Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-30 / 256. szám
Rókavadászat Vadászkürt harsantj vasárnap reggel a sümegi vár tövében, ahonnan 33 lovas vágtában indult el képzeletbeli rókavadászatra. Az egykori falkavadászatot újították fel — kutyák nélkül. A külföldi turisták részére rendezett vadászlovagláson áz üldözött vadat egy gyorslovú lovászlegény vállára tűzött rókafarok helyettesítette. Vetési ludak, vendégségben Vadlibak es vadkacsák ezrei lepték el a Fertő-tó! magyar oldalát. A lengyel síkságról és Ukrajna mezőiről érkezett vetési ludak különösen nagy számban tanyáznak a Fertőn. Belbecs és külcsín Áru király új ruhája Ha külföldön járok, legfőképpen teát veszek. Bár nem vagyok különösebben tea-ivó, s a grúzt sem tudóm megkülönböztetni ízre a ceylonitól: a szép dobozok csábításának nem tudok ellenállni. Így esett meg, hogy amikor a miskolci üzletekben megjelent az Aiax nevű tisztítószer — bár drágább volt a hazai készítményeknél -[■, rögtön vettem. Azt nyilvánvalóan csak szakértői vizsgálódás deríthetné ki. hogy tisztító hatása, gazdaságossága jobb-e, mint a többié. Az viszont kétségtelen, s ez ügyben számomra ez volt a legfőbb érv, hogy az Aiax szebb volt. elegánsabbnak tűnt a piacon található hasonló készítményeknél. A CITROMÍZÜ SÁRGA Vásárlók vagyunk, emberek vagyunk, esendőek vagyunk. A csomagolás, az áru ruhája hasonlatos a női ruhához. Nemcsak az időjárás viszontagságai ellen véd, nemcsak eltakar, hanem kellet is. Az ember hozzászokik bizonyos dolgokhoz. A városi autóbusz nálunk általában kék, a villamos sárga. Tudok egy olyan kísérletről, amikor a citromízű cukor-l kát nem citromsárgára színezték, s nem citromszínű zacskóba csomagolták. Aki a tartalomtól elütő színű portékából vásárolt, az hamisnak, nem citromízűnek ér- i zékelte és értékelte a szopogatni valót. Nem véletlen hát. hogy a citromízű édesség, innivaló sárga. A cukorka is. a szörp is, noha a színt külön adalékanyaga adja, nem pedig az íz. Ilyen alapon akár hupikék is lehetne. De nemcsak erről van szó. Ebben a cikkben árukirály új ruhájáról van szó. Mert új, s megújuló ez a ruha. A társadalmi-gazdasági fejlődésnek ezen a fokán a vásárló már választ. Választhat. S ha nincs tisztában a „belbecs”-csel. akkor a ..külcsín" alapján ítél. A naponta úi meg úi terméket pro dukáló viszonyok közöt gyakran kerül válaszút eh' a vásárló. TE.) — TASAKBAN, SÖR — DOBOZBAN A szakirodalom szerint a csomagolásnak védenie kell az árut. De éleget kell tennie olyan követelményeknek is, mint a könnyű hozzáférhetőség, amely egyaránt jelent háztartási hasznosítást mennyiséget és gyors kezel hetőséget. • Egy egyszerű példa. Nyug díjba kerültek a tejesüvegek csatát nyert a műanyag zacs kó. Csakhogy: ez a műanyat tasak nem gusztusos. Gyakran elszakad. Nehezen kezelhető. (Külön e célre vásárolt kiöntő nélkül használhatatlan.) Továbbá: a műanyag zacskók a szeméttelepeken sok száz év múlva is árulkodó nyomokat ha'—nak, mert csak egyetlen módon tűnnek el és semmisülnek meg, ha elégetik őket... Sok fejlett országban újra visszatértek az üvegre. Ám sok fejlett országban a sört csaknem kizárólag fémpalackban hozzák forgalomba. Mutatóban nálunk is látni, kapni ilyet, de olyan drága, hogy a nagyérdemű csak sátoros ünnepeken, sznob hajlandóságainak engedve vásárolja. A szép ruha mindenképpen kelendővé teszi az árut. Kár. hogy ezt nem tudja a hazai konzervipar. Amúgy sem híres, de nagyon reklámozott konzervgyáraink ősöreg csomagolástechnikával operálnak. A reklám azt harsogja: fogyasszon reggel,, délben, este kon'zervet, mert a konzerv gyors, ízletes, tápláló... A hangzatos jelzők senkit sem téveszthetnek meg. De a mostaninál jobb forgalmi eredmény érhető el. ha például az unalomig) ismert máj- és húskonzerv valamivel elegánsabb lenne. Persze, van amikor a jó szándék kevés. A szarvasi előfőzött rizs oéldául igazán világszínvonalú adjusztálásban kerül a boltba. Négsem fogy. Legalábbis annyira nem. amint azt remélték Nem a ..ruhán” múlt, hogy le kellett árazni... BARNÁSÍTOTT EGYENRUHA A Figyelő című gazdaságpolitikai hetilap hosszan adózott a témának, s mesállapí120' 110 100 »0 ao 70 60 50 40 30 20 10 delemből semmivel sem költünk kevesebbet a csomagolásra, mint a legfeljettebb országok. A költségnövekedés üteme különösen imponáló, ha nem is mindig indokolt. A Sió névre keresztelt gyümölcslé és a tartós tej a nem éppen olcsó, alumínium fóliával kombinált csomagolóanyagba került. Ésszerű, szükséges ez a megoldás, viszont — bár alumíniumnagyhatalom vagyunk — a fóliát dollárért vesszük... De külföldről vásároljuk a faládát és az ónozott konzervdoboz alapanyagát is! Ez a tény nagyon lerontja az áru értéke és a csomagolás, illetve a csomagolóanyag költsége közötti arányt. Más kérdés, hogy én mint fogyasztó sérelmesnek érzem a „bolti kiszerelésű” cikkek csomagolóanyagának „baraá- sítását”. Jó, a só ne legyen fehérben. De a liszt? A cukor? Nem itt, nem ezen kellene spórolni. S a kenyér, a mindennapi kenyér is, olyan vékony, olyan pici, annyira tenyérnyi ruhát kap, amit semmifajta takarékossági kampány nem indokol. Tudom, nem könnyű eldönteni, hol az a határ, amikor az áru értéke még elbírja a ruha költségét, s megfelel az ízlésnek, használhatóságnak, a joggal elvárt kulturális szintnek. De a Dunántúlon például már a mintás, csaknem tapéta minőségű csomagolópapír dívik, itt viszont még mindig barnába, vagy alig fehérített uniformis-papírba burkolják a majd ezer forintos farmert, s a méregdrága bőrkabátot. (brackó) ZZ 117.1 ***** J / ~ AHCIIA «3.7: / 72.4 ^ 68.fi r- 417 r 318 . mm! A cl 44,5_ ~ 29.6 Tájékoztató a hét végi iwareotiril Ebben az évben november 7-e keddi napra esik. A Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a munkarend a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a következő lesz: November 4-én, szombaton rendes munkanap, ekkor dolgozzák le a hétfői munkanapot; november 5-én, vasárnap, a nem szabad szombatos munkarendben dolgozók részére szombati a munkaidőbeosztás, a többieknél szünnap; november 6-án hétfőn, heti pihenőnap; november 7-én munkaszüneti nap. Nem vonatkozik ez a munkarend a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán munkaszüneti napokon is működő vállalatra, illetőleg ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott dolgozókra. Döntés és kockázat A mondás ősi, közismert, s már-már közhelyszerű. ..Rizikó nélkül nincs üzlet” — e szavak igazságát jól tudta már a „történelem előtti idők” kereskedője is. Tisztában volt vele, hogy némi bizonytalanságot, á kudarc esetleges bekövetkeztét vállalnia kell, a haszon, a nagyobb nyereség reményében. A mondást mi is gyakorta hangoztatjuk — a hétköznapokban. Vásárláskor, a vasárnapi ebéd megbeszélésekor, a nyári üdülés színhelyének a kiválasztásakor körültekintően, gondosan döntünk, s vállaljuk a kockázatot is Mert megeshet, hogy kiderül, a piros helyett a barna szebb szín lett volna az ülőgarnitúránál, az ünnepen jobban esett volna ebédre a rántott csirke, mint a paprikás, vagy érzésünk szerint jobban pihenhettünk volna a Balatonnál, mint a Velencei-tónál. Tudjuk, hogy kockázat híján nem is remélhetünk nyereséget. Levonjuk tehát a következtetéseket, s legközelebb a korábbi kedvező, avagy kedvezőtlen tapasztalatok tudatában határozunk majd. A munkahelyen persze más a helyzet. Pedig az alapképlet ott sem különbözik a hétköznapitól. Adottak az alternatívák, adott a tudásunk s a gondolkodásmódunk. döntenünk kell. És a döntés magával hozza a kockáz.atot is. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Legalábbis jó esetben, amikor a döntés valóban az — a felkínált lehetőségek közül a látszólag legmegfelelőbb kiválasztása. És mégis. Valahogy mintha ódzkodnánk a határozottságtól, az elhatározástól. Tudjuk, mit kellene tennünk, tisztában vagyunk a lehetőségekkel, s ennek ellenére a cselekvésnél szimpatikusabb számunkra a döntés halogatása. Mert „nem dönteni” még mindig egyszerűbb. Kézenfekvő példa minderre az az eset, amikor megürül egy vezetői poszt, s felettesként határoznunk kellene a kinevezésről. Ha valóban irányítók vagyunk, nem tehetünk mást, mint felmérjük a lehetőségeket — a szóba jöhető személyek körét —, gondosan elemezzük magunkban, melyikük mire képes, s gondolkodásunk „eredményét” összevetjük az igényekkel. És mire befejezzük a „műveletet”, tisztán kell, hogy előttünk álljon: kit, miért javasolunk, nevezünk ki az adott tisztségre. Persze — és ez hozzáteendő —, az elmélet és a gyakorlat két. dolog. Megeshet, hogy az általunk kiválasztott végül is csődöt mond, utólag derül ki. hogy a másik vagy a harmadik mégiscsak alkalmasabb lett volna vezetőnek. Ezt a jelenséget úgy* hívják, hogy kockázat, s már volt róla szó, hogy minden döntéssel együtt jár. És ez az a dolog (vagy veszély), amely miatt többnyire tartózkodunk, idegenkedünk a döntéstől. Mert — ismétlem — nem határozni még mindig egyszerűbb. Főként a felelősség szempontjából. Ha nem teszünk mást, mint halogatjuk a határozást, tanácsokat kérünk „lentről” és „fentről” (az ilyen esetekben többnyire azért fentről), végül csak megoldódik minden. Mindenki tudni fogja a környezetünkben, u v nem álltunk oda teljesen a végül is kinevezett méh. így a kudarcáért sem lehetünk teljességgel felelősök. Tiszták maradtunk. A kérdés csupán annyi: nevezhetjük-e magunkat valóban vezetőnek? Egy kinevezés képzeletbeli történetét ismertettem fentebb, ám a megoldandó kérdés lehetett volna akármi más. Engedélyezés, fegyelmezés, dicséret, átszervezés — és vég nélkül sorolhatók a példák. Ami fontos az egészben, hogy kissé divat lett nálunk „nem dönteni”. Mert az simább és veszélytelenebb. Mert magabiztos állásfoglalás híján nem kell, hogy erkölcsi kötelességünk legyen a határozott kiállás korábbi véleményünk mellett. És a tétlenség valóban veszélytelen. Mi történhet? Legfeljebb marad minden a régiben, ahogy volt az elődnél vagy az azt megelőző időben. És ha annyi ideig elmentek valahogy — jól, rosszul — a dolgok, minek a változtatás? Körültekintően felmért lehetőségek, az előzőek mérlegelése után döntés, a kockázat figyelembevételével, majd a felelősség elvállalása. Tulajdonképpen néhány szóval leírható folyamatról van szó. És a folyamat egyes elemei korántsem kitalációk, egymásból kézenfekvőén következő tényezőkről van szó. Olyan dolgokról, amelyek nem jelenthetnek újdonságot, megvalósíthatatlan követelményt egy koncepciózus vezetőnek. Ha valóban koncepciózus és valóban vezető. MÁLONYAIPÉLER Az örök fiatalság titka Nemzeti jövedelmünknek már három százalékát költjü, wmagolóanyagokra. A nemzetközi összehasonlításban mé<; ’ maradunk ugyan a fejlettebb országoktól, de a növekedés üteme minden'-éppen a javunkra szól. A rajzon az egy főre jutó. dollárban számított csomagolóanyag-termelés utóbbi öt esztendejének alakulása kísérhető nyomon. Egyidős az emberiséggel a kérdés: hogyan lehetne meghosszabbítani az életet. Sarlatánok és tudósok keresték, keresik azt az elixírt, amely ha nem is a halhatatlanságot, de legalább egy-két évszázadot ajándékozna nekünk. A csodaszer még nem létezik, legfeljebb jó tanácsokkal szolgálnak az orvosok, és akinek alkalma van beszegődni Tarnócára bojtárnak, akarom mondani: kecskepásztornak mondjuk a kaukázusi hegyekbe, ezenkívül konyak helyett kumiszt, da- gadós töltött káposzta helyett juhsajtot fogyaszt, nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz televíziót, és nem izgatja, kit fognak kinevezni kecsketenyésztési csoportvezetőnek, akkor esetleg elélhet — egészen addig, amíg meg nem hal. Űjabban azonban nem azt mondják az okosok, hogy az életet, hanem azt, hogy a fiatalságot kellene meghosszabbítani. Mert mit ér az egész, ha az ember ziháló tüdővel, veszettül kalapáló szívvel kénytelen abbahagyni a vadvirágos réten szarvasünőként menekülő hajadon üldözését s ha netán mégis utoléri, akkor is minek. A csodaszert én sem találtam fel, de tudok egy módszert, mellyel meghosszabbíthatja az ember a fiatalságát, még ennek is a legszebb pillanatait. Nem kell hozzá más. mindössze annyi, hogy esküvőjén reprezentatív fotókat készítessen valamelyik fényképészszalonnal. Máris meg van ragadva az a csodálatos pillanat, amikor a szende menyasszony a délceg, boldog vőlegény vállára hajtja fátylas fejecskéjét. Van-e ennél szebb pillanat az ember életében? Aligha. És a fényképészek jóvoltából megáll az idő. akár évekre is. Kedves ismerősöm esküvői fényképe legalább több mint egy éve látható az egyik fotószalon kirakatában. Hol vannak már a mézeshetek, talán útban van, esetleg meg is termett a nász gyümölcse, jöttek a mindennapi gondok, ám ők még mindig boldog menyasszonyként, vőlegényként mosolyognak á kiraka* üvege mögött. Ismerősöm azt állítja, hog_t már többször kérte a szalon vezetőségét, tüntessék el végre a kirakatból ezt a felvételt. ..Majd ha átrendezzük a kollekciót" — zárkóztak el a kérés elől, szerintem nagyon helyesen. A derék fotósok ugyanis a legszebb pillanatok elmúlása, némi túlzással a szóban forgó pár fiatalságának meghosszabbítása érdekében cselekszenek, azaz nem cselekszenek. Követendő példa és nem is egyedülálló. Egy másik szalon kirakatában hosszú évekig láttam egy csábos pózba merevedett miniszoknyás ifjú hölgyet. Közben megváltozott a divat — hosszabb lett a szoknya —, a zsenge leányzóból felnőtt nővé, netán több gyermekes családanyává érett a kislány, ám ahányszor arra járt, mindig bimbózó ifjúnak láthatta magát, és mert az emberi lélek kiszámíthatatlan, valószínűleg igyekezett is testben, lélekben olyan maradni, mint amilyennek egykor a fényképezőgép lencséje „látta”. A csodaelixírt még nem találták fel, és ha az átlagéletkor valamicskét nőtt is, egyelőre az emberiség szép álma maradt 150—200 évig, vagy még tovább élni. A legértékesebb, legszebb szakasz, a fiatalság meghosszabbítása azonban már nem csupán vágyainkban él. és ez annyit amennyibe egy fotókollekció kerül, ahogy mondani szoktuk, a hülyének is megér. (békés) it Zsákkal birkózók ... (Kerényi László felvétele)
