezt az alapvető emberi traumát — el tudják viselni. A haláltudat és halálfélelem nagyjából egyidős az emberrel, és alapjaiban pozitív szerepe van a ránk leselkedő veszélyek felismerésében és elhárításában. Ugyanakkor koronként és jórészt társadalmi osztályonként is eltérő módon épült be ez az érzelem és az en- rtek megfelelő viselkedés az emberek mindennapjaiba. A középkorban az uralkodó osztály tagjainak születése és halála egyaránt szó szerint nyilvános esemény volt. A primitív kultúrákban az öregek, betegek számukra természetes és tudott körülmények között vonulnak el — meghalni. A mi falusi közösségeinkben még néhány évtizede is nyilvános és szigorú koreográfia szerint zajló esemény volt a haldokló melletti virrasztás, és a halál utáni közösségi szertartások sora, Általában igaz,*Jiogy a megelőző korokban a misztikum ellenére — vagy épp azért — az emberek tömegei sokkal inkább együtt éltek a halál gondolatával, mint manapság. Masad maradsz? Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk, esetleg kórházba, ahol többnyire meggyógyítanak. Végül is azonban olyan betegséget kapunk — vagy egyszerűen any- nyira megöregszünk —, hogy a kprházból nincs visszaút. Az emberek többsége kórházban hal meg. annak tudatában, hogy szeretteitől, hozzátartozóitól a végső órákban és napokban végleg el van választva. A számára immár egyetlen és legfontosabb kérdést — halálát — nincs lehetősége senkivel sem megbeszélni. Ha látogatói jönnek, azok mindenáron azt Hírünk az országban Tallózó» lapokban, folyóiratokban Bár ezekben a napokban a kívánatosnál több víz okoz gondot folyóink mentén, az is nyilvánvaló, hogy az év nagyobb szakaban a vízben szűkös napok nem kisebb aggodalmat kelthetnek. Ezért időszerű ' az év elején számbavenni vízgazdálkodási lehetőségeinket. A VÍZ ÉRTÉKE A Hidrológiai Közlöny — a Magyar Hidrológiai Társaság hivatalos folyóirata — legutóbbi számában bennünket különösen közelről érintő cikk jelent meg. „A víz- gazdálkodás feladatai és fejlesztése Észak-Magyarorszá- gon” címmel. Az írás vezérgondolata : „Eszak-Magyarország “lésdinamikus település- és gazdaságfejlesztési viszonyai között fokozatosan érvényesül az a meghatározás, hogy a jó minőségű vizét, egyre következetesebben, a nemzeti vagyon részeként kell kezelni és aszerint keil vele gazdálkodni”. Az írás a továbbiakban jó példákat sorol fel annak igazolására, hogy az 1970- es évek második felére a megelőző irányzatú vízminőségvédelem vízgazdálkodási központú környezetvédelemmé teljesedett ki. „Ennek jelentőségét ... a Lenin Kohászati Müvek eredményei is jól példázzák, ahol a termékmennyiség . . . növelése mellett is esökkeniették a kibocsátott szennyvíz és szennyező anyag mennyiségét.” A December 4. Drótművekben pedig sikerült megvalósítani a páclevek regenerálását és a haszonanyagok visszanyerését az ipari vízből. EMLÉKEZÉS A SEGÍTŐTÁRSRA A Vállalatvezetés — Vállalatszervezés című, negyedévenként megjelenő szaklap új száma megemlékezést közöl G. V. Tyeplov szovjet közgazdaságtudományi professzorról, akivel éveken át igen hatékony együttműködést folytatott a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem ipargazdaságta- ni tanszéke. Az itteni tanszék által, oktatott „pépipari üzcmpa/.ílaságlan c. tárgy tartalmi Kialakítására nagy hatást gyakorolt . . . Tyeplov professzor tudományos kutatása és a vele megteremtett személyes kontaktus.” . A szovjet professzor és az itt tevékenykedő Susánszky professzor »»együttműködését, a kapcsolatok . . . kölcsönösséget jól példázza az is, hogy Susánszky professzor kezdeményezését az üzemgazdasági jelölések egységesítésére, szabványosítására Tyepiov professzor nagy jelentőségűnek ítélte, példának állította . . követendő A VÁROS ÉS KORNYÉKE A Városépítés című folyóirat most megjelent számában a vezércikk behatóan foglalkozik a nagyvárosok és környékük szervezeti kapcsolatával. A cikk példatárában olvashatjuk a következőket; »» • • • sajátossága c nagyvárosok fejlődésének a környékükkel történő „agglomerációs” jellegű fejlődés. Vonatkozik ez elsősorban Miskolcra . . . Ugyanakkor a közigazgatás szervezet- rendszere a megyei városoknál nem követte és nem segítette a város és környékének összehangolt fejlesztését.” Az ellentmondás feloldását, a város és a közeli községek közötti szervezeti kapcsolatok kiépítésének lehetőségét célozta hazánkban a városkörnyéki szervezeti forma bevezetése, annak az alapelvnek az érvényesítésével, amelyet Erdei Ferenc, a magyar település- hálózat és igazgatás jeles kutatója fogalmazott meg: „ . . . minden vidéknek megie- syen a maga városa és azzal olyan egységet képezzen, amely állandó közlekedés és szoros egy- beszerveződés révén az egész vidék számára biztosítja a város javait.” Összeállította: BERECZ JÓZSEF a látszatot próbálják fenntartani, hogy meg fog gyógyulni. s ebbe a színjátékba gyakran maga a beteg is belemegy. Persze, sokan hirtelen halnak meg, mások öntudatukat jóval haláluk előtt elveszítik, és olyanok is sokan vannak, akik családtagjaik között élik meg utolsó óráikat. De az előzőekben leírt legsivárabb és a thanatológusok szerint legkevésbé humánus „változattól” félünk mindnyájan a legjobban, s magától az elmúlástól is főleg azért rettegünk, mert annak egész addigi életvitelünktől merőben idegen köx'ülményei, „díszletei” elfogadhatatlannak, ezért elhárítandónak tűnnek. És el is hárítjuk! Napjaink tabuja már régen nem a szex, hanem a halál, amiről beszélünk ugyan, de csak a vicc és a rettegés szélsőséges hangján, mindnyájunk számára való realitását képtelenek vagyunk elfogadni. 1 kellemesség következménye Furcsa ellentmondás, hogy egy jól szervezett, a megelőző koroknál összehasonlíthatatlanul műveltebb, tájékozottabb emberekkel benépesített civilizáció az emberi élet meghatározó elemét, annak végességét nem, vagy nehezen fogadja el. A tudósok szerint ennek egyik oka. hogy az emberek tömegei indokolatlan illúziókat táplálnak az orvostudomány eredményeivel kapcsolatban. Mert kétségtelen, hogy egy sor betegséget leküzdötték, de ez utóbbiak helyébe csaknem ugyanánnyi új, civilizációs betegség lépett, s igaz, hogy meghosszabbodott az átlagos életkor, de a jelenlegi 70 év körüli határt a jelek szerint igen nehéz lesz túlhaladni. A halálfóbia másik feltételezett oka, hogy az életszínvonal viszonylag gyors emelkedése révén emberek százmilliói kerültek ki a közvetlen létveszély (háborúk, éhezés, járványok, magas cse- csemőhaladóság, otthontalan- ság) zónájából, lényegesen megnőttek életbenmaradásuk esélyei, s ezt — immár alaptalanul — végtelennek érzik. A jól táplált, jól öltözött, biztonságos otthonában élő mai ember elődeihez képest érdeklődőbbé lett, nyitottabbá vált a világ, de ezt az érdeklődést, ezt az alapvető emberi szükségletet — főleg az úgynevezett fogyasztói társadalmakban — tökéletesen kielégíti a tömegfogyasztásra szánt kultúra és a tö- megkommunkáció által közvetített, kellemesre kozmetikázott álvalóság. Ebből a mindent elárasztó, a jólét, a fogyasztás fontosságát hangsúlyozó kellemességből kirí, s így ki is marad, hogy ennek egyszer: egyszer s mindenkorra vége szakad. A mi táí-sadalmunk alapjaiban is humanista viszonyai természetesen kizárják az effajta manipulációk lehetőségét, de önmagukban nem garantálják a sok embert neurotizáló tabu felszámolását. A modern ember halálfóbiájának enyhítése szemléleti és intézményes reformokat, de mindenekelőtt az eddiginél nagyobb nyilvánosságot kíván. Hiszen amiről legalább beszélünk, már nem is olyan felfoghatatlan. PUSZTAI ÉVA
