Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-09 / 238. szám
j|c A pici ember szíve — aki még meg sem született — egészségesen dobog mint a világűr... * Az ultrahangos készülék, amelynek monitorán megjelennek a magzat körvonalai, (Kerényi László felvételei) A tanácstaggal a Tetemváron W 19 Örömükkel, bánatukkal As őslakók borításban élnek, a bérhásiak begubósnak Titokzatos volt, Okos gépek a pici emberért Hazánkban a korszerű családtervezés idejét éljük. Sajnos, az egy-két gyermekes családideál meg mindig tartja magát, holott népesedéspolitikánk az ennél több gyermek születését szorgalmazná, ezt segítené anyagiakkal. A szemlélet azonban igen lassan változik. El kell tehát fogadnunk azt a tényt, hogy egy családban egy-két gyermek születik. De ezt, az egy-két újszülöttet a maximális biztonsággal kell a világra segíteni. Ebben a munkában a nőgyógyászoké, a szülészeké a főszerep. Mindössze egyetlen évtizedet kell visszanyúlni; egyetlen „műszerük”, amivel a magzat méhen belüli fejlődését vizsgálták, a fahallgató. vagyis a sztetoszkóp volt. Minden orvos pusztán a tapasztalataira, a megérzésére hagyatkozhatott. Sok szempontból titok maradt a méhen belüli élet Ezzel szemben ma a Szent- péteri kapui megyei kórházban az Egészségügyi Minisztérium anyagi támogatásával perinatális intenzív centrumot hoztak létrV A hangzatos szakmai név mögött csodálatos műszerpark rejtőzik. A nevet ez feltételezi. A szülészeten és a koraszülöttosztályon olyan drága gépek szolgálják az édesanyákat és az újszülötteket, amelyekről az orvosok évekkel, évtizedekkel ezelőtt álmodni sem mertek. A szakemberek a világűrutazás eredményeihez hasonlítják a megtett utat. E gépek segítségével olyan egzakt válaszokat kapnak a méhen belüli életre, mint az Űrhajósok egy űrutazás alkalmával a földi és az égi titkokra. A gépek, mondhatnánk életmentő készülékek, amelyek jelzik a fejlődésben bekövetkezett rendellenességeket és információkat adhatnak az orvosoknak. Manapság igen sok a veszélyeztetett terhes. Az integráció szellemében az egész megye területéről a kórházak, a rendelőintézetek azokat a kismamákat küldik ide. akiknél valamilyen elváltozást, szövődményt észlelnek. Ily módon összegyűjtött, ’’nehéz” beteganyaggal dolgozik ez a szülészeti osztály. Sőt a géppark két megye problémás szülési eseteinek levezetéséhez nyújthat segítséget. A perinatális intenzív centrum eredményei rövid távon is megmutatkoznak: 1970- ben a szülés' utáni első hét napon a világrajött csecsemők 9.45 százaléka halt még. 1978-at írunk, s ez a szám a felére csökkent. Mit tudnak a szülészeti orvostechnika itteni, zseniális műszerei? Két cardiotopog- ráph áll az osztály rendelkezésére, amellyel az életre készülő bébi szívműködését vizsgálják, s a számítógépes berendezés ennek változásait is megmutatja. Kirajzolja az édesanya méhében jelentkező ritmikus fájások erőssér gét és gyakoriságát. Kóros terhességi esetekben a magzat rosszul viseli el még az élettani méhösszehúzódáso- kat is, így a vérellátása veszélybe kerülhet. Ezeket felismerve. a szülészek idejében dönthetnek a szülés befejezésének módjáról. A nagy találmányok kis helyen is elférnek — jellemezték. amikor egy mini készüléket mutattak be, amellyel az 5—6 hónapos terhesség rendellenességei is felfedezhetők. Az igazi technikai csoda mégis a B-kép- ernyős ultrahangos készülék. Biztosan szeretett volna az a kismama a helyemben lenni, akit vizsgáltak. Láthatta volna a monitoron leendő kisbabája fejét, végtagjainak körvonalait. Digitalis számkijelző mutatta a magzati testrészek méreteit. A műszer „nagysága” abban rejlik. hogy a röntgennel szemben teljesen veszélytelen. Bármilyen terhességi szövődménynél két-három perc alatt felvilágosítást ad a magzat elhelyezkedéséről, nagyságáról. Teljes biztonsággal kimutatja, él-e a magzat vagy sem. Megállapítható a segítségével a magzat dinamikus fejlődése a terhesség során, és a várható születési súlya. E zseniális műszerekből még igen kevés van az országban. Szakemberek tudják csag igazán értékelni, milyen okos segítőtársakat kaptak „személyükben”. Statisztikák. százalékokban jelzett kimutatások bizonyítják: milyen óriási mértékben csökkent a csecsemőhalandóság. A számok valahogy mindig hidegen hagynak. Sokkal inkább azokkal az anyákkal érzek együtt, akiknél valami miatt — bár már hordták az élet csíráját, de — elmaradt a gyermekáldás. S ha ezekkel a műszerekkel hozzásegítik őket a legnagyobb gazdagsághoz, akkor ezeknek a súlyos milliókat érő műszereknek csak eszmei értékük van .. . OLÁH ERZSI HASZNÁLT KÜLSŐÉRT ÚJAT A rádióban hallottam, az újságban olvastam kereskedelmünk legújabb, mesteri húzásáról: ha valaki öltönyt vásárol, a régit megveszik tőle, és így körülbelül 300 forinttal olcsóbban juthat az elegáns újhoz. Egy másik cikk arról tudósított, hogy mélyreható pszichológiai viszgálatokkal kiderítették: akinek előnyös a külseje, arról csupa jót tételeznek fel embertársak Könnyebben szavaznak bizalmat — például adnak kölcsönt — annak, aki elegáns új ruhában pompázik, mint egy toprongyos alaknak. Szívem hő vágya, hogy karriert csináljak. Hozzáfogtam már többször is, de sohasem sikerült. Nemegyszer hallottam — izzadva, felfelé kapaszkodván a ranglétra csúszós fokain —, hogy „nálunk szép lehetsz apuskám, de okos soha!” Semmi kétség, átvertek. Tulajdonképpen szépnek kellene lennem, hogy vegre valahol okos is lehessek, mert az is köztudomású, hogy nálunk az okosság és a rang valamiképpen összefügg. Régi öltönyöm van — jószerivel csak ilyen van, tehát viszonylag olcsón vásárolhatok újat. Ha lúd. legyen kövér! — veszek hozzá fehér inget és diszkrét mintás — mondjuk galambszürke — nyakkendőt is. Mindehhez majd szürkés frizurát hordok — ez ugyanis adva van, és semmibe sem kerül —, no, meg fényes fekete félcipőt. Sajnos, mindez még kevés a boldoguláshoz. Hitelt ugyan ad az OTP — letörlesztettem a régit —, de én, mint mondtam, többre, karrierre vágyom. Mélyrehatóbb változásokat kell tehát A tanácstag közéleti ember. Megszólítják útón-útfélen, felkeresik örömükkel, bánatukkal a választói még a lakásán is. Ezt a tevékenységet csak odaadással, majdhogy azt írtam, szenvedéllyel lehet igazán eredményesen végezni. Mindez akkor jutott eszembe, amikor több mint félórai várakozás után találkoztam Gáspár Sándor miskolci tanácstaggal. Már-már számon kértem, hogy késett a tanácstagi fogadóóráról. ám mentegetőzve fogadott: — Ne haragudjon, elintéztem egy panaszos ügvet. Nem akartam, hogy a 77 éves Polgár néni ide fáradjon a válaszért. ezért inkább házhoz vittem ... Masukra maradt öregek Természetes, hogy a tetemváriak útközben többször is megállították — akár az utcán is tarthatta volna a fogadóórát. Az Erdei Termék Vállalat szörpüzemében viszont már csak ketten keresték fel. — A választókerületem a Tetemvár, a Szentpéteri kapu páratlan oldala, valamint a Katowice utca páratlan oldalán a 15. számig tart. A tetemváriak nagyon aktívak, igaz, itt van a legelérni a megjelenésemben. Sajnos, ez nem megy olyan egyszerűen, mint a ruhakereskedelemnél. De jó is lenne istenkém, ha az ember bemehetne valamiféle boltba, és elnyűtt ábrázatát, nyikorgó csontjait, fájós bütykeit beszámítva, jutányos áron juthatna hozzá a szép újhoz. Frissen, ruganyosán lépnénk ki ebből, a még - sajnos, nem létező butikból, és máris elindulhatnánk az érvényesülés lépcsőfokain, fölfelé. Csák egyetlen egy dolog nem egészen világos előttem. Ha á mesebeli bolt nem létezik, hogy jutottak fel sokan azok közül az áhított magasságra, akik már régen ott tanyáznak? Hiszen akkori amikor elindultak — tavaly, azelőtt, vagy még azelőtt — a konfekciókereskedelem fel sem találta a „használtért újat” akciót. TORNA UTÁN MOGYORÓST Ismét egy reklámról. A Centrum Áruház előtti pavilonnál, egy szem karamella kíséretében osztogat^** több probléma is. Döntő többségében munkások élnek itt. meglehetősen rossz körülmények között. Köztudott. hogy ezek borházak voltak, szükséglakásokká lettek átalakítva, építeni nem lehet, mert ezt a részt zöldterületté nyilvánították. A komfort nélküli lakások pedig ma már kit elégítenek ki? A másik gond. hogy akik itt élnek, többnyire már meglehetősen öregek. Ha magukra maradnak, bizony még az élelem beszerzése is sok nehézségbe ütközik. Intézkedni kell hát, hogy vagy szociális otthonba kerüljön az idős korú, ha nincs megfelelő családtag, vagy a legszükségesebbet valahogy biztosítsuk nekik... — No és a Szentpéteri ka- puiak és a Katowice utcaiak? — Nézze! A Katowice utcaiak teljesen elzárkóznak, még a tanácstagi beszámolókra sem jönnek el. Akik pedig a Szentpéteri kapuban laknak, azok amolyan négy- falbetegségben szenvednek. Munkából hazaérve begu- bóznak, alig-alig mozdulnak ki. Ha nincs valami komolyabb bajuk, nem is látom őket. Még szerencse, hogy itt azt a kis órarendet a gyerekeknek, melynek hátsó felén a következő szöveg olvasható: „A rágás erősíti a fogakat! Torna után mogyorós tejcsokoládét!” Mindehhez még az a gügye kis oroszlán, aki a tévé képernyőjén szokott muzsikálni a rágógumival töltött műanyag furulyán, majd borízű baritonján a rágógumi fogyasztására biztatja gyermekeinket. A gumit még elnézhetjük neki, de az idézett szöveget már nem. A rágás ugyan erősíti a fogakat, ám. ha azt cukorkával, mogyorós csokoládéval végzi a kölyök, akkor alighanem fordított a hatás. Különösen, ha az esti torna, az esti fogmosás után következik a mogyorós csokoládé! Gyermekeinket tehát nemcsak a cükrosbácsiktól, hanem ettől, a hamis nótát furulyáié állatkától is óvnunk kell. (békés) két jól működő lakóbizottság van, s közösen sokat tudunk tenni. A kéményseprők ritkán jönnek — A legutóbbi fogadóóra óla milyen ügyeket intézett? — Említettem, hogy a 77 éves Polgár Edéné legutóbb panasszal élt, mert a szemetet a ház elől nem viszik el, csak az Utca végén levő szemeteskonténert üríti a köztisztasági vállalat. Ide pedig egy 77 éves néninek meglenetősen nehéz elcipelni az összegyűlő szemetet. Pavel János, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője válaszában közölte: felhívta a köztisztasági vállalat figyelmét a bejelentőre, s kötelezte, hogy a házak elől is szállítsák el a szemetet. Egy másik tetemvári lakó azt javasolta, hogy az utca • végén üresen álló telekre építsenek kertvendéglőt. A közelben ugyanis csak egy kocsma van, ahová inkább nem mennek. Orosz László, a városi tanács kereskedelmi osztály- vezetője válaszában kifejtette, hogy a Tetemvárnak ez a része lakásépítési területként van figyelembe véve, így építeni nem lenne célszerű! A lakóépületekkel egyidőben kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is épülnek majd, a kérést akkor lehet teljesíteni. A tetemváriak közül többen kérték. hogy a kéményseprők havonta járják be a területet, mert a szükséglakások kéményei meglehetősen sokszor mondják fel a szolgálatot, s a 3 havonkénti seprést elégtelennek tartják. Dr. Majoros Barna, a KÉTÜSZI igazgatója válaszában tájékoztatta választóimat, hogy a gyakoribb kéményseprést nem tudják megoldani, ellenben, ha üzemzavar fordulna elő, azt jelentsék be a vállalat ügyeletén, s akkor a készenléti szolgálat 24 órán belül megszünteti a hibát. Gáspár Sándorral, az egykori miskolci fodrásszal — ma a Borsod megyei Fodrász Szövetkezet munkavédelmi előadója — még hosz- szásan beszélgettünk. Egyebek között arról: immáron csaknem 10 éve, hogy kisajátították a Szentpéteri kapuban azt a 15 holdas szőlőt, amely korábban segített Miskolc ellátásában is. Minta lakótelep épül itt — mondták indokként, de azóta is csak 5 bérház készült el, a terület jelentős része parlagon hever. Másik vesszőparipája a tetemvári borházakban élők sorsa. Ha az itt lakókat lakáshoz juttatnák, skanzen jelleggel vissza lehetne állítani az egykori nagy hírű tetemvárt pincéket. Még jó ideig beszéltünk volna, de — mintegy végszóra — megérkezett az egyik tetemvárt panaszos. Mielőtt elváltunk, Gáspár Sándor még figyelmeztetett: Lehetne tároló — Azt is írja meg: a tetemvári pincéket szívesen bérbe adnák zöldség-gyümölcs tárolására, vagy bármilyen más célra. Mint hallom, most éppen tárolókapacitás híján vagyunk. Hát itt az alkalom. Csak élni kell vele.., TÓTH ZOLTÁN fonákja A RÁGÁS /. erősiti äfft fofjalcat. IV \ JSSTtr t ' * / $ - ^ i i | , ■■ 1 ' - 'V' V ■. ,... ■ ' . : ««o# torna után MOGYORÓS /