Déli Hírlap, 1978. december (10. évfolyam, 283-306. szám)

1978-12-01 / 283. szám

Xj lex '.hi U 32* >5á&K *1 (I ■ Cwi Kell a bolt, de kell a zöld is »CIKK AZ 5. OLDALON) POLITIKAI NAPILAP X. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM 1978. DECEMBER 1., PÉNTEK I BRR: 80 FILLÉR A magyar—etióp kapcsolatok Hazánkba érkezik Mengisztu Hailé Mariam Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Mengisztu Hailé Ma­riam alezredes, a Szocialista Etiópia Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsának el­nöke, állam- és kormányfő. Magyarország 1959-től kö­veti, majd 1964-től nagykö­veti szinten létesített diplo­máciai kapcsolatot Etiópiával. Az ország fővárosában, Addisz Abebában 1962-ben nyílt ke­reskedelmi kirendeltségünk. 1974-től kapcsolatainkban minőségi változás követke­zett be, és az együttműködés számos területen kiugróan fejk>dött Az elmúlt években politikai, jószolgálati küldött­ségek érkeztek Etiópéból, és a két ország vezetői között állandó, rendszeres a tapasz­talatcsere. Tavaly Etiópia nemzeti ünnepén igazságügy­miniszterünk vezetésével járt kormányküldöttség Addisz Abebában. Az idén külügy­miniszterünk, majd a Köz­ponti Bizottság titkárának vezetésével — magyar párt- és kormányküldöttség látoga­tott az északkelet-afrikai ál­lamba. Az elmúlt hónapok­ban Magyarországon fogad­ták az etióp építésügyi ál­lamtitkárt, valamint a fővá­ros polgármesterét. Az elmúlt három évben megháromszorozódott a ke­reskedelmi forgalmunk. Ülést tarfolt a Minisztertanács Tudománypolitika, környezetvédelem A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. A Minisztertanács megtár­gyalta és elfogadta a tudo­mánypolitikai bizottság elnö­kének a bizottság legutóbbi üléséről szóló jelentését, amely fontos elhatározásokat tartalmaz a kutató szerveze­tei: és a hasznosító vállalatok közötti kutatási-fejlesztési céltársulások kialakításának elősegítésére, a tudományos­műszaki eredmények gyor­sabb és hatékonyabb népgaz­dasági hasznosítása érdeké­ben. Az országos környezet- és természetvédelmi tanács ja­vaslatára a balatoni környe­zetvédelmi kutatásokat koor­dináló tanács ajánlásokat dol­gozott ki a Balaton környe­zetvédelmi intézkedéseire, a legfontosabb tudományos eredmények és gyakorlati ta­pasztalatok alapján. A kor­mány tudomásul vette az ajánlásokat. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Amerika felkészült korlátozott” nukleáris hadviselésre is Az Egyesült Államok rei készült a „korlátozott” nuk­leáris hadviselésre. Carter el­nök. aki korábban elvetette az ilyen terveket, most tá­mogatja a Pentagon elgondo­lásait — jelentette tegnap a The New York Times. A lap szerint az amerikai kormány most mind „álta­lános”, mind „korlátozott” nukleáris háborúra fel kíván készülni. Maga Carter elnök koráb­ban nyilvánosan elutasította a „korlátozott- nukleáris hadviselés gondolatát, most azonban támogat egy sor ja­vaslatot, amelyek ezeket a katona-politikai elgondolá­sokat szolgálják — mutat rá á The New York Times. Ide tartozik, hogy meggyor­sították a korábbinál na­gyobb robbanóerejű és pon­tosabb szárazföldi és tengeri interkontinehtális rakéták kifejlesztését. Űj robbanófe­jeket dolgoznak ki, tovább­fejlesztik az irányítástechni­kát, milliárdos beruházáso­kat fordítanak polgári vé­delemre. Asszad látogatása a katonai főiskolán Hafez Al-Asszad, az Arab Üjjászületés Szocialista Párt­ja főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke és kísé­rete tegnap — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Púja Frigyes külügyminisz­ter társaságában — elláto­gatott a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára. A ven­dégeket megérkezésükkor Czinege Lajos hadsereg­tábornok, honvédelmi mi­niszter és a főiskola vezetői üdvözölték. Jubileumi vetélkedő A vállalati közművelődési bizottság javaslatára jubi­leumi vetélkedőt rendezett tegnap a Miskolci Építőipari Vállalat párt- és szakszerve­zeti bizottsága. A vetélkedő­vel a Kommunisták Magyar- országi Pártja megalakulásá­nak 60. és az építők szakszer­vezete megalakulásának 75. évfordulóját köszöntötték. A végig izgalmas, színvo­nalas vetélkedő győztesei: 1. Épületgépészet, 2. Előszerelő üzem, 3. Nehézgépszerelők. A 3—3 tagú csapatok csa­pattagonként 1000, 800, illet­ve 600 forint jutalmat nyer­tek. Borult égbolt Ma is felhőátvonulások várhatók Miskolcon, időn­ként esővel vagy havas eső­vel. A hőmérséklet napköz­ben néhány fokkal fagypont fölött lesz. ★ Ünnepi díszben o tanácsháza. (Solymos László felvétele) • • linn épségek, koszorúzások Miskolc felszabadulásának 34. évfordulóján A Vörös Hadsereg 1944. december 3-án befejezte Miskolc felszabadítását. A város lakói számára véget ért a második világháború. A 34 év előtti eseményekre emlékszünk ma, szerte a vá­rosban. Miskolc megyei város Ta­nácsa dísztermében ma dél­előtt díszpolgári okleveleket adott át Rózsa Kálmán, a városi tanács elnöke. A Bar­tók téri román és szovjet hő­sök emlékművénél 13 órakor rendeznek koszorúzási ün­nepséget. Ugyanekkor helye­zik el a megemlékezés virá­gait a Hősök temetőjében le­vő szovjet és román hősök ic Zalaegerszegen avatták fel az ország első fazekasházát, ahol a Czugh család tagjai: Czugh Dezső népművész, Nagy Zoltánná Czugh Gyöngyi és Czugh Miklós, az egykori őr­ségi fazekascsalád leszármazottai készítik a már országszer­te híres Czugh-féle kerámiákat. (Kiss Ferenc felvétele) sírjaira. A- vasgyári temető­ben nyugvó hősök sírjánál a két diósgyőri nagyvállalat képviselői róják le kegyele­tüket. A központi koszorúzási ünnepséget ma 14 órakor ren­dezik a Hősök terén, a fel- szabadulási emlékműnél. Miskolc felszabadulásának 34. évfordulója alkalmából az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat székházának nagytermében, ma délután 3 órakor rende­zik a központi ünnepséget, amelyen a megye és a város párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetői, kép­viselői vesznek részt. A felszabadulás évforduló­járól városszerte megemlé­keznek az oktatási intézmé­nyekben, üzemekben, gyárak­ban. Több iskolában — a ha­gyományoknak megfelelően — önkormányzati napot tar­tanak. Az ifjúkommunisták gazdag kulturális és sport- programmal köszöntik a jeles 1 évfordulót városszerte. í 4 Parlamentben Magkezdle munkáját a IX. magyar békekongresszus Ma délelőtt megkezdte két­napos tanácskozását a IX. magyar békekongresszus. A küldöttek — akiket a tömeg­szervezetek delegáltak az Or­szágházban folyó tanácsko­zásra — társadalmunk min­den rétegét képviselik, s egész népünk egységes és ha­tározott békeakaratát fejezik ki. Ebben az évben emléke­zünk a világ legszélesebb társadalmi mozgalma — a békemozgalom — zászlóbon­tásának 30. évfordulójára. A békemozgalom kibontakozá­sára jelentős hatást gyako­rolt a II. világháború meg­rendítő emléke, az a felis­merés, hogy a háborút em­berek csinálják, tehát az emberek meg is akadályoz­hatják, mert létezik egy szi­lárd bázis, a szocialista vi­lágrendszer. Aligha szorul bizonyításra, hogy a békeakaratban való­ban egységes a mai, szocia­lista Magyarország egész tár­sadalma, foglalkozásra, kor­ra, nemre, nemzetiségre vagy világnézetre való tekintet nélkül. A magyar békemoz­galom a nemzetközi mozga­lom részeként, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt politi­kájának megvalósulásáf se­gítve, kormányunk aktív nemzetközi erőfeszítéseivel összhangban, az utóbbi öt esztendőben is eredményes akciók sokaságával járult hoz­zá közös ügyünkhöz. Ezt folytatni, a tudatos, jól szer­vezett, eleven és eredményes mozgalomnak új lendületet adni a következő évekre — erre hivatott a IX. magyar békekongresszus. Bomba­merénylet Nagy erejű robbanás tör­tént tegnap az IBM ameri­kai cég bolognai raktára előtt. A merényletet, amely anyagi károkat okozott, a „Fegyveres Proletár Csoport” elnevezésű, magát szélsőbal­oldalinak nevező terrorszer- vezet vállalta magára Ma reggel a piacon Kevés a zöldpaprika, a paradicsom Kevés volt a karfiol, a zöldpaprika és a paradicsom ezen a héten a ZÖLDÉRT üzleteiben. Az igényeké: meghaladó kínálat burgonyá­ból, vöröshagymából és sütő­tökből volt, de sok fogyott fejes káposztából és savanyú káposztából is. A fogyasztói árak még mindig kedvezőek; alig, vagy egyáltalán nem emelkedtek a múlt hetihez viszonyítva. A burgonya 3,60, 3,90 és 4,40, a vöröshagyma 6,20, a fok­hagyma kilója 24, a dug- hagyma éra 6 és 12 forint között változik. A sárgarépa 3.60. a gyökér 7 30. a zell 7.60. a karalábé 4 40. a réti és a sütőtök 3.6U a ért 4.00. A fees . ur s .la 7 :o. kelkáposzia 3 30. a vü poszta 3,40. A savanyu k, poszta kilója 6,70, A zó!, r. rika darabja 3 60. a sala 2,20, a hónapos retek 3. i újkaralá.bé 2,50, a zöldhag ma csomója 2 40 Az alma 9.60.. és 11,60, a körte 11, és 14 forint. A magánkiskereskedők magántermelők árai is vá tozatlanok a múlt hetihi viszonyítva.

Next

/
Thumbnails
Contents