Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-05 / 235. szám
Megesik, hogy piros a talaj Karba ii tar! ók a szakma rangjáról A gyárak ..orvos-munkásai” a karbantartók. Jószerivel akkora a felelősségük a megelőző-gyógyító munkában. mint az igazi orvosoké. A Lenin Kohászati Művekben egy önmagában is óriási gyár 2000 dolgozója tesz nap mint nap azért, hogy ez a hatalmas, bonyolult szervezet megtermelje az előírt acél-, hengereltáru-, kovácsolt és öntött termékeket. Rajtuk áll vagy bukik, menynyi váratlan üzemzavar adódik egy-egy évben. Tűzkő Attilával, a gép- és villamos karbantartó gyáregység főmérnökével és Pólók Tibor termelési osztály- vezetővel arról beszélgettünk: ahhoz képest, amilyen öreg ez a gyár, és kiszolgáltak a berendezései, nem sok a váratlan hiba. De ezeket a tervszerű, megelőző karbantartások, az úgynevezett nagyjavítások jó minőségével kell kivédeni. ANNYIRA NEM SZERCTNEK BENNÜNKET A kohászatban nem köny- nyű a karbantartók sorsa. Olykor még a széljárást is figyelembe kell venni, nehogy szénmonoxid-mérgezést kapjanak. Nyáridőben az acélműi daruk, daruhidak javításakor 60—70 fokon kell izzadniuk. A terület félelmetesen nagy: az ómagsai dolomitbányától a salakhányóig tart. Persze segít számos testvérvállalat is abban az egymilliárd forint értékű munkában, amit évente javításra, tervszerű hibaelhárításra fordítanak. A vasszerkezeti üzemben Tóth István kemencejavító csoportvezető mondja: — A javítás nálunk meleg munka. Olykor piros a lábunk alatt a talaj. S a munkát meg kell hajtani. Ha kilyukad a kemence, nekünk kell befoltozni. Kiszabni az odaillő darabot és behegekz- teni. De egy műszak alatt készen legyen! A vasszerkezeti üzemiek nemcsak javítanak: ebben az évben 640 tonna, jövőre 1000 tonna acélszerkezetet gyártanak az új, kombinált acélműhöz. — A megbecsülés? — Azt mondják ránk: mi vagyunk a szükséges rosz- szak. Annyira nem szeretnek bennünket, mint amennyire mi szeretnénk, hogy szeressenek. Lassan a mozgóbér. az a kis doppingpénz is elapad, amivel eddig serkentettek. VOLT EGY SZÉP MUNKÁNK... Happ Endre hegesztő, egy műhelyfalnyi hosszúságú acélszerkezeten dolgozik. Ez lesz az új acélmű konverterének pódiuma. 20.8 méter magasan. 1980-tól dolgozik az LKM-ben, s most várja a hegesztői minősítését. A varratait sorra vizsgálat alá veszik, de eddig még mindig első osztályú munkát adott ki a kezéből. Hogy min múlhat a hajszálrepedés, vagy amit ők úgy neveznek, hogy tiszta munka? Véleménye szerint embertől és géptől. Holnaptól már őt sem találnánk itt. A III. számú nagy- olvasztó műszakos javításán lesz a helye. — A tmk-sok elismerése? Ügy gondolom, mindig az a + Ahol izzik az acél, ott végesek a berendezések napjai. . nagyjavításokat a termelők szükséges rossznak tartják. (Herényi László felvétele) fontos, aki termel. Rajtuk múlik a , nyereség. Hogy elé: gedett lennék? Olyan ember, azt hiszem, nincs ... A központi gépjavító szerelő részlegében egy kovácsizomzatú emberrel, Tóth Bélával találkoztunk. Valaha apja mesterségét tényleg művelte. Ma lakatos. — Előszerelő csoport a miénk. Tartalék alkatrészeket és gépegységeket készítünk. Üjat szívesebben csinálunk. az tisztább. A sablonosat már unjuk. Volt egy szép munkánk .a közelmúltban. a durvahengerműi nagyjavításon, a blokksori pörgő- szekrény. (Évtizedekre szól. Ötvenöt tonnás súlyok, veszélyes emelések. Egy rossz lépés, egy rossz kötés, és kész a baleset. Most is egy óriási monstrumot — hangzatos neve van: bugadorong-leguríló — javítanak a durvahengerműnek. — A szakma rangja? Régebben egyáltalán nem volt. Még ma sem olyan, amilyet megérdemelne. Nincs megfizetve. Állandó az életveszély, hiszen mi általában 100 tonnákban beszélgetünk. A TITÁNOK Egyedi gépgyártó, forgácsolóüzem. Jacsó József, a Titán brigád vezetője. A gárda valóban ifjú titánokból áll: huszonévesek- Két éve alakultak, s azóta ..egy oktávval magasabban zenélnek". mint a többi brigád. Forgácsolók, géphez kötött emberek. Nem járnák máshová javítani, kiszolgáló kisegítő üzemiek. De ők is részei a nagy fogaskerék-szerkezetnek. Ha határidőre nem készítenek el egy-egy alkatrészt, nem indulhat meg a termelés. Rajtuk is múlnak a napi milliók. — Hogy hátrányos helyzetűek lennénk? Nem állítanám. A termelőegységek hozzák a valutát. Mi' csak hozzásegítjük őket... * f Azt hittem, csupa elégedetlen karbantartóval hoz össze a sors. Tévedtem — bár a szakma rangja még mindig nem az igazi. Remélhetőleg a napokban zajló karbantartási ankét hozzájárul ahhoz is, hogy az életmentő javítások közreműködői, a milliárdos termelési értékeket létrehozók segítői rangos partnerek legyenek. OLÁH ERZSI Biztatóak az eredmények Felmérés a háromnegyed év tapasztalatairól A városi párt-végrehajtóbizottság legutóbbi ülésén tájékozódott Miskolc gazdálkodó egységeinek háromnegyed évi tapasztalatairól. Megállapította: néhány kivételtől eltekintve terveiknek megfelelően gazdálkodtak, s teljesítették az év háromnegyedére eső feladataikat. Az eredmények megfelelő alapot adnak az éves terv teljesítéséhez. Az ipari vállalatok — folyó áron számított — bruttó termelési értéke, a múlt év hasonló időszakához képest, 14.4 százalékkal emelkedett. A termelési érték bővülését a vállalatok az év során üzembe helyezett termelőkapacitások felfutásával, illetőleg a termelékenység javulásával érték el. Növekedett az ipari szövetkezetek bruttó termelése is. A szállítási és közlekedési vállalatoknak a bázishoz s a tervhez viszonyítottan is magasabb a teljesítménye. Azonban a MÁV szállítási gondjait tokozták — a növekvő igények mellett — a kocsihiány, a szállíttatok rakodási készsége s a munkaerőhiány. Még mindig anyaghiány Az építőipari vállalatok termelése az első félévi fellendülés után, az év harmadik negyedére valamelyest visszaesett, bár tervüket még így is — várhatóan — egykét százalékkal túlteljesítik. A tapasztalatok szerint a harmadik negyedévben sem változtak a termelést fékező körülmények. A hiányzó anyagok köre bővült. Ennek oka nagyrészt a szállítók és a gyártóművek részéről történt szerződésmegszegések. A város két termelőszövetkezetében a bevételek mintegy tíz százalékkal maradnak el a tervezettől. A termeléskiesés ismert oka: a rossz időjárás. A vállalatok exportértékesítése a tervezettnek megfelelően vagy azt meghaladóan alakult, az import — mindkét relációban — a tervezett érték alatt van. A felmérés szerint a foglalkoztatottak száma lényegében változatlan maradt az iparban, az alkalmazottak létszáma 0.8 százalékkal csökkent a tervezetthez viszonyítva. Az eredményesebb munkaerő-gazdálkodás elősegítésére hozott párt- és kormányhatározatok miskolci végrehajtását a párt-végrehajtóbizottság már korábban is értékelte, s megállapította, hogy az eredmények ellenére a lehetőségeket nem használtuk ki a követelményeknek megfelelően. Szükséges a határozatok végrehajtásának meggyorsítása. A kereskedelemről szólva, a vb megállapította: az áruellátás Miskolcon összességében jó, egyes területeken stagnál, máshol lassan javul. Az élelmiszerellátás kiegyensúlyozott. Húskészítményekből azonban előfordul választékhiány, s a zöldséggyümölcs ellátás változó. Helyi beruházások Hogyan alakulnak városunkban. a beruházások? Terveilátottság nem akadályozta a kombinált acélmű kivitelezési munkálatait, az építészeti jellegű munkák végzése a harmadik negyedJubileumi névadó Hét éve alakult a városi tanács Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Irodája, amely egyik legkedvesebb kötelességének a névadó ünnepségek rendezését tartja. Évenként több mint 700 kicsi vendégük van; egyforma szeretettel várják idnyájukat. A kerek szám idei. — ha azonban vonzó, és az ötszázaclik kisgyereket lehet — még ünnepélyesebben fogadják ma délután fél négykor az I. kerületi anyakönyvi hivatal házasságkötő termében rendezendő jubileumi névadó alkalmából. A Bognár szülők kisfia az emléklap’ és a Péter név mellé ajándékot is kap az irodától. Kevesebb az ötösre, több a négyesre Játékos nemzet vagyunk... Elöljáróban hadd mondjuk el: játékos nemzet vagyunk. Nem egészen másfél hónappal ezelőtt, augusztus 23- án Szirmai Jenő, az Országos Takarékpénztár vezér- igazgatója közölte a sajtóval, hogy módosítják a totó- és lottójáték feltételeit. Felemelik a szelvények árát, csökkentik a lottó-telitalálat nyereményalapját. A .módosítás ezen a játékhéten lépett életbe. HolViap sorsolják az első, drágább lottószelvényeket. Hetente három-négymillió ember várja izgatottan a péntek délelőttöt, reménykedik