Déli Hírlap, 1978. május (10. évfolyam, 101-126. szám)

1978-05-25 / 121. szám

Gazdag a hangdoboz-válaszlék Ez mind VIDEOTON Kis teszt egy szép kiállításon Mi így csináljuk. És ti? Társadalmi munlia — öt nagyvárosban Néhány évvel ezelőtt a Miskolc városi Tanács küldöttsé­gével Debrecenben jártam. Emlékszem, hogy megcsodáltak akkor a lakóházak csupavirág ablakait. Azzal jöttünk haza, hogy érdemes lenne megszervezni a Tiszta, virágos Misltol- cért mozgalmat. Időközben ez meg is történt, tanulságául annak, hogy van mit tanulnunk a többi nagyvárostól. Ugyan­ez igaz természetesen fordítva is. E felismeréstől vezéreltet­ve hívta össze a Miskolc városi Tanács és a Hazafias Nép­front az öt kiemelt vidéki nagyváros (Debrecen. Győr, Pécs, Szeged és Miskolc) társadalmi munkát szervező szakembe­reinek tanácskozását. „Ez mind VIDEOTON" — hirdeti városszerte az óriási színes plakát, bemutatva a gyár szinte valamennyi ter­mékét. Ugyanezt tettek élő­ben tegnap a VIDEOTON kereskedői, amikor a Cent­rum Áruház első emeletén felépítették hangulatos kiál­lításukat. Az összes készülék isme­rősként hatott, hiszen az üz­letekben ezek már régóta kaphatók; örömmel vettük azonban, hopv a cég most nemcsak a szakemberekkel, hanem a vásárlókkal is igyekszik megismertetni gyártmányait. Nem nehéz megállapítani, hogy a legfejlettebb VIDEO- TON-termékek a fekete-fe­hér televíziók. Rövidesen új típuscsalád hagyja el a gyár­tósorokat, a modul-rendsze­rű tévék. Ezeknél a bonyo­lult elektronikát úgy tervez­ték. hogy az önálló áram­köri egységeket külön pa­nelra szerelik, és ezek köny- nyen dugaszolhatóan épülitek be az egészbe. Hiba esetén csupán azt az egy kártyát kell kicserélni. Ezzel a javí­tás szinte percekbe kerül. A hibás modul azután a szer­vizben már könnyen kijavít­ható. A közönség számára ért­hetetlen. miért olyan drágák a kisképernyősök. Bár a Tünde és a "Mini-Vidi minő­ségét igazolja, hogy az NSZK is szívesen vásárol belőlük, ez mégsem magyarázza a magas árat. A V1DEOTON- hangdoboz is népszerű Nyu­gaton; Kanada és Anglia is a vásárlók között van. IVÍég a neves hangtechnikai szak­lap, a HI-FI News is közölt időnként VIDEOTON-hang- doboz hirdetéseket. A minő­séggel azonban itthon nem vagyunk elégedettek. A hangszórók gumipereme egy idő után kiszárad, kitörede­zik. használhatatlanná válik a több ezer forintos hangfal. Az illetékesek felvilágosítot­tak bennünket, hogy ez saj­nos gyári hiba. és ha előfor­dul, díjmentesen kicserélik a hibás hangszórót. A hazai hi-fisek, a hang- technika szerelmesei más té­ren is találnak kifogásolni­valót. * Ha a kereskedelem nem hoz be modern, a kor magas igényeit kielégítő ké­szülékeket, akkor miért nem gyárt hasonlókat a VIDEO­TON? A két legdrágább szte- reorádió-típus (9000—12 000 forintért) még 1971-ben ke­rült a piacra és mór akkor formailag és kapcsolástech- nikailag elavult volt. Azóta eltelt egy pár év. és ma is ugyanazokat gyártják. A két újabb asztali készülék, a Ró­ma .