Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

Ha rengene a föld (A D3 VÁROSPOLITIKÁI FÓRUMA A 3. OLDALON) Figyelik a fagylaltot (CIKK AZ 5. OLDALON) Számvetés az LKM-beii Továbbra is csúcsforma ban a diósgyőri kohászok Az V. ötéves terv eddig el­telt két és tél éve alatt — merthogy éppen félidőben vagyunk — kiemelkedő ered­ményeket mondhatnak ma­gukénak a diósgyőri kohá­szok. Az erkölcsi elismerés sem maradt el; megelőző évi eredményeik alapján 1977- ben a Kiváló Vállalat címet, 1978-ban pedig az MSZMP Központi Bizottságának ju­bileumi zászlaját, és ezzel együtt ismét a Kiváló Válla­lat címet nyerték el. Ügy tűnik, nem elégedtek meg ennyivel a nagymúltú gyár dolgozói. Sikert sikerre halmoznak — s erről büsz­kén szólhatott tegnapi, fél­éves eredményeiket ismerte­tő tájékoztatóján dr. Szep- pelfeld Sándor, az LKM ve­zérigazgatója. A tervidőszak első feléről készített számvetés azt mu­tatja; a diósgyőri kohászok nyersvasból 31 ezer, acélból 124 000, míg hengereltáruból 25. napja az űrben A Szaljut—6 szovjet tudo­mányos űrállomáson 25. nap­ja dolgozó űrhajósok tegnap folytatták a Progressz—2 te­herűrhajó 1300 kilogramm súlyú szállítmányának előző nap megkezdett átrakását. Az űrlaboratóriumba viszik át az újabb tudományos kí­sérletekhez a Földről kapott berendezéseket, műszereket, filmtekercseket és a tartós űrélethez nélkülözhetetlen tiszta ruhát, friss fehérne­műt, élelmiszer- és ivóvíz­utánpótlást. Kovaljonok és Ivancsen- kov a legszigorúbb földi irá­nyítás mellett hozzálátott a mintegy egytonnányi folyé­kony üzemanyag átszivaty- tyúzásához is. Ez az űrhajó­sok és az irányítóközpont ré­széről egyaránt a lehető leg­nagyobb összpontosítást és gondosságot igénylő művelet volt 108 000 tonnával gyártottak többet. Amit termeltek, az készáruként el is hagyta a gyárat. Belföldre 6,5 száza­lékkal, a szocialista orszá­gokba 6.6 százalékkal növel­ték az értékesített termékek mennyiségét. Jóllehet, a tő­kés piaci helyzet erősen inga­dozó volt. a Közös Piac or­szágai az év első felében stopot mutattak a KGST-or­szágok acéláruinak, végül mégis engedtek, s a kohászat jó exportpolitikájának, s nem utolsósorban a diósgyőri áruk kitűnő minőségének kö­szönhetően 7,7 millió dollár­ral sikerült túlteljesíteni a nyugatra irányuló exportot. Ennek megfelelően a terv­időszak első két évére terve­zett 760 millió forintos nye­reség 950 millió forintban realizálódott. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy évente 100—120 millió forin­tot mutathattak ki anyag- és energiamegtakarításban. (Folytatás a 3. oldalon) + Tegnap MZ., időjárás K»rt vébe járt Ilii szocialista ország bá­tor emberéinek. Így a stílusugrásban végrehajthattak újabb három sorozatot, s mar eredményt is hirdethettek. Felső ké­pünkön: az ugrók kedvenc gépmadarába, az AN—2 típusú gépbe száll 10 ejtőernyős és az ugrásvezető, hogy 2000 méter magasságból zuhanóugrással hagyják el a gépet, s elvégez­zék az előírt, .,szuperkereszt” becenévvel illetett gyakorlatot. A földről minden mozdulatukat szupertávcsővel kombinált képmagnó rögzíti, hogy a verseny végeztével ki-ki elemez­hesse, milyen hibát követett el (bal oldali képünk). Sztojcse- va és a paplanernyő földközelben. A bolgár kislány nem ke­rült ugyan a legjobbak közé. ám egyik ugrása után elisme­rően csettintettek a szakemberek (jobb oldali képünk). A Szo­cialista Országok Ejtőernyős Versenyének érdekességeiről és a stilusugrás eredményeiről számolunk be a 4. oldalon. (Herényi László felvételei) Esős idő Ma estig felhős idő várha­tó. megismétlődő esőkkel, záporokkal. A déli. délnyu­gati szél időnként megélén­kül. A hőmérséklet délután — ha felszakadozik a felhőzet — 25 fok körül, este 16—18 fok között várható. * Vlagyimir Kovaljonok (a háttérben) és Alekszandr Ivan- csenkov a Progressz—2 rakományának álrakása közben. Áladási ünnepség Ozdon Ma délután ünnepel Özd, ünnepelnek az Ózdi Kohá­szati Üzemekben. Megvaló­sult ugyanis az államilag ki­emelt nagyberuházás — ha­táridőben és a tervezett költségszinten —. aminek az volt a célja, hogy az ÖKÜ- ben évente 1,4 millió tonna acélt termeljenek. Az acél­gyártás-fejlesztési program ünnepélyes megindítására ma délután kerül sor. Mauritánia új vezetése hét­főn és kedden több olyan ér­telmű nyilatkozatot tett. amelyek erősen valószínűsí­tik, hogy az államcsínyt vég­rehajtó erők folytatni fogják a megdöntött Moktar Ould Daddah elnök nyugatbarát politikáját és a nyugat-sza- harai Polisario Front ellen vívott hódító háborúját. Mustapha Ould Salek ez­redes, aki az államcsínyt kö­vetően állam- és kormányfő lett, fogadta Szaúd-Arábia A ma kezdődő szovjet— amerikai külügyminiszteri tárgyalásokra Genfbe érke­zett Andrei Gromiko. az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Mint rövid repülőtéri nyilatkozatában Gromiko elmondotta: a meg­beszélések középpontjában a hadászati fegyverkorlátozás­sal, konkrétan az azzal kap­csolatos új szovjet—amerikái egyezmény előkészítésével összefüggő kérdések állnak. mauritániai nagykövetét és közölte vele, hogy az állam­csínyt „belső problémák'’ miatt hajtották végre, s az új rendszer tiszteletben fog­ja tartani Mauritánia összes korábbi nemzetközi, arab és iszlám kötelezettségét. Saleji ezredes azt is kilátásba he­lyezte, hogy polgári kor­mányt fognak alakítani az országban, ez azonban eddig csak részben valósult meg. Mint már jelentettük, a 16 tagú új kormánynak nyolc polgári tagja van. Nyugati hírügynökségi je­lentések szerint az állam­csínyt végrehajtó hadsereg azt kifogásolta a korábbi el­nök politikájában, hogy ..sem katonailag, sem politikailag nem volt képes döntésre vin­ni” a Polisario Front ellen vívott háborút.. Az államcsínyt bizonyos tő­kés körök is támogatásukról biztosították, így például az állami bányatársaság, amely­nek vasérctermelése Mauri­tánia összes bevétele 85 szá­zalékának forrása. Nyíltól palát folytat az út maurítániai rezsim Cromiko és lance genfi találkozóján Napirenden: a SALT A szovjet diplomácia veze­tője hozzáfűzte: a szovjet fél a korábbiakhoz hasonlóan kész ezeknek a kéraéseknek a megvitatására. Szándéka, hogy olyan kölcsönösen elfo­gadható megoldásokat érje­nek el, amelyek megfelelnek a béke szilárdításának és a kölcsönösen előnyös együtt­működés célkitűzéseinek. A tárgyalásokon részt ve­vő amerikai küldöttség veze­tője. Cyrus Vance külügy­miniszter tegnap ugyancsak megérkezett Genfbe. Washington feltételei A SALT-tárg5’alás döntő szakaszába érkezett. Sajnos, Washing­ton ultimátumszerű feltételeket szab a Szovjetuniónak, a SALT- ügvben. Magyarul: Moszkva címére olyan fenyegetéseket intéznek, hogy ha a Szovjetunió nem változtat gyökeresen Afrika-politikáján, és nem enged szabad utat saját országában a szovjetellenes uszí­tásnak, akkor nem számíthat a SALT-megállaoodás aláírására. En­nél veszélyesebb játékot nem is lehet elképzelni. A körülmények és a hazai közvélemény hangja késztette Vance amerikai külügyminisztert olyan nyilatkozatra, a Gromikóval való találkozás előtt, amely szerint valóban nem szabad megengedni. hogy a SALT-tárgyalásokat összekapcsolják más kérdésekkel. A Szovjetunió nem enged a zsarolásnak . . .

Next

/
Thumbnails
Contents