Déli Hírlap, 1978. december (10. évfolyam, 283-306. szám)
1978-12-11 / 291. szám
: ‘: :v:v: - ’: - fi#!* l|PsÄ:|Ä|||;s + Veszélyben a miskolci kapu, de ezúttal túlsúlyban a fehérsapkás hazai védők. Az egykori válogatott Klink (sapka nélkül) már visszafelé indul... (Szabó István felvétele) A tanulók mesterekkel találkoztam Az első bajnoki mérkőzés I a miskolci műjégpályán Pomázi TSZSK—Miskolci Kinizsi 21:3 (ö:ö, 5:3, ö:ö) Birkózás Tizenegy első helyezés a DVTK-nak Szép DVTK-sikerrel ért véget vasárnap délután a Miskolc város felszabadulása tiszteletére rendezett úttörőbirkózóbajnokság, melyet a városi birkózószövetség rendezett. A diósgyőri birkózó ( csarnokban mintegy 120 f- versenyzett a három szőnye gén. A legtöbben a házigazda DVTK színeiben indultak, több mint hetvenen verse nyeztek. Ahogy Gutman Je zsef. a birkózószakosztály vezetője elmondta, ez a verseny eredetileg városi bajnokságnak indult, de kiterjesztették területi szintre.-lg; jó versehyzési alkalmat kaptak az egriek, valamint megyénkből Szerencs, Sátoraljaújhely. Sárospatak, Tisza- iúc. valamint a Borsodi Bányász fiataljai is. Igaz, meglepetésre a barcikaiak nem 'öttek el, bár .35 fővel neveztek, ugyancsak „lemaradt” Salgótarján, Gyöngyös és Űzd csapata is. A résztvevők számát és a mérkőzések színvonalát tekintve azonban így is előrelépés történt. A gyerekek igyekeztek gyorsan döntésre vinni a mérkőzéseket, így sok kétvállas győzelem született. A DVTK versenyzői közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott Fábián, aki a 35 kg-osok súlycsoportjában minden ellenfelét tussal győzte le. Hasonló teljesítményt produkált Mohácsi a 45 kg, valamim Mikovszki a 49 kg-osok súlycsoportjában. Örömmel állapítottuk meg, hogy a sportág kedvelői egyre többen jönnek el szurkolni, buzdítani a fiatalokat. Ugyancsak sok szülő kísérte el gyermekét — talán éppen az első versenyére. Fábián Istvánná két fia a 11 éves Tamás, és a 13 éves István már szinte „profinak” számítanak, hiszen ahogy a mama büszkén mesélte, otthon az elő.szobafal már tele van éremmel, oklevéllel. „Nem féltem a gyerekeket, sokat dolgoznak az igaz, de a szabad idejüket biztos, hogy jó helyen töltik el. A tanulásban, de otthon a házimunkában is megállják a helyüket. Sok segítséget kapnak a 11. sz. Ált. Iskola pedagógusaitól is. akik figyelemmel kísérik a fiúk szereplését.” És hogy ezen a versenyen is jól szerepeltek, bizonyítják az eredmények: Úttörő „A” kötöttfogás: 29 kg (li induló) l. Gyöngy (Eger), 2. Daróci (H. Papp J. SE), 3. Somogyi (DVTK), 32 kg (16 induló: 1. Szuromi (Eger), 2. Esztergályos (Sátoraljaújhely), 3. Nikkel (DVTK). 35 kg (6): 1. Fábián Tamás, 2. Nikkel. 3. Császár (mindhárom DVTK), 38 kg (6) : 1. Molnár (Eger), 2. Benyei (Szerencs), 3. Budai (DVTK), 41 kg (8): 1. Orgona (Szerencs), 2. Fábián István, 3. Szegyor (mindkettő DVTK). 45 kg (6) : 1. Pálinkás, 2. Zsóka, 3. Papp (mindhárom DVTK), 49 kg (2): 1. Kovács (Eger), 2. Fazekas (DVTK), 53 kg (2): 1. Faragó (DVTK). 2. Kiss László (Szerencs), 58 kg (2): 1. Báthory (DVTK). 2. Orgona (Szerencs), 4-58 kg (2): 1. Toronyi, 2. Kocsis (mindkettő DVTK). Úttörő „B”, szabadfogás: 35 kg (4): 1. Sike (Eger), 2. Balogh (DVTK). 3. Csáki (Tiszalúc). 38 kg (4): 1. Szarvas (Eger) 2. Kiss. 3. Koncz (mindkettő DVTK), 41 kg (5) : 1. Szabó (Tiszalúc) , 2. Szukenyik, 3. Rapcsák (mindkettő DVTK), 45 kg (6): 1. Mohácsi, 2. Szemes (mindkettő DVTK), 3. Schrott (Sárospatak), 49 kg (6) : 1. Mikovszki (DVTK). 