Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-22 / 18. szám
belföld * i i i i /Vem történi baleset Az elmúlt hél végén Borsod megye területen nem történt niozleueaési uaieset, annak ellenére, hogy — kü- löaüsen a hegyeibe vezető utakon — rendkívül nagy volt a forgalom. Dicséret illeti a gépjárművezetőket, hiszen ezek szérini valamennyien óvatosan, körültekintően, az út- és látás- viszonyoknak megfelelően közlekedtek. örömmel adnánk hírt minden hétvége után balesetmentes közlekedésről. Sajnos, egyre ritkábban tehetjük. Pedig n ncs többről szó, mint arról: a KRESZ idevonatkozó szabályai szerint kell közlekedniük, s máris munka nélkül maradnak a baleseti helyszínelők. Ügy tűnik, az elmúlt hét végén hatott a figyelmeztető szó. Reméljük, nemcsak egy hétig. T. Z. A TATAI VÁR. Megújulva fogadja a látogatókat Tatán az ország egyetlen olyan vára, amelyet ma is eredeti formájában vesz körül egykori vízvédelmi rendszere. Az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei az utolsó simításokat végzik a tatai Nagy-tó partján álló műemlék együttesen. ARATJÁK A NÁDAT. A nádaratók szeretik a kemény telet, mert ilyenkor nem akadnak el a gépek az ingoványos területeken és a kézi aratók sem ragadnak bele a sárba. A Felgyői Állami Gazdaság csongrádi üzemének Bács, Békés, Csongrád, Szolnok és Pest megye egy részére kiterjedő körzetében tucatnyi gép és mintegy háromszáz ember gyorsított ütemben végzi a számukra kedvező időben a nádaratást. A sziki nádnak belföldön és külföldön korlátlan piaca van. EZ AM A NAPRAFORGÓ! A frontáttörés éve lesz az idei esztendő a hazai napraforgó tor illesztésben : a gazdaságok 1979-ben 45—50 ezer hektáron már hibridnövényeket termesztenek, megalapozva ezzel a nagyobb terméshozamokat. Az elmúlt két-há- rom évben kezdődött meg a fejlesztés : Jugoszláviából, Francia- országból és Romániából importáltak vetőmagot, és ezzel alapozták meg a hazai hibrid nao- raforgótermesztést. Az elmúlt évben még csak 17 ezer hektárra jutott magas genetikai értékű vetőmag, amit azonban olyan jó eredménnyel használtak a gazdaságok, ho-v idén csaknem megbárnmsz--ozhat iák az elmúlt évi ve'ésferíP'Tp*. A hibrid nan- ra'oreó a.nnvival ..tud** többet a h-gvotnánvos fa.hV-nM. hogy e-ves változatai — né’dáúi a jugoszláv és a francia hibridek — e'ienáünak az p-viv Te-ves-ede'- rr.-s-bb nővénvbptrgqé'tptk. a n-n—'*or*é tc.rn**tJÍ*!a'-át Is ala- no-an csökkentő pe-n" ostoó-ó - nak. NYÜHETÖ CIPŐ. Kibővítik az úgynevezett fröccsöntött gyermekcipő-családot a Sabaria Cipőgyárban. Eddig IS—30-as nagyságig készítették e tartós, „nyűhető”, ugyanakkor tetszetős szabad, idős gyermeklábbelit. Sabaria fantázianéven. Ezután a kamaszoknak is készítenek j ilyeneket, egészen a 40-es { számig. TOTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigaz- gatóság tájékoztatója szerint t a harmadik fogadási héten 43 darab 13 találatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 36 722 forint. Ebből 13 plusz egyes szelvény 40 darab, a nyeremény és S a jutalom együtt 62 099 fo- 5 rin. 12 találatos szelvény 904 darab akadt, nyereményük 1164 forint. A 11 találatos szelvények száma 8679 darab, nyereményük egyenként 121 forint. A 10 találatos szelvények száma 50 508 darab, ezekre 31 forintot fizetnek. Solymárról a bútoriparnak... A Pilisvölgye Mgtsz solymári fűrész- és furnérüzemében mintegy másfél millió négyzetméter réteglemezt készítenek évente, a hazai bútoriparnak. A képen: Koscin Istvánná összevarrja a furnér'emeze- ket . (Király Krisztina felvétele) T®ví*Iífora is havazás várható Tegnap a déli, délkeleti megyék kivételével szinte mindenütt havazott, az újonnan lehullott hó vastagsága azonban általában nem haladta meg a 10 centimétert, és a havazás sehol sem okozott fennakadást a közlekedésben. A főútvonalakon — néhány Győr-Sopron megyei és Zala megyei út kivételével — csupán a nedvesség és a latyak kényszerítette óvatosságra a gépjárművezetőket. Az összekötőutak viszont országszerte jegesek, síkosak voltak, de sérüléssel járó közlekedési balesetről a kora esti órákig sehonnan sem érkezett jelentés. A kellemes téli időjárás ezen a napon ezrével csábította a szabadba a síelőket, szánkózókat, kirándulókat. Az országutakon főleg a Balaton környékén, valamint a Mátrába és a Bükkbe vezető útvonalakon volt a szokásosnál erősebb gépkocsiforgalom. A Volán autóbuszai is csaknem 6000 utast szállítottak Mátraházáról Kékestetőre. A Volán Engels téri központi ügyeletének tá- jékozfetása szerint a Kékesről, Mátraházáról hazafelé tartó autóbuszok a késő délutáni órákban menetrend szerint indultak útnak. Kisebb, 5—10 perces késéseket mindössze Győr-Sopron, Veszprém, Fejér és Nógrád megyéből jelentettek. A meteorológiai előrejelzések szerint kelet-északkelet felől hideg levegő veszi körül a Kárpát-medencét, fölötte a magasban viszont változatlanul enyhe légtömegek érkeznek. Emiatt csaknem az egész ország területén változó erősségű, ismétlődő havazás várható. Infecnndin Ibélyett Korszerűbb fogamzásgátló Az év végére várhatóan úja bb korszerű fogamzásgátló szert hoz forgalomba a Kőbányai Gyógyszerárugyár és egyidejűleg leállítja az Infecundin gyártását, amelynek termelését 12 évvel ezelőtt, 1967-ben kezdte meg. A termékváltás céljáról dr. Forgács Lilla, a gyár orvos- tudományi osztályának vezetője elmondta az MTI munkatársának : a világon mintegy 50 millió, s hazánkban pedig csaknem 500 ezer no és asszony él hormonális hatóanyagú fogamzásgátló szerekkel. — Nálunk jelenleg a gyárnak négyféle készítményéből, az Infecundinból, a Bi- securinból, az Ovidonból és a Continuinból választhatja ki az orvos, elsősorban a nőgyógyász, azt a készítményt, amely a fogamzásgátlót kérő nő szervezete hormonális típusának a legjobban megfelel — folytatta. Ezek közül az Infecundin a legrégibb készítmény, amely a legtöbb hormonális hatóanyagot tartalmazza. Az utóbbi, több mint egy évtizedes kutatások alapján azonban a fogamzásgátlók hatásmechanizmusának sok újabb összefüggését tárták fel világszerte. Egyebek között 12 évvel ezelőtt még senki sem tudott arról, hogy az erősen dohányzó és idősebb nők a fiataloknál jóval érzékenyebbek a fogamzásgátló szerek mellékhatásaira, s ezért 35 év fölött nem is ajánlatos nekik hormonális szert hasz- nálnálni. A korszerűségi követelménynek tesz eleget a gyár új készítménye, amely a fogamzásgátlás tekintetében ugyanolyan biztonságos, mint az Infecundin, s használata is azonos, tehát 21 napont át kell szedni és hét napig szünetet tartani. A forgalomban levő Ovidon is korszerű készítmény, mert a hormonális hatóanyag két komponenséből az egyik egytizede, a másik pedig csak fele az In- fecundin' összetevőinek, de a legújabb szerben még ennél is kedvezőbb, kevesebb a hatóanyag. Az új készítmény a rendkívül szigorú és alapos ellenőrzés valamennyi állomásán és a klinikai értékelésen is sikeresen vizsgázott, s rövidesen sor kerül a törzskönyvi bejegyzésre is. Ezt követően készítik elő a tömeggyártást, s a forgalmazás előtt kapja meg nevét. A választék bővítése érdekében a következő lépésben a vállalat olyan fogamzásgátló szert is előkészít gyártásra, amit nem naponta kell szedni. il liaió intett Égy brit -olajszállító hajó a Bostontól körülbelül 100 kilométerre levő Hantucket- sziget közelében az erős szélviharban megfeneklett. A helyszínre érkezett mentőhajók és egy helikopter segítenek a bajbajutott hajónak útiránya folytatásában. A 46. főnyi legénység yalameny- nyi tagja . épségben van. Mas kommentárunk: Lafitte győzött a Fonna —1 íuíamáfaan A Forma—1 kategória idei első futamát tegnap Buenos Aires-'oen a francia Jacques Lafitte nyerte Ligier típusú kocsiján. A második az argentin Carlos Reutemann lett Lotus típusú gépén, míg a harmadik helyet az ír John Watson szerezte meg McLaren márkájú kocsiján. A tavalyi világbajnok Mario Andretti ötödik lett a Lotu- sán, egy kör hátránnyal. ANYAKÖNYVI HÍREM MEGHALT: Biró György Géza, Juhász Máiyásné (Veres Erzsébet); Tóth Mihály; Reményi Vilmos. Ködkatasztrófák A néiő — előzetesen — alighanem furcsállotta, hogy a televízió a vasárnapi főműsorra' egy, végeredményben környezetvédelemre buzdító, iiíelve a környezetszennyeződés veszélyeire figyelmeztető filmet sugároz. A produkció mégsem keltett, mégsem keliheielt csalódást, igaza volt a beharangozó, kedvcsináló cikkecskének: A film nem valamiféle utópisztikus-fantasztikus történet, hanem a valóságban bármikor előfordulható helyzetet ábrázol. Mert mindennapi levegőnket veszély fenyegeti. A kémények nem mindig kellően tisztított füstje, vegyipari üzemek gőze, a gépkocsik kipufogógázai... A smog-riadó (ez volt a film címe is) tehát egyik lehetséges következménye a civilizáció, indusztriaii- záció o-yasrajta fejlődésének, amely egyoldalúan szemléli a világot, elfelejtkezve arról, hogy a természetben minden mindennel összefügg, s az ökológiai egyensúly megbomlása súlyos következményekkel járhat. A szakirodalom szerint a ködkatasztrófák: a meteorológiai körülményeknek és a ievegőszennyezettségnek bizonyos szerencsétlen egyidejű, komplex kombinációja. Együtthatásuk felboríthatja a környezet és c szervezet közötti biológiai egyensúlyt, akut formában is. Az első, pontosan észlelt fotokémiai smog az 1930-as Maas-vöígyi volt, ezt követte 1948-ban a donorai ködkatasztró- fa. Ennek kapcsán számos súiyos légúti megbetegedett közül húszán meghaltak. Az eddigi legnagyobb az 1952-es londoni ködkeiasztróia volt. A halálozások száma öt nap alatt meghaladta a négyezret. Tudunk egy 1971-es adatról: egy év alatt Tokióban 33 alka'ommai kellett smog-riadót elrendelni a légszennyeződés midi. A hazai vizsgálódások szerint a fővárosban évente 3—5 alkalommal keletkezik egészségre ártalmas füstköd. Haláleset nem fordult elő, de megbízható orvosi feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a russzuliétek száma nőtt. Más felmérések arról vallanak, hogy Miskolcon, Ózdon, Leninvárosban sokkal több a lég-, úti megbetegedések száma, mint mondjuk Mezőkövesden. Arról is tudunk, hogy egy miskolci gyermek tüdejének kapacitása egy- negyeddel-eayharrr.addal kisebb, mint egy hasonló korú alföldi gyereké ... A példák — s ezt sugallja a tegnapi film is — ne riasszanak merev-tehetetlenné senkit. Inkább figyelmeztessenek és buzdítsanak. Óvni, kímélni kell mindennapi levegőnket. A magunk érdekében tesszük! (BRACKÓ) Mórajubileum Az idén, július 19-én lesz Móra Ferenc születésének 100. évfordulója. A centenárium ünnepségeit az író életének két fontos színhelyén, Kiskunfélegyházán és Szegeden rendezi meg az Országos Móra-emlékbizottság. Szülővárosában, Kiskunfélegyházán már február 8-án, halálának évfordulóján megkezdődnek a centenáriumi rendezvények. Megkoszorúzzák a félegyházi Móra-szob- rot, s ekkor rendezik meg a város szocialista brigádjainak emlékversenyét, a Bács- Kiskun megyei középiskolások Móra-vetélkedőjének, valamint a Móra Ferenc nevét viselő általános iskolák, diákotthonok, és úttörőcsapatok emlékversenyének országos döntőjét. Április 6-án és 7-én a kiskun városban kerül sor a középiskolások országos prózamondó emlék- versenyére is. Szegeden, a Móra Ferenc Általános Iskolában május 28-án emléktábla avatása vezeti be az ünnepségsorozatot. Ötvözött réztömbök külföld MÜNCHEN. Százezernél több érdeklődő kereste fel egy hét alatt a müncheni magyar kiállítást, ahol a Hungexpo rendezésében 35 külkereskedelmi, illetve exportjogú vállalat mutatta be a magyar ipar készítményeinek széles skáláját. A magyar vállalatok szakmai napjain új kooperációs és kereskedelmi kapcsolatok bon^ takoztak ki. A müncheni kiállításon igen nagy sikerük volt a magyar könyveknek és hanglemezeknek. ASSZUÁN. Szadat egyiptomi elnök tegnap visszaérkezett Asszuánba Khartoum- ból, ahol az egyiptomi és a szudáni nemzetgyűlés együttes ülését nyitotta meg. Szadat tegnap Asszuánban maradt, ahol Reza Pahlavi iráni sah és felesége is tartózkodik, míg a kíséretében levő Hoszni Mubarak alelnök és - Olszama El-baz külügyminiszter-helyettes azonnal továbbutazott Kairóba. Ezzel egyidejűleg a Mena hír- ügynökség Khartoumból azt jelentette, hogy Szadat és Nimeri — az egyiptomi elnök elutazása előtt — aláírta a két ország társadalmi, gazdasági és kulturális integrációjáról szóló törvényt, amelyről öt évvel ezelőtt született elvi megegyezés. JERUZSÁLEM. Az izraeli kormány tegnap szokatlan titoktartás övezte döntéseket hozott az egyiptomi—izraeli béketárgyalások felújításával kapcsolatban. Az ötórás vita után Begin miniszterelnök szűkszavúan csak annyit közölt, hogy a kormány „több határozatot fogadott el a béketárgyalásokkal kapcsolat, ban”, amelyeket azonban egyelőre nem hoznak nyilvánosságra. ALGÍR. Rabah Bitat, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság ideiglenes ügyvezető államfője tegnap aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az ország új elnökét február 7-én. választják meg. Mint ismeretes, Algéria alkotmánya értelmében az államfői posztra való jelölésről a Nemzeti Felszabadítási Front január 27-én kezdődő kongresszusa dönt. BRÜSSZEL. Tegnap az elnöklő Raymond Goor belga kanonok zárszavával befejeződött az európai biztonság és együttműködés nemzetközi bizottságának 3 napos konferenciája. A 23 európai országot és 15 nemzetközi szervezetet képviselő 90 küldött a többi között elhatározta, hogy az év végén összehívja az európai közvélemény képviselőinek közgyűlését, ameiy a leszerelésnek, a fegyverkezési hajsza elleni küzdelemnek, az európai haderők és fegyverzetek csökkentésének kerdé- f seit fogja megvitatni. Három nagy teljesítményű kemence áttelepítésével az országban összegyűjtött réz- hulladék feldolgozására tették alkalmassá a Csepel Művek székesfehérvári nehézfémöntödéjét. A sikeres profiltisztítás eredményeként megszüntették a gazdaságtalan kovácsolt előtermékek gyártását és helyette ötvözött réztömböket állítanak elő a csepeli törzsgyár részére. Az idén szovjet megrendelésre 3500 tonna sárgaréz-sajtolási előterméket is készítenek. deli HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky üt 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223; belpolitikai rovat: 10-224: várospolitika: is-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telelőn: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 5—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a nírlapáru- soknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál ,és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod'megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. —.ISSN 0133-0209! PRÁGA. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására tegnap baráti látogatásra Prágába érkezett Alekszandr Grlicskov, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének tagja. BERLIN. Tegnap bejelentették, hogy egy magas rangú NATO-tiszt — aki éveken keresztül a NATO különböző hírszerző szolgálati helyeinek vezető törzseiben tevékenykedett — fontos dokumentumokkal a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett’ és menedékjogot kért. Az NDK illetékes szervei tanulmányozzák a tengerész százados menedékjogra előterjesztett keresetét. A tiszt személyazonosságára vonatkozó további* részleteket nem hozták nyilvánosságra. t