Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-17 / 114. szám

Áthelyezték a bányászokat a Szeles-aknában- Váratlan vízbetörés öntöt­te el tegnap.a Borsodi Szén­bányák Vállalat Szeles-ak­náját. Víz áramlik a vága­tokban,' a Sajó és a Szuha áradása következtében. A bányát ki kellett üríteni, s a sajnálatos esemény során mintegy 100 vagonos, azaz ezer tonnás napi termelés esik ki. Az ország bánya­mentői rögtön a borsodiak segítségére siettek, és Tata­bányáról, Dorogról érkeztek szivattyúk. A bányászokat a környező bányákba irányí­tották : Szuha völgyön, Or­mosbányán, Mákvölgyön és a Miskolci Bányaüzem terüle­tén folytatják a munkát. A becslések szerint való­színű, hogy több hónapon keresztül kell küzdeni a víz­zel Szeles-aknán. ♦ Anya gyermekével (Bara István etiópjai riportfotóiból) A beszélgetés eltartott volna késő estig Beszámolt a képviselőnő Tegnap délután, a III. ke­rületi Tanácsi Hivatal ta­nácstermében Hargitai Ag­nes országgyűlési képviseld találkozott választóival. Rtisz János, a Hazafias Népfront III. kerületi Bi­zottságának titkára a találko­zó harmadik órájában java­solta, hogy még három hoz­zászólót hallgassanak meg és rekesszék be a vitát. Nos, e javaslat nélkül a vita eltar­tott volna késő estig. Rész­ben azért, mert a nagyon sok eredmény mellett nagyon sok gond is van ebben a sokarcú választókerületben, ahol éppúgy megtalálható a modern lakótelep, mint az évtizedek óta változatlan vá­rosszéli utca, vagy éppen a város része, de ma is falusias település: Ömassa. Hargitai Ágnes mondta a beszámoló előtt: — Szeretném, ha sokan szólnának. Bevallom, hogy minden fórumnak örülök, s ahová elérek, oda el is me­gyek. legyen az lakóközgyű­lés, tanácstagi beszámoló, vagy bármi más. Az ember mindig kap valamit, mindig megtud valamit amit nem tudott. Szerencsés ember va­gyok. A munkámhoz nagyon sokat segít a DIGÉP, ahol dolgozom, segit a Hazafias Népfront, a tanács, de nem hiszem, hogy megbántanám őket, ha azt mondom, hogy légtöbbet a választó segít. Egész egyszerűen nem végez­hetném jól a munkám, ha nem lettem volna ott például az ómassai falugyűlésen, ha nem lettem volna ott egy lakásszövetkezet zárszámadó közgyűlésén. — Ne haragudjon, de ön lokálpatrióta? — Is. Nagyon szeretem ezt a várost és az embereket is, akik benne élnek. A beszámoló első része a képviselők törvényalkotó munkájába engedett betekin­tést. Hargitai Ágnes részlete­sen szólt a belkereskedelem­ről, az állami vállalatokról,' a közművelődésről és a Pol-- gári Törvénykönyv módosítá­sáról szóló törvényekről. Szólt a törvényalkotás de­mokratizmusáról, a törvény- tervezet széles körű társadal­mi vitáiról. A beszámoló második része ismertette az országgyűlési képviselők különböző bizott­ságokban végzett munkáját, majd Miskolcról, ezen belül a választókerület eredmé­nyeiről és gondjairól beszélt Hargitai Ágnes. Hangsúlyoz­ta. s amint az a hozzászólá­sokból később kiderült, ez szükséges is volt. hogy ko­rábban lakótelepek, és a la­kótelepekkel járuléké« beru­házások épültek szinte soro­zatban, s ezért most talán Utasabbnak tűnik a fejlődés, mint korábban. Sorra megva­lósulnák viszont az elmaradt járulékos beruházások, javul a kereskedelmi ellátás, eny­hül az óvodai férőhelygond, gyorsul a közlekedés. Foglalkozott a beszámoló a kertes utcák, a városszél gondjaival. — Természetes emberi igény — mondotta Hargitai Ágnes —. hogy a régi kertes házakban élők is csatornát, vízvezetéket, városi életkörül­ményeket