és a Salurnus pedig oly­annyira visszalépés, hogy még a gyár szakembereinek sem tetszik. A hazai boltok­ban régóta kapható a mo­Egy (9) játékos, aki nyert Most, így az írógép előtt gondolkozom azon. hogy szere- tem-e a vetélkedőket. Nem szeretem őket túlságosan, de megértem, hogy minden vetélkedő segíti a szocialista brigá­dok kulturális vállalásait. Egy másik jegyzet témája lehetne, hogy miért kell ezt így, ilyen formában segíteni. Tény: ve­télkedőn voltam tegnap Miskolcon a volánosokkal. Téma a történelem, azon belül 1848. Tizenkétszer három ember tanult ezért a vetélkedőért. Könyvtárnyi könyvet vitt magának „puskázni” diókos ra­vaszsággal. a csuklójára írt adatokat és évszámokat, és való­ságos vizsgadrukkal várta a vetélkedőt. A főosztályvezető zsürielnök, a szervező könyvtáros, a versenyző mérnök, köz­gazdász. műszerész és gépkocsivezető egyformán élt ebben a vizsgadrukkban. Nem túlzás: egyformán megfiatalodtak ettől a másféle izgalomtól. Jólesett, tetszett, s ebből van gyakorlatilag ez a jegyzet is, hogy egy, a harmadik helyén végzett csapat tagja, kétgyer­mekes édesanya a lelkemre kötötte, hogy igenis írjam meg a nyertesek nevét, mert az ő két lánya azt olvasni akarja. Leírom a neveket, mert szinte valamenhyi játékos gyakorló édesapa és édesanya. Első helyen a Hatvani Zoltán, Sztupák Árpád és Petri János alkotta csapat végzett. Két mérnök és egy közgazdász. Ezer forintot kaptak fejenként. Második a Béres Tivadarné, Fudrus Kátalin, Gulyás József alkotta csa­pat lett. Ök hárman négyen voltak, mert elkísérte őket Gáldi Imréné, a művezetőjük is, aki nagymama-korban nagyobbat izgult, mint a játékosok. A harmadik helyezett, kiélezett és nagy küzdelem utón, a Volán Elektronika brigádjának egyik csapata lett. Héczei Lajosné. Záberczky Józseíné és Virág Imre, Jellemző: ez a brigád például két csapattal is szerepelt. Játszani jó, s ha jó, akkor hasznos is. Elsősorban nem is könyvtárnyi elolvasott könyv miatt, hanem a játék holnapon is formáló hangulatáért. Mit írhatnék a szervezőkről? Talán azt, hogy ez jó mulatság — bár többnyire női munka volt, (bartha) dern, úgynevezett katonai ki­vitelű. fekete dobozú japán táskarádió. Ma már a len­gyelek is készítenek ilyene­ket. A VIDEOTON még a nullszériánál tart. Pedig a híradástechnikában nem le­het évekig fejlesztgetni va­lamit, hiszen egy-egy termék a világpiacon hónapok alatt elöregszik. Az ízléses kiállítás láttán felvetődik a kérdés: miért nem lehet az üzletekben is ilyen hangulatos környezet­ben elhelyezni és árulni eze­ket a termékeket? Az eladó­kat sem ártana alaposabban felkészíteni, hogy nagyobb szakértelemmel tudják kínál­ni a meglevő választékot. Bizony jó volna, ha a keres­kedő többet is tudna mon­dani, mint amennyit a gyári prospektus elárul... (kerényi) Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak titkára köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd Kollith Sándor, a városi pártbizottság titkára beszélt a társadalmi munka miskol­ci eredményeiről, a szerve­zés. irányítás továbbfejlesz­téséről. Nagyobb távlatokban kell gondolkozni a tervezés­nél, és a lakosság még szé­lesebb rétegét kell bevonni a társadalmi munkába — hangsúlyozta egyebek között. Szólt arról a szép kezdemé­nyezésről is, hogy a belvá­rosi lakótelepet a közösségi élet modelljévé kívánják fej­leszteni. Az utóbbi bejelen­tés nagy érdeklődést keltett és számos ezzel kapcsolatos kérdésre kellett választ ad­ni a miskolciaknak. Egy üzem, egy park Kállay Gábor, a városi ta­nács társadalmi munkát szer­vező bizottságának a veze­tője és Liplák Balázs, terv- osztályvezető becsülettel áll­ta a sarat: a miskolci mód­szerekről sokat feljegyezhet­tek vendégeink. A riporter azonban most inkább arra fi­gyelt, amit a többi váróé küldöttei