Déli Hírlap, 1978. augusztus (10. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-11 / 188. szám
-#■ Ha a léc alatt ment be, hogy került mellmagasságba? Ez a. kérdés merült fel bennünk, amikor megnéztük az MVSC első góljáról készült két fényképet. Nos. a második képen már a pattanó labda látható — miközben a kapus már a földön „imádkozik". Ezt a Honved Papp J. SE kapta a nyitányon, s reméli, hogy vasárnap az ellenfélnek lesz alkalma „imádkozni". A Honvéd csapat ugyanis ismét itthon játszik — már ami Miskolcot illeti. A hazai pálya ezúttal a diósgyőri stadion lesz, ahol 16.30-kor a Hódgép METRIPOND SE-1, a hódmezővásárhelyieket fogadja a Papp J. SE. A Honvéd háza táján nagy fegyverténynek tartják az „idegenben" történt kezdeti pontszerzést, s a rajt alkalmával szerzett 1-hez most kettőt szeretnének hozzátenni. Várható csapatuk: Szögedi — Szűcs II., Szilágyi, Szűcs I., Bakos — Gregor, Ligeti, Osváth — Pólyák, Mohácsi, Oláh. Csere. Mező, Móricz, Farkas. A múlt vasárnapi „miskolci két pont” másik felének tulajdonosa, az MVSC ezúttal talán még nehezebb feladat előtt áll, hiszen a Szolnoki MTE otthonában kell megpróbálkozniá a pontszerzéssel. (Szabó István felvételei) A hét rége sporteseményei A DVTK-STADIONBAN holnap reggel 9 órakor kezdődik a MEDICOR-sportnap. aminek keretében több sportágban mérik össze erejüket a vállalat dolgozói. 14.30-kor NB I-es felkészülési labdarúgó-mérkőzést játszik a DVTK labdarúgócsapata. Ellenfele a Salgótarjáni TC lesz. (A tartalékok 13.30-kor kezdenek a külső füves pályán.) Vasárnap NB Il-es labdarúgómérkőzés lesz a stadionban, 16.30-kor: Honvéd Papp J. SE— HÓDGÉP METRIPOND SE. Szombaton 13.30-kor kezdődik a kajak-kenu Avas Kupa. A C- típusú verseny vasárnap reggel 8 órakor folytatódik. MÄLYIBAN a Márka Kupa szólítja vízre a fiatal miskolci vitorlázókat. Az ötfutamos verseny szombaton 11 órakor kezdődik, az ezt követő futamok idejét pedig a szélviszonyok alakulása szerint jelöli ki a versenybíróság — szombaton és vasárnap. A GYERMEKVAROSBAN nemzetközi női röplabdatornát rendeznek, szombaton 14, vasárnap 9 órai kezdettel. Tájfutás OVIK Nyári Kupa a Biikkben A DVTK tájékozódási futó szakosztálya az elmúlt hét végén rendezte meg kétfordulós tájfutó versenyét. Szombaton a Bükkszentke- reszt—Lófőtisztás környékét népesítették be a tájolóval, térképpel felszerelt versenyzők. Hét szakosztály 64 indulója vágott neki a terepnek. Különösen a férfiak (F 21 B) kategóriájában volt erős mezőny. Az első forduló eredményei: Cl? 31 B) 1. Bunylk (iUEAFCI 2. Juhász (DVTIv) 3. Takács (DEAC). — <F 21 D) kategóriában 1. Molnár -(DVTK) 2. Berencsí (MEAFC) 3. Völgyes (MEAFC). — (F 17 B) 1. Egerszegi (DVTK) 2. Ökrös (Karcagi M.) 3. Less (DVTK). — (F 17 D) 1. Kovács (DVTK) 2. Beláz (DVTK) 3. Gelle (DVTK). — (F 15 C) 1. Székely (Zalka KMFSE) 2. Fe- renczl (DVTK), 3. Kiss (DVTK) — (F 13 A) 1. Gorzsöny (DVTK) 2. Matólai (DVTK) 3. Lévai (DVTK). Nők (N 15 C) 1. ökrös (Karcagi KM) 2. Üveges (D TK) 3. Tavasi (DVTK). — (N 13 D) 1. Nagy V. 2. Csala, 3. Kálók (mindhárom DVTK). A vasárnapi, második fordulót Hollóstető körzetében rendezték, itt hét szakosztály 68 indulóval képviselte egyesületét. Ebben a fordulóban a legnagyobb harc a helyezésekért a férfiak (F 21 B) kategóriájában alakult ki. Juhász, a DVTK versenyzője ezen a napon is bizonyította felkészültségét, és a csaknem harminc fokos hőmérséklet sem hátráltatta az első hely megszerzésében. Eredmények: F 21 B kát.: 1. Juhász (DVTK). 2. Fellegi (MEAFC), 3. Gudlin (MEAFC) — F 21 D kát: 1. Berencsi (MEAFC) 2. Molnár (DVTK) 3. Vöi- gyes (MEAFC). — F 17 B kilt. 1. Gömöri 2. Less 3. Ferenczi (mindhárom DVTK). — F 17 D kát. 1. Bertóti 2. Beláz 3. Kovács (mindhárman a DVTK versenyzői) — F 15 C kát. 1. Kiss (DVTK) 2. Balogh (Karcagi VM) 3. Lipták (DVTK) - F 13 D kát. 1. Lévai 2. Kiss L. 3. Nagy I. (mindhárom DVTK). Nők N 19 B kategóriájában 1. Stramsz- ki (MEAFC) 2. Korsovszki (DVTK) 3. Vájná (MEAFC). — N 15 C kát. 1. Káló (DVTK) 2. Ökrös (Karcagi VM) 3. Üveges (DVTK). — N 13 D kát 1. Csala (DVTK) 2. Barna (DVTK) 3. Való E. (DVTK). A verseny nehézségi fokáról csak annyit, hogy kategóriától függően 2400-tól 10 000 méterig terjedt az útvonal hossza. 300—600 méteres szintkülönbségekkel, sziklás. bozótos terepen. A DVTK szakosztálya mintaszerű rendezéssel segítette a versenyzőket a jó eredmények elérésében. A harmadik és ne- gedik fordulót e hét végén Tapolcán rendezik meg. tajékozödasi futás (III—IV. FORDULÓ) A DVTK „Nyári Kupa:' harmadik fordulóját augusztus 5-én Kekmezö térségében, a negyedik fordulót 6-án Tapolcán rendezték. Az első két fordulóhoz hasonlóan nehéz, bozótos terepen folyt a verseny. A harmadik forduló eredményei: F 21 B: 1. Bunyik (MEAFC). 2. Takács (DEAC), 5. Fellegi (MAFC); F 21 D: 1. Molnár (DVTK). 2. Völgyes (MEAFC), 3. Köti (Karcag) : F 17 B: 1. Less, 2. Szöllósi, 3. Fauszt (mindhárom DVTK) : F 17 D: 1. Belár, 2. Bertóti, 3. Gelle (mindhárom DVTK); F 15 C: 1. Kiss (DVTK). 2. Balogh (Pásztó), 3. Rusznyák (DVTK); F 13 D: 1. Szűcs. 2. Garami XI.. 3. Garami X. (mindhárom DVTK); N 19 B: 1. Stramszki (MAFC). 2. Korsovszki (DVTK). . 3. Léko (Jászapáti): N 15 C: 1. ökrös (Karcag). 2. Bagi (Jászapáti). 3. Kánya (Karcag): N 13 D: 1. Kala (DVTK), 2. Nagy (DVTK), 3. Ládi (DVTK). A negyedik forduló eredményei: F 21 B: Bunyik (MEAFC). 2.' Takács (DEAC). 3. Lánczi (DVTK): F 21 D: 1. Rozinyák (MEAFC), 2. Molnár (DVTK), 3. Köti (Karcag): F 17 B: 1. Egerszegi. 2. Szöllósi (mindkettő DVTK). 3. ökrös (Karcag); F 17 D: 1. Belár, 2. Bertóti, 3. Gelle (mindhárom DVTK); F 15 C: 1. Kiss. 2. Rusznyák (mind'*»" DVTK), 3. Szász (Pásztó): F 13 D: 1. Szűcs. 2. Totyik. 3. Mato- lay (mindhárom DVTK): N 19 B: 1. Korsovszki (DVTK), 2. Stramszki (MEAFC). 3. Lékó (Jászapáti); N 15 C: 1. Üveges, 2. Káló Zs. (mindkettő DVTK), 3. ökrös (Karcag); N 13 D: 1. Káló E.. 2. Sikerle, 3. Ládi (mindhárom DVTK). A négyfordulós Nyári Kupa jó felkészülés volt a tájékozódási futók részére, hiszen a jövő héten Egerben kerül sor az ötnapos Hungária Kupa verseny- sorozatára, ahol a DVTK 46 fővel indul, de az összes indulók száma előreláthatólag meghaladja a kétezret. (gajdos) A DH tippjei 1. DMTE—Debrecen 2 2. Szarvas—Ózd 1 :». K.-barcika—B.-csabai TASK 1 4. Szolnoki MTE—Miskolc 1 5. Kisvárda—Eger x 6. BEM SE—Vác 1 7. Bp. Spartacus—BKV Előre 1 8. B.-gyarmat—Volán x a VL Volán—Építő SC x 10. Kossuth KFSE—Budafok 1 11. KOMÉP—Oroszlány ! 12. Soproni SE—Komló 13. Dorog—Kaposvár 2 PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Pécsi VSK—Bauxitbányász t • 15. Fűzfő—Bábolna 1 16. Sabaria—Bakony 1 KézilabÉn a Fesztivál Kupáért A NŐKNÉL BODNÁRNÉ A GÓLKIRÁLY, ' SZVOBODÁNÉ A LEGJOBB KAPUS LETT Szegeden, a városi kézilabdaszövetség nemzetközi ‘ női és férfi kézilabdatomát rendezett a Fesztivál Kupáért. A háromnapos viadalon 28 csapat — 16 férfi és 12 női — küzdelme folyt. A tornán részt vett a Szovjetunióból az Ogyessza-íe- rületi férfiválogatott, valamint Jugoszláviából három női és két férfiegyüttes. A csapatok 72 mérkőzést játszottak. A férfiak négy, a nők három csoportban körmérkőzést vívtak, majd a csoportokban azonos helyen végzettek helyosztón döntötték el a végső sorrendet. A nőknél í)7. NB I-es Csepel az első helyért folyó helyosztón legyőzte az ugyancsak NB I-es Híradótechnika, valamint a Borsodi Bányász csapatát, s kupavedő lett. A férfiaknál a meglepetést az NB I. B-s Várpalotai Bányász fegyelmezett, remek játéka jelentette. A második helyen végeztek. Csalódást kellett viszont a H. Szondi SE és a Rába ETO. A két NB l-es együttes nem tudott bekerülni a négyes döntőbe, A döntők eredményei: Férfiak: Szegedi Volán—PMSC 24:20 (15:9) ; Várpalotai Bárivá0" —RK Zenta 30:29 (10:12); RK Zenta—PMSC 28:27 (13:18) : Szegedi Volán—Várpalotai Bányász 34:23 (17:12). A sorrend: 1. Szegedi Volán, 2. Várpalotai Bányász, 3. RK Zenta; 4. PMSC. Nők, az l—3. helyért: Csepel —Borsodi Bányász 18:17 (9:4); Borsodi Bányász—Híradótechnika 14:8 (5:2); Csepel—Híradótechnika 16:15 (10:10). A női mezőny gólkirálya: Bod- nárné (Borsodi Bányász) 34 góllal, a legjobb női kapus Szvo- bodáné (Borsodi Bányász). AZ IFJÜSÁGI SPORTTELEPEN a KISZ Labdarúgás ’78 tornájának középdöntő mérkőzéseit rendezik meg — két négyes csoportban, mindhárom fordulót szombaton lejátszva. A menetrend : I. pálya, 9.00: BAÉV III.—Szolgáltató KISZ-b., 10.00: BAÉV II. —BEFAG II., 13.00: MIK—Szóig. KISZ, 14.00: LKM I.—BEFAG II., 17.00: BAÉV ni.—MIK, 18.00: BAÉV n—LKM I. II. pálya, 9.00: MIK—TÜKI. 10.00; LKM I.—V. Rendőrkapitányság I., 13.00: BAÉV ni.— TÜKI, 14.00: BAÉV IL—VRK I.. 17.00: XT'KI—Szóig. KISZ, 18.00: VRK I.—BEFAG II. AZ AVASON az Ifjúsági Park sporttelepének kézilabdapályáján hétfőn folytatódik a KISZ Alkotmány Kupája: 15.00: Női középdöntő L, 15.35: Ganz Felvonó—Vizép (ffi), 16.20; Női kd. II. apróhirdetés adäs-vetel Most vizsgázott P—10 motor eladó. Salétrom u. 43. ZK Wartburg de Luxe i7 000 km-rel és FIAT 131-es 9000 km- rel eladó. Érdeklődni: Aulich L. 11. Fekete. Kérem azt a becsületes megtalálót, aki csütörtökön (10-én) reggel 7 óra körül, a 10l-es gyorsjáraton a barna sporttáskámat megtalálta, hogy a benne levő címre, jutalom ellenében, sürgősen szíveskedjék eljuttatni. A VOLÁN 3. sz. Vállalat (Miskolc, József Attila u. 70. sz., bejárata a Tüzér utca felől) az Autóközlekedési Tanintézetnél hivatásos férfi gépjárművezetőket képez ki A költségeket a vállalat téríti. JELENTKEZÉSI FELTÉTEL: • legalább 8 általános iskolai végzettség, • büntetlen előélet, • 20 éves életkor, • szakmával nem rendelkezés. Jelentkezés 1978. augusztus 15-én 7 órakor a vállalat ebédlöhelyiségében. A Revizort vitte filmre a „komédia lovagja” A Revizor új változatával hívta fel a nézők figyelmét magára Leonyid Gajdar, az ismert szovjet filmvígjáték-rende- ző. A darab az állandóan játszott klasszikus művek közé tartozik. Igen érdekes ismét találkozni Gogol hőseivel a filmvásznon. Váratlan megoldások, frisseség, excentrikus látásmód és viharos temperamentum jellemzi a legújabb filmjét is. Az Inkognitóban Pétervárról címet kapta a film. A szereplők mindannyian híres szovjet színészek, csupán a Hlesztakovot alakító leningrádi színész, Szergej Migicko jelenik meg először a filmvásznon. Az Inkognitóban Pétervárról című film folytatja a szatirikus írók, Ilf és Jevgenyij Petrov, Mihail Bulgakov, Mihail Zoscsenko műveinek eredeti interpretációja sorát. Gajdart gyakran a „komédia hű lovagjának” nevezik: már húsz éve dolgozik ebben a műfajban. Első filmjét 1958-ban, közvetlenül főiskolai tanulmányainak befejezése után forgatta. Következő filmjei már nemzetközi sikert arattak. A „dudorról” kiderült, hogy a Plútó holdja Amerikai csillagászok nemrégiben felfedezték, hogy a Plútó bolygó körül is kering hold. Az egyik egyesült államokbeli csillag ^Táti megfigyeli, állomás tájékoztatása szerint a naprendszer legtávolabbi bolygója egyszersmind a legkisebb is. A felfedezés után már csak a Naphoz legközelebb keringő Merkur és Vénusz maradt azoknak a bolygóknak a listáján, amelyeknek — tudomásunk szerint — nincs holdjuk* A többi hét bolygó körül összesen 35 hold kering. James W. Christy csillagász június 22- t'n fedezte fel a Plútó holdját, miközben azokat a fényképeket vizsgálta. amelyeket az Arizona állambeli Flagstaffban működő megfigyelőállomáson tavaly áprilisban és májusban készítettek. Christy elmondta, hogy több fénykép- lemezen, valamiféle „dudorra” vagy rendellenességre figyelt fel a Plútó közelében. A „dudorról” végül kiderült, hogy nem más, mint egy bolygó. A következtetést más megfigyelések és mérések eredményei is alátámasztották. A csillagászok szerint az új ismeretek birtokában pontosabban meg lehet állapítani a Plútó tömegét és átmérőjét. Dr. Robert S. Harrington, a megfigye- lőáilomás munkatársa közölte, hogy a szakirodalom 1500 és 1800 mérföld között határozta meg a Plútó átmérőjét. Az újonnan felfedezett hold feltételezések szerint 5—6 ezer mérföld átmérőjű, s a bolygótól 12 ezer mérföldnyi távolságban kering. Regi n a csillagászok azt hitték, hogy a 3030 mérföld átmérőjű Merkur naprendszerünk legkisebb bolygója, ösz- szehasonlításul, a Föld átmérője 7900 mérföld. A Plútó 2,8 milliárd mérföld távolságra volt a Földtől, mikor a holdját felfedezték. Mister,'tud ön fejben számolni?... A felnőttek oktatási kérdéseivel foglalkozó társaság birminghami konferenciáján nyilvánosságra hozott kutatási eredmények sokakat megdöbbentettek. Kiderült, hogy több millió angol a legegyszerűbb matematikai műveleket sem tudja elvégezni. Az ország északi városaiban végzett felmérések alátámasztották ezt az állítást. Arra a . kérdésre, hogy 1 fontért hány 7 pennys postabélyeget lehet vásárolni, egyetlen megkérdezett sem tudott helyes választ adni. A konferencia résztvevői javaslatot tettek egy 13 részes televíziós sorozat beindítására, amely népszerű formában ismertetné meg a felnőtteket a matematika és a geometria alapelemeivel. r Óriás tojás ★ Zavarbaejtöen nagy ez a tojás! — gondolná a képen látható kis kubai zöld kolibri, ha nem mint múzeumi tárgy csalogatná a látogatókat. A szakemberek szerint nyolc liter folyadék, vagy pedig 148 tyúktojás is elférne benne, a kolibritojások számáról viszont nem tesznek említést. Ez az óriás tojás hajdanán egy. ma már kihalt struccféle „tulajdona” volt, ma viszont a hallei Martin Luther King Egyetem állattani részlege birtokolja. Húszezer másik, igencsak eltérő nagyságú tojás társaságában ott tekinthetik meg az érdeklődök. Elektromos kerékpár Az ausztrál piacokon megjelent a mini-villamosmotoí’- ral működő kerékpár. Az új donság a tervezők elképzelései szerint tetszeni fog a kétkerekű közlekedési eszköz híveinek. A zajártalommal foglalkozó szakemberek is örömmel üdvözölték, mivel a motor gyakorlatilag hang nélkül működik. A motort percek alatt bármelyik kerékpárra fel lehet szerelni. Az akkumulátort a csomagtartón kell elhelyezni. ^ villamos motorkerékpárral óránként 25—30 kilométer sebességgel 50 kilométert lehet megtenni. A kimerült motort 8—9 óra alatt hálózati árammal lehet feltölteni.