Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-27 / 254. szám

Kevés a vagon Műszaki-gazdasági konferencia az LKM-ben Mindig könnyebb a távozónak? Katonák (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szeppelfeld Sándor vezérigazgató hangsúlyozta: a jó eredmények nem azt jelentik, hogy az LKM-nek nem lennének gondjai, sőt nagyon is sok a tennivaló az év hátralevő részében. To­vább kell fokozni például a kiszállítás érdekében tett erőfeszítéseket. hiszen az őszi mezőgazdasági betaka­rítási munkák miatt az LKM is kevesebb va­gont kap, mint amennyire szüksége lenne. Gondjai vannak a vállalat­nak a nyersvasgyártással, elsősorban a kohók rossz ál­lapota miatt. Sokat kell ten­ni azért is. hogy a forgóesz­köz-állomány csökkenjen. Az esztendőben eddig a gyár 7 dolgozója halt meg üzemi baleset miatt. Bebizonyoso­dott, hogy szinte mindannyiuk halá­lát a felelőtlenség, a vo­natkozó munkavédelmi rendszabályok figyelmen kívül hagyása, a technológiai fegyelem meg­sértése. nemegyszer kirívóan durva megsértése okozta. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra. hogy a IV. negyedév tennivalói mellett már előbbre is kell nézni. Első változatban elkészült a gyár 1979. évi terve, ame­lyet STOP! KÖZLEKEDÜNK! Óvatosan ! Őszi csúcs van Ismerősöm Sátoraljaújhely­re utazott. Az utazás eddigi, mintegy I órás időtartama másfél órányira nőtt. Felhá­borodottan panaszolta: a sze­rencsi úton lépni sem lehet a sok teherautótól, szőlőt, cu­korrépát szállító vontatótól, nem még, hogy haladni... Való igaz, benépesültek a megye amúgy is zsúfolt fő közlekedési útjai. Megkezdő­dött a szüret, folytatódik a mezőgazdasági egyéb termé­kek betakarítása, ráadásul az utolsó negyedévhez érkeztek az ipari üzemek is. Mind­ez kihat a közúti forga­lomra. Néhány nappal ezelőtt Aggteleken, az anyagmozga­tási konferencián Kiss Dezső, a KPM miniszterhelyettese beszámolt arról hallgatóságá­nak, hogy az áruszállítás egyre inkább eltolódik a köz­útra. Az évi 730 millió ton­nás áruszállítás döntő több­sége már mk is a közutakon bonyolódik le. Ez természete­sen növeli a forgalomban részt vevő tehergépjárművek számát, s mivel növekszik a konténeres, egységrakomá­nyos áruszállítás részaránya is, a nagy tehergépjárművek számának növékedésével kell számolnunk. A dolog másik oldala az ipari üzemek termelésének növekedése. Csak ki kell áll­ni egy-egy délelőtt a villany- rendőrnél levő csomóponthoz, s számolni, hány hatalmas kamion, különleges, a BVK- ba vagy onnan igyekvő szállító jármű halad el előttünk. A hatalmas, s egy­re gyarapodó, növekvő bor­sodi ipari potenciál megkí­vánja a szállítás, a szállítás­ban részt vevő járművek szá­mának növelését is. Nem csoda tehát, ha a máskor 1 órát igénylő újhe­lyi utazás ősszel másfél órá­nyira nő. A Szerencsi Cukor­gyár valósággal „eszi” a cu­korrépát. Szüret, betakarítás idején a fő közlekedési útra mehetnek azok a járművek is, amelyek máskor egyéb­ként ki vannak tiltva onnan. Mindez alaposan megnehezí­ti a személygépkocsival uta­zók helyzetét. Mégis arra kell intenünk a türelmetleneket, ne siesse­nek! A „Lassan járj, tovább érsz!” közmondás ez esetben olyan figyelmeztetés lehet mindannyiunknak — akik személygépkocsival a megye útjain közlekedünk —, amely­nek figyelmen kívül hagyása életeket követelhet, súlyos sérüléseket okozhat. Inkább induljunk el otthonról 5—10 perccel hamarább, inkább ér­jünk Szerencsre, Űjhelyre, Sárospatakra, Özdra, Mező­kövesdre 5—10 perccel ké­sőbb, inkább késsünk le egy értekezlete, minthogy . oda se érjünk ... Magam is tanú­ja voltam olyan esetnek, amikor valahová nagyon sie­tő autós egyszerre 5—6 előtte haladó járművet, tehergép­járműveket előzött meg a szerencsi úton, s azután bi­zony csak a szerencse és a vele szemben közlekedők ébersége mentette meg a to­tális ütközéstől! Kinek van szüksége ilyen helyzetekre? A közúti teherforgalom őszi növeKedése ne türelmetlen­kedésre, idegeskedésre ser­kentsen bennünket, személy- autósokat, hanem fokozott óvatosságra. Ne felejtsük: az előzés az egyik legveszélye­sebb művelet. Csak annyi kell, hogy egy kicsit rosszul becsüljük fel a köztünk és a szembe jövő jármű közötti távolságot, csak annyi kell, hogy egy kicsit rosszul is­merjük autónk gyorsulóké­pess ágét. motorjának valódi erejét, s már megvan a baj ... Fokozott figyelemmel, ésszerű, óvatos (nem a for­galmat lassító) vezetéssel azonban ezt ilyenkor, az őszi csúcsforgalomban is elkerül­hetjük. Ny. I. BÉLYEG GYŰJTÉS A Hejőcsabai Cementgyár bé­lyeggyűjtő köre 1960-ban alakult, és jelenleg 24 taggal működik. A tagok számának növelése, a bélyeggyüjtés hasznosságának és célszerűségének igazolására most bélyegbemutatót rendeznek. A bemutatón munkásmozgalmi té­májú anyagok szerepelnek, ez­zel is szeretnék köszönteni a KMP megalakulásának 60. év­fordulóját, valamint az Építő- és Famunkások Szakszervezeti Szö­vetsége megalakulásának 75. év­fordulóját. Az ünnepélyes meg­nyitó október 30-án. 14 órakor lesz a gyár irodaházának nagy­tanácstermében. A megnyitót Szabó István gyárigazgató tart­ja. Ezt követően mindennap délelőtt 10 órától tekinthető meg a bemutató. Ez a rendezvény szorosan kapcsolódik a novem­ber 7-i gyári ünnepségekhez. Alkalmi bélyegzések: novem­ber 5—6.: 25 éves a mezőberényi bélyeggyűjtő kör. Mezőberény, alkalmi hivatal. Október 29.: műjégpálya-avatási ünnepség. Miskolc, alkalmi hivatal a vá­rosi sportcsarnokban. November 4.: 60 éves a nemzeti és szabad­kikötő. Budapest, alkalmi hiva­tal is. November 8.: A Magyar Nőorvos Társaság taggyűlése, Pécs, Orvostudományi Egyetem. ★ Október 29-én 9.45 órakor a városi sportcsarnokban nyílik meg ,.A spórt a bélyegen” cí# mű kiállítás. A megnyitót dr. Fövenyessy József, az AHami Biztosító megyei igazgatóságá­nak vezetője. a MABÉOSZ Észak-magyarországi Területi Bizottságának titkára tartja. Az első emeleten alkalmi posta és emléklap-árusítás lesz. VARRÓ GYULA A bevonulóknak az ünne­pély, amelyen részt vett Új­helyi Tibor, az MSZMP Bor­sod megyei Bizottságának titkára, dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, és amelyen megjelentek a város és a megye állami és politi­kai tisztségviselői is, már ka­tonai foglalkozás volt. A ve­zényszóra még mi, vendé­gek is vigyázzba álltunk, s hallgattuk a jelentést... Milyen hangulata volt a búcsúnak? Ne tessenek cso­dálkozni, de Kerékgyártó Imrével késő délután is ci­vilben találkoztam. A felesé­ge veszélyeztetett terhes, és ő itthon várhatja meg a fiát — vagy a lányát... Csegöldi József né nem is sokára a fia katonaruhás fényképét mutogatja majd. Az asszonyka lopva a képre néz, és elpirul, de ez a világ rendje. BARTHA GABOR most vizsgál felül a fel­ügyeleti hatóság, utána pedig a vállalati fórumo­kon vitatják meg. Kérte a műszakiakat, minél felelősségteljesebbek legye­nek ezek a viták. Elismerés­sel szólt dr. Szeppelfeld Sán­dor a kommunista szomba­tokról, kommunista műszá­kokról is, amelyek méltó­képpen járultak hozzá a KMP megalakulása 60. és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 61. évfordulója méltó megünnepléséhez. A szóbeli kiegészítést élénk vita követte. A gyárrászle- gek vezetői, képviselői egy­más után kértek szót, hogy beszámoljanak efedményeik- ről, gondjaikról. Ny. I. II gvógvszer a pata mellett terem Martilapu, gyöngyajak, an­gyalgyökér, kígyógyökerű ke­serűfű és sok tucatnyi más gyógynövény a város kellős közepén, a pázsiton nő. Eze­ket a füveket a Gyógyfű Szakgyógyszertár munkatár­sai gondozzák és termesztik a Szovjetunióban, Ufában. A gyógynövény egyúttal kitűnő „taneszközül” szolgál a váro­si lakosok számára. A patika munkatársai már negyedik éve ültetik be természetes gyógynövényekkel a pázsitot. Az önkéntes gyógynövény­gyűjtők száma ezalatt több­szörösére emelkedett. A matematikus filmszínésznő Marija Szagajdak neves moldvai filmszínésznő meg­kapta a matematikai tudo­mányok kandidátusa címet, a matematika egyik új te­rületén végzett eredeti szá­mításaiért. Mint diáklány — Emil Lotjanu rendező felfe­dezettje — lépett fel először filmszerepben. Azóta anélkül, hogy szakított volna a ma­tematikai tudománnyal, szá­mos filmben játszott fősze­repet. Az ünnep, mert hiszen az volt, helye a sportcsarnok. Ideje tegnap délelőtt. A tar­talma? Ott volt a bevonuló fiatalokat köszöntő transzpa­renseken: „A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának köteles­sége”. A Himnusz és az Interna- cionálé közé fért, ami ebből a napból ünnep volt. A hol­naptól kiskatonák köszönté­se, az úttörők virágcsokra, Szuchy Róbertnek, a Haza­fias Népfront Miskolc városi Bizottcága titkárának a civil élettől elköszönőknek szánt szavai. • • Kit búcsúztat? — Én a fiamat. Csegöldi Józsefet ... — És maga? — Én Csegöldi József né vagyok, és a férjemet bú­csúztatom. — Hány évi házasság után? — Egy hete volt az eskü­vőnk ... Hazudna az, aki azt mon­daná, hogy csupa jókedvű emberrel találkozott ezen a délelőttön. Búcsúzni egy hét­re sem jó, két évre nagyon nehéz. Sándor Istvánt, a BÁÉV lakatosát Mária, a húga kí­sérte el: — Előbb vagy utóbb úgy is kellett menni neki, és úgy a jobb, ha fiatalon megy el. Nekem nagyon hiányozni fog a bátyám, de borzalma­san kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, amikor vissza­jön ... • • — Mikor? — Talán hat hetem van még. Kerékgyártó Imrénétöl a kérdés teljesen jogos, hi­szen ő volt talán a „legran­gosabb” kismama a búcsúzók között: — Beletörődtem. Úgy lett volna jó, ha Imre itthon van, amikor szülök, de így jött ki. Tudja, én azzal vigasztal­tam, hogy mire hazajön, adok neki egy másik Kerék­gyártó Imrét... Olyan na­gyon kicsit, de igazit... .— Ha kérhetett volna va­lamit? — Néhány hónap türelmet kértem volna, de most már mindegy. I • • Mit is lehet ilyenkor el­mondani? A fiúk két évre mennek el, egy év után már a napokat számolják, és a centiméterekről vágják le az aznapi napot... Az itthon- maradottak várják őket. A világ mindig így ment és azt is mindenki tudja, hogy az elmenőknek mindig köny- nyebb. Van közöttük, aki most fogja majd befejezni az általános iskola nyolcadik osztályát, lesz közöttük, aki szakmát szerez, de vala­mennyien kinövik a mostani ünneplő ruhájukat, s haza­jönnek majd felnőttebben, emberebben. + Kerékgyártó Imre otthon várja meg a fiát (Ágotha felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents