Déli Hírlap, 1978. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-27 / 279. szám
hl / w i, Dolgozó fiatalok versmondó versenye Tegnap rendezte meg a KISZ Miskolc városi Bizottsága, egészségügyi bizottsága, J vaiamint a Molnár Béla If- í júsági és Üttöróház a dolgozó fiatalok Radnóti versmondó versenyének városi döntőjét. A versenyen 27 fiatal vett részt. A kétfordulós szavalóverseny első helyezettje Visz- lay Béláné lett, második Broda Józsefné, a harmadik he’yezett pedig Fehér Jenő. A KISZ városi bizottság különdíját Székely Edit, I az egészségügyi bizottság kü- I Söndíiát Csorna Av.ikó, az if- á júsági ház különdíját Szőnyi * Gábor nyerte. Működik az Etna Szombaton délután rendkívül intenzívvé vált az Etna működése.. Európa legnagyobb. még működő tűzhányójának kráteréből valóságos láva-szökőkutak törtek ki, 500 méter magasságot is elérve. A lávafolyam a tűzhányó délkeleti lejtőjén hömpölyög lefelé. A környező falvakat azonban — hivatalos tájékoztatás szerint — nem fenyegeti közvetlen veszély. Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására a közeli napokban ’.ivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik Hafez Al- Asszad, az Arab Űjjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. A Magyar Népköztársaság 1954-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatot Szíriával. A Törökországgal, Irakkal, Jordániával, Izraellel és Libanonnal határos — Földközi tengerparti — Szíriái Arab Köztársaság 1963, az Arab Űjjászületés Szocialista Pártjának (Baath) hatalomra kerülése óta a nem kapitalista fejlődést tűzte ki célul. A hazánknál kétszer nagyobb területen fekvő ország hosz- szú ideje antiimperialista külpolitikát folytat. Nagy figyelmet fordít a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való együttműködés fejlesztésére, s mindenekelőtt ez a törekvés tette lehetővé a magyar—Szíriái kapcsolatok sokoldalú fejlesztését. Országaink álláspontja sok világpolitikai kérdésben azonos. A rendszeres vélemény- cserét, a magyar—szíriai kapcsolatok erősítését magas szintű küldöttségek látogatásai is szolgálják. Téli egyetem Jubilál az ország egyetlen téli egyeteme, amelyet immár a tizedik alkalommal rendezett meg Harkányban a TIT. Tegnap az építők modem üdülőjében köszöntötték a a nemzetközi vendégsereget, és megnyitották a kéthetes programot. A magyarokon kívül Bulgáriából, Lengyelországból érkeztek vendégek. Az 1969-ben alapított nemzetközi renedzvénysorozat népszerűsége és látogatottsága ma már vetekszik a nyári egyetemekével. Eddig ösz- szesen ezerkétszáz hallgatója volt. Ünnepi megemlékezésre gyűltek össze tegnap délután a csanyiki Ságvári Endre K1SZískolában Borsod kommunistáinak és ifjúkommunistáinak képviselői. Négy nemzedék — úttörők, KISZ-esek, veteránok, párttagok — találkoztak, hogy közösen ünnepeljék a KMP megalakulásának évfordulóját. Az ünnepségen hirdették ki az Elődeink nyomában emlék- túraverseny eredményét. A zenei, irodalmi műsor után baráti beszélgetésre került sor, majd a résztvevők koszorúkat helyeztek el a csanyiki munkásmozgalmi emlékműnél. Képeinken: fáklyásmenettel vonultak az ünneplők a munkásmozgalmi emlékműhöz; virággal köszöntötték a fiatalok az idősebbeket; emlékeiről beszélt Barla Anna, a munkásmozgalom régi harcosa. (Cikk a 3. oldalon.) (Kiss József felvételei) Havas eső várható Ma estig felhős idő, havas eső várható. A mérséklet napközben fok között lesz. bő0—5 Hazafiságra nevel Véget ért az országos honismereti diákkonferencia Egerben tegnap befejezte munkáját a 3. országos honismereti diákkonferencia. A háromnapos tanácskozáson megállapították, hogy a diákhonismereti • munka az utóbbi években jó irányban, a honismereti mozgalom céljainak megfelelően fejlődött. A KISZ nevelőmunkájának szerves részeként jól szolgálta A ciklon áldozatai A colomból rádió tájékoztatása szerint legkevesebb 250 halálos áldozata van a ciklonnak, amely pénteken pusztított Sri Lanka északi részében. Nem hivatalos becslések szerint azonban a természeti katasztrófa következtében 500-an haltak meg. Százezer ember vált hajléktalanná. A forgószél — amelyet felhőszakadás, földcsuszamlás és áradás kísért — több ezer lakóépületet megrongált, s gyökerestől tépett ki fákat. a tanulófiatalr<': szocialista hazafiságra, proletár internacionalizmusra nevelését, Örömmel nyugtázták, hogy a honismereti munka a 14—18 éves fiatalok kedvelt tevékenységi formájává vált A fiatalok érdeklődését jellemzi, hogy az utóbbi nyolc évben kétszázról háromszázra emelkedett a honismereti diákkörök száma az országban, s ezek jelentős hányada szak- mcmkásképző iskolákban működik. A szakkörökben országszerte körülbelül hatezer diák foglalkozik — szinte hivatásszerűen — néprajzkutatással, helytörténettel, hagyományok felderítésével és aj honismeret más ágaival. A tanácskozáson bejelentet- j ,ék. hogy az 1979—80-as tanévben tovább bővülnek a honismereti tevékenységi formák. Az akció ezúttal a Hazai tájakon elnevezést kapja j és arra hívja a KISZ-szerve- i zeteket, hogy vállaljanak J konkrét feladatokat a honis- r mereti munkában, a hagyó- ' mányok gyűjtésében és bemutatásában. A közeljövő programjában szerepel a Barátaink elnevezésű akció is, amely a baráti országok kultúrájának, művészetének, diákéletének alaposabb megismerésére ösztönöz. Szadat egyiptomi elnök tegnap a fővárostól 20 kilométerre fekvő téli rezidenciáján újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az egyiptomi— izraeli tárgyalásokon „nehéz problémák állnak még megoldás előtt, olyanok, amelyeknek rendezése időt vesz igénybe”. Menahem Begin izraeli miniszterelnök vasárnap jóváhagyta Mose Dajan külügyminiszter döntését arról, hogy az izraeli tárgyalófél mindaddig ne térjen vissza Washingtonba, amíg Egyiptom nem hagyja jóvá a két ország közötti békeszerződés amerikai tervezetét. Begin az izraeli kabinet szokásos vasárnapi ülésén jelentette be ezt, majd közölte: az egyiptomi—izraeli békeegyezmény függelékének nyilvánosságra hozatala Dajan saját döntése volt. Az előkészítésben levő egyiptomi—izraeli külön- megállapodás egy titkos függelékének nyilvánosságra hozatala nem titkolt ingerültséget váltott ki Kairó hivatalos köreibén — írja a TASZSZ washingtoni keltezésű jelentésében. A dokumentum meggyőzően leplezi le a kairói vezetés propagandájának ölöff- jét, azaz annak a látszatnak a keltését, hogy Egyiptom az Izraellel zajló különtár- gyalásokon — állítólag — „kemény” álláspontot foglal eL 3)c A Sport- és Iskolabútorgyár jánoshizi gyáregységébe: különböző iskolabútorokat, sportszereket és sátrakat gyártanak. Többek között itt készül a gyermekek egyik kedvenc sporteszköze, a szánkó is. (Rózsás Sándor felvétele) A diákok kezdeményezték, hogy a gimnáziumokban a i néprajz oktatása is szerepeljen a fakultatív tantárgyak között. Javasolták azt is, hogy a szakmunkásképző iskolákban a jövőben kapjon több helyet a történelemtanítás. B öffölés nagyban Híresztelésekben és cáfolatokban nincs hiány: tárgyalnak nem tárgyalnak, ezért vagy azért. A kiilönalku azonban minden bízonv- nyal tető ala kerül, tie most a blöffölés és a dramatizál ás korát élluk. Kan-ó szép fiúnak akar látszani az arab világban, már ameny- nyn-e ez egyáltalán lehetséges. Izrael árnyalatnyi engedményt sem hajlandó tenni semmilyen vonatkozásban. A Fehér Ház viszont beles külpolitikai okokból valamiféle egyezséget sürget. így azután nem történt meg az aláírás a Szadat-látogatás egyéves évfordulóján, s aligha valószínű, hogy majd a korábban tervezett keretek között zajlik a dolog a Sínai-félszigeten. A bagdadi csúcs határozatai tovább gyűrűznek, élénkül az arabközi diplomácia, s hat szocialista ország párt- és állami vezetői elítélték a különutas próbálkozásokat. i A közel-keleti rendezés első feltétele, hogy csak átfogó megoldás hozhat hatékony és igazságos békét, amely a térség valameny- nyi népének érdekeivel számol. * POLITIKÁI NAPILAP * X. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM 1978. NOVEMBER 27., HÉTFŐ 1 BRR: 1 FORINT 4 magyar—szíriai kapcsolatokról Hafez AI-Asszad hazánkba látogat Szomszédolás Harsányban (CIKK A 3. OLDALON) Lassan halad az egyiptomi—izraeli tárgyalás Ingerültség Kairóban