Fortunában. S a következő héten vesztesek, nyertesek újra kezdik. Immár több mint húsz esztendeje. I.Ii lesz most? Drágább a szelvény, visszaesik a forgalom,' csökken a ..szerencse- játékosok” .száma? Húzás előtt egv nappal a kérdésekre még nem lehet pontos választ adni. csak megközelítő számadatok állnak a szakemberek rendelkezésére. Mit jelent a lottó ..korszerűsítése”? A bevétel növekedésével arányosan nő a nyereményalap is. amelynek felosztásán szintén változtatnak, annyiban, hogy az ötta*. lálatosokét . csökkentik, viszont ezzel az összeggel a négyesekét növelik. Egy telita- lálatos szelvény esetén a főnyereményre a nyeremény- alap 10 százaléka, a négyesekre 40 száza'éka. a hármasokra és kettesekre 25—25 százaléka jut. Ha több öl- találatos szelvény van. akkor azok a nyereményalap 15 százalékán osztoznak, a négyesek 35 százalékot kapnak. Ha viszont nincs ötös. akkor a nyereményalap 50 százalékát osztják szét a négyesek között. A lottó ára 5 forint. s a totóé is annyi. Hetente 11—12 millió szelvényt töltenek ki szerte az országban. Erre a játékhétre, a 40.-re sem bocsátott ki kevesebb szelvényt a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. A szelvény nem változott — ..mindössze” a ‘ 3.30 helyett 5 forint szerepel rajta'—, s a későbbiekben sem változik. A miskolci szelvényfeldolgozó irodába három megyéből. Borsod, Heves s Nógrádiból hetente mintegv 1.5 millió lottószelvény érkezik be. Az áremelés nem csökkentette a lottózók számát. Aki egyszer elkezdte, néni tudja abbahagyni... Mennyi múlik ezen a mozdulaton .. Holnap délelőtt már az ötforintos szelvények számait húzzák (Herényi László felvétele) A bevétel természetesen nőtt. s a biztos nyereség: évente . 500 'millió forinttal több lesz az állam kasszájában. s ezt az összeget lakásépítésre, sportcélokra fordítják. A lottó nem veszített népszerűségéből. Játékos nemzet vagyunk továbbra is. I. S. év végére felgyorsult, jelentős az elŐretartás. csupán az acélszerkezet szerelésénél észlelhető elmaradás. A DI- GÉP-ben. a BVM-ben a termékszerkezet korszerűsítését szolgáló beruházások üteme megfelelő, hasonló a helyzet a hűtőház és a malom bővítése esetében is, A harmadik negyedévben megkezdődtek az Avas-déli telefonközpont alapozási munkái, s megteremtődtek a Patyolat miskolci új telephelyének építési feltételei is. A tanácsi fejlesztés szemszögéből változatlanul a lakásépítés áll az első helyen. A tervezett 2344 lakásból várhatóan 1626 műszaki átadása megtörténik. A tervezettnél is jobb ütemben har lad a Semmelweis Kórház sebészetének rekonstrukciója. A 300 óvodai férőhelyből eddig kétszázat foglalhattak el r kicsinyek. Sajnos, változatlanul gond, hogy tovább nőtt az elmaradás a szolgáltatóhálózat építése tekintetében ... A tanácsi beruházások a csapadékos év ellenére is ütemesen haladnak — összességében.. Néhány területen — elsősorban a közműépítésnél — nem várható az éves előirányzat teljes mértékű .felhasználása, ezt viszont más ágazat (lakásberuházás, egészségügy) előreláthatólag ellensúlyozza. Végeredményben — állapította meg a végrehajtó bizottság — néhány kivétellel a város termelőüzemei a tervezett szerint gazdálkodtak az év kétharmadában, s megfelelő alapról kezdhetik meg az 1979-es év, ‘illetőleg a VI. ötéves terv előkészítését. Leninvárosban lesz Megyei lelRűiioiiatési stúdió Az iskolákban folyó felnőttoktatást, az itt dolgozó pedagógusok továbbképzését, a felnőttoktatás szervezését irányító, az üzemekben, művelődési intézményekben dolgozó előadók folyamatos tájékoztatását, eligazítását szolgálja az a felnőttoktatási stúdió, amely rövidesen megnyílik Leninvárosban. Néhány hasonló intézmény létrehozását tavaly határozta el a Kulturális Minisztérium, amely az induláshoz szükséges anyagi támogatást is biztosította. A Derkovits Gyula Művelődési Központban működő stúdió hatásköre Miskolcra és egész Borsod-Aba- új-Zemplén ' megyére kiterjed; négy szekció, az általános és középiskola, illetve a vállalati és intézményi szekció tartja majd a kapcsolatot az érdekeltekkel. A későbbiekben egyre jobban feltöltődő könyvtár, az oktatást segítő audiovizuális eszközök gyűjteménye szolgálja azt a módszertani munkát, amely ehhez a speciális oktatási formához szükséges.