mondtak. , Győri barátaink joggal büszkék rá, hogy tavaly hét, az idén pedig 11—12 kilomé­ter aszfaltjárda épül nálunk társadalmi összefogással. Azt vallják, hogy amíg bokáig sárban jár az ember az új lakótelepeken, addig nem tud igazán örülni a városépítés nagy sikereinek, még egy új egyetemnek sem. í igyelem- reméltó tapasztalatuk : köny- nyű mozgósítani az embe­reket otthonuk közvetlen környékének szépítésére, mert itt érzik, hogy maguknak dolgoznak. Az érdekeltség megteremtése tehát a társa­dalmi munkában is fontos szempont! Egy üzem, egy park — címmel bontakozott ki szép mozgalom Szegeden, öt évre kötöttek szerződést az üze­mekkel: mindegyik kollektí­va vállalta egy-egy park já­tékainak, bútorainak gondo­zását, javítását. Szakmai irányítókat a városgondnok­ság ad, s a hétvégi napokon 200—300 szegedi munkás szorgoskodik a játszótereken. Debreceni « óvodaépítők Debrecenben a jelenlegi tervidőszakban 1500 óvodai férőhelyet hoznak létre tár­sadalmi összefogással. A vál­Jó szélre várva Felhő­lovasok Váriunk. Én arra, hogy végi« repülhessek vitorlázógéppel, a versenyzők a jó időre. Ám mind­kettőre hiába. Ágálva lestük az eget, a sötét fellegeket, a meg- megforduló szelet, s ijedten hall­gattuk az „égi hatalmak” vesze­kedését. — Nem lesz eső, onnan nem szoktunk kapni... — Lesz.. . Fogadjunk. . .! Fogadtak. Nem lett eső. De fel­szállás sem. A mezőny hoppon maradi. A hangár előtti zöld gye­pen motoros vonlatógépek sárgállanak, s jó két kilo­méternyire. a repülőtér túl­oldalán pedig a hófehér vi­torlázógépek pihennek. Szár- nyaszegetten, vagyis egyik szárnyukra támaszkodva. Meleg van. a pilóták fél­meztelenül. fürdőnadrágban szorgoskodnak szitakötőjük körül. Ekkor még ők is, és a versenybizottság is re­ménykedett. , A Miskolci Repülőklub fennállásának 45. évfordulója alkalmából repülőversenyt rendez A IV. Avas Kupán a hazai versenyzőkön kívül lengyelek is indulnak. Az utolsó versenyszámra május 31-én kerül sor. de ha to­vábbra is ilyen kiszámíthatat­lan marad az idő. akkor vagy meghosszabbítják a' versenyt, ami szinte lehetetlen, vagy nem hirdetnek eredményt? Az eddig eltelt hat nap során csak háromszor emelkedtek a gépek a magasba. A motoros vontató n-acvot prÜNszögve noki'ódul, x fűszálak fejei hajtanak elölte es a tép ★ A vitorlázó márkája Pirát, a fényképezőgépé Szmena ... A pilótáknak a célpont felett átrepülve fotót kell készíteni arról, hogy bizonyítsanak... A Pirát most csak próbarepü­lésre indul... rövid nekifutás után felszáll. Nyomában vontatókötélen egy Góbé vitorlázó. Nem versenygep, csak az eget megy közelebbről kémkedni. A rádiótelefon pihen, majd re­csegve megszólal fentről egy re­kedt hang. Valamit mond „re­pülős nyelven”, de ez a valami az arcokat fürkészve nem lehet biztató... Az első versenyszámra pénte­ken kerül sor. A versenyzőknek a Miskolc— Sárospatak—Érpatak ajO.3 kilométeres távolságot kel­lett megtenni. A gépeket vissza­hozták. Vagy vontatóval, a le­vegőben, vagy szétszerelve a köz­úton. Ugj-anis a versenyt eltak- tikázták. Senkinek sem sikerült a távot teljesíteni, a magasban maradni. Leszálltak útközben' mindannyian. A második és a harmadik versenynap során is voltak olyanok, akik „lemarad­tak”. Liszkai Gyula, a miskolci­ak szakosztályvezetője „ci­vilben” is felhőlovas. Kato­natiszt. egy szuperszonikus gép pilótája. Hobbija a vitor­lázórepülés. S nem is akár­milyen hobbi: aranykoszorús, két gyémánttal. Hogy ez mit jelent? Megtett gépével 300 kilométert zárt pályán, s 300 kilométert a távrepülés so­rán. A versenyre ú.i géoet kapott, egy Pik—20-as finn masinát. — Mindent tud a „szom­jas” — lelkendezik a pilóta.. Hogy miért szomjas: szár­nyában 140 liter víz van. No és még valami: a maximális sebessége 275 kilométerórán­ként. A két hétig tartó versenysoro­zaton a 15 magyar és az egy len­gyel repülőklub 28 pilótájának 100, 200, 300 és 300 kilométeres háromszögrepülést kell végrehaj­tani. Tizenöt versenyző Pirát tí­pusú gépével a standard kategó­riában repül, míg a többiek a nagy kategóriában, különböző vi­torlázókkal állnak rajthoz. Ha az időjárás engedi. Jó szelet, s jó időt. . L & lalatok hozzájárulásuk) ará- nj áoan kapnak ma.io gj er- mekeliielyezési lenetuséget dolgozóik számára. A már említett Tiszta, virágos Deb­recenért mozgalomban élen­járókat színház- és strand- bérlettel jutalmazzák. A vá­rosszépítésben nemcsak a ke­rületek, hanem a vöröske­resztes és népfrontkörzetek is versenyeznek. Az elismerésül kapott pénzből tévét, mag­nót vehetnek, aktivistáik örömére. Pécsett 1973 óta létezik az Építsünk óvodát! akció. A jelenlegi tervidőszakban — a társadalmi összefogás ered­ményeképpen — ötszázzal több gyerek kaphat elhelye­zést az új intézményekben. Sok szó esett a tanácsko­záson a társadalmi munká­ban élen járó kollektívák jutalmazásáról. Minden fel­szólaló hangoztatta, hogy az erkölcsi elismerés legalább olyan fontos, mint' az anya­gi. Célszerű lenne országo­san egységes elszámolási rendszert alkalmazni. Ma ugyaríis még vitatott kérdés például az. hogy bele kell-e számítani a társadalmi mun­ka értékébe a vállalati be­fizetéseket. Ilendszercs tapasztalatcserét! Inzsel Ottó, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak képviseletében arra hív­ta fel a figyelmet, hogy nem szabad túl sok terhet rakni a szocialista brigádok vállá­ra. nem szabad visszaélni áldozatkészségükkel. Tavaly országosan 3,2 milliárd fo­rintra rúgott a társadalmi munka értéke. Óriási segít­séget nyújtottak tehát a fej­lesztésekhez az önkéntes bri­gádok. de legalább ilyen fon­tos számukra e munka poli­tikai vonatkozása. Beszéde­sebb tanújelét aligha adhat­ták volna a lokálpatriotiz­musnak a szabad idejük egy részét feláldozó ezrek. Székely László, a városi tanács elnökhelyettese kötöt­te csokorba a tanácskozás továbbgondolásra érdemes tanulságait, köztük azt a ja­vaslatot. hogy érdemes éven­te kicserélni a terveket és az értékeléseket. A tanácskozás után város­néző körútra indultak ven­dégeink. (bekcs) A lakásberuházásokról lesz szó Tervgazdasági bizottságok együttes ülése Leninvárosban, a Középis­kolai Diákotthon kultúrter­mében holnap délelőtt 9 órá­tól együttes ülést tart a Sza- bolcs-Szatmár megyei Tanács és a Borsod megyei Tanács tervgazdasági bizottsága. A két testület tagjai tájékozta­tót hallgatnak meg egymás munkájáról, munkamódszeré­ről. majd Borsod, illetve Sza- bolcs-Szatmár megye 1977. évi költségvetési és fejlesztési - alap-gazdálkodásáról. Ezután jelentés kerül az együttes ülés elé az 1979. évi Borsod megyei lakásberuházások és az 5 millió forint feletti ága­zati beruházások előkészíté­séről. A tanácskozás után « résztvevők a várossal ismer­kednek, majd a Tiszai Hő­erőművet tekintik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents