Déli Hírlap, 1978. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-04 / 208. szám
A járműjavítóban még emlékeznek hiperanko parancsnokra Vasutasbarátság Történt 1944. december 3- án, 4-én: a németek által aláaknázott és felrobbantott, belövések és bombák által rombolt miskolci MÁV Járműjavítóban összegyűlt nyolcvan—száz ember. Sajó- szentpéteren még harcoltak, amikor az üzemben már megalakult egy szovjet parancsnokság. Szervezték a romeltakarítást, a leszerelt, elpusztult, szinte kéziszerszámok nélkül maradt üzemben a romeltakarítással egvüt elkezdték a sérült kocsik javítását... — Akkor? Az volt a hőskor. Ennivalóval fizettek a munkáért, és micsoda munkáért! Élő lövedékek voltak a romok között, téglát hordott a vasas szakmunkás, de megélt az üzem, feltámadt... Mit adott tíz év? A történet történeti folytatása. hogy a MÁV Miskolci Járműjavítóban működött 1945 után a város egyik legerősebb Magyar—Szovjet Baráti Társasága, hogy az átszervezéskor itt alakult az elsők között a Magyar—Szovjet Baráti Tagcsoport. Szabó László ügyvezető elnök: — A mostani majd’ 1500 fős üzemből vagy ötvenen vagyunk, akik még emlékszünk Vaszilij Kiperanko parancsnokra. Aki akkor élt, az érti meg. hogy mit jelentett a tőlük kapott néhány va- gonnyi élelem és túl ezen, mit jelentett az a hit, hogy érdemes dolgozni. Az üzem gyógyult, a termelés nőtt. a feladatok sokasodtak. Egy idő után szokássá vált. hogy a Szovjetunióból érkezett delegátusokat szívesen vitték el a járműjavítóba. — 1968-ban. akkor már MSZBT baráti tagcsoportként. gondoltunk egy nagyot. Az MSZBT Országos Elnökségének, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének segítségével, a Szovjet Szak- szervezetek központjába küldtünk egy levelet. Barati kapcsolatokat kerestünk, s rövid időn belül meghívást kaptunk Moszkvába. Persze, más időszak volt az. Mi teherkocsikat selejteztünk, és a társadalmi munka ellenértékéből utaztunk huszonketten. 1968 októberében kezdődött a kapcsolatunk a hozzánk hasonló nagyságrendű, azonos profilú Moszkva-ljublinói testvérüzemmel. Ennek most tíz éve. — Mit adott ez a tíz év? — A barátsággal nehéz elszámolni. Az azonos profilból adódóan van szakmai haszna a két üzem találkozásának. Évenként utazunk és utaztunk egymáshoz, megismertük egymás eredményeit, gondjait. Hoztunk jó termelési ötletet és adtunk ötletet. Ugyanez vonatkozik a szervezésre is. Nos, ezek meg elszámolható hasznok. De az, hogy most bevágtat hozzám a tizenkét éves kislányom, és hoz egy csomagot a moszkvai Irinának, mert hogy ő vele levelez, hogy a most kiutazó csoportunkkal én is küldök levelet és csomagot Annának, Ivanovnak, Pavlicsenkó- nak, aki 1944-ben Magyarországon harcolt, hogy ebből az üzemből nagyon sokan küldünk levelet és ajándékot, hogy ugyanannyit kapunk — az jelkép: személyes kapcsolatok alakultak közöttünk. Ez pedig magával hozott va* „...tizenhat hónap a nyugdíjig, aztán...” — mondta Likota József. „ ... Az üdülési rendszerük például..Siklósi László szb-titkár. (Kovács Attila felvételei) lamit. Aminek az. értéke ki- fejezhetetlen: itt nálunk fénykép- és dokumentációs kiállítások sorát rendeztük, ott kint kiállításokon ismernek meg minket. Különben nem egy olyan anyagunk van, amely üzemtől üzemig vándorol, és ha most bejönne egy. iskola segítséget kérni, kész kiállítási anyagokat kínálhatnánk. Hadd tegyem ehhez hozzá: ez a sok kiállítás nagyobb érték annál, mint amennyit bárkinek, egyénenként jelenthet. — Mit tart a tagcsoport munkájában a legnagyobb nyereségnek? — A kíváncsiságot, és azt a sok-sok személyes barátságot, ami ember és ember között született. Tíz nap gazdagodás Siklósi László, a szakszervezeti bizottság titkára: — Én most készülök megint ötödmagammal egy tíznapos útra. A testvérüzem vendégei leszünk, és túl azon, hogy egyéni programom is van, viszek magammal egy adag szakmai kíváncsiságot, előre megfogalmazott szakmai kérdéssort, viszem az eredményeinket, mert ott kíváncsiak rá, ahogy mi is / rendszeresen ismertetjük az ő eredményeiket. Az, hogy két azonos profilú üzem között van ilyen kapcsolat, óriási érték... — Mit tart legértékesebbnek a szakcsoport munkájában? — Az üzemben régen dolgozóknak természetes ez a kapcsolat. A fiataloknak élmény és újság. Szakmai fejlődési lehetőség, sokszor emberi gazdagodás. Más dolog az, hogy nekem például igen érdekes az üdültetési rendszerük, de sok minden egyéb is.., — Mit vár az úttól? •— A találkozást. Viszi az asszonyt is Likota József művezető 1972-ben járt a Szovjetunióban: — Akkor saját pénzünkön mentünk. Különös dolog ez. Az édesapám az első világháborúban járt kint a Szovjetunióban. f illetve akkor Oroszországban. Engem megpróbált a történelem, katonaként voltam ott a második világháborúban. Hazakerültem. Érteni kezdtem apámat, és 1972-ben azok között az- emberek között, akik ugyanúgy fogják, markolják a vasat, akiknek ugyanaz a súly a súly, megértettem teljesen. Közben mi is csináltunk itt egy világot és a két világ rokon.., — Van-e ismerőse kint? — Beszélek egy kicsit szlovákul, és van ismerősöm, nem is egy. Ha csoport jön onnan, üzennek nekem, ha csoport megy innen, én üzenek. Mást ne mondjak: a feleségem térítőt varrt a legutóbbi vendégeknek, én a mostaniakkal levelet küldök... — Mi a barátság? — Ha megkóstolta az ember. akkor olyan * lesz, mint a friss levegő. Teleszívja az ember a mellét, és maga se tudja, miért, de jól érzi magát. Nekem még 16 hónapom van a nyugdíjig, utána megint kimegyünk, viszem az asszonyt... Szabó László: — Nem vagyunk nagy gyár, nagyüzem, de szeretjük, amit csinálunk És ez érzik az embereken. BARTHA GÁBOR Vegyeszkonferencia az egyetemen A Magyar Kémikusok Egyesületének rendezésében ma délelőtt 11 órakor nyílt meg a Nehézipari Műszaki Egyetemen az idei vegyészkonferencia. Az üdvözlő szavak után dr. Mahács Miklós, a Nehézipari Minisztérium osztályvezetője tartott plenáris előadást, a Vegyipari üzemek megbízhatóságának hatása a vállalati eredményekre címmel. Holnao és holnapután húsz, a lekülönbö- zőbb vegyipari témákban tartanak előadást, majd 7- én. a konferencia eredményét elemző és összefoglaló kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. Munkásvédelmi tanácskozás Szeptember 8-ig tart nyitva a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban az országos munkavédelmi vándorkiállítás. Ez alkalomból több munkásvédelmi értekezletre is sor került. Ma délelőtt 11 órakor kezdték meg tanácskozásukat a műszaki vezetők és a felügyelő bizottsági elnökök, akik a balesetek megelőzésének korszerű módszereiről, a balesetvédelmi oktatás hatékonyságának jobb lehetőségeiről folytattak eszmecserét. az íívegműr&sssgröl Ma délelőtt nyílt meg a Rónai Sándor Művelődési Központban Domonkos Endre és Nagy Lajos fotókiállítása, amelyen az üvegműves- ség szépségeit mutatják be. A tárlatot szeptember 13-ig naponta 10 órától délután 6 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Izgága emberek Tetszik nekem ez a műsor: nemcsak okítani, nemcsak ledorongolni akar. Készítőit a meggyőzés szándéka vezeti, érveik arzenáljában egyaránt helyet kap az okos szó, a meditáló gondolatkeltés, s a valóság képeinek meggyőző bizonyossága. A mottó: jobb ma egy kötekedés, mint holnap egy kézlegyintés . .. Aki látta a több részesre tervezett műsor első adását, az emlékezhet a befejező képsorokra. Az emberek hosszas ücsörgés után megkapták a szerszámokat. Aztán a főnökre kellett várni, aki megmutatta, hogy hol ássanak. Végre nekivágtak . . . S a gödröt végül betemették, mert két méterrel arrébb kellett volna a munkának nekikezdeni. A televízió új próbálkozása, a Kötekedő — írtuk már — szerencsés. okos próbálkozásnak ígérkezik. Régóta feszegetjük a témát, okosan és okoskodva próbáljuk meggyőzni egymást és magunkat, hogyan lehetne, jobban dolgozni, hogyan lehetne szebben élni. Hiszen ős-öreg igazság, az aranykezű mesterek jelszava, hogy egy munkát egyszer, de jól elvégezni könnyebb, mint sokszor, de rosszul. És különben is — ezt mondta a műsor egyik vendége, komentátora, mindig vitára kész résztvevője, László Bencsik Sándor — a lógás, a sok ..reggeli tétovaság” csak tünet, valaminek a következménye. Nem igaz az, hogy az emberek többsége nem akar kifogástalanul dolgozni, nem akar remeket készíteni, nem akar alkotó örömet szerezni a munkából, s nem akar jól keresni, hogy jobban élhessen. Az okok mélyebben gyökereznek. A gödröt ásó ember nem tudja, hogy milyen cél miatt meríti ásóját a köves, nehezen megdolgozható talajba. Nem tudja, mert nem mondták neki; nem tudja, mert nem is érdekli, mivel nincs érdekeltté téye a munkában (órabéres), s a pénzt így is, úgy is megkapja. Demokráciánk sarkalatos kérdése — hiányossága . —. hogy az emberek többségét, a munkások jó részét csak a végrehajtásba vonják be. Az előkészítésnél, a tervezésnél, a döntésnél nem mindig érvényesül a demokratizmus. A végrehajtást leszámítva nem érvényesül a kollektív bölcsesség, a megvalósulást és beteljesedést segítő együttdolgozás, együttalkotás öröme. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy például a Dolgozz Hibátlanul! munkarendszer minden jó tulajdonsága csak ott bontakozhatott ki igazán, csak ott tudtak túllépni a kampányjellegű tennivalók egyszeri nekibuzdulásán, ahol kezdettől fogva együtt gondolkoztak, közös határozatokat hoztak, s kollektíván cselekedtek... A December 4. Drótművekben évek óta vannak forgalomban azok a DH hibajelző lapok, amelyeken olvasható a változatlan érvényű mottó: „Ne félj saját ötleteidtől, védekezz új gondolatokkal a régi megszokás ellen!” Ám itt sem, máshol sem könnyű. Az újító, a feltaláló, a mást és jobbat akaró valamit tagad! A megszokott, jól bevált régi helyett újat akar. Tagadja a régi technológiát, a főnöke jelenlegi gyakorlatát.. . Nemcsak a saját ötletétől félhet, hanem attól a hercehurcától is, amely az újdonság bevezetésével jár. Az újítók, ötletmesterek: izgága emberek. Ezt a jelzőt sütik arra is. aki nem rest szólni, ha késik az anyag, ha oktalanul mélyül a gödör, ha pazarolnak a beruházásnál, ha a zsebükbe, vagy a népgazdaság zsebébe nyúlnak. Ezek az emberek kötekednek. Ellentmondanak. Mást akarnak. Üj gondolatokkal védekeznek a régi megszokások ellen! ' Ezeket a kötekedőket a kezdet kezdetén ritkán ünnepük. Megtagadják, esetleg kitagadják őket. Miért csinálják? Miért csináljuk? Egy Nobei-díjas író szerint a világ összes asszonyát szeretni nem lehet. De törekedni kell rá! Hát így vannak ezzel a kötekedők is. Nem hibátlanok, de a hibátlanságra törekednek. Ök legalább törekednek rá! BRACKÓ ISTVÁN Színe és MUZEOLÓGUSOK Büszkén mutatják a múzeum legújabb szerzeményeit. Köztük két gyönyörűen megmunkált, drágakövekkel díszített ékszert. Szakértőként magyarázzák az ötvösmunka finomságát. Fél füllel figyelem őket. mert közben azon jár az eszem, hogy a „szabad piacon” értékesítve, bármelyik darabért egy vagyont adnának. No, ha vagyont nem is, annyit mindenképpen, hogy gépkocsit, vagy — miről álmodik a magyar? — hétvégi házat vásárolhasson az ember belőle. Nem fér meg bennem a gondolat. Rámhagyják, de ettől kezdve egyre csökkenő lelkesedéssel avatnak be a régvolt mesterek csodálatos tudományába. Már visszaszívnám, de nem lehet. Enyhe szégyenérzettel távozom. Nem éppen kellemes érzés. Jó lenne szabadulni tőle. Egy próbálkozás : ők értő szemmel nézik a szóban forgó remekeket, én nem. Van benne valami, de másról, többről van szó. Még az sem ad felmentést, hogy szakmájukat patinás, szép holmik között gyakorolják, s megszokták a közelségüket. Szemléletbeli különbségről van szó. Mikor látjuk már végre mindannyian „muzeológus szemmel” a tárgyakat? PÓLÓSOK Egyetlen kis gólon múlott, hogy vízilabdacsapatunk nem nyert világbajnokságot. Ha a sok kapufa közül csak egy ... Persze az olaszok is dobtak néhány kapufát. De nem akarom én elenni a sportkommentátorok kenyerét. Mindössze azzal a véleménnyel vitatkozom, miszerint az olaszok azért nyertek, mert ők „korszerűen” játszanak. Divatos szó ez nálunk, mindenre rá lehet húzni és rá is húzzuk. Ha kitataroznak egy régi üzemcsarnokot, azt mondjuk, hogy korszerűsítik. Vásárolnak valahonnan — különösen nyugatról! — egy új gépet? Így adunk hírt róla: korszerűsítették a gépparkot. Tehát minden változás, minden új, korszerűsítés, illetve korszerű. Pedig. .. De vissza a vízilabdához. Az olaszok olyan felfogásban pólóztak, ahogy az 50-es évek magyar aranycsapata játszott, (Aki látta őket, tanúsíthatja, hogy igazam van.) Azóta sokat változott ez a játék, de ők visszanyúltak a régihez. Korszerűen művelik tehát a vízilabdát? Én inkább azt mondanám: jól. És ez nagy különbség! ÓVATOSAN Ilyen gazdagok vagyunk ? — címmel hetek óta zajlik a vita az Élet és Irodalom hasábjain a találmányok, újítások sorsáról. Tágabb értelemben arról, miért nem kapnak mindig zöld utat gazdasági életünkben a hasznos, új gondolatok. Mert sokan azt vallják ma is, hogy „lassan járj, tovább érsz!” — véli barátom, akivel az ÉS vitájáról beszélgettünk. Megjegyzése eltérít bennünket az eredeti témától. Ettől kezdve azt latolgatjuk, miért élhetnek tovább nálunk az olyan — enyhén szólva: idejétmúlt — közmondások, mint a „Lassan járj!...” Sajnos, gyakran halljuk ezt is: „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” Persze az sem jobb, ha nem mondjuk... sem a közmondást, sem azt, ami miatt utólag megfájdulhat a fejünk. (békés)