2. Cserba (Sárospatak), 3. Esztergályos (Sátoraljaújhely), 53 kg (4): 1. Németh (B. Bányász), 2. Kiss László (DVTK), 3. Rontó (Sárospatak), 58 kg (2): 1. Molnár (DVTK), 2. Dege (Eger), 63 kg (7): 1. Hegedűs (DVTK), 2. Ináncsi (Tiszalúc), 3. Szarvas (Eger), 68 kg (3): 1. Horváth (DVTK), 2. Kaponyás (Eger), 3. Horvát Imre (DVTK). (gajdos) Tej és lejiemékek Az időjárás a jégkorongozókat sem fogadta különösebb kegyeibe, bár őket természetesen nem zavarta a hideg, s a csúszós pálya. Gyorsan igyekszünk korrigálni, mert a cikk eme kezdése némileg azért sántít. Az az igazság ugyanis, hogy a miskolci fiatalokat, a „tanulókat” bizony néha kissé még a jég síkossága is zavarta, s nemcsak az ellenfél többszörösen nagyobb tudása. Mintegy kétszáz, rendkívül lelkes néző volt jelen a miskolci műjégpálya és a nemrégiben alakult Miskolci Kinizsi első hivatalos bajnoki jégkorongmérkőzésén, s lelkesedésből kitűnőre vizsgázott. Szinte végig zúgott a biztatás, pedig az ellenfél szinte pillanatok alatt sok gólos előnyre tett szert. A miskolci fiatalok mégis rászolgáltak erre a biztatásra, hiszen a Pomázi TSZSK neve mögött egy nagy tapasztalatokkal rendelkező, soksok elsőosztályú mérkőzést és válogatott találkozót megjárt öregfiúk gárda húzódott meg. Rozgonyi, Klink és Farkas együtt kétszázszor játszottak a magyar válogatottban — tehát szinte bizonyosan többször, mint ahányszor a miskolci fiatalok ütőt vettek a kezükbe. (Akadt is olyan néző, aki megkérdezte, hogy miért engedik őket a kezdők ellen játszani, de a kérdés ezúttal nem jogos. A magyar jégkorongsport olyan kevés csapatból áll, hogy örülni kell bármiféle egyesülésnek, s végső soron az sem baj, ha a most kezdő fiatalok ilyen rutinos játékosok ellen mérkő- zésszerűen ismerkednek meg a játék elemeivel.) Cseh Tibor szakosztályvezető közelről nézte fiait, s a mérkőzés után elmondta, hogy a fiúk bizony remegő kézzel és lábbal igyekeztek átvészelni bajnoki premierjük első perceit. Később már belelendültek, s ők azt is nagy eredményként könyvelik el, hogy az első bajnoki találkozójukon ilyen ellenfélnek három gólt tudtak ütni. A történelmi jelentőségű gólt egyébként a második harmad közepén Cziáky Péter szerezte, s a dolog jelentőségéből mit sem von le az, hogy a vendégek ekkor már ll:0-ra vezettek. Cziáky Péter tehát az első gólszerző, de Zsámba Lajos is kivívott magának egyfajta elsőséget, hiszen ő az első miskolci játékos, aki egy bajnoki mérkőzésen egynél több (2) gólt szerzett. A másodosztályú bajnokságba öt csapat van. A Pomáz a legjobb. (Legutóbb a második legjobbnak számító gödi együttest ll:2-re verték.) A miskolciaknak ellenük tehát csak a tanulás lehetett a céljuk, s az eredményeket majd a többiek, elsősorban a Jászberény és a Dunaújváros ellen lehet majd remélni. A szakosztályvezető reménykedése azonban tovább terjed, hiszen ő nem is az eredményeket, hanem a sportág meghonosítását tartja a legfontosabbnak, mert tudja, hogy a tandíjat mindenkinek meg kell fizetni. Remélhetőleg a most debütáló miskolci fiúk kedvét sem vette el ez a nagyarányú vereség, hiszen reálisan mást . nem is lehetett volna várni. A miskolciak pénteken Budapesten játsszák a visszavágót, a további bajnoki mérkőzésekre pedig már a jövő év eleién kerül sor. Addig is tervezik, hogy 17- éré meghívják a kassaiakat, 18- án pedig — a szövetség ígérete szerint —. Miskolcon rendezik meg a Magyarország—Románia ifjúsági válogatott mérkőzést. Végezetül ismerkedjenek meg az első miskolci bajnoki mérkőzés hazai résztvevőivel, azaz a Miskolci Kinizsi vasárnapi összeállításával: Neuman — Skultéti, Lukács, Cziáky, Kovács, Pálko- vács. Csere: Seres, Vasas, Nagy Zs.. Zakár. Sepsi, Szöglii. Kocsis, Mai zik. Zsámba A.. Zsámba L., Nagy A . Nánási, Horváth. Gól- iövők: Zsámba L. (2) és Cziáky. (Horváth) Kosárlabda 1MB l Torna ViMfknna az ünnepek előtti sütés-főzéshez I A rá játszásiján: két D\ TK-oyőzelem (Tudósítónk pécsi telefonjelentése.) Pécsett a városi sportcsarnok volt a színhelye a kosárlabda-rájátszás egyik csoportjának. A 9 —16. helyen végzett női csapatok közül itt lépett pályára a Pécsi VSK, a Diósgyőr, a SZEOL AK és az Eger SE. A Diósgyőr a várakozásnak megfelelően két mérkőzést megnyert, egyet elveszített. Az első napon a DVTK a szegediekkel találkozott és a vasgyári csapat végig vezetve, biztosan győzött 82:63 (46:36) arányban. A legjobb teljesítményt a 27 pontos Áron- né és a 19 pontot dobó Win+er nyújtotta. Szombaton este nagy érdeklődés előzte meg a csoport két legjobb csapatának, a PVSK-nak és a DVTK-nak összecsapását. Érdekesség, hogy a Diósgyőrből indult Horváth-testvérek egymás ellen játszottak. Ezúttal Zsuzsának (Verbőcziné), ment jobban a játék, 32 ponttal járult hozzá a pécsiek győzelméhez, az ő nagyszerű játéka meghatározó volt. Végül is a PVSK bizonyult jobbnak. 69:66 (43:32) arányban. A DVTK legeredményesebb játékosa a 27 pontot szerző Winter volt. A sorban Áronná (14) és Horváth (14) következett utána. A rájátszás első szakaszának befejező napján a papírformának megfelelően, a Diósgyőr különösebb erőlködés nélkül győzött 97:62 (40:27) arányban a sereghajtó Eger ellen. A legeredményesebb játékosok, Áronná (30), Winter (24) és Horváth (21) voltak. A három mérkőzésen Letek László vezető edző a következő játékosoknak adott lehetőséget: Winter, Áronná, Horváth, Tor- nyiné, Molnár, Nagyné, Hegedűs, Spisák, Bihari és Letek. A rájátszás első szakaszának befejezése után, a csapatvezető így értékelte a teljesítményt: — Abban bíztunk, hogy legyőzzük a Szegedet és az Egert és ez sikerült is. A PVSK ellen is nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést, de sajnos Verbőczinét nem sikerült semlegesítenünk. Pedig ezen a találkozón a pécsiek két kulcsjátékosa, Notaisz és Russai- né a szokottnál halványabban játszott. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, küzdeniakarásával. Egyénileg a legjobb teljesítményt Winter nyújtotta, de jól játszott Horváth, és — egy kisiklástól eltekintve — Áronné is. Bizakodva várhatjuk a rájátszás második szakaszát, melyre a fővárosban kerül sor. A riválisok közül le kell győznünk a Szekszárd és a Csepel együttesét, és akkor nem érhet kellemetlen meglepetés bennünket. Az eddigi idegenbeli szerep-r lés és a Pécsett nyújtott játék alapján úgy érzem, kiharcolhal- ;j”V n bennmaradást. LÁZÁR LAJOf Sao Paulóban, a tornászok 3. Világkupáján lezárultak a küzdelmek az egyéni összetett versenyben. Ezúttal is kettős szovjet siker született: a nőknél Marija Filatova megvédte címét, a férfiaknál Gyityatyin minimális különbséggel előzte meg az idei VB-n feltűnt amerikai Thomast. Kikapott a MEAFC Hangadót játszottak Egerben, a kosárlabda NB II. Keleti csoportjában. Az Egri Finommechanika a tavaszi fordulóban Miskolcon győzött a MEAFC ellen. Az egyetemisták ezúttal sem boldogultak ellenük, és 96:75 arányban vereséget szenvedtek a hazaiaktól. Ez azt jelenti, hogy az egri csapat jövőre az NB I-ben szerepelhet. Vízilabda Vasárnap Barcelonában befejeződtek a vízilabda BEK-döntő küzdelmei. Óriási érdeklődés kísérte az első két forduló után pontot sem veszített OSC és a spanyol CM Montjuich egymás elleni mérkőzését, amely a kupa sorsát volt hivatott eldönteni. A magyar bajnok a házigazdák ellen Is folytatta bravúrjait, 5:2 (3:1, 0:0. 1:1, 1:0) aráidban győzött és 1972 után, ismét a BEK győztese lett. Az élelmiszerboltokba naponta szállít friss tejet, tejtermékeket a Borsod megyei Tejipari Vállalat, a városi boltok számára pedig naponta többször is visznek ki friss árut. Közeledik az ünnepek előtti sütés-főzések ideje, ilyenkor már minden család megtervezi, hogy mi is kerül majd az ünnepi asztalra, kiváltképpen, ha vendéget is várnak. A fűszeres, tfúSos, zsíros ételek mellett nélkülözhetetlen a tej, a tejtermékek választéka a háztartásokban. Erre a Borsod megyei Tejipari Vállalat időben felkészült és a megyei társvállalatoktól már előre megrendelte az ünnepek előtti sütés-főzéshez szükséges termékeket. Ezek nagy része már meg is érkezett, raktáron van, vagy már meg is kezdték a kiszállítását az üzletekbe. élelmiszerboltokba. Az ünnepek előtti hetekben a szokásosnál gyakrabban visznek ki árut, fogadják a pótrendeléseket és azokat mielőbb ki is elégítik. Ilyenkor ünnepek előtt — mint azt a több éves tapasztalatok is mutatják —, sok családban többféle süteményt is sütnek, és ezekhez nélkülözhetetlen a tej. a vaj. a tejföl, illetve bizonyos ételekhez a különböző sajtfélék. Az ünnepek előtti bolti szemlék arról győzhetik meg a vásárlót, hogy nem kell semmit sem nélkülözni a finom sütemények elkészítése során. A tejipar évről évre igyekszik bővíteni termékeinek körét, a tejtermékek családja napjainkban már jóval meghaladja a százat. Többek között választékbővítési szándékkal kezdték meg a Gervais gyártását az idei nyáron Miskolcon, a tejipari vállalat üzemének egy teljesen elkülönített egységében. A Gervaist rövid idő alatt megkedvelték a vásárlók, fogyasztóinak többsége a fiatalok köréből kerül ki. Az ételkínálatban gazdag ünnepek alatt, valószínűleg nagy keletje lesz a könnyebb emésztést Ígérő tejtermékeknek, köztük a Gervaisnak is. Ilyenkor a szokásosnál több tejfölt, joghurtot, vajat és túrót vásárolnak az élelmiszer- üzletekben, és hogy a vevő az ünnepek előtt a nap minden órájában megtalálja azt, amit keres, a tejiparnak az átlagosnál nagyobb erőfeszítéseket kell tenni az ünnep előtti ellátás zavartalansága érdekében. A Borsod megyei Tejipari Vállalat megyénkben és a szomszédos Heves megyei ellátási területén naponta egymillió ember számára biztosítja a friss tejet, a tejtermékeket. Az első szállítójárművek már alig valamivel éjfél előtt útnak indulnak a megye és a távolabbi települések felé, de a boltnyitáskor a miskolci üzletekben is ott van már mindenütt a friss tej, a tejföl, a túró, a sajt, a vaj. Sajtból minden korábbinál szélesebb választék áll a vásárlók rendelkezésére, köztük a kedvelt göcseji, a hóvirág, az ementáli, a trappista, a vadász, a parenyica, a karaván, hogy csak a legismertebbeket említsük. Borhoz, sörhöz mindig jólesik rágcsálni egy kis sajtot, de ebéd és vacsora után is kedveltek a jóízű, finom sajtok. A tejipari vállalat miskolci feldolgozó üzemében ezekben a napokban a szokásosnál több a munka, ugyanis csak így biztosítható a megrendelések, az esetleges pót- megrendelések kielégítése. Ilyenkor decemberben előfordulhatnak már kisebb-na- gyobb havazások, kialakulhat az utakon a síkosság is. A tejipar ígérete szerint, viszont, a hóakadályok idején is mindenhová kiviszik a napi friss árut. W /