Déli Hírlap, 1978. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

I Csak szervezés kérdése Gyermekekért a gyermekévben Közhelyeket tudunk csak mondani, ha a gyerekekkel kapcsolatban megszólalunk.’ Azt, hogy legdrágább kin- c ünk a gyermek, már ki sem mondjuk, mert szinte az illetlenségig pateti kusnak érezzük, és racionális ko­runk inkább kézzelfoghatóbb módon fejezi ki elképzeléseit az utánunk következő nem­zedékek sorsát, jövőjét ille­tően. Azt mondjuk tehát, hogy minden kisgyereknek óvodába kell járnia, hogy itt kellőképpen ' előkészítsék az iskolára, és az. egyik legna­gyobb tehernek érzi az or­szág, hogy évekbe telik, amíg annyi bölcsőde és óvo­da lesz, hogy egy kicsit se kelljen elutasítani. Fogal­mazunk úgy is, hogy azért dolgozunk, hogy a gyereke­ink nálunk is jobban élje­nek, több legyen nekik, mint nekünk volt, és az élet ke­vesebb buktatót állítson elé­jük. mint amin nekünk kell átkelni. Egyébként reggel óvodába visszük, iskolába in­dítjuk. és a születésnapjára nem fontos ruhaneműt, hasz­nálati tárgyat, hanem aján­dékot veszünk neki. A GONDOLAT AZ ENSZ-BEN SZÜLETETT Nemcsak az újságba írjuk ki, otthon és hétköznap is úgy tudjuk: ebben az or­szágban nem jelent minden­napjainktól olyan nagymér­tekben eltérő eseménysoro­zatot, olyan nagy változásit, hogy 1979, a következő esz­tendő nemzetközi gyermekév lesz. Az ENSZ 31. ülésszakán meghirdetett felhívást tudo­másul vesszük, és jó érzés­sel nyugtázzuk mindazit,^ami vele együtt jár. Nevezetesen, hogy a következő tizenkét hónap megnevezésében nem a választékos stílus kedvéért van ott, hogy nemzetközi. A világ minden országában fel­figyelnek erre a szóra, és or­szágok fognak össze érte, hogy a gyerekeknek ne csak, örömből, hanem távoli föld­részeken kenyérből is több jusson. A felnőtt világ en­nek a felhívásnak a nyomán tudatosítja, amit egyébként is tud: végső soron a gyere­kért érdemes élni, küszköd­ni, dolgozni és (ha még az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének is ez a véleménye) ő- •értük érdemes hónapok so­rán többet tenni, mint amit, egyébként is megteszünk. ORSZÁGOS BIZOTTSÁG — MISKOLCI PROGRAM így adódott, hogy a világ­méretű program meghirdeté­sére hazánkban is országos bizottság alakult, amely vál­lalta. hogy a többi ország­gal tartja a kapcsolatot, meg­szervezi az itthoni esemé­nyeket. Résztvevői tudják, hogy az egész következő esz­tendő programjának meghir­detésé. összehangolása nem kis feladat; jó időben hozzá­kezdtek a megvalósításához. Még a nyáron megjelent a felhívásuk, amely a gyer­mekkönyvtáraktól kezdve az oktatási intézményeken ke­resztül az otthonokig juttat­ja el a szót: gyermekeink testi, lelki egészségéért, szel­lemi fejlődéséért most min-, den eddiginél többet kell tennünk. Még novembert írunk, de mire párat fordítunk a nap­tár lapjain, már január lesz. Tudja ezt mindenki, akire tartozik, és miután munka­tervet nemcsak országos és nemzetközi bizottságok, ha­nem helyi intézmények is készítenek. Miskolc közmű­velődési intézményei, gyer­mekkönyvtár-hálózata. isko­lái is számításba vettél:, ho°v a következő esztendő nem­zetközi gyermekév. A Váro­si Könyvtár például gyer- mekköny v-illuaatratorokn&k hirdetett pályázatot, a mun­kákból szeptemberben nagy­szabású kiállítást, a tárlaton részt vevő művészeknek (mi­után a képzőművészeti vi­lághét jeligéje is a gyermek­évhez