Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-10 / 160. szám
Július második vasárnapján immár 28. éré a vasutasokat köszönti társadalmunk. A MÁV Miskolci igazgatóságának dolgozói és családtagjaik tegnap vidám juliálison ünnepeltek a csanyiki Majális-parkban. (Cikk a 6. oldalon.) (Kovács Attila felvételei) Tegnap, Gyulán Eszperantó egyelem Tíz országból 200 hallgatóval nyílt meg Gyulán vasárnap a 16. nemzetközi eszperantó egyetem. Az egy nyelven beszélők július 15-ig tartó találkozóján a vendégek megismerkednek hazánk művészeti, tudományos életével, eszperantó nyelven hallgatnak előadásokat, hangversenyeken. filmbemutatókon vesznek részt. X. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1978. JÚLIUS 10., HÉTFŐ I ARE: 1 FORINT Leielle az alkotmányos esküt J Pertini üzenete as olasz néphez Az antifasiszta nemzeti egység fontosságát hangoztatta > Utánpótlás a Földről „löli" a Szálját-6-011 Négy nappal Pjotr Klimuk és iVIiroslaw Hermaszewski rövid űrlátogatása után ismét van útitársa a negyedik hete a Szaljut—6 tudományos űrállomáson dolgozó Vlagyimir Ko vallonoknak és Alekszandr Ivancsenkovnak. Tegnap, moszkvai idő szerint 15 óra 59 perckor ösz- szekapcsolódott a Szaljut—6 —Szojuz—29 űrkomplexummal a Progressz—2, a világ másoűik teherűrhajója. Bár a Progressz—2 mindvégig automatikus vezérléssel közelítette meg a Szaljut—6-ot és automatikusan csatlakozott az űrállomás aggregátrendszerének oldalához, Vlagyimir Kovaljo- noknak és Alekszandr Ivan- esenkovnak bőven akadt ezzel kapcsolatban tennivalója. A telemetrikus adatok alapján és a személyzet beszámolója szerint minden a programnak megfelelően, óramű- pontossággal történt. A program szerint az űrhajósok a következő napokban a teherűrhajóról az űrállomásra szállítják át a Földről feljuttatott összes hasznos terhet, átszivattyúzzák az 1 tonna súlyú üzemanyagot, a már feladatukat betöltött berendezéseket, műszereket pedig átviszik a Progressz—2- re, amely elődjéhez, a Progressz—1-hez hasonlóan nem tér vissza a Földre, hanem feladata és az űrállomástól történt szétkapcsolása után a sűrű légrétegbe hatolva megsemmisül. Felhős idő Hűvös reggelre ébredt Miskolc, és a meteorológiai intézet sem ígért melegebb időt mára. A felhőzet fokozatosan megnövekszik és délután záporok, zivatarok várhatók. A nyugati szél a zivatarok idején megélénkül. A hőmérséklet délután 22, este 14'—16 fok körül lesz. Két méterre a föld felett, s már a földön a siklóernyő, s gazdája ___ A baljós előjelek ellenére az időjárás végül--is kegyes volt a tegnap Miskolcon megrendezett honvédelmi nap szervezőihez, a repülősökhöz és ejtőernyősökhöz, és a repülőtéren összesereglett mintegy 50 000 érdeklődőhöz. A levegőben és a földön eg-yaránt bőven volt látnivaló: szuperszonikus vadászgép 1000 kilométeres sebességgel, merész ejtőernyős fiúk és lányok, ízelítőt adva a új típusú paplanernyővel való manőverezésből, és kiállítási sátrak, megannyi érdekességgel a repülőtér gyepén. Az egesz napos eseményről a 3. oldalon riportban számolunk be. (Kerényi László felvételei) Olaszország új köztársasági elnöke, Alessandro Pertini tegnap délelőtt letette az alkotmányos esküt és elfoglalta hivatalát a Quirinale palotában. Az ünnepi díszbe öltözött Montecitorio-palotában, a képviselőház épületében Per- tini a tv- és a rádióállomások által egyenes adásban sugárzott üzenettel fordult az olasz néphez és képviselőihez. Leszögezte, hogy mint köz- társasági elnök, tiszteletben fogja tartani azt a politikai- katonai-gazdasági szövetségi rendszert, amelynek Olaszország is tagja, és utalt a közös piaci európai parlament jövőre esedékes közvetlen megválasztásának fontosságára. Hangsúlyozta a leszerelést és annak fontosságát, hogy a fegyverkezésre fordított javakat átcsoportosítsák az éhség megszüntetésére. Olaszországnak békében és barátságban kell élnie minden néppel — mondta Per- tini kiemelte az antifasiszta nemzeti egység szerepét a társadalmi-gazdasági bajok orvoslásában, a szabdaságjo- gok konszolidálásában. Síkra- szállt a dolgozó rétegek emancipációjáért. Szeméyes hangvételű üzenetében elmondta, hogy a szabadság iránti elkötelezettsége a savonai munkásmoz>)c Alessandro Pertini leteszi az alkotmányos esküt. Mellette Pietro Ingrao, a képviselőhöz kommunista elnöke. A libunoni jobboldal Külön állam kikiáltására készül A jobboldali keresztény milíciák és az arabközi békefenntartó erők között lezajlott súlyos, több száz halálos áldozatot követelő harcok után tegnapra valamelyest enyhült a feszültség Bejrutban. A libanoni főváros egyes negyedeiben, elsősorban a keresztények lakta keleti városrészben és Bejrutban tegnap is lövöldözések voltak. A libanoni jobboldal — noha síkraszállt Szárkisz hivatalban maradása mellett — semmit nem hajlandó tenni a válság enyhítésére. Mint az ADN hírügynökség bejrúti tudósítója jelentette: a falan- gista párt egyik szóvivője közölte, hogy a jobboldali pártok egy külön libanoni állam kikiáltását készítik elő. A szóvivő hangoztatta, hogy a fegyveres milíciák e cél elérése érdekében a harci cselekmények kiszélesítésére törekszenek. A hét végén életbe lépett törékeny fegyverszünetet külföldi és libanoni politikusok egyaránt megpróbálták arra felhasználni, hogy Eliasz Szárkisz elnököt korábban kilátásba helyezett lemondásának visszavonására bírják. Műkincsek égtek el galomban formálódott, és a fasiszták által meggyilkolt Giacomo Matteotti és Antonio Gramsci tanításán csiszolódott. Feledhetetlen börtöntársának nevezte Antonio Gramscit, a kommunista vezetőt és filozófust. Végül meleg szavakkal emlékezett meg Aldo Moróról. Kijelentette: ha nem gyilkolták volna meg, 1 ma nem ő, hanem Moro lépné át a, Quirinale-palota kü- í szöbét. i Ezer modern festmény, szobor, grafika és egyéb műtárgy vált a lángok martalékává Rió De Janeiróban, a modern művészetek múzeumában 30 percig pusztító tűzvészben. Odalett Picasso 2 festménye, Salvador Dali több alkotása és Torres Gerda uruguayi festőművész egész életműve, amelyet kiállítás céljára kértek kölcsön Montevideóból. Szakemberek szerint a katasztrófát vagy rövidzárlat, vagy eldobott égő cigarettavég okozhatta. Ötös ikrek születtek Három orvos és 15 ápolónő segédletével ötös ikreknek adott életet a franciaországi Caen-ben egy 28 éves tanárnő. Mint az orvosok vasárnap közölték, a hét és fel hónapra született három kislány és két fiú egészségesek. Terhessége előtt az anya meddőség elleni hormonkezelésben részesült. Előbb Párizsban, most Tatán A fiatal képzőművészek országos stúdiója tagjainak munkáiból nyitottak vasárnap kiállítást a tatai öregvárban; 35 alkotó festményei, grafikái és szobrai láthatók a reprezentatív tárlaton. A tatai kiállításra csoportosított anyagot ez év tavaszán Párizsban már bemutatták, s ott nagy sikert arattak a magyar képzőművészek. Több mint 70 ezren nézték meg a párizsi tárlatot.