Déli Hírlap, 1978. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-01 / 258. szám

■f^z­1 BefeEentették a NEB-nek (CIKK A 3. OLDALON) * POLITIKAI X. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM 1978. NOVEMBER l„ SZERDA NAP I L A P * I ÁRU: 80 FILLÉR A jogalkotás, jogalkalmazás feladatai Koszorúzás az őszirózsás forradalom évfordulóján Több százan gyűltek össze tegnap délelőtt a városi ta­nács épülete előtt, hogy ré­szesei legyenek az őszirózsás forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett koszo. rúzási ünnepségnek. Az épü­let falán emléktábla jelzi: e ház erkélyéről kiáltották ki 1918. november elsején a polgári demokratikus forra­dalom győzelmét. Az emléktábla előtt dísz­őrséget álltak a fegyveres erők tagjai, majd a Himnusz elhangzása után megyénk és városunk párt-, állami, szak- szervezeti és tömegszerveze­teinek képviselői koszorúz­tak. A megyei pártbizottság nevében Deme László, a me­gyei pártbizottság titkára, a városi pártbizottság nevében Kovács László, a városi párt- bizottság titkára helyezte el A kohászat új étterme Üzembe helyezték a Lenin Kohászati Művek új, kétezer adagos éttermét. A külsőre is impozáns létesítményt a Bor­sod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói rekordidő alatt építették fel. Feladata: a kombinált acélmű kivitelezésén dolgozó vállalatok munkásai­nak ebédeltetése. Csúcsidőben naponta 2-3 ezren étkeznek majd itt. Az acélmű felépítése után az új étterem az LKM dolgozóié marad. Az éttermet a Borsodi Vendéglátó Vállalat üzemelteti. (Az étteremről, a BÁÉV munkájáról írunk 'la­punk 5. oldalán.) a kegyelet virágaik Az igazságügyi miniszter tájékoztatója Választóvonalak Holnap: arab csúcstalálkozó Dr. Markója Imre igazság­ügyi miniszter tegnap a Par­lamentben tájékoztatta a saj­tó. a rádió és a televízió kép­viselőit a jogalkotás és a jogalkalmazás időszerű fel­adatairól. A miniszter 'tájékoztatója elején arról szólt: az MSZMP X. kongresszusa határozatai alapján fogtak hozzá a jog­rendszer reformjához, s a XI. kongresszus határozatai szel­lemében hármas cél szolgá­latába állították e tevékeny­séget. Ezek között elsőrendű volt a központi irányítás ha­tékonyságának fokozása, az­után a szocialista demokrá­cia fejlesztése, végül a jog­rendszer stabilitásának növe­lése. Ennek jegyében több alapvető jogszabályt módosí­tottak, illetve alakítottak új­já. Módosult például a Pol­gári Törvénykönyv több ren­delkezése, a Családjogi Tör­vény, s — jogunk történeté­ben először — az országgyű­lés elfogadta a közérdekű be­jelentésekről, javaslatokról, valamint a belkereskedelem­A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyében működő tagcsoportjainak ügyvezető elnökeit és a járási pártbi­zottságok propagandistái, hívták meg arra az értekez­letre, amelyet tegnap déi- után tartottak a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsának székházában. A résztvevőket Tóth János, az MSZBT Országos Elnöksé­gének tagja, Űzd város Párt- bizottságának titkára köszön­tötte. köztük Brenner Pétert, az MSZBT Központ osztály- vezetőjét, és Németh László- nét, az MSZBT Központ po­litikai munkatársát. Borsod megye területi felelősét. Amrisko Gusztáv, a me­gyei pártbizottság propagan­da- és művelődési osztályának vezetője az MSZMP KB tit­kárságának azt a határozatát Ismertette, amely a Magyar— Szovjet Baráti Társaság