kapcsolódik jövőre) or­szágos szintű tanácskozást szerveznek. A Gyermekváros kiemelt programjai is több gépelt oldalt tesznek ki, és ha sorban megkeresnénk az iskolákat, a tömegszervezete­ket. mindenhol ez lenne a válasz: hoavne tudnánk, hogy mi a dolgunk. MÉG VAN IDŐ Mindenki tudja, mi a dol­ga, és mikor az elmúlt na­pokban a területenként ille­tékeseket végigtelefonáltam, féltem, hogy rendreutasíta- nak: ne aggódjak, annak ide­jén lesz majd mit hírül ad­nunk. Ezzel szemben min­denhol örömmel fogadták a telefont, köszönték, hogy is­mét eszükbe juttattam: kö­zeledik az új esztendő. Csak éppen azt nem tudták meg­mondani, hol keressem azt a testületet, amely itt Miskol­con is egy kézbe fogja, az elszigeteltségtől, a széthullás­tól megóvja majd ezeket az intézményenkénti rendezvé­nyelvet, senki nem tudta, mit tesz le a város az ország gyerekeinek közös, nagy asz­talára. De abban mindnyájan megegyeztünk, hogy ha volt bennünk annyi előrelátás, hogy például az ünnepi könyvhét jövő évi, Miskol­con rendezendő országos megnyitójának az előkészíté­sére hónapokkal korábban létre tudtunk hozni egy ko­ordinációs bizottságot, akkor arra is van erőnk, hogy a gyerekek következő tizenkét hónapját jól megszervezzük. Ha sietünk, még kitelik az időből. MAKAI MARTA y^c Pályaválasztási vetélkedőt rendezett tegnap a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Inté­zet és a BÁÉV a selyemréti munkásszállón. Tíz borsodi általános iskola három-három ta­gú csapatai — nyolcadik osztályos tanulók — „vizsgáztak” az építőipari szakmák ismere­téből. A vetélkedő előtt a gyerekeket városnéző sétára vitték a BÁEV dolgozói. Dolgozók és növendékek részvételével Ifjúsági parlament a Gyermek­varosban Ifjúsági parlamentet tar­tottak tegnap este a miskol­ci Gyermekvárosban. Dr. Do­bos László, az intézmény igazgatója számolt be az elő­ző — 1976-os — parlament ó.a elért eredményekről, majd ugyancsak ő terjesztet­te be az elkövetkező két év­re szóló intézkedési tervei. Az ötvenhét fiatal dolgozó es harminchét 14—18 éves nö­vendék életét, munkakörül­ményeit érintő javaslatot a hozzászólások után egyhan­gúlag elfogadták. Koncz Gábor és Bálint in (írás előadóestje Ma este 8 órakor kezdődik a Bartók Művelődési Házban Koncz Gábor és Bálint And­rás előadóestje. Ady, Szomo- ry Dezső, Szép Ernő, Karin­thy Frigyes és Moldova mű­veiből hallhatnak az érdek­lődők a két népszerű művész tolmácsolásában. Mi újság a nagyvilágban? Alaksza Tamás újságíró, a Magyarország című hetilap szerkesztője tart külpolitikai tájékoztatót Mi újság a nagy­világban? címmel, holnap délután fél 3-tóil a DIGEP B-gyáregységében és fél 6-tól az LKM munkásszállásán. A hellenizmus kora Dr. Végvári Lajos művé­szettörténész tart előadásit holnap este 6 órától a Ne­hézipari Miiszaki Egyetem E 6-os kollégiumának klub­jában a hellenizmus korának építészetéről. Az előadás a befejező része lesz Az építő­művészet emlékei című so­rozatnak. Tüzet és kedvet adtak... Amikor Csokouai Hegyaljáii tanult A magyar felvilágosodás irodalmának legnagyobb líri­kusa, Csokonai Vitéz Mihály — ha csak egy évig is — di­ákja volt a sárospataki kol­légiumnak. Életének mély ontján volt, amikor az is­kolaszék elmarasztaló ítéletét be sem várva, 1795, júniusá­ban eltávozott a debreceni kollégiumból, és ősszel — ahogy zempléni barátai taná­csolták neki — „az enyhébb iskolai törvények