Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1979-02-24 / 47. szám

Kína „különleges felelőssége” Tégláról téglára... A kéményen dolgoz nak a kőművesek. Gyakori hármas ikrek, ritka kánikula Néhány „leg” az óesztendőből A Vietnam ellen február ti-én hajnalban megindított kínai támadást számos pro­vokáció előzte meg, de ennél is régebbre nyúlnak vissza Peking expanziós törekvései déli szomszédjával szemben. Már az időszámításunk előtti III. században, amikor az első központi kínai állam létrejött, megtámadta Viet­namot. Csi Si-huang, az ál­lamalapító despota császár Mao Ce-tung példaképe volt — mindenekelőtt azért, mert valóra tudta váltani hódító elképzeléseit: egv sor szom­szédos ország földjét elfoglal­ta és népeiket leigázta. A Mennyei Birodalom vezetői­nek falánk tekintete azóta is szüntelenül a természeti kin­csekben gazdag, stratégiai szempontból értékes Délkelet - Ázsiára irányul. 9 Amit már nem tehetett meg Mao, a „nagy kormányos", megtették utódai: megtámad­ták a szocialista Vietnamot, amely a legfőbb akadályt je­lenti délkelet-ázsiai elképze­léseik útjában. Most, a kínai agresszorok ellen vívott küz­delemben nemcsak az dől el, hogy Vietnam megvédi-e sza­badságát és függetlenségét, hanem az Is, miként alakul a pekingi expanziós céloknak kitett országok sorsa általá­ban a térségben. Ezeknek az államoknak jó része már ta­pasztalta: a kínai vezetők minden különösebb lelkit-— meretíurdalás nélkül alkal­maznak katonai erőt, ha aka­ratukat másképpen nem tud­ják érvényesíteni. Elég az In­dia ellen elkövetett agresz- szlóra, azóta is megszállt te­rületeire, a Szenkaku japán szigetek körüli provokációk­ra. a Burma belügyeibe való durva beavatkozásra, Malay­sia, Thaiföld, Fülöp-szigetek és Indonézia függetlenségé­nek megsértésére gondolnunk. És most a Vietnam elleni ag­resszióra. amely a veszélyes kínai politika újabb meg­nyilvánulása. „Kínának különleges fele­lőssége van Ázsiában” — mondotta még a hetvenes évek elején Csou En-laj. Napjainkban Peking újabb bizonyítékát adja, miként ér­telmezi ezt a „felelősséget”. A kínai vezetők nemcsak egyszerűen feszültséget szíta­nak, hanem egy új háború felé kívánják sodorni a vilá­got. Mao Ce-tung kijelentet­te: a kínai politika háborúra és diktatúrára törekszik. Utó­dai ebben is hű követői. Kertbarát Nyilvánvaló persze, hogy Peking háborús politikája közvetlenül összefügg a belső helyzettel. Az ország politi­kai ingatagsása. a fontos kér­dések megoldatlansága, évti­zedek során felhalmozódott kolosszális gazdasági problé­mák húzódnak meg a kínai vezetők nemzetközi kalan- dorsága mögött. A hatvanas évek elején, a Nagy Ugrás bukása után Kína határkonf­liktust provokált Indiával, most — szintén belső gondjai leplezésére — újabb kaland­ba bocsátkozott, az országban pedig a sovinizmus és a mi- litarizmus tüzét szítja. Azon a napon, amikor a kínai csa­patok átlépték a vietnami ha­tárt, n Zsenmtn Zsipao szer­kesztőségi cikket közölt, amelyben összefogásra, s a háborús felkészülés fokozásá­ra «zciítofr fel. Peltingnek ez a politikáia rendkívül veszélyes követ­kezményekkel járhat. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Vietnam elleni táma­dást megelőzően a kínai ve zetés lázasan kereste a lehető­séget a vezető nyugati hatal­makhoz való közeledésre, korszerű fegyvereket és tech­nológiát kívánt tőlük szerez­ni katonai és gazdasági po­tenciálja növelése érdekében, és persze támogatást agi'esz- szív céljaihoz. Teng Hsziao- ping amerikai látogatása al­kalmával leplezetlenül fe­nyegette Vietnamot. Nyugaton egyesek mégis azt bizonygatják, hogy a Kí­nának szállított fegyverek az ország önvédelmét szol­gálják. Most a kínai behato­lás Vietnamba jól mutatja, hogy valójában mire kíván­ják ezeket a veszedelmes esz­közöket felhasználni. Az ag- resszornak fegyvert szállítani annyit jelent, mint részesé­vé válni az agressziónak. Kína Vietnam elleni táma­dása ismét bebizonyította, hogy menn.yire demagóg Pe­king kijelentése, hogy a „kö­zepes és kis országok” sza­badságát és Önálló fejlődését védelmezi. Vietnamot most mégis azért „bünteti”, mert önálló politikát folytat, mert megtagadta a részvételt a kí­nai expanziós törekvésekben, s fellép a veszélyes hegemo- nista "tervek eilen. P. JERMOLAJEV— . A. SZERGEJEV I |: % könyvesbolt átalakul A Művelt Nép Bajcsy-Zsi- llnszky út 4 6. szám alatti 174-es számú könyvesboltja korábban „üzemellátó” volt. 270 bizományossal dolgozott. Februártól megváltozott a feladatuk: ..nyílt bolttá” ala- í kulnak át. A könyvkészlet — I tankönyvek kivételével, min- | den műfajt képvisel. Lemez­részlegük is lesz. A tervezett 1.3 milliós forgalomból 0,8 milliót a könyvek. 0.5 milliót a hanglemezek képviselnek. Ehhez persze sztereo lemez­játszó kellene, de egyelőre — nincs. A Miskolci Új Zenei Műhely koncertje • Az egyetem „Tea- és zsí­roskenyér”-klubjában — az E 2-es kollégiumban — ked­den este 7 órától a Miskolci Űj Zenei Műhely vendégsze­repei. A Nagy vonósnégyes — melynek tagjai valameny- nyien a Miskolci Szimfoni­kus Zenekarban játszanak — Fehér György Vonósnégyes című darabját mutatja be. Városi lanácslagok togadóGrái 1970. február 2(k Budai József. Kamrnel Lujos- né. Kalló István. Tóth Lajos és Pásztor István. 1/2. pártalapszer- vezet, Baross G. ü. 18.. 17 órá­tól: Kiss András, hámori iskola, 16 órától: Kovács György, Hoif- mann O u. 25., alagsor, MHSZ- iroda, 17 órától; Sugár Andor, Kazinczy u. 15., 18 órától; Sze­gedi Gyula. Wesselényi u. 43., 16 órától: Tóth Tibor, 11. számú Alt. iskola, Dankó P. u. 1L, 17 órától: Tok Miklós, 1/4. párt- alapszervezet, Széchenyi út 105., 17 órától. 1979. február 27. Faragó Erzsébet, Oprendek pártszervezet, Marx K. u. 49., 17 órától: Sándor János, szir­ma. tanácskirendeltség, 17 órá­tól. 1979. február 28. Dr ArokszálláSsy Zoltán. 1/3. partalapszervezet Csabai kapu 8.. 17 órától: Felvinczy Ernő, XVI. sz. Autójavító Vállalat, Zsolcai kapu 3/9—11.. 17 óráiul; Varga Zoltán. 1/8. pártalapszer- vezet. Csabai kapu' 8., 17 órá­tól. Mint minden évben, 1978- ban is szép számmal akad­tak olyan események, hírek hazánkban, amelyekre föl­kaptuk, hitetlenkedve, hüm- mögve csóváltuk fejünket, vagy kiszaladt a szánkon a szó: ..Nahát!” Ezekből válo­gattunk össze egy csokorra volót. TRABANTBAN SZÜLETETT Az év legkalandosabb szü­lése február 3-án zajlott le. Az egyik Csongrád megyei vasúti őrházból autóstoppal igyekezett kórházba egy utol- sóúús kismama. De akár­hogy igyekezett az alkalmi gépkocsivezető, nem sietett, nem siethetett eléggé. Any- nyira sürgős volt a dolog, hogy a 47-es út 95. kilomé* térkövénél megtörtént a nagy esemény. A Trabantban szü­letett kislányt azután Hód­mezővásárhelyen anyaköny­vezték. Tavaly is fáztunk az év eleién. Február 22-én Buda­pest körzetében mérték az év legalacsonyabb nappali hőmérsékletét. Még déltáj­ban is —9.5 fokban borzong- tak a járókelők. Február 23- án jsfp-azték fel a leghide­gebb éjszakát: Kecskeméten —20.2 fokot mutatott a hő­mérő. A legszerencsésebb hónap­ként márciust jegyezték fel a lottó krónikáiban. Kétszer is akadt ötös találat a re­ménykedve beküldött szel­vények milliói között, 5-én és 17-én. Ráadásul az Utób­bira a lottó történetének leg­nagyobb nyereményét fizet­tek meg az év első hármas tatott valakinek a véletlen. LECKE, LEVÉLÍRÓKNAK Ikrekből is rekordot ho­zott az óesztendő. Március 17-én Salgótarjánban szület­tek meg az év első hármas­ikrei, Okét június 20-án a pécsi trió követte, majd augusztusban Miskolc is csat­lakozott a gyermekáldásról nevezetes városokhoz. És még mindig nem volt vége! Október 11-én Pécs duplá­zott. Három nappal később pedig Debrecenből érkezett hármas ikrekről hír, majd no­vember 18-án újra a Hajdú- Bihsr megyei főváros egyik családja szaporodott egyszer­re három aprósággal. Az év legnagyobb sport­kudarca júniusban az argen­tínai labdarúgó-világbajnok­ságon érte a magyar színek képviselőit. Csapatunk erejé­ből még egy döntetlenre sem futotta csoportjában. Ugyan­akkor Argentínában értük el az év legnagyobb sportsike­rét is, férfi-sakkcsapatunlí első lett a sakkolimpián a Szovjetunió és az Egyesült Államok előtt, A nők pedig az ezüstérmet érdemelték ki. A ritka kánikulai napok közül augusztus 7-én kúszott Naponta kétezer adag Konyha az Avason Tavaly októberben kez­dődtek meg a több, mint fél­ezer személyes étterem épí­tési munkái az Avas-délen. Kivitelező: a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat. A vasbetonszerkezet szere­lési munkáival már elkészül­tek; most a kőművesek dol­goznak az épületen. Az étte­rem gazdája a Miskolci Ven­déglátóipari Vállalat lesz. Az új létesítmény feladata: közé tartozik majd többek közölt a lakótelepi iskolák diákjai­nak étkeztetése és — önki­szolgáló étteremként — az itt lakók ellátása. Naponta 2000 adaggal kezdenek, ahogy nö­vekszik a lakótelep, úgy tud­ják. növelni az adagok szá­mát. A . térelemekkel meg­osztható belső térben külön étkezhetnek a gyerekek és a felnőttek. Még az év vége előtt átadják az óriás kony­hát, remélhetőleg hosszú tá­von ki fogja elégíteni a la­kótelep igényét. a legmagasabbra a higany­szál: 32,1 fokot mutattak a hőmérők. A legtöbb szóbeszédre, ber­zenkedésre valószínűleg a Magyar Posta adott okot. Alighogy megszoktuk, és használni is úgy-ahogy meg­tanultuk az irányítószámo­kat, újabb leckét adott fel a posta a magyar levélíróknak. Üjfajta címzésmódot kellett elsajátítanunk, hogy megfe­leljünk a szeptember 15-én üzembe helyezett automata levélirényító követelményei­nek. NEM HITTÉK, HOGY ÁTADJAK Magazin Megjelent a Kertbarát Magazin tavaszi száma. A Kertészet és Szőlészet című hetilap alkalmi kiadványa Harmincnégy színes és ugyanannyi fekele-fehér nyomású oldalon közöl cik­keket a kertészkedés Idősze­rű témáiból. Az amatőrök­nek szóló termesztési, nö­vényvédelmi, trágyázás! és egyéb szaktanácsokon kívül tartalmaz különlegességek­ről. külföldi érdekességekről írt cikkeket, s nem hiányzik belőle a humor, az ételre- ,«*t és a rejtvény sem. ff. A MÉM Repülőgépes Szolgálat kaposvári üzemegységé­ben repülőgép-múzeumot létesítettek kiöregedett, már nem használt géptípusokból. Az érdekes kiállítási tárgyakat a Re­pülő Műszaki Iskola hallgatói gondozzák. (Bajkor József felvétele) Az év legfurcsább kifogá­sa feltehetőleg októberben, az M3-as autópálya Buda­pest—Gödöllő közötti szaka­szának üzembe helyezésével kapcsolatban hangzott el. Azért nincs még benzinkút az autósztráda mentén — védekeztek az érintettek —, mert nem gondolták, hogy az útépítők valóban betartják a határidőt. Végül egy oda-vissza csúcs. Soha annyian nem jártak hazánkban, mint tavaly Ja­nuártól decemberig 16 millió külföldi lépte át határain­kat. A világjáró magyarok száma pedig elérte az ötmil­liót. CSORNA BÉLA * A KERVÁZ-konyha — készülőben (Kovács Attila felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents