Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-02 / 232. szám

A BÁÉV-nál minden rendben (CIKK A 3. OLDALON) X. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM 1978. OKTÓBER 2., HÉTFŐ Szovjet—amerikai tárgyalások II fő téma a SULI J árható a csúcstalálkozó A New York-i üvegpalo­tában — az ülésterem mel­lett — lázas munka folyik a különböző különtermekben, kávézókban, folyosókon, s fontos megbeszélések zajla­nak az ENSZ-missziók épü­leteiben is. Sor került két hosszabb Gromiko—Var.ce találkozóra, majd a szovjet külügyminiszter Washington­ban párbeszédet folytatott Carter elnökkel is. A fő téma változatlanul a SALT. Amennyiben hitelt le hét adni a kiszivárgott hírek­nek. a második stratégiai fegyverkorlátozási egyezmény szövege 95 százalékban már készen áll. Igaz, a megma­radt öt százalék nem egy­szerűen mennyiségi, hanem minőségi problémát képez: új fegyverek végleges beil­lesztése, a rakétacsaládok korszerűsítésének kérdése és hasonló témák várnak meg­oldásra. Ezen dolgoznak a hétről hétre Genf ben össze­ülő kiváló szakértők, leg­utóbb az amerikai delegáció vezetője, Warneke utazott Moszkvába, s most nyilván Gromiko tolmácsolja majd a szovjet álláspontot. A derű­látók úgy vélik, hogy még az idén tető alá lehetne hozni a megállapodást, mások óvato­sabbak, s utalnak rá, hogy immár négy esztendő telt el eredménytelenül a vlagyi- vosztoki keretszámok elfoga­dása óta. Előrejelzést adni nem lehet, hiszen amikor ereset az. újságpéldányokat nyomják, még tanácskozhat­nak Washingtonban ... Az amerikai szenátus gya­korlatilag zöld utat adott a neutronfegyver gyártásához. Az amerikai törvényhozás felsőháza tegnap 68 szava­zattal egy ellenében olyan törvényjavaslatot fogadott el, amelynek értelmében há- rommilliárd dollárt irányoz­nak elő nukleáris fegyverze­tek — köztük a nemzetközi felháborodást kiváltott neut­ronfegyver — kifejlesztésére. A kérdések kérdése A SALT a kérdések kérdése, hiszen a legérzékenyebb területen, a nukleáris fegyverzet vonatkozásában nyitná meg a korlátozás, a szabályozás és a csökkentés útjait. A Szovjetunió a tárgyalások kezdete óta kész a megegyezésre. A jelek viszont azt mutatják, hogy az amerikai vezetésben még nem dőlt el a vita: akarnak vagy nem akarnak SALT-megegyezést. A Carte*—A*romiKo—Vance talál­kozó egyik témája a SALT volt a szombati és vasárnapi tárgyalá­son. Lehet, hogy világosabbak lesznek ezután az álláspontok. Brezs- nyev Bakuban kifejtette véleményét: minden erővel elő kívánja segíteni a megegyezést, Gromiko az I5NSZ-ben szintén arról be­szélt, hogy itt az ideje a SALT-megállapodást aláírni. Kétségkívül a fegyverkezéstechnikai kérdések nagyon bonyolultak, és a fegy­verek fejlődésével egyre nehezebben megoldhatók. Mégis kijelent­hetjük, hogy a legösszetettebb problémák is rendezésre kerülhet­nek, ha erre igazi szándék mutatkozik, olyan, amilyet a Szovjet­unió tanúsít ebben az ügyben. Ezt várjuk az amerikai féltől is. Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter vasárnap újabb három és fél órás tárgyalást tartott az új SALT-egyezmény kérdéseiről. Mindkét fél épí­tőnek, hasznosnak minősítette a megbeszéléseket. A továb­bi haladás tényére utalt a bejelentés, hogy Vance amerikai külügyminiszter október második felében a SALT-tárgyalá­sok folytatására Moszkvába utazik. Amint Vance a sajtóval közölte: a most zárult washingtoni eszmecseréken szó volt ■ szovjet—amerikai csúcstalálkozó kérdéséről is. Holnaptól az LKM-bcn Kohászati karbantartási szeminárium A Gépipari Tudományos Egyesület LKM-ben működő csoportjának kezdeményezé­sére 1972-ben került sor el­ső ízben a kohászati karban­tartási szemináriumra. Azóta rendszeressé vált a kohászati karbantartással foglalkozó szakemberek találkozója. A cél, hogy a tervszerű meg­előzései foglalkozó kutatóin, tézetek, oktatási intézmények szakemberei megismerkedje­nek a javítási munkában el­ért eredményekkel. Harminc vállalat és intézmény több mint 100 résztvevője cseréli ki tapasztalatait és módsze­reit e szakterületen. A nagyarányú technikai haladás és a kohászati vál­lalatoknál megkezdődött je­lentős műszaki fejlesztés, be­ruházás egyre magasabb szakmai felkészültséget kivan a karbantartásban részt vevő dolgozóktól. A IV. kohászati karbantartási szemináriumi holnaptó) kezdi meg kétna­pos munkáját városunkban, három szekcióban. ___j_ \l . í . f~ Változékony i Ma estig változékony idő várható, ismétlődő záporral, esetleg zivatarral. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között lesz. Tegnap zárt a vásár Vasárnap fogadta utoljára látogatóit az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. Bár a kiállítók egy része már napokkal ezelőtt megkezdte a mérlegkészítést, a vásári tapasztalatok eredményeinek összegzését, azért az utolsó napon is folytak üzleti tárgyalások. Sok látogatója akadt a Borsodi Vegyi­kombinát kiállításának is. A pvc-ajtók, -ablakok és egyéb épületelemek mellett az idén a miskolci gyár is jelentke­zeti míanyay termekéivel. Piackutatási céllal kiállítottuk két műanyag tolóajtót. Az érdeklődés ezek iránt, minden vá­rakozást felülmúlt. A BVK ezek után mást nem tehet, mini hogy megvásárolja a szükséges szerszámokat és minél előbb elkezdi a gyártást. A BNV utolsó napjáról szól cikkünk a 3. oldalon. 'it . i, , (Kerényi László felvétele) Szíria visszautasítja Carter javaslatát A libanoniakra tartozik a libanoni béke A szíriai kormány erélye­sen visszautasította James Carter amerikai elnök leg­újabb tervét, hogy egy nem­zetközi konferencia összehí­vásával az Eg' esült Államok közvetlenül avatkozhasson be a jobboldali erők által szí­tott libanoni konfliktusba. A szíriai kormány szóvi­vője megállapította, hogy az amerikai javaslat célja nem más, mint beavatkozási kí­sérlet és az amerikai gyám­kodás ráerőszakolása más népekre. A szóvivő elmondta, a damaszkuszi kormány csak a külföldi rádiók híradásá­ból értesült arról, hogy az amerikaiak a tervezett nem­zetközi konferencia összehí­vása érdekében máris kap­csolatba léptek több érdekelt országgal, állítólag Szíriával is. „Meglepett bennünket ez a nyilatkozat — hangoztatta a kormányszóvivő —, Szíria nem tárgyal ilyen javaslatról s nem is támogat ilyen kon­ferenciát.” A szóvivő közöl­té, hogy kormánya csak olyan konferencián hajlandó részt venni, amelynek a liba­noni konfliktusban közvetle­nül szemben álló felek a tag­jai. A libanoni jobboldali fegy­veresek és a szíriai többségű arabközi erők közti fegyve­res konfliktusok legújabb hulláma közvetlenül azután kezdődött, hogy Szárkisz li­banoni elnök a napokban bejelentette: továbbra is szükség van az arabközi erők libanoni állomásoztatására, s október 26-án lejáró mandá­tumuk meghosszabbítására. A bejelentést követően .ki­robbant harcok hírére az Egyesült Államok bejelentet­te, hogy amerikai, francia, izraeli, egyiptomi, szíriai és libanoni részvétellel nemzet­közi konferenciát szervez a mindeddig megoldatlan liba­noni probléma rendezésére. Carter amerikai elnök szom­baton este „aggodalmának” adott kifejezést a legújabb vérontás miatt. Elfogták a gépeltérítőt Váratlan fordulattal ért vé­get a tegnapi finnországi gépeltérítés: a rendőrség, amely az elfogott gépeltérí­tőnek kérésére hétfő regge­lig haladékot adott — felte­hetően nagyvonalúságát meg­bánva — még tegnap délután rajtaütött a fiatalember la­kásán és letartóztatta. Mint a hírügynökségek közük, a váltságdíjat hiánytalanul megtalálták. ÉglezÉott a mzelzi OBieopm Harminckét ország több- mint ezer szakemberével teg­nap megkezdődött a 45. nem­zetközi öntőkongresszus, a Semmelweis Orvostudományi* •_ Egyetem épületében. Az egy_ hetes tanácskozást Csépányi Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettes nyitotta meg, majd Marjai József mi, niszterelnök-helyettes üdvo* zölte a kormány'nevébén ' a ' kongresszus résztvevőit. Hen- ton Morrogh, az Öntéstech-V* nikai Egyesületek Nemzetkö­zi Szövetségének elnöke a* kongresszus jelentőségéről szólva hangsúlyozta: az elő­adások várhatóan hozzájá­rulnak az öntödék környe­zetvédelmének további fej­lesztéséhez, valamint az anyag- és energiatakarékos­ságot szolgáló új ■ technoló-\ giák elterjesztéséhez. Szép­völgyi Zoltán, Budapest fő­város Tanácsának elnöke a házigazda nevében üdvözölte a kongresszus hazai és kül­földi résztvevőit, s sikeres munkát kívánt. A megnyitó után három szekcióban meg­kezdődött a tanácskozás. A kongresszus ma szekcióülé­sekkel folytatja munkáját. A tanácskozással egyidőben a KGM Rákóczi úti Tech­nika Házában nemzetközi ön_ tőkiállítás is nyílt, ahol 20 hazai és külföldi * vállalat mutatja be az iparág új tech­nológiáját, s a fémöntés leg­korszerűbb berendezéseit. Tabasian még tart a romok eltakarítása Irán földrengés sújtotta területein, Tabasban és kör-, nyékén folytatódik a romok eltakarítása. A teheráni televízió na­ponta sugároz helyszíni tudó­sítást a katasztrofális föld­rengés sújtotta Tabasról. Amir Parviz mezőgazdasá­gi és területfejlesztési mi­niszter a sajtóban közölt nyilatkozatában kifejtette, hogy szakértők szerint a természeti csapás sújtotta várost nem a regi, a föld­mozgások miatt veszélyezte­tett helyen, hanem attól tá­volabb kell újjáépíteni. Eh­hez és az újjáépítés meggyor­sításához a kormány jelen­tős kölcsönnel kíván hozzá­járulni. Komoly gondot okoz az is, hogy az átélt borzal­mak után a lakosok többsé­ge más vidéken óhajt letele­pedni. Klub, csak asszonyoknak A megyei vezetőség értékelte a miskolci Vöröskereszt munkáját GyilkGSSsg TiíierszÉ^ii Egy ismeretlen fegyveres meggyilkolta Ausztria török- országi nagykövetének felesé­gét és leányát, majd. elmene­kült. A merénylet a Földkö- zi-tenger-parti Fethiyeben történt, a nagykövet távolié- 5 tében. Feltételezések szerint a gyilkosságnak nincsenek politikai indítékai, a rendőr­ség a gyilkos után kutat. I A Magyar Vöröskereszt Borsod megyei Vezetősége ülést tartott. A vezetőség tág­jai jelentést hallgattak meg a Miskolc városi Vöröske­reszt lakóterületi munkájá­ról, majd szóbeli tájékozta­tás hangzott el a megyei kü­lönleges segélyszolgálat lét­rehozásáról. Az ország második legna. gyobb városában működő 28 területi vöröskeresztes alap­szervezet munkáját három kerületi vöröskeresztes veze­tőség fogja össze. Ezek együt­tesen csaknem 5000 tagot számlálnak. A területi mun­kában az egészséges élet­módra nevelésre helyezik a hangsúlyt az aktívák, ennek jegyében több mint 100 elő­adást tartottak eddig, ame­lyeken mintegy négy és fél ezren vettek részt. A város I. kerületében jól működő Asz- szonyklubot hoztak létre, amelynek taglétszáma szinte hónapról hónapra növekszik. Kiemelten foglalkoznak a területi alapszervezetek a kör­nyezetvédelemmel, a külön­böző tisztasági mozgalmak in­dításával. Vezetésükkel virá­got ültetnek, fásítanak, jár­dát építenek a lakók, a fia­talok. Jeléntős segítségre lel­tek e munkában az aktívák az iskolákban; a tanulók döntő többsége a szervezés­ben is segédkezik. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents