Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

★ A 300 millió forint értékű szinttartó beruházás is h-'—<5 járul: toi'ábhrn is fernen felül termelnek az acélműtek. (Herényi László felvétele) I öbbet vállallak, s meg azt is megidézték Szocialista szerződés az új acélműért A DH várospolitikai fóruma És ha megmozdulna a föld? A házgyári épületek szeizmikus vizsgálatáról (Folytatás az 1. oldalról) Az év első felében, a Láng Gépgyár szocialista brigád­jainak felhívásához elsőként csatlakozva, többletvállalásaik teljesíté­sén serénykedtek az LKM dolgozói. Az acélmű brigádjai az egész esztendőre vállalt 20 ezer tonnás többletacél-tervükből 16 389 tonnát már teljesítet­tek, a bugasoriak az ígért 20 ezer tonnával szemben 32 679 tonnával növelték ter­melésüket. s a hengerészek által vállalt 7 ezer tonna többlet is 16 389 tonnára rú­gott fél évkor. Nem akartak lemaradni e kiemelkedő ered­mények mögött a másod ter­mékeket előállító üzemek sem: 2097 tonna terven felüli többletet gyártottak. A ter­melés egyenletességének ja­vulása. a második negyedév, s különösen a júniusban el­ért kiemelkedő munkasike­rek eredményeként a terve­zettnél 4499 tonnával több vas- és acéláru hagyhatta el a kohászat kapuját. Ez azt jelenti, hogy 513 199 tonna készterméket szállí­tottak ki, amire a gyár fennállása óta nem volt példa! Dr. Szenpelfeld Sándor tá­jékoztatójában részletesen foglalkozott a kombinált acélmű építésével is. — Szilárd meggyőződésem, hogy 1980. november 7-én acél fogunk csapolni — je­lentette ki, majd arról szólt: av év első felében a kivitele­zők munkáiét a tervdoku- mruációk hiánya nem hát­rállatta. ugyanis a fél év vé­gére 1.5 milliárd forint érté­kű tervállománnyal rendel- í. ztek. ami csaknem két és félszerese az 1978-ra jutó építési és gyártási feladatok­nak. Az építés minden rész­letében sikerült közös ne­vezőre jutni a kivitelezők­kel. így két-három héten belül sor kerül a kohászati veze­tők, valamint a generálkivi­telezők — a BÁÉV, az ÉÁÉV, a 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat és a KÉV—METR3 — vezetői ré­széről a szocialista szerződés aláírására. A szerelővállala­tokkal most folyik a részle­tek elemzése, velük a III. negyedévben írják alá a szerződést. Megfelelő fázistervek ké­szültek a kombinált acélmű csarnokának építéséhez. E szerint az I. fél év végére 18 alapnak kellett volna elké­szülnie. Ezzel szetnben csak 14 készült ugyan el, de ter­ven felül 15 alap már fél­kész állapotban van, s ez biz­tató. A főcsarnok építése más munkaterületeken- is megfe­lelően halad. Persze bőven akad tennivaló, s megoldan­dó gond is. Ezeken úgy igye­keznek úrrá lenni a kohásza­tiak, hogy a beruházási igaz­gatóság dolgozói — éppen a még jobb, közvetlenebb kap­csolat érdekében — a jövőben át'crnek az épí­tek által követelt munka­rendre. i Ugyanakkor, éppen mert a II. fél évre a korábbiaknál sokkalta nagyobb feladatok várnak a kivitelezőkre, folya­matos munkarendet igyekez­nek bevezetni az építésnél. A kohászat nem keveset ál­doz az építők még jobb mun­kára ösztönzésére, mert az év végére 580 millió forintos építést kell megvalósítaniuk a kivitelezőknek, s a közre­működőknek. a feladat tehát rendkívüli, de a kohászati vezetők bíznak benne: közö­sen megbirkóznak vele. Ez az írás a hétvégi csúcs- forgalomban kezdődött a vo­naton, s ugyanott nyert vég­leges formát hétfőn reggel. A két utazás közötti különb­ség: pénteken „pihenni” in­dulóink haza, hétfőn dolgoz­ni jöttünk. Ugyanez őszintébben: pi­henni próbáltunk még a vo­naton, mert minden hétfőn a kltnapos kapálás, permete­zés fáradtságát hozzuk. És azzal kezdünk munkahetet itt. Unaloműzőnek a vonaton az országgyűlés, pontosabban Lázár György beszámolója volt a téma. Mondták körü­löttem az ismeretlen, csak arcról ismerősök, hogy nagy gondok vannak körülöttünk a világban. Az ország az öt­éves terv felénél tett szám­adást, de az út hosszú, és az újságok tudósításai is hpsz- szúak. Nem az írott szón vi­tatkoztak körülöttem, hanem ki-ki az olvasotthoz mérten mondta a maga gondját. ■ ■ Mellettünk vándorolni lát­szott a táj. Hozta, mutogat­ta sebeit, ledőlt búzatábláját. óriási kukoricás , ahol még most is foltokban állt a víz. És valaki azt mondta: — Nem lesz itt idén sem­mi. se terv. se más... Csak hangadó kellett: — Az ipar se jobb. Látná, mi van nálunk! Többet áll­tam a géppel, mint mentem a héten . .. — A szervezés a rossz. A tejesek hajtják a melóst, de ha ők hibáznak . . . Az így hallgatott beszélge lésekből töprengő glossza születhetett volna. A nehéz- gépkezelő tizenhét éve mun­kás, a kubikosok évek hosz- szú sora óta vannak Kazinc- . barcikán. a lakatos kerítése­ket gyárt otthon. Holló Csaba, az ÉSZAK­TERV fiatal szerkezettervező mérnöke, vaskos tanulmányt készített a paneles lakóházak szeizmikus vizsgálatáról. Nem olvasmányos munka ez, hi­szen a rövid bevezető szöveg kivételével, csak matematikai képleteket, táblázatokat, tér­képeket talál benne az em­ber. A szerkezettervező tol­mácsolására volt szükség, hogy beszédessé váljanak számomra is az adatok. SZÁZ ÉVRE VISSZATEKINTVE Elöljáróban azonban el kell mondani, hogy a 100 évre visszatekintő statisztika sze­rint, 1821-ben volt a legerő­sebb földrengés ezen a tá­jon. Akkor Egerben 8-as erősségű földmozgást jegyez­tek fel, Mezőkövesden 6-os, Miskolcon pedig 4-es erőssé­gűt. Az utóbbi adatot hasz­nálta támpontul Holló Csaba — Eladósodtunk .. — A flanc megy minde­nütt. Még a gyárakban is ... A tűnődő jegyzet valami olyasmiről szólhatott volna, hogy felemás még a mi vilá­gunk, hogy tíz-húsz év ipari munka is meghagyta bennünk az időjárásnak kiszolgáltatott földműves ember kenyér-fél­tését. hogy jégverés-rosszhír lehet az is, ha egyszer nem egyértelműen csak hurrát ki­áltunk, hanem szólunk arról is, ami nehezebb ... Úsztak mellettünk az ázott búzatáblák, s licitáltak egy­másra a törtépetek rossz ve­zetőről, elrontott munká­ról . .. Körbenjárt közben az üveg is, nem egy és nem kettő. Ahogy elszabadultak az in­dulatok, szinte olyan volt, mintha a múltba utaznék visszafele. .. ■ ■ Hétfőn reggel, ugyanezek között az emberek között végighallgattam ugyanezt a vitát. Az otthoni fáradság volt bertnünk. meg valameny- nyi öröm. mert szép a nyír­ségi dohány, a krumpli, s te­remni fog a i'agv után jól vi««zametszett szőlő is. És nem volt szesz bennünk, még néni fájt a munkásszál­lók férfi-magánya. Életfor­mából életformába jöttünk. Elhangzottak ugyanazok a történetek a művezetőről, a mérnökről, de valaki meg­kérdezte: — Ti szóltatok valamit mi- afl a ? Mondták, amit a televí­zió mondo't. de valaki mesél­ni kezdte, hogy a fia, ami­kor kint járt most külföl­dön .. . Licitáltunk, de most a jó­val. Szinte mindenkinek akadt közeli családtagja, aki a miskolci veszélyeztetettség­re. Sőt — ahogy mondani szoktuk — „rá.is tett egy la­páttal'. azaz 5-ös erősségű földrengést feltételezve vé­gezte el a számításokat. A CSOMÓPONTOK TEHERBÍRÁSA Mivel Magyarországon rendkívül ritka az erős föld­mozgás, földrengésbizlos há­zal nem érdemes építeni. Eh­hez egyébként speciális gyár­tási móddal, speciális építő­elemeket kellene készíteni. A kérdés tehát csak az lehet, hogy a jelenlegi házgyári technológiával készített ele­mekből hány szintes lakóhá­zak építhetők. Másképpen fo­galmazva: milyen magas épületekben lelte* garantálni a lakók életét, testi épségét, eresebb földmozgás esetén is? Ahhoz már szakembernek sem kell lenni, hogy meg­értsük: a csomópontok (azok utazott, ki-ki tudta a másik­ról, hogy milyen házat épí­tett. hogy a gyerekéből mér­nököt, vagy éppen orvost akar, hogy hétközben nem fillérezik, mert „valami min­dig cseppen”. Egymás között akartunk igazságot tenni, hogy mi van akkor, ha egy országnak gondjai is vannak? — Az a baj, hogy te. meg ő. meg én nem érezzük eze­ket a gondokat. Neked ott a borítékban az a hat-nyolc százalék... — Otthon úgy kapáltam tíz órát, hogy nem álltam meg. Itt bent nem kapko­dunk úgy a munka után . .. — Csak ritkán gondolunk bele... j — Jóra jön az. A szőlő is terem, amit visszametszet­tek ... Farányi parlament volt ez a vonaton, amíg az életfor­mából életformába, értünk. Jó beszélgetés, mert belefért, hogy máskor egy ilyen évben pipacstól lenne piros a ha­tár, de most jót ígér még mindig a dőlt gabona is. hogy a BÁÉV-nél megszigorodott az ellenőrzés, hogy Barcikán megnézik a munkalapokat, hogy... Tévedések nélkül: tudom, hogy nem tudunk mindig or­szágos érdekekben gondol­kozni. hogy az érdekek kö­zött nagyon könnyű eltéved­ni. de azt is, hogy egy józan hétkezdő reggelen hatelemis emberek mondtak és éreztek igazat országos dolgainkról. Az emberek az itt végzet' munkájuk után élnek. A visszaút az igazabb. BARTHA GÁBOR a pontok, ahol a panelek egymáshoz kapcsolódnak) te­herbírása a döntő. A ROMÁNIAI TAPASZTALATOK Cölöp és doboz alapozású házakra is elkészítette a számításokat Holló Csaba. Ügy találta, hogy mindkét alapozással hasonló erősségű földrengést bírnak el a la­kóházak. És sokat elbírnak! Alapvető tévedés, hogy a ház°vári épületek kártyavár­ként omlanának össze. Ezt a nézetet egyébként megcáfol­ták a romániai földrengés al­kalmával szerzett tapasztala­tok is. A jól méretezett, gon­dosan összeszerelt panelhá­zak lényegesen jobban bírták az elemi csapást, mint a ha­gyományos módon építettek. De jöjjenek most mór az adatok! A házgyári épületek nyolc szintig még a nyolcas erősségű földrengést is elbír­nák, azaz csak olyan károk keletkeznének bennük, hogy a lakókat ki lehetne mente­ni. Megismétlem: ilyen erős földmozgást Miskolcon az utóbbi száz évben nem ész­leltek. Vajmi kevés esély van tehát arra, hogy a kö­vetkező 50 évben (ennyire tervezték a házgyári éoületek erkölcsi kopását) akár csak megközelítő nagyságú' föld­rengés fordul elő. Hetes erős­ségű földrengést bírnak el a tízszintes, hatost a tizenkét szintes házak. Ennél maga­sabb lakóépületet nem is, ém'tenek házgyári elemekből Miskolcon! MEGNYUGTATÓ VÉGEREDMÉNY Összegezve: a miskolci ve­szélyeztetettségre támpontul szolgáló ötös erősségű föld­rengést különösebb baj nél­kül élnék túl a gondosan alapozott és szerelt (!) ház­gyári épületek. És ez akkor is megnyugtató, ha hazánk, ezen belül szűkebb pátriánk sem tartozik a gyakori föld­rengésekkel veszélyeztetett területek közé. Olyan föld­mozgás, mint, amilyen Békés megvében volt fa lesutóbMt 3—3,5 erősségűre taksálták) semmiféle nyomot, még apró repedéseket sem hagyna a paneles épületek falán. *• (békés) Joli a Hóna, de fogy a Traubi is A megye néhánv helysége után új üdítő itallal ismer­kedhettek meg a vásárlók Miskolcon is, a Rónával. A Debreceni Állami Gazdaság készíti, és legalább olyan fi­nom, mint a Traubi. Kétde- cis palackokban vásárolha­tó, meggy és alma aromával, szénsavas dúsítással. E mel­leit azonban kapható a már közkedvelt Traubi Is, sőt, több íogv belőle, mint tavaly. Ez annak köszönhető, hogy literes palackokban is árul­ják. Mind a kereskedelem, mind a vendéglátóipar 30 százalékkal többet rendelt belőle a tavalyinál, és bizto­sak abban, hogy nem fog a raktárakban megromlani... * A Közmű- és Mélyépítő Válla'-* .«--'cm! erei ' H elő- négy utóülepítő medencét, valamint két levegőztető medence építenek a Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti szenny- tisztitó telepén. (A képen: sze: clik az első ülepitőmedence betonacélvázát.) (Fehér József felvétele) I T. Z. Egy józan hétkezdő reggelen Parlament a vonaton Az utóbbi hetekben többször észleltek gyenge földmozgást Békés megyében. Emberéletben nem esett kár, az anyagi veszteség sem számottevő, de azért mindannyian nagyon odafigyelünk az ilyen hírekre. Még az is eszünkbe ötlik, hogy vajon hogyan bírnák a hasonló, vagy erősebb föld­mozgást a házgyári panelekből készült lakóépületek. Van aki úgy véli, hogy „összedőlnének, mint a kártyavár”. A laikus találgat, a szakember számításokkal bizonyít.

Next

/
Thumbnails
Contents