Déli Hírlap, 1978. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-13 / 137. szám

Találkozó Árián Felhívás! Felhívjuk a gépjármű-tulajdonosok figyelmét, hogy az 1978. első félévi r befizetésének határideje 1978. június 30-án lejár! A gépjárműadót az állandó lakhelye szerint ille­tékes községi, nagyközségi tanács végrehajtó bi­zottságának szakigazgatási szervéhez, illetőleg a városi, megyei városi tanács kerületi hivatalának pénzügyi osztályához kell befizetni, az ott besze­rezhető átutalási postautalványon. Késedelmes fizetés esetén egyhavi adónak megfelelő bírságot állapít meg az adóható­ság. Ha az adót csak az adóhatóság felhívására — az abban megadott határidőn belül — fizetik be, kéthavi adónak megfelelő összegű bírságot kell fizetni. Abban az esetben pedig, ha az adó­hátralékot felhívásra sem egyenlítik ki, a teljes hátralék kétszeresét kell megfizetni. Ismétlődő mu­lasztás esetén az adóhatóság a forgalmi enge­dély bevonását kezdeményezheti a rendőrható­ságnál. ■ B Kérjük, hogy állampolgári kötelezettségüknek kü­lön felhívás nélkül szíveskedjenek eleget tenni. B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. és Miskolc m. város Tanácsa V. B. pénzügyi osztálya A Diósgyőri Gépgyár azonnali belépéssel felvételre keres minősített hegesztőket, asztalosokat (készáru-csomagoláshoz, láda készítéshez), valamint sebesvizi üdülőjébe konyhaszemélyzetet (szakácsnő, konyhalány). Jelentkezni, érdeklődni a vállalat munkaerő-gazdálkodásán lehet Telefon: 14-131/10-52 mellék-#•Fárasztják az ágyat... A Fa-, Papír, és Nyomdaipari Minőségellenőrző Intézet rendsze­resen ellenőr~i a bútorok minőségét. A gyártásközi ellenőrzésen túlmenően az intézet labo­ratóriumaiban évente mintegy száz terméket alaposan megvizsgálnak. Képünkön: „fáraszt­ják” ellenőrzés céljából az ágyat. (Hadas János felvétele) Tábort nyitottak J az országjáró diákok A KISZ Borsod megyei és Ózd járási Bizottsága, vala­mint a Borsod megyei Ta­nács művelődésügyi osztálya hívta életre az országjáró diákok megyei találkozóját. Tegnap volt — ismerkedé­si esttel egybekötve — azün. nepélyes tábornyitás, s' ma kezdődik az érdemi prog­ram. Természetjáró akadály- versenyen mérik össze tudá­sukat a természetkedvelő diákok, holnap tájfutóver­seny és fakultatív sportver­senyek lesznek, este pedig tábortűz. Csütörtökön tábori tízpróba a program, majd a fakultatív versenyek döntői­re, s az eredményhirdetésre kerül sor. Pénteken reggel pedig táborbontáson „szedik fel a sátorfát”. Tajcszlaíalcsrá az Az osztrák utasellátó ve­zetői ma tapasztalatcsere­látogatásra érkeznek Mis­kolcra, az Utasellátó terüle­ti igazgatóságára. Ez alka­osztrák telük lomból munkaértekezleten vesznek részt a vállalat it­teni igazgatójával és a MÁV Miskolci Igazgatóságának vezetőjével. Dzsessz A Molnár Béla Ifjúsági Házban ma találkozhatnak azok a fiatalok, akiket érde­kel a dzsessz., D. Gordon- és S. Rollins-lemezeket hallgat­hatnak délután 6 órától. Ugyanebben az időpontban kezdődik a Fiatal utazók klubjának programja. Peskó György orgonaestje Ma este 8 órakor kezdő­dik az evangélikus temp­lomban Peskó György orgo­nahangversenye. A műsoron Bach-művek szerepelnek; a g-moll fantázia és fúga. há­rom korálelőjáték, a G-dúr prelúdium és fúga, a g-moll partita és a c-móll passa- caglia. Jó, ha van jogosítványuk Az iskolákban egyre szé­lesebb körben terjed a KRESZ-oktatás. Ajánlatos, hogy Borsodban és Miskol­con is mind több pedagógus szerezzen gépjárművezetői jogosítványt, sőt, tegyen szakoktatói vizsgát, hiszen ezek nélkül elképzelhetetlen a közlekedési ismeretek ta­nítása. Az Országos Közle­kedésbiztonsági Tanács anya­gi segítséget is ad a pedagó­gusok ilyenfajta képzéséhez. Megyénkben jelenleg 60 pe­dagógus — köztük óvónők is — vesz részt kedvezményes díjtételű gépjárművezető­képzésben, sőt 80-an az ATI szakoktatói tanfolyamára jár­nak, ugyancsak élvezve az OKBT anyagi támogatását. Ki irányítsa a divatot: az ipar, a kereskedelem, a vásár­lók, vagy épben a divattervezők? A közös nevezőt keres­géljük. A fáziskésésért általában a másik felet okoljuk. A Magyar Divat Intézet munkatársai, akiknek az a fel­adatuk. hogy az iparnak, a kereskedelemnek sugallják, mer­ről fúj a sz 1 a divatvilágban, nem mondják, hogy elégedet­tek immár kétéves missziójuk eredményével. Nem mondom, hogy az iparnak nincs mit tenni, hogy a módi gyors felhőátvenulásait kövesse. De az üzletekben rit­kán jut eszünkbe, hogy a boltvezető vagy az árubeszerző veüe meg nekünk ezt a fazont. Lehet, hogy volt divatosabb, jóllehet, drágább is. De neki az nem tetszett a bemutatón, az nem az ő stílusa, vagy félt talán a holmitól, hogy a nyakán marad. Akad azért jó példa Miskolcon is. A neve sincs butik, a Sötéíkapunál. A kétszemélyes bolt vezetőjéről és eladójáról nem mondható el, hogy a tinédzser korosztályból való. Még­is veszik a lapot a divatban, és a legutolsót kínálják. A 4x5 méteres helyiségben naponta ezren-ezerötszázan fordulnak meg. No, nem mind vásárló, csupán kétszáz. De a mustrál­tatokból lesznek a vevők! Sajnos, kevés eladóban tudatosodott még az a kereskedel­mi aranyszabály, hogy jó dédelgetni a kuncsaftot. Ahol ba­busgatják, oda visszajár, és úgy tudom, a saját zsebe sem bánja meg, ha forog az áru. Sokszor a fejére olvassák a kardoskodóknak, hogy nem mindenki akarja követni a divatot. Nos, ez a tétel régen megbukott. Mert a divat nem azonos fogalom a hóbortos­sal, a bolondossal. A módi nemcsak a tinédzserek privilé­giuma. Mindenki szeret < divatosan, a korának megfelelően öltözködni. A divat szó ma már inkább az öltözködéskultú­rához közelít. Mert ha nem így lenne, még mindig a lte- ménykalapnál tartanánk ... Mondják: ami dhratos, az drága. A kereskedők, de főleg a maszek butikosok a megmondhatói, hogy a drága holmi igen jó üzlet. Nem a pénz számít! A drágább holmi ellen- állnbb a divaláramlatokkal szemben. S ritkán marad rak­táron. Megrendüli a bizalom ? Egy nap a szervizben — Szervizre hoztam a ko­csit, de ha lehet, csak egy bélyegzést kérnék, hogy itt jártam ... Á XVI. sz. AFIT Téglás utcai szervizbázisán napon­ta többször is elhangzik a kérés. Két tulajdonostól hal­lottuk e szavakat tegnap, s amikor megérdeklődtük: mi­ért kérik ezt, egyikük mér­gesen elutasított, a másik pedig mendemondákra hivat­kozott. Történetesen arra, hogy kilopják a kocsiból a jó alkatrészeket, nem végzik el a szükséges munkálato­kat, vagy olyanokat is le­számláznak, amelyeket nem kért a tulajdonos, s szerinte nem is volt szükség annak elvégzésére. ELKÍSÉRTÜNK EGY MOSZKVICSOT Tegnap igyekeztünk utána­járni, mi is az igazság. Vé­gigkísértünk egy kocsit a tel­jes szervizen. A ZX 08—60 forgalmi rendszámú Moszk­vics 1500-ra «sett a válasz­tásunk, amelyet tulajdonosa 9 óra előtt néhány perccel jelentett be az ügyfélszol­gálaton. Úgymond balszeren­cséje volt, hiszen a kocsi bő 45 perc után is az udvaron vesztegelt. Az történt ugyanis, hogy a szemlés kocsikból leenge­dett fáradtolajat akarták el­szállítani a műhelyből, de lerobbant a szállítókocsi, s míg kijavították, több mint félóra telt el. Közbejött a reggeliszünet. így aztan 10 óra is elmúlt, mire a Moszk­vics az alsómosásig eljutott. Innen a zsírzóhelyre veze­tett az út, ahol leengedték a motor- és a sebességváltó­olajat, s frissel töltötték fel azt. Ugyanakkor elvégezték a szükséges kenést. A szalagszerű folyamat kö­vetkező állomása a motor­vizsgáló tér volt, ahol a sze­mélykocsit motorikusán, mű­ködés közben ellenőrizték, a szükséges szelepállításokat, műveleteket elvégezték. Nem sokkal később már egy ak­na fölött állt a kocsi, itt a különböző vezetékeket vizs­gálták át a szerelők. Követ­kezett a felsőmosás, s már vehette is át a tulajdonos a szervizből kikerült kocsiját. NEM DOLGOZUNK GYORSAN ... Mindez így leírva gyors­nak. egyszerűnek tűnik. Tud­ni kell azonban, hogy már az ügyfélszolgálaton felhív­ják a tulajdonosok figyel­mét; a szervizmunkálatok 3—5 órát vesznek igénybe, addig vagy várakozzanak tü­relmesen, vagy végezzék a dolgukat, s az adott időre jöjjenek vissza. A legjobban a koránkelők járnak, akik 6 órakor átadva a kocsijukat, 9 körül már vissza is kap­ják azt. A később érkezők később veszik át kocsijukat. A várakozóhelyiségben meglehetősen türelmetlen emberekkel találkoztunk. Egyikük hangosan gondolko­dott: — Hová a csudába megy az a szerelő? Az előbb még a kocsimban ült, most meg vígan pöfékelve megy az ud­var végébe... Egy. másik, Zsiguli-tulaj- doaos: — Hát én még ennyit sehol nem vártam. Azt ígér­ték, 4 óra múlva készen lesz a kocsim! Már 10 per­cet késnek ...! (öt perccel később átvehette a kész ko­csit!) A tapasztaltakat Téma i István műszakvezetővel be­széltük meg, aki nem ker­telt: — Tény, hogy nem dol­gozunk gyorsan. De aki azt akarja, hogy kocsija rend­ben legyen, annak ugyanúgy rá kell szánnia a napot, mintha orvoshoz menne. Bátran állíthatom: amióta az ügyfelek nem mehetnek be a javítótérbe, gyorsabb, s minőségileg is jobb a mun­kánk. Természetesen mi is emberek vagyunk, követhe­tünk el hibákat, de hogy lé­nyegesen kevesebbet, azt bi­zonyítják a csökkenő pana­szok is. Ma nyugodtan dol­gozhatnak szerelőink, s a le­hetőségekhez képest igyekez­nek gyorsan, szakszerűen vé­gezni munkájukat. Persze, a jó szerelő eddig is jól végez­te munkáiét, a gyengébb ezu­tán is kevésbé jól végzi. Mint ahogy két szabó sem készít egyforma ruhát... ELMENT A LEVEGŐ — Az időről pedig any« nyit: a gondos átvizsgálás­hoz legalább 3 óra szüksé­ges. Ez az idő kitolódhat, hiszen mindig közbejöhet va­lami. Mint most is: rövid ideig ugyan, de nem tudtuk mosni a kocsikat, mert a már említett üzemzavar mel­lett elment a sűrített leve­gő, és a felsőmosóban le­robbant a vízszintes mosó motorja. Ez mind hosszab­bítja az egy kocsira fordí­tandó, s a várakozási időt. Márpedig ki szeret vára­kozni ...? TÖTH ZOLTÁN O. E. Wvat és aranyszabály

Next

/
Thumbnails
Contents