Déli Hírlap, 1978. augusztus (10. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-04 / 182. szám

II Női pilóták a miskolci buszokon? (CIKK A 3. OLDALON) POLITIKAI NAPILAP X. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 1978. Al'G. 4., PÉNTEK BRR: 80 FILLER Segítenek más megyék is Félidőben as aratás A Borsod megyei Mező- gazdasági- és Szervezési Bi­zottság tegnap tanácskozást tartott a nyári betakarítási munkákról, s az aratás eddigi eredményeiről. Fejes László, a megyei tanács elnökhelyet­tese elmondta, hogy augusz­tus elsejéig az aratásra váró összes terménynek csak a (elét sikerült betakarítani. Az állami gazdaságok a ka­lászosoknak a 64, a termelő- , szövetkezetek csak a 49,7 szá­zalékát aratták le. A jó idő­járás későn érkezett meg, s ez késleltette az érést, s ma­gas a termények víztartalma. Nélkülözhetetlen, hogy min­den rendelkezésre álló erő és eszköz összpontosításával gyorsuljanak a betakarítási munkák. A késedelem csak növelheti a veszteségeket. Igen fontos tehát — határoz­ták meg a tanácskozáson —, hogy azok a gazdaságok, ahol beíejeződött az aratás, mi­előtt irányítsák a gépeket oda, ahol még szükség van rájuk. Társmegyékből a jövő héten is érkeznek gépek. Ba­ranyából például 59 kombájn és szállítójármű. Szó esett az értekezleten arról is, hogy nemcsak az aratási, de az ezt követő láncfolyamat munkáit is gyorsítani kell. Dr. Németh Pál, a TESZÖV titkára és Faragó Károly, a megyei tanács osztályvezető­je az átcsoportosításról adtak tájékoztatást. Ezt követően Szúnyogh János, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese felszólalásában el­mondta. milyen nagy jelentő­séget tulajdonítanak a me­gye mezőgazdasági nagyüze­meiben az aratási munkaver­senynek. Hangsúlyozta, hogy a komplexbrigádok bérezését és jutalmazását is úgy kel] kialakítani, hogy érdekeltek legyenek a jó és a gyors munkában. * A nyári vásár augusztus 12-ig tart. Várhatóan 1,2 mil­liárd. forint értékű konfekció, divatáru, cipő, méteráru kerül olcsóbban a fogyasztókhoz. Képünk a budapesti Skála áru­ház előtt készült, ahol a jó időt kihasználva, a szabadban folyik a ruhavásár. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára tegnap a KB székházá­ban fogadta Romesh Chand- rát, a Béke-világtanác6 el­nökét. Szívélyes, baráti han­gulatú eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nem­zetközi békemozgalom idősze­rű kérdéseiről. A beszélgetés során Németh Károly kife­jezte, hogy a magyar nép tá­mogatja a Béke-világtanács új kezdeményezéseit, az eny­hülés a leszerelés ügyének előbbrevitele érdekében és a BVT nemzetközi szolidaritási akcióit. >k Hogy kerül a csizma az asztalra, illetve a lábra? A hő­mérő 30 fokot mutat, végre igazi nyár van, de ahol ez a fel­vétel készült, ott mínusz 26 fok a hőmérséklet. Tegnap a hű­tőházban jártunk. (Cikkünk a 3. oldalon) (Kerényi László felvétele) Brezsnyev-uiere találkozó a Kiírón Elítéllek a kínai kormány nagyhatalmi politikáját Leonvid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke tegnap a Krím- félszigeten találkozott Ed­ward Gierekkel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkárá­val, aki üdülésen tartózko­dik a Szovjetunióban. Leo- nyid Brezsnyev és Edward Gierek megelégedéssel álla­pította meg, hogy az SZKP és a LEMP szervezetei kö­zött .intenzívek a kapcsola­tok, hogy eredményesen fej­lődik a szovjet—lengyel gaz­dasági. tudományos, műsza­ki és kulturális együttműkö­dés. Az 1977-es Krím-félszigeti, valamint az ez ev áprilisi moszkvai találkozón elért megállapodások megvalósítá­sának eredményeit áttekint­ve. a felek kijelentették, hogy meg kell gyorsítani a szovjet —lengyel hosszúlejáratú sza­kosodási és kooperációs prog­ramok kidolgozását és vég­rehajtását. Az időszerű nem­zetközi kérdésekről tartott véleménycsere során bírálták az amerikai kormányzatot, amiért a kereskedelmet a szocialista országok elleni nyomásra és zsarolásra hasz­nálja fel. Leonyid Brezsnyev és Ed­ward Gierek hangoztatta, hogy a két ország a jövőben is híven követi a nemzetközi kapcsolatokat továbbra is meghatározó enyhülési politi­kát, bár az enyhülés jelenleg számos nehézségbe ütközik. Ä nehézségek leküzdéséhez szükséges feltételek megte­remtése érdekében — hang­súlyozták a tárgyaló felek —. szigorúan be kell tartani a Helsinkiben elfogadott záró­okmány szellemét és betűjét. Határozottan elítélték azt a nagyhatalmi és hegemonisz- tikus politikai irányvonalat, amelyet a kínai kormány folytat Vietnammal szemben. A Szovjetunió és Lengyelor­szág változatlan szolidaritá­sáról biztosította a vietnami népet. A felek támogatásukról biztosították továbbá Afrika, Ázsia és más földrész har­coló népeit. A megbeszélés szívélyes és baráti légkörben folyt le. be­bizonyosodott, hogy a felek azonos nézeteket vallanak az áttekintett kérdésekben. Fülledt meleg Párás lesz a levegő, fülledt meleg várható ma Miskolcon. Időnként megnövekszik a fel­hőzet, de nem valószínű, hogy eső lesz. A legmagasabb hő­mérséklet 30 fok körül ala­kul. Kadosa Pál nyilatkozata Tegnap befejeződtek a bartóki muzsika értelmezé­sét és avatott tolmácsolását segítő idei, XII, nemzetközi BartóU-szeminárium kurzu­sai. A kéthetes tanfolyamról — melyen 19 ország több mint félszáz zenepedagógusa és előadóművésze vett részt — Kadosa Pál, a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főisko­la tanszékvezető professzora nyilatkozott; — Nemzetközi viszonylat­ban nem ritkák az ehhez ha­sonló nyári zenetanfolyamok — mondotta. — Közülük a két legismertebb az NDK- beli Weimarban és nálunk működik. Tudomásom szerint azonban a miénk az egyet­len, amely egy meghatározott zeneszerző — Bartók Béla — műveinek oktatására épül. A mi szemináriumunk okta­tói között olyan tanárok van­nak. akik növendékei vagy előadópartnerei voltak Bar­tóknak. A Brüsszelben élő Gertler Endre professzor pél­dául — aki évről évre rend­szeresen és örömmel vállal oktató feladatokat a tanfo­lyam hegedűkurzusán — igen sokat szonátázott Bartókkal. Ennek jelentősége elsősorban abban áll. hogy Bartóknak nemcsak népdalfeldolgozásai, hanem egyéb művei is bizo­nyos, speciálisan magyar jel­leget tükröznek, és mi — mondhatnám — benne élünk ezekben a sajátosan magyar kifejezésmódokban. Minden bizonnyal ezzel magyarázha­tó. hogy a résztvevők évről évre szívesen jönnek hozzánk tanulni olyan távoli orszá­gokból is, mint Mexikó vagy Japán. * A szeminárium legjobban felkészült hallgatói este a Zichy-kastély udvarán meg­tartott nyilvános hangver­sennyel búcsúztak Budapest­től. Beásta magát sáncaiba légin dühös üzenete Szadatnak „Szüntesse be Izrael fenyegetésév'! Medúza-kísérlet a Szaljut 6-on Hz élet Mmútitkát kutatják Űjdonságot árulhat el az élet keletkezéséről az úgyne­vezett Medúza-kísérlet, ame­lyet most fejeztek be a Szaljut—6 szovjet orbitális állomáson. Ampullákba zárt biopoli­mereket tartalmazó lemezka­zettákat helyeztek a Medúza elnevezésű különleges be­rendezésbe, amelyet hosszabb időre az orbitális állomás külső falára erősítettek. Az ampullák kvarcüvegből van­nak, hogy átengedjék az ibo­lyántúli sugarakat a bioló­giai tárgyhoz. A lemezkazettákat sugár­érzékeny hártyával vonták be, amely a sugárzási adago­kat méri. A kísérletnek az a célja, hogy a nyílt kozmikus tér­ség tényezői hatásának ki­tett biopolimerek fizikai és vegyi sajátosságait tanulmá­nyozzák. Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov űr­hajós július 29-i űrsétája al­kalmával leszerelte és az űr­állomás belsejébe vitte a le­mezkazettákat. Az előhívott lemezkazettákat az orbitális állomás belsejében tartott kontrolkazettákkal együtt visszajuttatják a Földre. Alfred Atherton közel-ke­leti ügyekkel megbízott amerikai utazó nagykövet Jeruzsálemben két és fél órás találkozón tájékoztatta az izraeli vezetőket egyiptomi tárgyalásairól. Az amerikai diplomata nem túlságosan biztató híreket hozott Kairó­ból, s az izraeli vezetőket csupán azzal tudta vigasztal­ni, hogy Szadat jelenlegi, az amerikai közvetítésű egyip­tomi—izraeli találkozót me­reven elutasító magatartása az arab országok részéről rá­nehezedő nyomásnak tudha­tó be. Atherton azt is kö­zölte az izraeli vezetőkkel, hogy Vance amerikai kül­ügyminiszter jeruzsálemi és kairói látogatásakor folytatja erőfeszítéseit a hármas ta­lálkozó nyélbeütése érdeké­ben. 3egin izraeli kormányfő az Athertonnal folytatott meg­beszélés után felszólította Szadat elnököt, hogy szün­tesse be Izrael fenyegetését és folytassa a közvetlen tár­gyalásokat. Begin magasztal­ta az izraeli béketervet, amely szerint Izrael vissza­adná ugyan a Sínai-félszige- tet, de a palesztin probléma maradéktalan megoldása he­lyett csak korlátozott önren­delkezést vezetne be, ugyan­akkor a Jordán folyó nyuga­ti partvidékén és a Gaza övezetben továbbra is csa­patokat állomásoztatna. A kormányfő kijelentette: „Iz­rael békét akar, bármikor kész tárgyalni, de semmiféle ultimátumot nem fogad el”. Fenyegető hangon közölte: „Ha az arabok támadnak, Izrael nagyszabású ellentá­madást fog indítani”. Az iz­raeli kormányfő éles hangú beszédében ismét azt bizony­gatta, hogy tévedés azt hin­ni : Izrael akadályozza a békét, miközben Egyiptom annak megteremtésén mun­kálkodik. Megérkeztek a zsákutcába Békefolyamatról tehát szó sincs, legfeljebb a Washington patro­nálta egyiptomi-izraeli különalkúrúl. De, mint látható, ez utóbbi­nak a kilátásai sem valami fényesek. Szadat egyiptomi elnök nagy­jából már kimerítette engedményeinek készletét, Izrael pedig bízva abban — s nem is alaptalanul! —, hogy nem fokozódik tovább a megegyezés érdekében reá kifejtett amerikai nyomás, beásta ma­gát” kormányfője nagy-izraeli sáncaiba. Szaúd-Arábia — az USA oszlopos képviselője az arab világban — ma már azon a vélemé­nyen van, hogy Szadat elnök kezdeményezései zsákutcába jutottak, ideje tehát felhagynia velük. Fahd herceg ezért Egyiptom és a kü- lönutas politikáját elvető arab országok „min? csúcsértekezletének” összehívását szorgalmazza. Ezt később egy összarab csúcsértekezlet követhetné, amelyen „új közös platformot” dolgozhatnának ki a részvevők. Szaúd-Arábia e tervének jövője azonban éppoly bizony­talan, mint az amerikai külüsrvminiszter és meghízottja misszióiának sikere. Ismétli Károly fogadta Remei Urát Véget ért a XII. Oartók-szeaiín

Next

/
Thumbnails
Contents