alatt álló, szabadabb szellemű, de színt- oly híres” sárospataki kollé­giumba iratkozott be „non togatus”-nak, azaz joghall­gatónak. És ha a jogot még a híres Kövy professzor sem tudta vele megszerettetni, a pataki esztendő azért kedvező hatás­sal volt költői munkásságá­ra. Gyakran bevette magát az akkor 25—30 ezer kötetes kollégiumi könyvtárba. A ki­viteli napló ma is őrzi saját kezű aláírását, amely bizo­nyítja, hogy sokat olvasott Patakon, főképp latin, német és olasz műveket — eredeti­ben. Aztán a gyönyörű hegyal­jai táj, a mustszagú, vidám őszi szüretek sok szép táj - vers megírására ihlették Cso­konait. „A regényes vidék, a Bodrog nyájas partjain könyöklő és onnan az alföldi rónán eltekintő Hegyalja nagy hatással volt & kedélyé­re” — olvashatjuk a róla szóló régi írásokban. Ehhez pataki jogásztársa, haláláig hű barátja, a Gesztelyen la­kó Puky István visszaemlé­kezéseiben hozzáteszi: „Mind­ezek oly tüzet és kedvet ad­tak poétái képzelődésének, hogy ez időben készölt ver­sei voltak előtte a legked­vesebbek.” Ezek közé tartozik a han­gulatos szüret leírása az „Ok­tóber” c. versében.: Meri hát elérkezett a víg október is, Meily után sóhajtott Bakhus ezerszer is. Itt van a víg szüret, s mustos kádja körül A szüreteiöknek víg tábora örül, Mellybe hordogatja a megért szőlőket, Víg tánccal s lármával nyomja benne őket. Kellemes zúgással omlanak cseppjcik, Jé kedvvel biztatnak zavaros leveik. A sajtó örvendő lármával csikorog, Oldalán á piros nektár zúgva csorog. Hogy milyen kellemes, han­gulatos foglalkozás volt min­den időben a „borpincészet” Tokaj-Hegyalján, erre nézve ugyancsak bizonyságtevőül hivatkozhatunk Csokonaira, aki pataki diákkorában nem­csak Kövy Sándor előadásait hallgatta, hanem a jó bará­tok liszkai, tolcsvai, mádi, tokaji pincéiben is szívesen belefelejtkezett olykor-olykor egy kis pincészeti „tanulmá­nyokba”. Ezek ihlették Sá­rospatakon néhány szép bor­dal megírására, amilyen pél­dául <a „Miért ne innánk?” c. verse: Igyunk, barátim! a komor Bú lángja nem csatázik. Ha mádi borral a gyomor, A kis pokol, megázik. Igyál! ne, e szőlőgerezd l.evével öblödet fereszd. Vigadj. Öcsém! maholnap Zsákjába dughat a pap, Mondanunk sem kell, szí­vesen kortyolgatta Csokonai később is az erős, zamatos tokajit, amikor csak baráti vendéglátóinál ott gyöngyö­zött poharában az illatos ne­dű. De ha éppen nem pohár­ból, hanem „bikfa” kulacs­ból kínálták feléje, akkor is szívesen fogadta, s' kedvre derült tőle. Ahogyan ez az aggteleki cseppkőbarlangban történt vele 1801. július 5- én. Puky Istvánnal volt ép­pen vendégségben ezen a nyá­ron, s együtt mentek a Ba- radla-barlang megtekintésére. Ennek elbűvölő szépségeiről számol be anyjának egy jú­lius 19-én, Ongán keltezett levelében. Elmondja, hogy pihenőt tartva a barlangban, falatozni kezdtek, s „bikfa” kulacsból jóféle tokajival enyhítették szomjukat. „Óh; tokaji aszúszőlő-bor — lelkendezik ezúttal prózá­ban a költő —. hogy hoztad le te a Pluto fejedelmi ebéd­lő szobájába, a Persephone ágyas házába, az örök éj nyugvó kanapéjára azt a hó­dítani nem tudó örömöt, mellyel csak a földfelettiek vidulhatnak... Te visszacsor­gattad belénk lapos bikfád- ból az életnek mind az emlé­kezetét, mind viszonti édes elfelejtését. Itt jut eszembe, amit Kazinczytól hallottam, hogy őnéki nem lehet tokajit inni anélkül, hogy egészséget ne nyerne, vagy legalább ne gondolna. Mibelénk új éle­tet öntött az a négyeszten­dős aszúszőlő-bor, melyet száraz ebédünkre egy bikfa kulacsból ittunk .. HEG 11 JÓZSEF l'HHITJ SZERDA Kossuth rádió: 12.00: DéláKró- nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.8a: Üj laiusi króniKa. — 12.55: üpeiasiagerek. — 13.25; örök­zöld dzstsszmelódiák. — 14.2U: Két zongoraötös. — 15.00; Hűek. 15.10: Gyöngyösi Rácz Géza né­pi zenekara jácszik, Molnár Fe­renc nótákat énekel. — 15.2«: MR 10—14. Iskolák — őrsök — barátok. A mikrofonnál: Molnár Tamás. — 16.00; Útközben. — 16.10: Operettkeringők. — 16.30: A Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság nemzeti ünne­pen.. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Metronóm. Gazdaságpo­litikai magazin. — 17.32: Balazs Árpád népdalfeldolgozásaiból. — 17.55: Holnap közvetítjük... Mahler VI. szimi'óniája a Rá- tíiózenekár zeneakadémiai hang­versenyén. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15; Kilátó. A Rá­dió világirodalmi folyóirata. — 20.00: Beethoven: c-moll zongo­raverseny. — 20.37: Rossini; A házassági szerződés. Egyfelvoná- sos opera. — 22.00: Hírek. — 22.15; . Sporthírek. — 22.20: Családi vi­szály két óceán közt. Kulcsár István kanadai jegyzete. — 22.30: Nóták. — ,22.59: A gondolat ha­talma. Hermann István írása. — 23.14; Kétzongorás lemezeinkből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Várkonyi Mátyás tancdalaiból. Petőfi rádió: 12.00; Énekszó­val, muzsikával. Fiatalok nép­zenei műsora. — 12.30; Hírek. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: A baseli csend. Máriássy Judit jegyzete. — 13.30: Labirintus. Ze­nei rejtvények fiataloknak. — 14.00; Kettőtől négyig... 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30: Hí­rek. — 16.3S: Útközben. — 16.35: Egészségünkéin! — 16.40: Fiata­loknak. — 17.30; ötödik sebesség. — Ljubjanából és Bu/dapestről. — 18.30: Hírek. — 18.31: Ennio Mor- riéoi:e filmzenéjéből. — 18.50: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságai. — 19.10: Daloló, muzsi­káló tájak. — 19.45; A beat ked­velőinek. -- 20.30: Hírek. — 20.33; Tárjátok ajtótok! Vujicsics Marietta összeállítása Jugoszlávia népeinek irodalmából. — 21.25: A tegnap slágereiből. — 22.05: Ke­mény Egon daljátékaiból. • — 23.00: Hírek. — 23.15: Dzsessz- felv ételeinkből. A Doldinger Passport játszik. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek, időjárás. — Tíz perc mezőgaz­daság. (A baromfitenyésztés és -forgalmazás jövedelmezőségének gondjai. Hogyan alakul ennek az ágazatnak a jövője. Fejleszthető-e az export?) Riporter: .Borsodi Gyula. — Talpalávaló. Budai Ilona énekel, a Muzsikás együt­tes játszik. — A lakáshelyzetről. Dr. Fodoi László jegyzete. — Munkásportré. A vasbetonszere­lő. Riporter: Zakar János. — Slágerpanopttkum. — Sport. — 18.00—18.30; Észak-magyarországi Krónika (Ülésezett a megyei képviselőcsoport. — Tanácskozik a megyei tanács ipari, keres­kedelmi és szolgáltatási bizott­sága. — Környezetvédelmi nap Egerben). — Bódy Magdi saját szerzeményeit énekli. — Hírek, lapelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.35: Hí­rek. — 16.40: ..Kör, kör, ki ját­szik?” Óvodások műsora. — 17.10: Közművelődós — közeiről. — 17.50: Szépen, jól magyarul. — 18.00: Forradalmak nemzedéke. Együtt Károlyi Mihállyal. — 18.35: A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepén. — 19.10: Esti mese. — 19.20; Idő­sebbek is elkezdhetik ... — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Fórum. — 21.80: Epizód. Tévéjáték. — 22.45: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 19.00; Nas Ekran. A pécsi körzeti stúdió kongresszusi különkiadása. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; Hja Ehrenburg. Szovjet dokumen­tumfilm. — 20.40; Rövidfilmek. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Szemle. Társadalomtudományi körkép. Szlovák televízió: 15.15:• Hírek. — 15.20: Iskolások műsora. — 13.45: Az ember es a törvény. — 16.15: Hírek. — 16.30: Ifjúsági magazin. — 17.05: Nyugat-szlo- vakiai híradó. — 17.35: A hét könyvei. — 17.40: Autósok, mo­torosok műsora. — 18.10: Cseh­szlovák diákok Moszkvában (ri- portfilm). — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tévéhíradó. — 19.30: A vi­lágűr hétköznapjai (szovjet dó­kámén tumíilm) . — 20.40: Anglia —Csehszlovákia labdarugó-mér­kőzés. — 22.30: Tévéhíradó. Miskolci Nemzeti Színház (?): Clavigo. Kiállítások: Nehézipari Mű­szaki Egyetem (10—16); Mager Agnes festőművész kiállítása. —* Miskolci Képtár (10—13) : A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — J óz séf Attila Könyvtár (12—20) : Lenkey Zoltán grafikusművész kiállítása. — Vasas Galéria/ (14— 19): Zsignár István festőművész kiállítása. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — A Kommunisták Magyaror­szági Pártja. — Diósgyőri vár (9—15) ; A diósgyőri vár történe­te. — Pénzek Diósgyőr életében. — Erdei Ferenc építész műemlé­ki tervei. — Déryné-ház (9—13): Déryné Széppataki Róza- és Lé- vay József-emlékszobák. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Diósgyőri Vasas Műve­lődési Központ (3—10); A diós­győri Vasas Fotókör kiállítása. BÉKE A maláji tigris Szí. olasz—francia—NSZK film Másfél helyár! Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor KOSSUTH Az ifjú Weither szenvedései Mb. szí. NDK film Kezdés; f3 órakor Félelem a város felett Szí. francia—olasz film Másfél hely ár! Kezdés: hn5 és 7 órakor ADY. MOV. HÁZ. KLUBMOZI A sakái napja Angol—francia film 14 éven felülieknek! • Kezdés: 4 és 6 órakor SÁGVARI K. O. Színes magyar film Kezdés: 7 órakor SZIRMA Csizmás kandúr a világ körül Mb. japán mesefilm Kezdés: f6 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.t)o: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Mieczyslaw Horszowski (zongora), Alexan­der Schneider (hegedű) és Pablo Casals (gordonka) triófelvételei­ből. — 9.44: Brummadzag, a ze­nebohóc. Végh György összeál­lítása. — 10.00; Hírek. — 10.05; Csiribiri. Ezeregy történet ki­csiknek. — 10.35: Az Állami Né­pi Együttes felvételeiből. —11.25: Párizs — Berlin. Az európai konstruktivizmus kiállítása a párizsi Pomoidou Kulturális Központban. — n.40; A boldog ember. Petőfi rádió: 3.00; Hírek. — 8.05: Varga András nótákat éne­kel. — 3.20: Családi viszály két óceán közt. Kulcsár István kana­dai jegyzete. — 8.30: Hírek. — 8.33; Slágermúzeum. — 9.23; Ne­gyedóra háromnegyed ütemben. 9.40: Ha pofon ütnek... A Vá­laszolunk hallgatóinknak külön­kiadása. — 10.00; Zenedélelőtt. — 11.S0; Csak fiataloknak! Televízió, 1. műsor; 8.30: Tévc- torna. — 8.35: Iskolatévé. Köz­ben: ’0.00: ..Kör, kör. ki ját­szik?” Óvodások műsora. — 10.30; Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyere­keknek

Next

/
Thumbnails
Contents