akarnak, de a vál­tozás lassú. Anyagi eszkö­zeink megkövetelik, hogy na­gyon gondosan rangsoroljuk az igényeket. A beszámolót követő vitá­ban többen szóltak a Ga- radna és a Szinva rendezé­séről. a hámoriak árvízgond­jairól. közlekedésről, berek- aljai kérdésekről,, kqrnyezet- véBéTémrőí. Elhangzott1 néhány javas­lat, s jó néhány panasz. Dr. Gyimesi Béla, a III. kerületi TSnácsi Hivatal elnöke, a HNF Miskolc városi Bizott­ságának alelnöke kicsit ösz- szefoglalva a vitát arról szólt, hogy hajlamosak va­gyunk csak a gondjainkat emlegetni, s egy idetévedt idegen azt hihetne, hogy a kerület nem fejlődik, pedig jócskán vannak eredménye­ink is. Hargitai Ágnes mondta a vita után: — Nagyon örülök, mert úgy érzem, jó beszélgetés volt ez. Két éve verekszem a Szinva rendezéséért, s most nagyon jó volt elmondani, hogy közelesen meoldódik ez a gond. Ugyanúgy, ahogyan sok minden megoldódott már. — Fáradt? — Péntektől dolgoztam ezen a beszámolón. Ne moso­lyogjon ki. Jobb kedvű és frissebb vagyok, mint' a be­számoló előtt. BARTHA GÁBOR A Vöröskereszt rendezi Közéleti akadémia A helyi Igényeknek megfe­lelően, a Vöröskereszt I. ke­rületi csúcsvezetpsége — má­tól kezdődően — előadásso­rozatot indít Közéleti akadé­mia rímmel. A június 14-lg tartó előadásokon a legis­mertebb orvosok, szakértők közül többen is közreműköd­nek. Az első előadásra ma délután 5 órakor kerül sor, az I/3-as alapszervezet' : i (Tízes honvéd utca 21.), ahol dr. Pénzes Géza és dr. Illés Béla a rékmegbetegedések- ről, a szív, az érrendszer betegségeiről és a magas vérnyomásról szól az érdek­lődőknek. Hasznosnak és tanulságos­nak ígérkeznek az ezt követő előadások is. Ezek a többi között jogügyi, bűnügyi, csa- ládi. ifjúságvédelmi, kereskc delmi, szolgáltatási kérdé­sekről, a NEB-ellenőrzés, a környezetvédelem, a szocia­lista együttélés témaköréből adnak közvetlen tájékozta­tást, s tanácsokat. Lehetőség nyílik arra is. hogy az elő­adások hallgatói kérdezze­nek, illetve elmondják ja­vaslataikat. A következő előadások időpontja: május 24., május 31., június 7. és 14. Küzdelem a zajártalom ellen A borsodi műszaki hetek keretén belül három miskol­ci vállalatnál is rendez a zaj­ártalommal foglalkozó elő­adást az Optikai, Akusztikai, és Filmtechnikai Egyesület Zajcsökkentő Szakosztályának miskolci szervezete. A Diós­győri Gépgyárban ma dél­után 1 órakor az összecsapó gépeknél használható zai- csökkentő burkolat feüeszté- séről. május 24-én a Miskolci Pamut .nóban az általános zajvédelemről, június 1-én pedig a December 4. Drót­művekben az ottani za bírta'- makrói, a zajcsökkentő tevé­kenységről lesz szó. EXPRESS utak ballagóknak o Amint az Express utazási iroda programját forgattam, az jutott eszembe; ha most ballagó, pénzes diák lennék, egy emlékezetes kirándulás­ra fordítanám a kincsemet. Például: Moszkva—Taskent —Buhara—Szamarkand— Moszkva. Utazással együtt 13 nap, repülőgéppel. A prog­ramban városnézés szerepel Moszkvában, aztán a Kreml megtekintése. Taskentben ugyancsak a város neveze­tességeinek megtekintése és látogatás a Népgazdasági Ki- á'Iítás színhelyére. Kirándu­lás Hivába, Buharában és Szamarkandban városnézés, múzeumlátogatás. Akinek viszont a tenger­partra szottyan kedve el­utazni, annak a jugoszláviai Opátiját szemeltem ki. Uta-j 'úáP.. wló-? busszal és vonattal. A prog­ramban tengerparti üdülést kínálnak, félnapos kirándu­lást Krk szigetére hajóval és egésznapos Istra-túrát autó­busszal. Az első út július 13-án, ez utóbbi* június 18-án indul. Például az acél Csodálkozhat, ámuldozhat a világ ellentmondásain a jobb sorsra érdemes olvasó. A kérdőjelek horgán rángatózva me­ditálhat például azon, hogy most, amikor a világpiacon tar­tósan emelkedik a nyersanyagok ára, s soha ilyen olcsón nem lehetett hozzájutni a vas- és acélipari termékekhez, mint most, továbbá azt a tényt ismerve, hogy a nagy nyu­gati acélművek kapacitás-kihasználása „takarékra” van ál­lítva; szóval az ember elmerenghet azon, hogy miért éppen most kell nekünk egyszerre két, egyenként tízmilliárd fo­rintba kerülő új acélművet építeni... A kérdés nyilván provokatív, s költői, abban az értelem­ben, hogy a. válasz már megadatott rá. Nemcsak az ünnepé­lyes alapkőletétellel, s nemcsak a népgazdaságnak nagy anyagi áldozatot jelentő építés program szerinti megvalósí­tásának figyelemmel kísérésével és szorgalmazásával. Diós­győrben azért kell az új, konvertere.? mű, mert a régi napjai egyszerűen meg vannak számlálva. Nemcsak hogy a nemrég épült, nagy kapacitású hengerművet nem tudja anyaggal ellátni, hanem a balesetveszély és a nehéz fizikai munka miatt működését be kell szüntetni. A diósgyőri és a duna­újvárosi fejlesztés tehát korántsem jelenti azt, hogy délibáb- kergető, húszegynéhány év előtti álmaink valóra válnak, s a vas és acél országa leszünk. Bár a termelés jelenleg több­szöröse az 1950. évinek, Magyarország jelenleg mindössze fél százalékát, 3,7 millió tonnát, adja a világ össztermelésének. Az acélfejadag nálunk 345 kilogramm, s az egy főre jutó termelésben olyan országok előznek meg bennünket, mint Ausztria (641 kilogramm), Csehszlovákia (985), Románia (500), Svédország (629). Pénzünk, építőipari kapacitásunk és szellemi energiáink javát lekötő acélipari beruházásaink tulajdonképpen nem azt a célt szolgálják, hogy előrébb rukkoljunk a világ-rang­sorban. Ne szegje ez kedvünket, és ne rontson illúziót! Ezek az elengedhetetlenül szükséges befektetések egy jól átgon­dolt, hosszútávú gazdaságpolitika következményei. A kor­mány elnökhelyettese, Szekér Gyula nemrég így rajzolta fel a prognózist: „A vaskohászatot Magyarországon — az ele­gendő és gazdaságos hazai alapanyagbázis hiánya és ter­melés nem versenyképes méretei miatt — nem célszerű ex­portra orientált ágazatként fejleszteni. Inkább arra kell töre­kednünk, hogy a vaskohászat az importált nyersanyagokat minél értékesebb termékekké dolgozza fel, és elsősorban a szo­cialista országokkal kialakított szakosítás segítségével képes legyen megszüntetni a hazai szükségletek, mindenekelőtt a gépipar jelentősen megnövekedett minőségiacél-igényei kielé­gítésében jelenleg mutatkozó szűk keresztmetszetet. A kül­gazdasági kapcsolatok hatékonyságának növelése szempont­jából ezért a vaskohászat szerepe két oldalról is fontos: egy­részt mentesíteni kell a népgazdaságot importkiadásoktól az igényes hengereltáru és csövek területén másrészt hozzá kell járulnia a gépipari termékek versenyképességének fokozá­sához.” A képlet tehát világos: ne a külföldről beszerzett alap­anyagokból készített magyar acéllal jelentkezzünk a világ­piacon, hanem az acélból készített kábellel, szerszámgéppel, Jfinótoeéraraval'. >Nlnes"fnás;l''^álásztáeá: ezt d'tktáfjá'ti piac. Ésszerűtlen lenne nem elfogadni ezt a kihívást. Természete­sen az acél analógiájára néhány hagyományos, s hagyomá­nyosan félkész mezőgazdasági termék exportjának szerepvál­tásáról is szólhatnánk. De — és zárja kerekké a gondolat­sort a békítő kenyér — a jó illatú, frissen sült cipó nemcsak a kereskedőt dicséri, akitől vesszük, hanem a péket, a mol­nárt és a szántóvetőt is. BRACKÖ ISTVÁN Borsodi műszaki hetek Mit vár a vegyipar a gépipartól? Ez i hét ismét bővelkedik olyan előadásokban, ankétok- ban, amelyeket a borsodi mű­szaki hetek keretén belül ren­dednek városunk, megyénk tu­dományos egyesületei. Mind­egyikre — érthető módon — nem is juthat el lapunk. Am tegnap ismét néni bántuk meg, hogy olt voltunk a Magyar Kémikusok Egyesülete Borsod megyei Csoportja és a Gép­ipari Tudományos Egyesület Miskolc városi Szervezete kö­zös. „Mit vár a vegyipar a gépipartól?” című ankétjén, narátosi Jenő, a VEGYTERV főkonstruktőre — akit a helyi szakemberek nevében Hámori Sándor, a GTE városi titkára .köszöntött — magas színvonalú előadásban foglalkozott a té­mával. A laikus nem sejtené, mi­lyen sok helyen kapcsolódik a két iparág egymáshoz. E kapcsolót azonban — tud­hattuk meg az előadásból — csöppet sem problémamen­tes. Általában ismeretes, mi­lyen dinamikusan fejlődik vegyiparunk. Az V. ötéves terv időszakában például 52 milliárd, ám a VI-ban 7'X az azt követő öt évben pedig 100 milliárd forint a vegy­ipari bruttó beruházások ösz- szege. A beruházásra szánt p?nz nagyobb része — fgy például a jelenlegi tervidő­szakban 33,4 milliárd, a kö­vetkezőben 48,2 milliárd, az azt követőben 69,6 milliárd forint — vegyipari gépek, gé­pi berendezések, készülékek értékét jelenti. A nagy gond­ja ott van a vegyiparnak, hogy a KGM és a NIM nem tudja biztosítani a vegyipari fejlesztés becsült-számított vegyipari gép, -készülék igé­nyét. Ha figyelembe veszünk mindent, azaz a két tárca vegyipari gép, -készülék ter­melését, ezeknek a termé­keknek az exportját s im­portját, 1980-ban várhatóan 1,6 milliárd, 1985-ben várha­tóan 850 millió, 1990-ben 990 millió forint értékű ilyen be­rendezés hiányzik majd az igényekhez képest. Súlyos­bítja a helyzetet az is, hogy ezek a gépek a KGST-orszá- gok piacain is hiánycikkek lesznek. Arról már nem is beszélve, hogy az elkövetke­ző tervidőszakokban egyre sürgetőbb gond lesz most még viszonylag új vegyipari üzemeinkben a szerelvényel­látottság, az egyre növekvő értékű karbantartás gép- készülékfedezete. Ezért — mondotta Bará tosi Jenő — a vegyipar az! várja a génipartól, hogy tá­massza alá jobban, tegye biztons' >osabbá a vegyipar távlati fejlesztését. Fejlesz­teni kell a magyar általános gépgyártást, hogy ne fordul­hasson elő olyan hasonló eset, amikor egy M 12-es csavar valamelyik vegyipari üzemünkben, a vegyipar re­zsijével, nem kevesebb mint 700 forintért készült el! Ám más megoldás nem volt... Hangsúlyozta az előadó: az általános gépgyártás és nor- máliagyártás fejlesztése a vegyiparon kívül még négy más iparág, ágazat közvetlen érdeke, majdhogynem lét­szükséglete is. Az előadás után az ankét résztvevői kerekasztal-konfe- rencián vitatták meg a hal­lottakat. Ma délelőtt a Nehézipari Mű­szaki Egyetemen „A racionali­zálás korszerű kérdései az ipar szervezésében” címmel kezdő­dött konferencia. Az MTESZ mis­kolci székhazában 14 órakor be élelmiszeripart érintő hatályos rendelkezéseket Ismertetik. Sá­rospatakon a Csepel Művek gyáregységében a technológiai fejlesztésekről, Sátoraljaújhelyen a postai tervszerű karbantartás továbbfejlesztéséről, Lenin város­ban pedig a Tisza vízminőségé­nek védelméről tartanak előadá. sokat a különböző egyesületek. Ny. L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents