Déli Hírlap, 1978. augusztus (10. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-12 / 189. szám
Női kötelesség? Szovjet család — egyenjogú kapcsolat A Szovjetunióban az utóbbi években csakúgy, mint sok nyugati országban, nőtt a válások száma. Míg 1970-ben minden ezer lakosra 9,7 há- zaságkötés és 2,6 válás esett, 1976-ban a megfelelő adatok: 10,1 és 3,4. Ebből azonban nem lehet arra következtetni, hogy azonosak a családok fejlődésének tendenciái. Miért keletkeznek családi viták ? Az alapvető ok abban rejlik, hogy van bizonyos ellentét a nőknek a társadalomban betöltött státusza és a családban elfoglalt helye között. A nők az oktatásban a, férfiakkal egyenlő helyzetben vannak, az államhatalmi szervekben, a szovjetekben a küldötteknek csaknem a fele, a népgazdaságban foglalkoztatottaknak pedig 51 százaléka nő. Az 1977 októberében elfogadott új alkotmány ismét megerősítette a nők és a férfiak teljes egyenjogúságát a családban, a munkában, az oktatásban, a szakmai felkészülésben és így tovább. Ugyanakkor még él bizonyos pszichológiai sztereotípia, mely szerint a háztartás és a gyermekek ellátása — „női kötelesség”. Így a nők munkanapja jóval hosszabb, mint az erősebb nemé. Az állam mindenképpen támogatja a nők törekvését a teljes egyenjogúságra a családi életben is. Ezt a törekvést bizonyos fokig erősíti a nők érzékenysége a morális sérülések iránt, növekvő igényüket arra, hogy a családban maximálisan igazságos legyen a jogok és kötelességek elosztása, ugyanakkor ez összeütközésekre is alkalmat ad. Olyan cselekedetek, amelyek korábban normának tekintettek, ma nagy feszültségek forrásai, s sokszor váláshoz is vezetnek. Ez az oka annak, hogy gyakran a nő kezdeményezi a házasság felbontását, s nem kíván belenyugodni a férj hibáiba. Az egyenlőség feltételei A nők társadalmi egyenjogúságának meghatározó feltétele a népgazdaságban betöltött szerepe, ott elfoglalt helye. Az állam arra törekszik, hogy a nők szakmai aktivitását kísérjék változások munkájuk tartalmában és jellegében is. Egyre növel :zik a nők foglalkoztatása a magasfokú szakmai képzettséget követelő ágazatokban. A szovjet nők azonban a szakképzettséget, s ezzel együtt a béreket tekintve még elmaradtak a férfiaktól. Ennek megváltoztatására az alkotmányból adódóan energikus intézkedések születnek. Megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy megfelelő szinten tartsák és növeljék a dolgozó nők szakmai ismereteit, a szülési szabadságok ellenére. Üj gépeket, berendezéseket terveznek azokban az iparágakban, ahol zömmel nők dolgoznak, hogy a munkakörülmények megfeleljenek a nők szervezeti adottságainak. Villantó Távoli vizeken Húszoldalas cikket írt W. S. Ellis — számos képpel illusztrálva — a skóciai Loch Ness tóról, ahol a legenda szerint őskori lények, szörnyek élnek. Ellis és társai egy jól felszerelt expedícióval érkeztek a térségbe, hogy utána járjanak a napi hírekben időnként felbukkanó „loch- nessi szörnyeknek”. A búvárruhába öltözött és érzékeny műszerekkel ellátott szakemberek egyetlen szörnnyel sem találkoztak, hálóikba viszont annál több termetes lazac akadt. A horgász felszerelése között sok olyan tárgy van, amely vasból, acélból készül. Elég csak a horgokat említeni — ezek többsége is acélból van. Előfordul, hogy az apróbb horgok a sűrű fák, az avar, a fű közé esnek, s ilyenkor vakulásig kereshetjük őket. Ha azonban van nálunk egy kis méretű mágnes, úgy pillanatok alatt megtaláljuk elveszett eszközeinket. A nyugatnémet horgász magazin szerint az apró mágnessel — ami lehet kiselejtezett telefonkagyló mágnese, vagy akár bútorajtót rögzítő tágneslapocska — még a víz- 'e ejtet olló is könnyen megtalálható. A legújabb statisztikai adagok szerint, Lengyelországban elenleg csaknem 650 ezer horgász van. Az elmúlt időszakban, napi átlagban kétszázötven felnőtt és ifi kérte felvételét a horgászegye* sületekbe. A lengyel horgászok mintegy 80 ezer hektárnyi tavat, holtágat, patakot és folyószakaszt vallhatnak magukénak. Egy-egy horgász éves zsákmányát 15 kiló halra becsülik. Fotókiállítás A gyulai Diirer-teremben tegnap megnyílt az országos Székely Aladár fotókiállítás. A fotóművészeti realizmus első hazai képviselőjének emlékére rendezett tárlatra az idén 200 felvétel érkezett, s ezek közül a zsűri 134-et bocsátott közönség elé. Az első helyezést — a Székely Ala- dár-díjat — Benkő Imre négy képből álló sorozata kapta. Történelmi évfordulókra készülnek Kiállítások itthon és külföldön Őszirózsa—piros rózsa — az 1918-as polgári demokratikus forradalom 60. évfordulóiára — címmel készül kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Fotódokumentumok. irodalmi és művészeti alkotások egész sorát gyűjtötték össze A vezérfonál: hogvan tükröződik az őszirózsás forradalom a magyar irodalomban Az október végén megnyíló kiállíítás folytatásaként, a iö- vő év tavaszán a Magyar Tanácsköztársaság történetét idézik fel. Gazdag anyaggal és a kiállításhoz kapcsolódó irodalmi esteken. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban is megkezdték az előkészületeket az 1918—19-es történelmi évfordulókra; a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulását, hatévtizedes történetét vándorkiállításon mutatják be. Az 55 tablón látható fotókon, dokumentumokon kívül eredeti tárgyi emlékeket is kiállítanak a Villányi úti oktatási köznont- ban. majd a fővárosi és vidéki üzemekben, művelődési házakban. Hasonló vándorkiállításokat küldenek Moszkvába. ., Varsóba, Prágába. A kisebb méretű — 25 tablós kiállítás a KMP megalakulása és 1919. március 21., a proletárforradalom győzelme közötti időszakot idézi fel. Ezt is eljuttatják az ország különböző városaiba, valamint az NDK-ba. Romániába. Bulgáriába, Vietnamba. Franciaországba. Olaszországba, Kubába. A Magyar Tanácsköztársaság olakátjait. bélyegeit és pénzérméit várbeli otthonában állítja ki a múzeum, testvénntézményék- kel közösen. A Tanácsköztársaság »történetét ismertető vándorkiállítását eljuttatja a művelődési hátakba és a külföldi magyar intézetekbe. Az elhunyt elnökasszony és az élő postarabló Belmondo Egy évvel múlt negyed évszázada, hogy Buenos Airesben eltemették az azóta ugyancsak elhunyt Peron argentin elnök első, világszépséges hitvesét, Evita Peront. A közepes színésznőből szépségével híres elnökasszonnyá lett Evita az államfő legjobb diplomatája volt. ellenállhatat- • lan bájosságával, de alig múlt harminc esztendős, amikor rákban elhunyt. Miután most már az államfő férj is halott. minden diplomáciai bonyodalom nélkül készíthetett musicalt Evitáról Andrew Lloyd Weber zeneszerző és Time Rice szövegíró, Elaine Paige nemrég feltűnt sztárral a címszerepben. A téma azonban magával ragadta a filmeseket is. A musical még lehet, hogy színen lesz a londoni Prince Edward Theatre-ben. amikorra forgatni kezdik Éva Marra svéd sztárral Evita fiimiét is. egvik férfiszerepben az adóhivatal elől állandóan menekülő Curd Jürgensszel, aki — mint nemrégiben írtuk meg —• még a régebbi reklámfilmiét is letagadja, nehogv megadóztassák újabb reklámfelvételeit. Evita már halott figuráját alakítani kell valakinek. Él azonban Ronald Biggs, az elmúlt évtized leghíresebb oos- tarablóia, a London—Glass- gow között közlekedő postavonat kifosztóia, aki ma már szabad ember Brazíliában, sőt filmet is forgat. Mégpedig burleszket, amelyben az eltűnt és még ma is büntetlenül — valahol Dél-Amerikában — élő (hacsak meg nem halt inkognitóban) nácivezér Bohrman is szerepel. Biggs énekel is a filmben, és a dal lemezét már a film előtt 90 ezer példányban előjegyezték. ©• ©• OROM Nem áll rá a kezem az írásra, pedig mindjárt itt a szeptember — mentegetőzött az üdvözlőlap külalakja miatt pedagógus ismerősöm, hogy a maga keresetlen stílusában egyszersmind azt is közölje, hogy mi a véleménye idő és vakáció gyors múlásáról. Régi tanár pedig és az a fajta, aki számára az iskola, a gyerekek nélkül elképzelhetetlen az élet. Dehát a tanév hosszú, a szünet rövid, és a napok, hetek olyan tempóban követik egymást, hogy a naptárt széles ívben kikerüli a lelki nyugalomra vágyó ember. Kicsi és nagy csak titokban füleli még a távoli csengőszót, rokonszenves struccpolitikával kerüli ki a közelgő bizonyosságot. Nem tudni miért, de a szeptember elseje már úgyis iskoláillatúan érkezik, és az ember nem tud annyira megöregedni, hogy augusztusban még ne lenné velük, tanárral, diákkal messzemenően szolidáris. Ezért ácsorogtam több napon keresztül szomorúan a papírboltok kirakatában levő plakát előtt, próbáltam a magam módján értelmezni mondandóját. Nevezetesen arról szól, hogy a kedvezményes iskolafüzet-vásár már július 17-én megkezdődött, tehát: „Ti se várjatok szeptemberig!” És, hogy a felszólítás érthetőbb legyen, a szöveg egy szép színes képhez kapcsolódik. Egy kilenc-, tízéves srác fülig érő kedves mosolyához, aki szemlátomást majd elrepül a kezében tartott fejes vonalzóval és a hátán levő táskával együtt a boldogságtól: Ö már megvette ... ! A kereskedelem szempontjai teljesen érthetőek, dicséretesek is; a bolti eladók egészsége mellett legalább ennyire az iskolások és a szülők idegeit is kímélni szeretnék, mikor kérik, hogy még szeptember előtt, időben tegye meg az iskolaszereket, aki teheti. Ahol ezt a vásárlást az augusztusi költségvetés terhére írta a család, ott meg is veszik, és feltétlenül megveszi az a papa, mama. ahol most lesz elsős a kisgyerek. Azért, mert nem árt szoktatni a táskához. Jó együtt készülődve kihegyezni az első „igazi” ceruzát, és mert a kicsi valóban boldog: iskolás lesz. Csakhogy a képen látható kedves srác már nem elsős, gyerekbája, derűje a diáktársadalmat jelképezi, amely ez idő tájt még egészen mástól lelkesedik. Állok a plakát előtt és szomorú vagyok; miért kell ezt a felnőtt szöveget gyerek szájába adni? Olyan széles mosolyra húzni az ő száját, amitől a korosztályáé lebigy- gyed, azért lelkesíteni, amiért a többi nemigen lelkesedik. A reklámszakemberek lelke rajta: miért tették. A srácok lelkét ez úgysem igen érinti meg. (makai) Ki emlékszik még Európában Joe Louis^ra, a néger boxvilágbajnokra, aki 1938- ban legyőzte a hitleri Németország boxolóját, Annie Ond- ra filmsztár férjét. Max Schmelinget. Hitleréknek nem csekély bosszúságot okozott, hogy a „felsőbbrendű faj” képviselőjét ütötte ki a ringből egy sötétbőrű. Louis most megírta memoárját, és ebben egy másik — talán még nagvobb — sikerről is beszámolt, ismét egy fehérbőrűvel való ' kapcsolata jóvoltából. Beismeri, hogy annak idején viszonya volt, a legnagyobb titokban, a ma már halott, híres, szőke kor- csolyabainoknővel. Sonia Heinével. „Hogy a feleségem se tudja meg. állandóan ajándékokkal kötöttem be a szemét” — írja Louis — „nejem kifogásolta is. miért költők annyit rá, hiszen felesleges. De én tudom, hogy nem volt felesleges.” A másik sztori hősét mindenki ismeri: Belmondót. Legutóbb egy párizsi riporter rajtakapta hősünket, mint — takarékost. Nem kevesebb, mint egy tucat inget vásárolt Párizsban, de olyanokat, amiket kis hiba miatt leértékeltek. MÁTÉ IVÁN Matematikusok tanácskozása A Kis Matematikusok Baráti Körei vezetőinek részvételével egyhetes országos tanácskozás kezdődik hétfőn Miskolcon. A TIT természet- tudományi osztálya matematikai választmánya és a szervezet Borsod megyei tagozata által rendezett tanfolyam az Egyetemvárosban lesz, a megnyitót augusztus 14-én, reggel kilenckor tartják. A program szerint fél tíz órai kezdettel, dr. Hanga Mária, az oktatási miniszter helyettese tartja az első előadást, majd a pillanatnyi eredményeket ismertető központi referátumokat, a hét többi napján csoportos és bemutató foglalkozások, megbeszélése .< egészítik ki. Az ország minden részéből érkező vendégek mellett a miskolci iskolákban tanító matematikusok részvételére is számítanak. apróhirdetééi ingatlan Műhelynek kisebb helyi-séfret keresek. „Famimkához 47 585” jeligére a kiadóba. ZK Wartburg de Luxe 17 000 km-rel és FIAT 161-es 9000 km- rel eladó. Érdeklődni: Aulich L. 11. Fekete. Uflfcl y TORMlSZftT Borsod ’78 Megyei vadászati, halászati, környezet- és természetvédelmi kiállítás Miskolcon, a Vörösmarty úti általános iskolában Augusztus 12—20-ig Nyitva: 10—19 óráig Gyermekjátékpark! Hideg-meleg büfé!