Déli Hírlap, 1978. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-22 / 224. szám

J (~ I— , / ~f~ Húsellátás (CIKK AZ 5. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP # X. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM f Á D fl . ft n FII 1 CD 1978. SZEPTEMBER 22., PÉNTEK ! I* I» R . ÖU nLLCR ——————M———————ül 111 ■ I ———I—.— Szó szerint is új utakon A városi közlekedés Ülést tartott a városi tanács Külsőségéiben és (ártalmában is újszerű volt a városi ta­nács tegnapi ülése. Nem a szokásos helyen, azaz a városi ta­nács, hanem az I. kerületi hivatal (korábban városi pártház) nagytermében tartották és Rózsa Kálmán elnök egy fontos változásra is felhívta a figyelmet: a központi rendelkezések értelmében számos téma anélkül került a plénum elé, hogy előzőleg a végrehajtó bizottság megtárgyalta volna. Ily mó­don a végrehajtó bizottság tagjai az eddiginél kötetlenebbül vehettek részt a vitában, és növekedett az előterjesztők (a szakigazgatási szervek) felelőssége is. Egyéb témák mellett, a vá­rosi közlekedés helyzetét, jö­vőjét vitatták meg a tanács­ülésen, az építési és közleke­dési osztály, valamint a KPM Közúti Igazgatóságának kö­zös előterjesztése alapján. A városi közlekedésben így vagy úgy mindannyian részt veszünk, mindannyian szen­vedő alanyai vagyunk a csúcsidőszakban tapasztalha­tó zsúfoltságnak. Ennek meg­felelő figyelmet szenteltek a tanácstagok is a tegnapi ülés időrendben is első témájá­nak. Pável János, az építési és közlekedési osztály vezetője szóbeli kiegészítőjében hang­súlyozta, hogy a városi közle­kedésben alapvető javulást ma már csak az úthálózat fejlesztésével, bővítésével le­het elérni. Csúcsidőszakokban ugyanis máris olyan kicsi a követési távolság a tömeg- közlekedési eszközök között, hogy ezt tovább szűkítem szinte lehetetlen a fő közle­kedési utakon. Napjaink legfontosabb te­endője, a belváros tehermen­tesítése, Ezt szolgálja majd az északi tehermentesítő út. Építése sajnos eddig nem úgy haladt, mint ahogy eredeti­leg tervezték. A 'tervszolgál­tatás késedelme miatt, a Bú­za téri csomópont kialakítá­sa, ezen belül a gyalogos­aluljáró építése csak 1979 derekára fejeződhet be. Még mindig nem teljes az északi tehermentesítő út tervdoku­mentációja sem. így legjobb esetben az idei év őszén lát­hatnak hozzá a közművek ki­váltásához. (Folytatás a 3. oldalon) Verseny vasárnapig A miskolci repülőtéren fo­lyik a 4. Avas Kupa nemzet­közi ejtőernyős verseny. A csapatokat és a patronáló üzemek képviselőit a meg­nyitón Mező István alezre­des, az MHSZ megyei titkár­helyettese köszöntötte. A ver­seny a hét végéig tart. (Ké­peinken. a csehszlovák ver­senybírók figyelik a próba­ugrásokat.) (Cikk az 5. olda­lon) (Herényi László felvételei) ßr. Bruno Kreisky a hét végén Budapestre érkezik Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meg­hívására dr, Bruno Kreisky, az Osztrák Köztársaság szö­vetségi kancellárja a hét vé­gén nem hivatalos látogatást tesz hazánkban. Tanácskozik a Szilárdság írontja Szadat elárulta az arabok ügyét „Már semmi sem lehetetlen” — Szadat elárulta az ara­bok ügyét, különbékét irt alá Izraellel, hátat fordított az araboknak, az arab történe­lemnek — ezekkel a szavak­kal nyitotta meg szerdán az úgynevezett „Szilárdsági Front” harmadik csúcstalál­kozóját Hafez Asszad szíriai elnök. A Camp David-i meg­állapodások katasztrófát je­lentenek az arabok számára, kétségtelenül ez az arab nem­zet ellenségeinek eddigi leg­nagyobb győzelme — mon­dotta Asszad. Az egyiptomi államfőt pél­dátlan keménységgel bíráló beszédében Asszad rámutat tott: Szadat behódoló politi­kai törekvéseitől vezérelve Camp Davidben elárulta a palesztinokat, kiárusította Jeruzsálemet. „Ezek után már semmi sem lehetetlen, még az sem. hogy barátjá­val, Beginnel szövetkezve, Szadat Szíria ellen fordul” — hangoztatta a szíriai el­nök. A „Szilárdsági Front” tagjainak ezért legfontosabb feladata az olyan politika ki­alakítása, amely méltó vá­laszt adhat Szadat - árulására — szögezte le Asszad. A megnyitó ülés másik szónoka, Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke sem zár­ta ki az izraeli támadás le­hetőségét. Cyrus Vance amerikai kül­Ma nyit az őszi BNV Megkezdődtek a munkástilmnapok Tegnap délután a Béke filmszínházban tartották meg a munkásfilmnapok megyei megnyitóját. Dr. Hetényi György, a moziüzemi vál­lalat igazgatója köszöntője után, Kiss Béla, az SZMT titkára nyitotta meg a Bor­sodban második alkalommal megrendezett munkásfilmna- pokat. A megnyitó ünnepség után levetítették a Fagyön­gyök című új magyar filmet. Felhőátvonulás Ma Miskolcon a legmaga­sabb hőmérséklet 15—18 fok között várható. A szél időn­ként megerősödik, felhőátvo­nulások lesznek, de eső nem valószínű. A hazaiakkal együtt 31 or­szágból és Hongkongból ösz- szesen 1449 kiállító — 995 magyar és 454 külföldi ,— vesz részt a ma nyíló őszi Budapesti Nemzetközi Vásá­ron, a fogyasztási cikkek ötö­dik alkalommal megrende­zett szakosított nagyszabású bemutatóján. A szocialista országokból a tavalyinál több kiállító hoz­ta el áruit, újdonságait, ter­mékei ott vannak minden árucsoportban. A legnagyobb résztvevő közülük ezúttal is a Szovjetunió, amelynek öt külkereskedelmi egyesülése 2200 négyzetméteren vonul­tatja fel gazdag áruválaszté­kát. A fejlett tőkés orszá­gokból egyéni kiállítók ér­keztek. egyedül Svájc óra­ipara vonul fel kollektív be­mutatón. Kilenc fejlődő or­szág között több éves szünet után ismét megjelent hivata­los és kollektív kiállítással Algéria, Irak és Kolumbia. Első ízben hivatalos kiállító­ja az őszi vásárnak Bangla­des. Líbia és Törökország. A hazaiak legnagyobb ki­állítója a könnyűipar, 183 vállalat és szövetkezet 101 bemutatójával. Megközelítő­en egyenlő arányban vesz­nek részt a vásáron a kohó- és gépipar, a nehézipar és az élelmiszeripar üzemei. A BNV a nyitást követően 13 órától fogadja a vendége­ket. A kiállítást október 1- ig, naponta 10—19 óra között — a három szakmai napon, szeptember 25-én, 26-án és 27-én 14—19 óra között — te­kintheti meg a nagyközön­ség. A belépőjegy ára válto­zatlanul 15 forint. A vásár metróval, s az Örs vezér té­ri végállomástól a körforga­lomban közlekedő, vala­mennyi kapunál megálló 100- as autóbusszal érhető el. rfr Egy. Franciaországban ta­nuló palesztin diák éhség- sztrájkot kezdett az Arab Liga párizsi irodájában, til­takozásul Szadat egyiptomi elnök politikája ellen. ügyminiszter egynapos am- mani látogatása azzal az elő­re várható eredménnyel zá­rult. hogy Husszein jordániai király — miközben tovább­ra is súlyos fenntartásait hangoztatja a Camp David­ben tető alá hozott közel- keleti keretmegállapodások­kal szemben — kötelezettsé­get vállalt a Washingtonnal való párbeszéd folytatására, gyakorlatilag a Camp David-i elképzelések keretén belül. Tárgyalásait befejezve, Vanoe tegnap délután Ammanból útja következő állomására, Rijadba utazott. Az izraeli csapatok a Camp David-i megállapodásokban előirányzott ötéves átmeneti időszak elteltével sem fog­nak kivonulni a .Jordán-fo- lyó nyugati partjáról és a Gaza-övezetből — jelentette ki Begin izraeli kormányfő szerdán. Szadat egyiptomi államfő élesen támadta a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet, amelyet Camp Davidben ki­rekesztettek a közel-keleti rendezésről folytatandó tár­gyalásokból, s amely tiltako­zásul általános sztrájkra szó­lította fel az Izrael által megszállt területeken és má­sutt élő palesztinokat. „Kihí­vásnak” minősítette a PFSZ lépését és közölte, hogy „kész szembenézni ezzel a kihívással”. Damaszkuszi figyelmeztetés Camp David után A Szilárdság Frontjaként tartják számon a négy arab ország: Szíria, Líbia, Algéria a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és a PFSZ tömörülését. Nem meglepő, hegy Szadat legutóbbi behódoló lépése új akcióra sarkallja az igazságos és átfogó közel-keleti ren­dezés következetes híveit. A Szilárdság Frontjának tagjai plenáris üléseken, és kétoldalú találkozókon megvitatják a legutóbbi közel- keleti eseményeket, a Camp David-i csúcs nyomán kialakult hely­zetet, az arra adandó választ, a haladó arab államok és erők egy­ségének megszilárdítása érdekében teendő lépéseket. A tanácskozás elsődleges célja hogy kidolgozza a különalkut elutasító akcióegy­ségnek a programját. Máris kirajzolódnak bizonyos gyakorlati ak­ciók körvonalai. A Front nyitva áll minden olyan állam és erő előtt, amely magáénak vallja a fenti célkitűzéseket. Egy tény: a Szilárdság Frontjának tagjai a lehető legnagyobb erőfeszítést fogják kifejteni, hogy meghiúsítsák a Camp Davidben elért megállapodá­sok valóra váltását, s ha kell, fegyveres eszközökhöz is nyúlnak. Ez komoly figyelmeztetés, nem lehet majd figyelmen kívül hagyni.

Next

/
Thumbnails
Contents