mun­káját értékelte, s kitűzte a feladatokat. — KB titkárságának állás- foglalása és határozata arra ről szóló törvényeket. A jö­vőben folytatódik, illetve le­zárul ez a nagy törvényal­kotó periódus. Évekig dolgoz­tak az illetékesek a Büntető Törvénykönyv módosításán, amelyet a Minisztertanács már megtárgyalt, törvényerő­re az országgyűlés decemberi ülése emeli majd. További feladat lesz az új Büntető Törvénykönyv kapcsán az ezt életbe léptető jogszabály megalkotása, a Büntető El­járási Törvény ennek megfe­lelő módosítása, valamint a büntetésvégrehaitásról szóló új törvényerejű rendelet megalkotása. Szükségessé vált a szabálysértésekről szóló — 10 év előtti — törvény mó­dosítása is. Előrehaladott ál­lapotban van a nemzetköri magánjog átfogó szabályozá­sát célzó kódex előkészítése, a bírósági végrehajtási jog­szabályok módosításáról és egységes szövegéről -szóló törvényerejű rendelet elő­készítése, a bírósági szerve­zeti törvény kisebb módosí­tása. (Folytatás az 5. oldalon) A koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. , Vr-hírek Űtielőkészületeket folytat­nak már a Szojuz—31. űr­hajón a világrekordéi- űrket- tós tagjai: az utolsó ellenőr­zéseket, méréseket végzik a berendezések. Ismeretes, hogy Kovaljonok és Ivan- csenkov nem a saját űrhajó­jával tér vissza a földre, az­zal a Bikovszkij—Jähn nem­zetközi páros jött haza. Az űrhajócserére azért volt szükség, mert a Szál jut—6 jelenlegi állandó személyzete igen hosszú ideig maradt a világűrben, s biztonsági okokból a Szojuz-űrhajók egyes alkatrészeit száz nap­nál hosszabb ideig nem akarják használatban tarta­ni. A két űrhajós tegnap szin­te az egész napot a „Bibic”- öltözékben töltötte, hogy szervezetük fokozatosan visz- szaszokjék a várható meg­terheléshez. Ugandái támadás Tanzánia ellen Ugandát katonai alakulatok betörtek Tanzánia területére és az ország északnyugati ré­szén, a Viktória-tótól nyugat­ra heves harcok folynak tan­zániai és ugandai csapatok között Idi Amin ugandai elnök múlt pénteken azzal vádolta a tanzániai fegyveres erőket, hogy egységeik betörtek ugandai területre. A Daily Nation című nairobi lap vi­szont hétfőn — ugandai for­rásokra hivatkozva — azt ír­ta, hogy Amin vádjaival azo­kat a híreket próbálta lep­lezni, amelyek szerint ugan­dai katonai egységek föl­lázadtak ellene. Az AFP nai­robi tudósítója ezzel kapcso­latban „általában jól értesült forrásokra” hivatkozva tudni véli, hogy a tanzániai határ közelében fekvő Mutukula városában hétfő óta „heves harcok folynak a zendülők és Amin hívei között. A bagdadi arab külügymi­niszteri értekezlet tegnap sa­ját kebeléből hattagú bizott­ságot delegált a november 2-án kezdődő államfői csúcs- találkozó munkaokmányának 'megszerkesztésére. A bizott­ságban Irak, Szíria, Jordánia, Tunézia és Kuvait külügymi­nisztere, valamint a PFSZ politikai osztályának vezetője kapott helyet. A csúcs az eredeti tervek szerint csü­törtökön kezdődik. Közben a bagdadi lapok a külügyminiszteri értekezleten elhangzott felszólalások közül számosat ismertettek. Ezek­ből kitűnik, milyen válasz­tóvonalak húzódnak az arab világon belül. A konzervatív, Amerikai-barát tábor képvise­lői nem óhajtanak radikális döntéseket. A kuvaiti külügy­miniszter szerint a csúcs hatá­rozatainak nem szabad Egyip­tom ellen irányulnia. A szu­Ma estig változóan felhős idő várható néhány órás nap­sütéssel. Mérsékelt, változó dáni külügyminiszter kijelen­tette, hogy „nem ítélkezni jöttünk” valaki felett. Az Egyesül t Arab Emírségek diplomáciájának vezetője azt hangoztatta, hogy az arabok ellensége — Izrael — ellen­sége Egyiptomnak is. Szemben a Szadatot mentő igyekezettel, a demokratikus Jemen képviselője sürgette a Camp David-i alku elítélését. A líbiai külügyminiszter hangoztatta, hogy Szadatot úgy kell kezelni, mint Izra­el szövetségesét. Khaddam szíriai külügyminiszter, '■ líbiai kollégájához kapcsolódva, nagyon erélyes hangú be­szédben mutatott rá, hogy az Arab Liga 1950 óta hozott ha­tározatait mindmáig érvé­nyesnek kell tekinteni. így azt is, amely előirányozza az Izraellel együttműködők­nek az Arab Ligából való automatikus kizárását. irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül lesz. Vr Átadták a Szovjetunióból vásárolt századik KA 26-os he- , likoptert a MÉM repülőgépes növényvédő szolgálatának I (Bajkor József felvétele) Diplomáciai nagyüzem A Közel-Keleten és a térséggel kapcsolatban más színhelyeken is tovább tart a diplomáciai nagyüzem. Az' arab országok dőli 9 többségé es a palesztin mozgalom lépéseket tesz a szadati kttlön- uías irányzattal szemben. Bagdadban arab külügyminiszterek ta­nácskoznak, hogv előkészítsék a november 2-án megtartandó arab aliam- és kormánvfők csúcstalálkozólát. hogv tovább szilára sók az arab felszabadító harc részeinek egységét, erősítsék az arab or­szágok és természetes szövetségük, a szocialista köz’issáeh z, min denekelött a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatait, a múltbeli ta­pasztalatok fényében azonban azt is látni kell. hogv Bagdadban a részvevők között vannak és lesznek is nézeteltérések. Van azonban legalább két tényező, ami legalábbis elképzelhetővé teszi, hogy a csúcsértekezlet a korábbinál egységesebb álláspontot foglal el. Az egyik: most a korábbiaknál nagyobb a tét. Arról van szó, hogy Egyiptom teljesen elhagyja az arab tábort és szövetségre lép Izrael­lel valamint az USA-val. A másik: az iraki—szíriai ellentét. Asszad minapi bagdadi látogatásával nagymértékben enyhült. Miközben Washingtontól Moszkván át Bagdadig nagyon is kü­lönböző előjelű megbeszélések folynak, Libanonban változatlanul a fegyvereké a szó. A jelek szerint a sokat szenvedett ország politi­kai éjszakájában semmi sem utal bármilyen pirkadásra. Néhány órás napsütés Magyar—szöv et barátság is kötelez bennünket, hogy ovidén értékeljük a mozga­lom megyei eredményeit, ösz- szegezzük tapasztalatainkat és meghatározzuk további fel­adatainkat — mondotta Am- riskó Gusztáv. — A megye virtszerveze .einek, a társa­dalmi és tömeg szervezeteik munkáját elemezve megálla­píthatjuk, hogy a barátsági munka az utóbbi években a tömegpoiitikai tevékenység szerves részévé vált. E moz­galom erejét, tömegbázisát kifejezi gz a tény, hogy ma már a megye kiemelt hat nagyvállalatának több mint 60 ezer fős kollektívája és fiatal szocialista városunk, Leninváros egész lakossága tagja a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaságnak. A tagcso­portok rriunkája nemcsak tar­talmában, de formájában is tovább gazdagodott: eredmé­nyesen népszerűsítik a Szov­jetunió békeprogramját, ter­melési, műszaki-tudományos eredményeiket, személyes kapcsolatokat tartanak fent : szovjet barátaikkal. J

Next

/
Thumbnails
Contents